Januári összefoglaló

Nem tudom, hogy éreztétek-e már úgy (gondolom, ti sohasem... :) ), hogy elfáradtatok. Hát én mostanában igen. Magam is meglepődök magamon, hogy mennyire... Lehet, hogy a korral jár, lehet, hogy egyszerűen csak túl sokat vállaltam, de mostanában fáradtabb vagyok az átlatnál.

A január amúgy is mindig egy amolyan fárasztó hónap. Most jobb volt abból a szempontból, hogy nem kellett olyan sok helyre menni, nem kellett túl sokat logisztikázni, bár így sem ment túl könnyen ez a hónap. Én nem vagyok az az anya, aki mindig mindent jól csinál, aki tökéletesen megszervezi a dolgait, és mindig kedve van főzni meg még szexi is... Hát nem. A szexi még hagyján, de hogy kedvem legyen főzni...? :) 

De tényleg. 

Imádom a munkámat. Tényleg szeretem csinálni, és élvezem is. Jó helyen vagyok, úgy érzem, és nagyon szeretem. Akik kicsit is ismernek, tudják, hogy a gyerekek mindig is fontos szerepet játszottak az életemben. Fontosak nekem. Egész életemben (kisebb-nagyobb eltéréssel), de iskolában dolgoztam. Az irodai munka sohasem ment nekem, egy helyben ülni és papírok előkészíteni, az nem nekem való. Még a gépelés része igen, mert azt nagyon szeretem, de egyébként számomra nem kreatív munka. Ezzel nem szólom le azokat, akik ezt végzik, felnézek rájuk.

Emlékszem, hogy egyszer, amikor még Szorgalmatoson dolgoztam (egy iskolában, ami Tiszavasvárihoz tartozott) arra akart rávenni az akkori igazgató, hogy végezzek el valamiféle pénzügyi és számviteli iskolát, mert arra lenne szüksége az iskolának. Én meg csak néztem  nagy, kerek szemekkel, hogy ÉN? AKI EGÉSZ ÉLETEMBEN GYÓGYMATEKOS VOLTAM, ÉS UTÁLOM? (Most kérek elnézést a matekot szerető olvasóimtól, de ez az igazság.) Persze nem vállaltam, mert nem akartam magamból hülyét csinálni. Az ember mégiscsak tudja, hogy mire képes, nem igaz? Mármint jobb esetben. :)

De nagyon szerettem a 8 évet Szorgin, és a 4 évet Nyíregyházán, a Jókaiban. Aztán szerettem az itthon töltött 12 évet, amit a gyerekeimre szánhattam, és sok jó dologban kipróbálhattam magam. Írhattam, szervezhettem, rajzolhattam, kitalálhattam, alkothattam... olyan igazán nekem való dolgokat végezhettem. És élveztem minden percét. 

De aztán úgy éreztem, hogy váltalnom kell. Kilépni az ÉLETBE. Micsoda szavak, nem igaz? Pedig ezt éreztem. Meg azt, hogy szükségem van komoly, felnőtt társaságra. Mert bár az Anyaság minden percét élveztem, be kell valljam, nagyon hiányoztak a mély és komoly beszélgetések. De legjobban a munka hiányzott. A rendszer.

Már meséltem arról, hogy milyen csodával határos módon lett munkám, amiért a mai napig is hálás vagyok. Istennek, és egy mostani kollégámnak (Zsófi magyar tanárának egyébként), aki beajánlott. Élvezem. 

Akik közületek is tanítanak, tudjátok, hogy csodálatos feladat, de közben nagyon nehéz. Kalandokkal teli, de közben pedig az agyadat nem érzed a nap végén, és arra kéred a családodat, hogy most kb. 1 óráig ne szóljanak hozzád, és semmilyen zajt ne adjanak ki. (Ezt a gyerekeim be szokták tartani, és hálás vagyok nekik ezért.) 

Most sok minden történt. Mármint januárilag. Hosszú hónap, de eseménydús volt. 

Dávidommal nagyon jól alakul a helyzet, sokat fejlődött, és nagyon ügyes. Eléggé ragaszkodik hozzám, szeret is, ahogy visszahallom, mondja is nekem... :). Ahhoz képest, hogy eddig semmit nem csinált, most pl. a matek dolgozatát egyedül 98%-osra írta egyedül. Ez régebben nem volt így. Szóval, vele csak néha, és keveset küzdök. A rosszabb napok nehezebbek. Ez a hét például azok közé tartozott, de biztos valami otthoni probléma van.

Ebben hiszek, de van amikor azért kell keresni. Én ezt csinálom mostanában újra, hogy minden napban keresek valami apró örömöt, és ez nekem jó. :) A Facebookos és az Instagramos oldalamon néhányat közzé is teszek. 

Viszont kaptunk egy új kisfiút, aki a szelíd tanítónéni sodrát is eléggé kihozza. Nevelőszülős gyerek, és nem tudja és nem is akarja a szabályokat betartani. Felbolydította az osztályt, és sok nehézséget, küzdelmet jelent nekünk. De dolgozunk rajta. Csiszolgatjuk, de nem egyszerű. Sajnálom, mert nem lenne buta gyerek, ám soha senki sem nevelte, dobálták ide-oda... Mindenesetre eléggé érdekes tanévnek nézünk elébe.  

Közben itthon sem unatkoztunk. Januárban hoztunk haza tetűt, volt Kata nagyon lázas, szereztünk egy kis szájgyulladást is. De emellett megkapták a félévi tájékoztatót, és nagyon büszke vagyok rájuk. Zsófinak sok munkája van benne, sokat tanulunk, küzdünk, néha elfáradunk, vitázunk, de kemnyen harcol. Nagyon büszke is vagyok rá a befektetett erő és munka miatt. Persze, sokszor elfárad és néha feladja, de ez teljesen érthető. 

Nimródnak nem annyira sok munkája van benne :), ám ő jó fejű, így néha úgy tűnik, hogy erőlködés nélkül, szimplán csak azért, mert figyel csak jó jegyeket hoz haza.

Katám pedig még szöveges értékelést kapott. Tudjátok mi a legrosszabb az egész új helyzetben? Hogy pont a gyereked osztályában vagy, és látod, ahogy néha szenved, ahogy néha nem csinálja a dolgokat, hogy lazán kezeli az egész helyzetet, és hogy úgy érzed, hogy néha nincs teljesen képben, és nem is igazán érdekli, hogy mi történik körülötte.  

Szóval, fáradt vagyok, de éppen ezért szeretem és várom a hétvégéket, ahol feltöltődhetünk. Szombatonként bibliai történetekt veszünk, amiket ITT megosztok, vagy legalábbis dolgozok rajta. A múlt héten például egyik hétvégén sikerült egyhuzamban 8 órát aludnom, ami nagy szám nálam. Nincs nagy alvásigényem, de ez jelezte számomra, hogy fáradt voltam. :)

Szívesen veszem, ha meséltek arról, hogy nektek milyen volt a januárotok. Mondjátok el!