"Az ember elfogadja az elé tárt világ valóságát."
Egy nagyon régi film, amelyik egykoron nagyon tetszett, és amelyiknek aztán tényleg van mondanivalója. Nem szeretem Jim Carreyt, sőt, kimondottan idegesítenek az idióta szerepei. Utálom azokat a vígjátékokat, amelyekben játszik, mert szerintem közönségesek és számomra egyáltalán nem viccesek, még akkor sem, ha elvileg van mondanivalója a filmnek.
Tényleg nagyon régen láttam már, aztán mostanában eszembe jutott.
Nagyon régi film ez, látjátok, 1998-ban csinálták. 25 éves voltam ekkor, és tudom, emlékszem, hogy milyen hatással volt rám ez a film.
A tévé hatása mindig is nagy volt az emberre, és az emberek valóban szeretik a szappanoperákat. Szeretik látni mások életét, mikor mi történik és mi zajlik a háttérben.
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én nem ilyen vagyok. Sorbanálláskor mindig elolvasom a pletykalapok címlapjait, mert kíváncsi vagyok. Ha híreket olvasok, és szembe jön velem egy-egy hír persze, hogy kíváncsi vagyok. Tudatosan nem csinálom ezt, mert tudom, hogy egyébként ciki, meg na...
AZ persze most sem érdekel, amikor emberek össze vannak zárva, és gusztustalan dolgokat tesznek, aztán ők lesznek a Celebek, vagy mik... De az emberi életek mindig érdekeltek.
Ez a film számomra sokat jelentett, és mondott.
Tudom, hogy jó időszak volt az, mert sok jó film született. Valahogy abban az időben még máshogy gondolkoztak és láttak az emberek. Nem mintha bírnám az utópisztikus dolgokat. Csak mondom.
Különleges varázsa és hatása van a filmnek, és tényleg el kell gondolkozni, hogy mi hogy is vagyunk ezzel. Miben is gondolkodunk, milyen hatással vagyunk a másikra, hogyan tudunk átformálni képünkre másokat. (Lehetne ennek politikai aktualitása is, de részemről nincs.) Hogyan tud egy "nagyhatalmú" ember úgy irányítani másokat, tömegeket, hogy hatása alá kerüljön mindenki, és részese akarjon lenni az életnek.
Szerintem Jim Carrey és Ed Harris nagyon jók!
Mint ahogy már mondtam, ha meghallom Jim Carrey nevét, idióta és ostoba karakterek jutnak az eszembe. Ezen még az sem segít, hogy Kerekes József a szinkronhangja, akit én egyébként nagyon kedvelek.
Mindig is ideges voltam, ha tőle kellett filmet nézni, ezért szántam rá nehezen magam erre. És megértettem, hogy Carrey nagyszerű színész. Kár, hogy nem játszott több drámai filmben. Lehet, hogy kedvelném.
Maga a film arról szól, hogy a főszereplő Truman (Carrey) nem tudott arról, hogy egy 24 órás sorozat része. Hogy minden, ami körülveszi hazugság. A statiszták, a házak, az emberek, a járművek. Minden túl tökéletes. Számára ez a tökéletes.
Mert fogalma sincs, hogy milyen az igazi világ.
És hogy ezt a világot elveszi tőle Christof (a fantasztikus Ed Harris), aki 30 éve van jelen az életében. Aki saját fiaként szereti, mert minden onnan és akkor kezdődött.
Hogy a barátságai, a házassága, semmi sem valódi.
Mintegy mellékszálként eszembe jutott Buddha. Zsófival most tanultuk, és az én kislányomat is elgondolkoztatta az, hogy valaki gazdagként élhet úgy, megtehetik a szülei, hogy eltitkolják előle a valóságot. Nem látott szegénységet, öregséget, nyomort, nehézséget, csak azt, amit a szülei akarták, hogy lásson. És ő fellázadt ez ellen a magam módján.
Emberileg minden tiszteletem ezé a hercegé, az más dolog, hogy vallásilag nem azonosulok.
De ez is kicsit ilyen érzés.
Eljátszani valakinek, hogy a barátja, de ő közben éli a mindennapjait, utazik, elmegy valahová, míg Truman ott él és nem mozdul ki sehonnan és unalmas lesz az élet, tele kérdésekkel... Hogy próbálják meg menteni, hogy ne lépjen le. Ne hagyja ott.
És hogy az a szerelem, amiben ő él és hisz, csak játék. Egy színésznő játéka.
Hihetetlen jó film. ITT MEGNÉZETITEK! Ha még nem láttátok, mindenképpen nézzétek meg!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése