🍎 Volt még kuponom, rendeltem egy csomó könyvet. 😊
 
🍎 A cuki másodikosok, amikor megrohantak, hogy megkérdezzék, láttam-e a vérholdat?  🌒
 
🍎 Az egyik kolléganőm hozott nekem almáspitét, mert tudja, hogy mennyire szeretem. Tényleg az egyik olyan sütemény, amit bármikor meg tudok enni. Nagyon szeretem. 
 
🍎 Ma elkezdődött az agyagszakkör, aminek idén részese lehetek. Nagyon izgatott vagyok, mert még így igazán nem agyagoztam. Elvileg segíteni vagyok ott, de most az elején kiélveztem azt, hogy kipróbálhattam. Egy ügyes kolléganőm csinálja ezt, és én becsatlakoztam. Nincs benne az órarendembe, de nagyon szeretem az ilyen kézművesfoglalkozásos dolgokat. Szerintem tetszeni fog. Baglyot készítettünk.
 
🍎 Beindultak az iskolás-középiskolás hétköznapok. Elég kaotikus még minden, nehezen látok át dolgokat, de majd csak szépen alakul. Már nincs úgy mint régen, hogy több mindenre járnak. Kialakult, hogy ki mit szeret. A lányok rajzolni járnak, a fiatalúr pedig sakkozni. Már, amikor van kedve, és nem fáradtan jön haza. De ahogy nézem, igen fáradt lesz. Már most látom. Jó benne, hogy már nem kell időpontot egyeztetni. Csak az Elsőszülöttek fogadott tanáraival, de őket pedig a nagylányom rendezi. A Gimnázium, ahová jár (bocsánat, hogy ezt mondom) egy szar. Nem vagyok trágár, de vannak vele problémáim, és nagyon örülök, hogy végre vége lesz. Remélhetőleg. 
 
🍎 Indián nyár: és bár szeretem, hogy még melegebb az idő, de nem szeretem ezt a nagyon meleget. Nem tudom élvezni, mert allergiás vagyok a nyárra, kiütéseim vannak, fájdalmaim és alig várom, hogy kicsit fázzak. Sajnos az iskolában mindig meleg van, én pedig (talán a változó kor is benne van) nehezen viselem a meleget. De persze örülök, hogy még jó az idő. 
 
🍎Eljött a nagy tervezés ideje! Elhatároztuk, és nekiálltunk megvalósítani. Kicsit felújítjuk a házat, rendbe szedjük, változtatunk rajta ezt-azt. Már Férj el is kezdte. Szerintem jó lesz. Izgatottan várom.
 
🍎Újabb Temu-csomag. Most jött meg a farsangi jelmezem. Ha nem most, akkor később elfelejtem.  
🍅🍇 Az egyik másodikos gyerekem nagymamája hozott nekem sok-sok paradicsomot. És egy másik apuka meg szőlőt. Csak mert szeretnek. Ez annyira jól esett nekem. Teljesen meghatódom az ilyenektől. Ez egy nagyon jó osztály, és én nagyon szeretem ezt az osztályt. A szülők is nagyon jó fejek. Lehet rájuk számítani.
 
🍎Készülünk a Bornapokra a hetedikesekkel, majd meglátjuk, hogy mi lesz. A hetedikesek nagyon jó fejek. (1-2 kivétellel, de most erről nem beszélnék.)
 
🍎 Van még a kertünkben gyönyörű eper. Olyan jól néz ki.

🍎 Belefogtunk egy nagyobb projektbe itthon, kicsit átalakítjuk a házat, vagyis inkább a kerti részt, és kívülről változtatunk egy-két dolgon. Már éppen ideje volt.
🍎 A nyár utolsó rózsái még mindig virágzanak, és ez olyan szép!
🍎A péntek volt a hét csúcspontja. Megérkezett hozzánk két új családtag. Jack és Ivy. Férj egyik volt kollégájától hoztuk el őket. Űbercukik! Ray is elég jól fogadta, bár azóta nem nagyon látjuk őt. Remélem, nem sértődött meg nagyon.
 
🍎 Nagyon élvezzük, hogy itt vannak a cicák. 
🍎 Fügét szedtünk, de már sajnos sok tönkrement az eső miatt.
🍎 Szombat - Gyülekezet - Hálaadó Istentisztelet volt ma. 
 
 
Áldott és boldog új hetet kívánok mindenkinek!