A tökéletes anya, vagy mi?

Mindig is szerettem volna a tökéletes anya lenni. És persze a tökéletes feleség. Valójában, én egy tökéletes ember akartam lenni, de rá kellett jönnöm, hogy sajnos, nem vagyok tökéletes semmiben.
Küzdök és dolgozok érte, mindenfélét teszek és csinálok, hogy úgy tűnjön, olyan érzés legyen, mintha... De nem az...
Évek óta nagyon nagyok az elvárásaim magammal szemben. Nem számít, hogy hová és hány fele kell megfelelni, de én nagyon szeretnék. Mindig is ilyen voltam. Nem mondanám magam maximalistának, sem munkamániásnak, de azt tudom, hogy ha valamit csinálok, azt szeretem jól csinálni.
Annyi mindent akartam és akarok is még az életemben, és néha rá kell döbbennem, hogy nem működik.

• Nem tudok mindig finom ételeket főzni.
• Nem vagyok mindig topon, amikor fejben és észben kell tartani dolgokat a gyerekekkel kapcsolatban.
• Nincs időm és energiám mindig házi kenyeret sütni.
• Nem jut időm mindig arra, hogy egyesével foglalkozzak a gyerekeimmel, ahogy azt a pszichológusok és a gyerekekkel foglalkozók elvárják és leírják.
• Nem tudok mindig korán kelni minden nap, mert elfáradok.
• Nem tudok mindig könyvet írni, és koncentrálni az elvégzendő feladatokra.
• Nem tudok mindig jó keresztény lenni.
• Nem tudom megoldani, hogy mindig tiszta legyen a ház, és rendben legyen a háztartás.
• Nem tudok mindig mindenkinek megfelelni, akármennyire akarom és szeretném.
• Ja, és nem nézek ki úgy, mint akit mindig skatulyából húztak ki, és nagyon boldog, hogy mindenféle házimunkát elláthat.

Aztán rájöttem, (nem lettem bölcsebb, csak volt egy kis időm elmélkedni), hogy az én hozzáállásommal van a baj.

Nem kell nekem mindig mindenkinek mindig megfelelni, nincs rá szükségem. 

A gyerekeim szemében szép vagyok (ők mondták), jól főzök (ők mondták), nagyon szeretnek (ők mondták). Férj pedig úgy szeret, ahogy vagyok (Ő mondta). Így nincs miért aggódnom.

Megtanultam, hogy semmi értelme aggodalmaskodni, frusztrálódni... mert az a játék úgyis a szoba közepére kerül, a tányérok nem fognak mindig maguktól a mosogatóban landolni, és igen, bejönnek a gyerekek koszos gumicsizmával a házba... És igen, persze meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy mi a helyes, de közben lehet, hogy én is lazíthatnék.

Megtanultam, vagyis inkább azt mondom, hogy tanulom, hogy az élet ettől több. Sokszor nem az én választásom, ahogy az élet történik, zajlik, de alkalmazkodni kell. Egy életem van, és azt jól kell felhasználni. A gyerekeimnek is, meg kell tanulniuk jól érezni magukat az életben.

Át kellett néhány dolgot értékelnem. 

* Például azt, hogy a legfontosabb számomra a családom és az otthonom. Láttam olyan testvéreket, barátokat, gyülekezeti tagokat, akik munkamániásak voltak és ez később sok gondhoz vezetett. Nekem is fontos a munkám, de a családom az első. Mert ha összegyülemlik a sok feladat, munka, akkor stresszes leszek meg ideges, és az senkinek sem jó. 

** Tanítás is fontos nekem, és nagyon jó, hogy csinálhatom, de nem szeretném semminek a kárára, hanem az a cél, hogy áldás legyen.

*** Meg kell tanulni nemet mondani. - Megsúgom, ez nekem elég nehezen megy, mert van bennem egyfajta megfelelési kényszer, de tanulgatom, tanulgatom... Muszáj, mert ha az ember nem teszi meg, akkor szellemileg és fizikailag is kimerül, és az szintén senkinek sem jól

**** Élvezem a gyerekeimet, és a velük töltött időt. Lehet, hogy az kint van a kertben, lehet, hogy egy esti összebújás, vagy egy 2 órás együtt ülés a tévé előtt és mesét nézünk, de velük vagyok, és ez nekem fontos. Nekik is ez marad meg. A mosogatás megvár! :)

***** Az etetés leegyszerűsítése. - Még ebben fejlődnöm kell, mert túl sok mindent szoktam bevállalni egyszerre (ebben is), de majd változni fog ez is. Nehéz néha a semmiből finom és tápláló ételeket készíteni. Szeretek enni, de most az én harcom is az, hogy erre jobban figyeljek. A magam részéről (az egészség és a plusz kilók miatt) elhagytam a vacsorát. 3 hete már nem vacsorázom, és elég jól érzem magam. Emellett - a magam részéről - visszafogtam a kenyeret (igen keveset eszek). Még a cukrot kellene, bár most, hogy nyár van, nem kívánom úgy az édességet, mint télen vagy ősszel, simán le tudok ilyenkor állni, nem is hiányzik. Van gyümölcs...

Mindezek után ez vigasztal:

Minden reggel úgy ébredek, hogy van felém egy hatalmas elvárás, aminek meg kell felelni. Ha nem teszek valamit, akkor felesleges vagyok, nem érek semmit. Hiszen nem veszek részt a társadalom életében ténylegesen (nem kapok fizetést pl. a gyesről inkább ne beszéljünk)...

De ha elhatározom magamban, hogy JÓ ANYA VAGYOK, más meg nem érdekel, akkor tényleg? Miért is érdekel? 

Szeretnék tökéletes anya, feleség lenni, és törekszem is rá. Kell is.

De minden jó csakis úgy működik, ha leteszem Krisztus kezébe, és kérem, hogy segítsen. Egyedül képtelen vagyok rá. Nincs annyi erőm, energiám, néha kedvem sem.

Nem akarok stresszelni mindig, hogy mit nem csináltam jól. Boldog akarok lenni, és szeretni akarom a gyerekeimet, a barátaimat, és mindenki, aki számít. 

Csak így lehetek boldog és jó abban, amit csinálok. 

Jelen esetben JÓ ANYA!

Mert az vagyok!