Nehéz napok a Föld nevű bolygón

 Nagyon jó 2 napon vagyok túl.

Az utóbbi időben annyira elfáradtam, és annyira kimerültem, hogy az utolsó előtti napon teljesen kikészültem. Soknak éreztem mostanában a dolgok alakulását és történését. Ahogy írtam, megmaradt délelőttönként az osztály és az autista kisfiú, akivel azt kell mondjam sajnos egyre nehezebb. Nagyon szeretem, mert egy cukipofa és igazán jó fej, és nagyon jókat lehet vele beszélgetni. Kötésről, horgolásról, kertészetről, utazásról. Tájékozott és okos is. Az egyetlen dolog, amit nem szeret, az a tanulás. De hát ezért vagyunk iskolában, vagy valami! Na, ettől aztán rettenetesen szenved, ami miatt én is. Nehezen küzdjük meg a dolgokat, de csak jutunk valamire.

A rajz-és technika órák az enyémet, amiket - bocsi -, "imádok". Nagyon élvezem a velük való munkát és mindig várják, hogy miket fogunk alkotni. Jó, nem minden gyerek szereti a rajzot, de ez van. Én viszont igyekszem olyan dolgokat kitalálni, amitől kedvet fognak kapni, legalábbis remélem. 

Aztán - ahogy írtam - az egyik kolléganő nyugdíjba ment, és év elején szólt a főnököm, hogy megkapom őket. 1. osztály. El tudjátok ezt képzelni? A 4. után? Hűha, csak kapkodom a fejem. Pedig aranyos kis csapat, okosak. Sok a fiú, amit én alapvetően bírok, és jó fejek, de még az én fejemnek is át kell állni erre az egészre. Nem könnyű. Mert nincsen egy lyukas órám sem, ami viszont fárasztó és energiát visz el. És néha (többször) még helyettesíteni is beosztanak. 😊

Ez is sok volt, aztán meg itthon sem könnyű mostanában Zsófival. Kicsit leeresztett a tanulásban. Nem tudom, hogy az volt-e az oka, vagy nem, de kiderült, hogy néhányan rászálltak, és piszkálni kezdték az osztályban. Sajnos, mivel hozzá van szokva (mert az általános iskolában is ez volt), fel sem tűnik neki. De én tudom, hogy benne több van, csak máshogy működik az agya, a gondolkodása. Néha nem értem az oktatási rendszerünket, (vagyis sajnos DE! 😒 ) miért így működik, ahogy miért az a fontos, ami... Persze, látom belülről is, de egy középiskola kicsit másmilyen kellene, hogy legyen. 

Ja, és Kata meg nem akar hegedülni járni, úgyhogy a koncertjére sem ment el, ami miatt vitánk volt. De mivel mindig én vitázom a gyerekeimmel, így én vagyok a rossz zsaru. Az összesnél így van ez, dehát tudjuk, hogy "valakinek ülnie kell". 

Szóval, kimerültem. Éppen ezért nagyon jól jött egy kis magány. Nimród és Férj elmentek Tápiószentmártonra, ahol az Országos Egyéni Sakkbajokság zajlik. Nimród bejutott megyei 3. helyezettként, és bár ténylegesen az esélytelenek nyugalmával ment el, gondoltuk, jó kis tapasztalatszerzés lesz neki. (Minden ellenfelének jóval magasabb az élő pontszáma, mint neki, de ez egyszerűen csak egy jó buli!) Férj meg elkísérte. És én már most nagyon büszke vagyok rá! 

Anyósommal megbeszéltem, hogy erre a két napra a lányokat pedig hozzáköltöztetem, és el is vállalta, hálás vagyok érte. Mert muszáj volt legalább 2 napig csendben lennem, nem foglalkozni senkivel és semmivel. 

Lehet, hogy önzőnek tűnik, de nem az. Nem is tervezem, hogy megfeleljek az általános elvárásnak. Hogy mindig főzök, meg mindig rend van, meg mindig van időm felkérdezni a gyerekek leckéjét, meg mindig szexin nézzek ki, hogy van időm szőrteleníteni, hogy sportolok egy héten többször... A fenéket! 

Szóval, 2 napig sorozatokat néztem, meg vasaltam, pakolgattam egy kicsit, de nem vittem túlzásba, csak ami jól esik. Nem főztem, csak azt ettem, amit szerettem volna, és nagyon jó volt. Bezárkóztam a házba a macskával, aki jókat aludt, és nekem meg nem kellett 2 napig beszélnem! 

Fantasztikus volt!

Ui: Tudja valaki, hogy honnan van a bejegyzés címe?