Ne provokáld a gyereked!

Muszáj erről írnom most.

Mindig azon szoktam mosolyogni, hogy akik látják a Facebookos oldalamat, vagy esetleg olvassák a blogomat, azt gondolják, hogy az én gyerekeim milyen aranyosak, szófogadóak, engedelmesek, kedvesek és még sorolhatnám... De nem azok. A FB olyan dolgokat mutat, ami nem teljesen a valóságnak felel meg. Lehet szépíteni, lehet megmagyarázni...
Igen, én szeretem megosztani, hogy mi mindent csinálnak a gyerekeim, hogy tényleg milyen jó fejek, hogy tudnak aranyosak és szófogadóak is lenni, meg kedvesek is... De nem ez a nagy igazság.
Mert szoktak undokok is lenni, velem is és egymással is, szoktam veszekedni - velem is és egymással is, szoktak engedetlenek lenni, van, hogy visszabeszélnek, van, hogy összeveszünk, mert szoktunk, igen, szoktunk veszekedni. És igen, én nem vagyok mindig türelmes szülő...

Annyira szeretjük idézgetni a gyermekeinknek ezt az igét:
Ti gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek minden tekintetben, mert ez kedves az Úrban.  Kolossé 3,20

Ez jól meg nekünk, mert szeretjük emlékeztetni a gyerekeinknek, hogy ki a FŐNÖK, és jó, ha tudják...
Meg egyébként is...
De aztán ott a folytatás, a 21. vers:  
 
Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek. (új fordítás)
Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek. (Károli)
Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék. (Katolikus)

Ugye milyen érdekes? 3 fordítás, máshogy fejezi ki, de mégis ugyanazt mondja. 
Persze, én most magamból kiindulva azt mondanám: ANYÁK, ne...!

Mert mi anyák is tudjuk ingerelni, bosszantani, keseríteni a gyerekeink életét, dolgait.
Bennem van rá hajlam, még akkor is, ha szeretem a gyerekeimet, és mindent azért csinálok, mert szeretem őket. De fel tudnak bosszantani minket!
Édesek, cukik meg oda vagyunk értük... csak néha kihozzák belőlünk azt a bizonyos állatot, ahogy mondani szokták... 
Már most szeretném megjegyezni, hogy mivel nem vagyok tökéletes, akármennyire szeretnék, és nem vagyok mindig toppon, akármennyire is szeretnék ... sőt, vannak hibáim, amelyeket elkövetek, azért úgy gondolom, hogy minden gyermekben van valami, ami tud bosszantó lenni. Nem hiszek abban, hogy vannak "Nagyon jó gyerekek." meg az "Enyémmel semmi gond nincs.", esetleg "Szófogadó és azt csinálja, amit kérek." ... egy kedves pszichológus ismerősöm szerint ha ezt mondja a szülő, akkor ott tényleg van valami gond... Vagy valamit tényleg nagyon jól csinált :)

Az én gyerekeim nem ilyenek.

 

 

Zajosak, hangosak, kiabálva beszélnek, vitáznak és vitatkoznak, bosszantó dolgokat csinálnak... és még sorolhatnám.
Most is azt gondolom, hogy egy anyának nem könnyű. Mikor a gyerekeink megszületnek, rögtön egy teszt-rendszerbe kerülünk. Sokan figyelik, hogy mit és hogyan csinálsz, miért és mi okból. És persze mindenki megpróbál beleszólni. 
Az lenne a legjobb, tudom én, hogy egy anya maradjon nyugodt, és menedéke legyen a gyerekeinek. 
Én nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele... tényleg jó, hogy van ez az ige, mert most gondolkoztam el azon igazán, hogy mi mindent jelent. Nálunk Férj a türelmesebb és ő az, aki sok mindent kibír, átvészel és hős. Én nem vagyok annyira. Heves és vehemens természetemből adódóan nem tudok mindig mindent jól lereagálni, és tudom, hogy erre oda kell figyelnem. A gyerekeim tudják, hogy szeretem őket, és tudják, hogy anya kicsit hangosabb az átlagnál (ne úgy értsétek, hogy üvöltök vagy ilyesmi, csak hangosan beszélek... hogy megértse és meghallja... ahogy olvastam valahol: Nem kiabálok, csak motivációs beszédek tartok. :) :) :)

Tudom, hogy küzdeni kell egy szülőnek már most ezzel, én is ezt teszem. De nem könnyű. 
Sokszor jut eszembe, hogy majd milyen lesz Zsófia, amikor tinédzser lesz... Így is sok a vita közöttünk... lévén hasonló természettel megáldva, és hasonló reagálási viselkedéssel... Már most izgulok...

Sokszor azt érzem (nem tudom, vajon ti is?), hogy igyekszem megtanítani mindent a gyerekemnek, de nem érti, nem reagál, nem úgy csinálja, nem azt teszi, mintha nem jutna el. És ez bosszantó. Persze, hogy mérges leszel, ha már 1 milliószor mondtad neki, hogy vigye el a pizsamáját, vagy vegye fel a földön lévő pulóvert a földről. És amikor azt mondja: "Nem én voltam!" Pedig de, mert ő ment el mellette... És még sorolhatnám... 
Találtam 8 ötletet, hogy mit is csináljanak a gyerekek, ha indulatosak:



Lehet, hogy valamelyik nekünk is beválna?
Én mondjuk hozzáírnám az imádságot is, hiszen csak az Istenben tud megnyugodni az ember szíve és lelke, ő tudja megsegíteni abban, hogy az érzelmeit, indulatait lecsillapíthassa...

Próbálkozom azzal, hogy kedves legyek a gyerekeimhez, hogy ÉREZZÉK, hogy szeretem őket, tisztelem őket, és próbálom a lágy hangot is elérni, de ez nem mindig sikerül. 
Zsófia sokat küzd azzal, hogy nem értik meg, kicsúfolják az iskolában, mert máshogy étkezik, máshogy reagál dolgokra vagy ilyesmi... És ő ezt kudarcként éli meg. Én pedig ebben bátorítom, ez nem az ő hibája. Az viszont igen, ha ő ugyanúgy viselkedik másokkal. Azt kell megérteniük, hogy nem úgy működik, hogy ha velem csinálják, az rossz, de ha én csinálom, azzal nincs gond!!!
Mivel az őszinteség híve vagyok, mindig fogják tudni a gyerekeim mit érzek. Ezt el is szoktam nekik mondani. 
Mint ahogy azt is, hogyha tévedek. Persze ezt nehezebb elismerni, de akkor is meg kell tanulnunk.
Az a célom, hogy megértsék, hogy lehet hibázni, lehet rosszat tenni, lehet rossz döntést hozni, de azoknak kell a következményét viselni. 
De nekünk felnőtteknek, szülőknek pedig ki kell tudni mondani:

Nekem most ez lesz az egyik feladatom. Nagyon kell változnom és változtatnom!!!