2025. augusztus 1., péntek

Napi 15 perc - Ajtók, villanykapcsolók lemosása

Ezt a műveletet régebben sűrűbben végeztem, mostanában elhanyagoltam. De nagyon fontos dolog a fertőtlenítés miatt. Nem vagyok egy mániákus fertőtlenítő, a covid alatt sem voltam hajlandó kézfertőtlenítőt használni, utáltam a szagát is (nekem az volt, nem illata), viszont rendesen használtam a szappant. 

A lényeg az, hogy a tervbe vett, megvalósítandó célok között volt már ez, és ma éltem is vele. Jó, amikor van rá egy egész napod. Persze mellette főztem, sütöttem, mostam és még tanultam is a gyerekkel (erre mondják, micsoda anya!, - pedig nem), csak valahogy most jobban tudtam összpontosítani. Kicsit a munkák is megoszlottak, mert a gyerekeket is be tudom ilyenkor fogni egy-egy dologba. Férj a kertben tevékenykedett, ezzel is előrébb haladva a tervezett projektekbe.

Szóval, mi egy régi típusú házban élünk, és régi faajtóink vannak, egyben. 

Nem ilyen szép fehér. A fal sem. 

Ha valakinek van ötlete, hogy a sok évtizedes levonókat/matricákat hogyan tudnám leszedni, azt megköszönném. Kapargattam már, de nem olyan szép. Lehet, hogy csiszolás lesz a vége? 

Évek óta használjuk, itt-ott leamortizálódott, ráadásul a gyerekek kicsiként összeragasztgatták mindenféle matricával, meg festettek rá, így vannak szobaajtók, amikre teljes átalakítás vár (csiszolás, festés, de ez egy későbbi projekt), mert leginkább Nimród ajtaját érinti, és ő mostanában elvonulós hadműveletben van, alig látjuk. 


Szóval, fogtam egy rongyot és Domesztosz (én szeretem használni, és még az illatát is szeretem), és nekiálltam letakarítani a ráragadt szennyeződéseket (értsd: koszt). Nem sok ajtóm van, mert amit lehetett, megszüntettem. De van a fürdőszobában, a spájzban, a fiú-és lányszobában és a bejárati ajtót is érintettem. Ha már ott voltam - mert a bejárati ajtó üveges, - akkor megpucoltam az ajtót is, és a villanykapcsolók közül is letakarítottam párat, de ez még pótlandó.

Ez a művelet nem volt meg olyan gyorsan, ahogy a falak leporolása, de mindenképpen szükség volt rá. Jobb ránézni az ajtókra is. 



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése