#4 Az elméd távoli zuga

Egy kicsit olyan vagyok mostanában, mint egy kitörni készülő vulkán. Annyira sok minden történt és történik, hogy nincs időm arra, hogy lenyugodjon a lelkem meg a lelkemmel én. 

Az iskolában igazán vad dolgok vannak most. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de amikor ezt a pályát választottam, soha nem gondoltam volna, hogy ennyire elvadulnak a dolgok. Néha, csak állok és bámulok, próbálok levegőt kapni, mert nem értem, hogy jutott el a világ ide, ahol most van. Persze, tudom, a hitemmel tudom, de az emberi oldalát nem értem. Tényleg fontos nekem az "Amit szeretnétek, hogy veletek cselekedjenek" elv. De az, hogy a gyerekek tele vannak bántalmazással egymás felé, hogy a mindennapjaikat az teszi ki, hogyan tegyenek kárt a másikba és hogyan ártsanak egymásnak, ez azért elég borzasztó. 

Nem túlzok. Amikor az alsó tagozatban átkokat szórnak egymásra, leleszbikusozzák a másikat, üvöltve kiabál bele az órába, és vinnyog, mint egy óvodás, mert nem szólítod fel, amikor a felsőben az a divat, hogy böfögnek és finganak órán (bocsi, de így van!), és ciki lett, ha jó jegyet kapsz, akkor nem értem, mi a kutya füle van ezzel a világgal!

Soha nem tudjuk felfogni az univerzum határait, nem tudjuk, mi miért történik, nem is biztos, hogy mindent meg kell értenünk. Ráadásul az elménk is határolt. De néha szabadon engedem a gondolataimat, és azok annyira, de annyira cikáznak és ugrálnak, hogy nehéz kontroll alatt tartani. 

Amikor hazajövök egy nap után, és vágyom a csendre. El sem hiszitek mennyire! 

Azt érzem, hogy az agyam túlpörgött, és nem tudok több mindent befogadni. Vannak olyan emberek, akik simán elengedik ezeket a dolgokat, lazán kezelnek mindent, de én sajnos nem ilyen vagyok.Mindig túlagyalok dolgokat, próbálok megoldást keresni mindenre. És ez rengeteg energia. 

Ahelyett, hogy elengednénk dolgokat. Mindig irigyeltem a bátor embereket. Akik hátizsákkal nekivágnak a ismeretlennek. Akik gondolnak egyet, és felmondanak. Akik nem figyelik az órájukat, hogy ha lekésik a vonatot, mert jön a következő! Értitek? 

Az elmém távoli kis zugában sok ilyen vad ötlet fogalmazódott meg.

De nem annyira vagyok bátor, hogy lépjek is. 

Most inkább zavar van bennem, mert nem tudom a következő lépést.

Persze, ez részemről igazán vicces, mert én a megszokások embere vagyok. Nem szeretem a változásokat, vagy legalábbis nehezen viselem. Vannak próbálkozásaim, és vannak ebben sikereim.

Most csak azt tudom, hogy NAGYON várom, hogy ez az év befejeződjön, és hazamenjek a szüleimhez.