A lelkesedésem az írógépek iránt akkor kezdődött, amikor gyermekként bejártam anyukámhoz a Tanácsházra, abban a bizonyos "szockós időben", aminek a hangulatát a mai napig szerettem. (Gondolok itt a Május 1-i felvonulásokra, az Úttörőmozgalmakra, a Menetdal-versenyekre, az Orosz órákra - s bár nagyon szívesen tanulnék újra oroszt (jó voltam belőle egykoron), nem igazán találok tanárt :(, az örsi- és rajórákra, és az egésznek a hangulatára. Ehhez persze hozzátartozik az is, hogy kint a grundon fociztam a fiúkkal, fára másztam és indiánosdit játszottam, nem ám a számítógép előtt ültem, ahogy most :) - A félreértések elkerülése végett szeretném megjegyezni, hogy ez itt nem egy politikai indíttatású hozzászólás, csak egy "szerettem a gyermekkoromat" megjegyzés, amihez ezek is hozzájárultak.
Szóval, anyukám anyakönyv-vezető és népességnyilvántartó volt a Tanácsházán, és sokat láttam őt gépelni, 2 ujjal. Viszont volt vele egy titkárnő, akinél magával ragadt az, hogy nem néz oda, és simán leír mindent, és tudja és tudja, és tudja! 14 évesen tudtam, hogy én ezt szeretném csinálni! Persze, lehet gondolni, gépíró, hát az nem is munka, meg nem egy nagy életcél! De tudjátok, én nagyon szerettem. És szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy elég jó vagyok benne. Egész életemben gépeltem és gépeltem, és még most is gépelek. Szívesen és örömmel.
Én még azon a tipikus régi, "dobálós" írógépen kezdtem, és nagyon szerettem a hangját is.
Aztán emlékszem, a vizsgák előtt kaptunk egy új gépet. Hogy azon kellett megírnunk a vizsgadolgozatot, amit azért nem tartottunk igazságosnak, mert annak olyan érzékeny volt a billentyűzete, hogy ha hozzáértél, akkor végigírta a sort, és az a te hibádnak számított. 2 év után, amikor megszokta a kezed, az ujjad, hogy hogyan tartsd rajta, milyen erővel nyomd meg a billentyűket, nagyon nehéz 2 hét alatt rászokni.
Ő, az ominózus gép. És őt nem szerettem.
A fentit annál inkább, és ma is szívesen gondolok ezekre a dobálós gépekre.
A mai számítógépes és email-es világban ma már nem olyan jól mutatnak, de én nagyon szeretem őket. Nézegetni is. Van is itthon nekem egy régi, apró kis Erika táskaírógépem, amit egykoron sokat használtam (de sok szakdolgozatot megírtam vele!)...Szombaton az áhítatomban erről, ezekről az évekről beszéltem, a felfedezéseimről, ezért jutott most az eszembe.
És még két dolog!
Janikovszky Éva, akinek az írásait és a munkásságát nagyra tartom - írógéppel írta a műveit. Még a sírjára is rákerült, amivel a műveit írta.
Mindig csak Tom Hankset meg Meg Ryant emlegetik, de nekem az egyik kedvenc karakterem Greg Kinner, aki Kethleen Kelly barátját alakítja, amíg meg nem jelenik a neten keresztül Joe Fox.
- Az a Frank is írhatna róla egy cikket.
- Milyen Frank?
- Az, aki úgy bele van szerelmesedve az írógépekbe! Még cikket is írt róluk.
(idézet a filmből)
Mindenesetre, ha még nem láttátok ez a filmet, szeretettel ajánlom. Nemcsak azért, mert az egyik kedvencem, hanem mert pihentető, aranyos, vicces és romantikus.
A többi ráadás
Andikám! Van egy öreg Continental-om a pincében, még a nagyapámé volt. Az asdf-jklé-t én is azon tanultam, de ma már nem tudok egy betűt sem normálisan leütni rajta (hja kérem, a laptop-kényelem miatt elsorvadó gépíróizmok...). Pont a napokban gondolkodtam, mit csináljak vele, mert kidobni sajnálnám. Neked adhatom, a gyűjteményedbe? Örülnék ha olyan helyre kerülne, ahol szeretik. :-)
VálaszTörlésAranyos vagy, hogy gondoltál rám! Ha tényleg nincs rá szükséged és nem használod, akkor megköszönöm. Én biztosan fogok neki örülni, és biztos vagyok benne, hogy még ki is próbálom :)
Törlés