🏫 Nos..., elkezdődött az iskola. A gyerekeim (a tinédzsereim) nem annyira aggódtak. A nagyobbaknak már ünneplő sem kellett, a legkisebb (aki hetedikes) meg már intézi a dolgait. Érdekes módon nem panaszkodtak, nem dünnyögtek, szerintem ez már amolyan közöny. Leginkább az osztálytársak miatt várták, nem a tanulásért. 😏
🏫 Én is. Jó volt bemenni a termekbe, végigjárni a gyerekeket, akiket tanítottam, és jó érzés, hogy még mindig odaszaladnak, megölelnek. Még a nagy "lovakhoz", a kedvenc hetedikeseimhez is berobogtam, akikkel másodikos koruk óta vagyok. Többet, mint a két osztályfőnök együtt. Amolyan pótanyjuk lettem. Nagyon szeretem őket. Kaptak Andi nénis ölelést. És idén még tanítom is őket, ha csak 1 óra erejéig, az is jó. 💓 És délután még szülői értekezlet is... Hosszú volt a nap.
🏫 Az órarendek is megvannak, ebben is jó, hogy már mindenki intézi a maga dolgát. Az egyetlen szomorú hír az volt, hogy Másodszülött osztályában nem indul orosz nyelv, mert kevesen jelentkeztek rá, így németet fog tanulni, ami miatt nem túl lelkes, de ez van. Jó sok tanár lesz és jó sok új-régi tárgy. Szakmaiak is.
🏫Elsőszülöttnek pedig utolsó év, érettségi... Na, biztos, hogy nem fogok unatkozni, és nem leszek stresszmentes.
De mivel ezek a bejegyzések nem bosszúságok gyűjteménye (noha ezt is megosztom), hanem örömök tárháza, ez utóbbiakra szeretnék figyelni. Fontos nekem a pozitív szemlélet!
🌼 Vasárnap este Férjjel megnéztük a Csütörtöki nyomozóklub filmet, amire annyira vártam. Nekem nagyon tetszett, legalábbis jót szórakoztam rajta. Nem az a hatalmas film, de aranyos volt. A könyv természetesen sokkal, de sokkal jobb. - Remélem, hogy a folytatás is meglesz, mert szerintem a többi könyv, még az elsőnél is jobb. Azt hiszem, Férj is jót szórakozott. Régen néztünk már együtt olyan filmet, ami mindkettőnket érdekel.
Egyszerűen vicces volt. Helen Millen a Red óta nagy kedvencem, már ott elhittem neki, hogy remek bérgyilkos, de itt MI.6-es, Pierce Brosnan nagyon vicces volt, bár a könyvben is jó humora a karakterének. Ben Kingsley pedig Ben Kingsley. Celia Imriet először nem tudtam hova tenni, aztán rájöttem, hogy a Mamma Miában láttam. A könyvben egyébként nekem Joyce a kedvenc karakterem.
Mindenesetre, ha még nem láttad, és jót akarsz szórakozni, akkor ne hagyd ki!
🌼De ma, amikor hazajöttem 4 után, akkor az én édes Férjem palacsintával várt, amire már olyan régen vágytam. Nem vagyok egy nagy palacsintás, de most olyan hálás voltam neki, és olyan jól esett.
🌼Elsőszülöttel elmélkedni a továbbiakról, meg az utolsó évről. Jó látni, hogy jól, jobban van. Leginkább a lelke.
🌼Ma kaptam egy üzenetet, hogy általános iskolai osztálytalálkozóm lesz, amit nagyon várok!
🌼 Szegény Másodszülöttemnek is elkezdődött a keményebb időszak, elfáradt, mert már bejöttek a komoly tantárgyak. Nos, ő sem fog unatkozni.
🌼Harmadszülött tésztát főzött, megvacsoráztatta a későn hazajövő bátyját. Olyan cuki.
🌼Férj somlói galuskát vett nekem egy cukrászdában, mert szeretem. Jobb, amit ő süt, de így is kedves volt tőle.🌼 Macskás autókormányvédő! Nagyon örülök neki. És persze Ray fotó!
🌼 Az ügyeletesi napomon az iskolában egész reggel nyomoztam,mert a gyerekek többsége (az újak) nem tudta, hogy melyik hittanra megy. Ilyeneket kérdeztem: Néni vagy bácsi tanított? - Mi van a templom tetején, ahová jársz? - Kell keresztet vetni, amikor ott vagy? - Mit mondtatok, amikor elkezdtétek a hittan órát? ... Hát voltak meglepő válaszok, na! De aztán mindenki a helyére került.
🌼A hétvégén Elsőszülöttem angol középfokú nyelvvizsgára ment. Szerintem ügyes volt. Ebben nagyon magabiztos (bárcsak másból is az lenne), de már ez is haladás, ahogy eddig kezelte az iskolát. Remélem, hogy ezután elhiszi, hogy értékes és fontos! El is mentünk közösen Fehérvárra. Míg ő vizsgázott, mi Férjjel romantikusan sétáltunk, és sok könyvet vettem.
🌼 Míg ő vizsgázott, mi Férjjel romantikus sétát tettünk. Olyan jó volt! Rám köszönt a székesfehérvári polgármester. Nahát! Nem ismert, de az emberek közé megy. Volt a városban egy kis dzsambori, sétáltunk, míg vizsgázott. Cuki állatokat láttunk (nyuszi, papagájok, tyúkfélék), volt különböző kirakodás, koncert, és találkoztam a Fehérvári Sakkosokkal is, akikkel versenyeken futok össze, amikor Másodszülött játszik.🌼 Nagyon jó látni, hogy mennyire önállóak a gyerekeim. Nagyon büszke vagyok rájuk.
🌼 Férj egy hős. Minden nap - míg mi dolgozunk, ő meg lábadozik - főtt étellel vár minket.
🌼 Azért elfáradok, na! Nehéz még belerázódni az egészbe. Amit eddig megtanítottál, most újra meg kell, mert a gyerekek elfelejtették. Nem emlékeznek, hogy hogyan közlekedünk a lépcsőn, hogy nem verekszünk, mert valaki hozzánk ér, hogy tudjunk egy helyben ülni 5 percnél tovább (van, akinek nem megy), hogy ne szájaljunk vissza, hogy nem ők a világ közepe, aki úgy el van szállva magától, hogy azt sem tudja, mekkora az arca, közben pedig.... (és itt most egy csúnya jelző jönne, de nem jön) És még sorolhatnám. Kell egy kis idő, mire visszaszokunk. Ma például rossz helyre mentem be órára. :) Van ez így.
🌼 Felhívott a gyerekkori barátnőm, aki Amerikában él, és általában ő hív. Jó volt kicsit beszélgetni. Ez már egy 45-46 éves barátság.
Mindenkinek szép új hetet kívánok!



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése