2013. szeptember 28., szombat

Hálás vagyok #2.

Ez a hét nagyon fárasztó volt. Mondhatni úgy is, hogy energiavámpíros hetem volt. 
De valamiért mégis úgy alakult a heten, hogy másokat bátorítottam, ösztönöztem, lelkesítettem, vagy vigasztaltam. Leginkább szűkebb családom tagjait, de ezt meg szeretem. Azért volt más örömteli dolog is a héten.

- Nagy Őm délelőttös volt, így egész héten én hordtam a gyerekeket reggelenként az oviba, ahol egyedül öltöztek át (kisebb-nagyobb segítséggel)
- A héten sokat tudtunk beszélgetni, hiszen egész délután együtt voltunk.
- Nimródom folyamatosan eszi a banánt, amitől nagyon boldog vagyok.
- Nimród nagyon szeret oviba járni, sokat emlegeti a szőke Zsuzsa óvónénit :) - Az most lényegtelen, hogy Zsuzsa néni ugyan létezik, de barna, és szőke óvónéni is létezik, de ő nem Zsuzsa.
- Zsófia diszlexia tesztje és vizsgálata jól sikerült, elég magas pontszámot ért el
- Zsófia miután hazajött az oviból közölte, hogy szerelmes. (Ezt is megértük!)
- Zsófinak elkezdődött a balett és beiratkoztunk fit kid-re is.
- Nimród szeret játszani a "kecskés játékkal" (ami valamilyen számítógépes fejlesztő játék, és amihez én nem értek, Férj találta neki)

EMELLETT:
- ettem sok Túró Rudit, mert még mindig a kedvencem
- sokat nevettünk barátokkal
- versek olvasása, amelyek egy ideje már kiestek az életemből
- elterveztem, hogy néhány dolgot változtatok a lelki életemen
- a gyülekezetben rengeteg kisgyermek jött össze, és öröm volt nézni, ahogy játszanak, szaladgálni és örülnek egymásnak
- felfedeztem a pinterestet, mert bár tudtam, hogy van, és találtam egy-két jó dolgot, mégis felfedeztem jó kis oldalakat, bibliait is :)
- esőillat
- Pogó kutyánk etetése, fürdetése, gondoskodás róla (ő lett a 4. gyermekem)
- sikerült néhányszor jót főznöm, aminek nagyon örülök
- készítettem rántott cukkinit és krumplipürét, ami az egyik nagy kedvence a családnak
- virágot kapni Nimródtól
- Kata mosolyától olvadozni
- Boldognak lenni, mert Kata volt az, aki végig csendben volt az istentisztelet alatt, meg Zsófia is :) Nimród nem, de ő nem is tud csendben lenni, reményeim szerint egyszer biztosan... :)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése