Változtatnom kell dolgokon! A változás jó! - ezt mondogatom már egy ideje magamnak. Azért, mert elég nehezen tudok változtatni. Szeretem a megszokott dolgokat, és szeretem, ha nem igazán változik semmi. De néha muszáj!
Egy apró szokás, amely - mondják, - mindent (sok mindent - mondom én) megváltoztat.
Szeretem a szabályokat, és elég nehezen változtatok dolgokon az életemben. Valahogy mindig is ilyen voltam. Gyerekként is szabálykövető. Nem tudtam sohasem csalni (egyszer volt ilyen, aztán el is kaptak), és most is így vagyok vele, hogy nehezen szokom a változást. Pedig a VÁLTOZÁS JÓ! Kell, és szükséges az embernek. De elég darabos vagyok ilyen tekintetben, így tudom, hogy kell hozni, csinálni, tenni valamit.
Nem igazán szeretem a nagy, mostanában divatos coach-kifejezéseket, hogy változtass magadon, meg hogy nálad és benned kezdődik minden... És bár nagy szavak, de belemélyedve megérti az ember, hogy igaz.
Olvastam valahol az 5 perces szabályról. Nem olvasok önfejlesztő könyveket, így valószínűleg egy blog volt. :), de azért érdekel engem ebből egy-két dolog.
Az életem elég káoszos. Korán kelek ugyan, és későn érkezem haza. Nincs időm túl sok mindennel foglalkozni, nehezen tudom jól beosztani a kis időmet is, de azért próbálkozom. Nem könnyű. Az időbeosztásom eléggé sűrű, nem könnyű. És tény, hogy vannak napok, amikor még a legegyszerűbb feladatok is soknak tűnnek. Unom, nincs kedvem hozzá, elfáradtam, csak egy forró fürdőre van szükségem, vagy csak pihenni, de nem mindig jut rá időm. Mert még, amikor hazajövök az szülőknek mindenféle információt meg kell osztanom, és ők meg kérdeznek.
Tudom, hogy a VÁLTOZÁS JÓ, és szükség van rá, és sokszor késztetést is érzünk, hogy változtassunk rajta. Késznek is érezzük magunkat, de valahogy még sem indulunk el. Mindig azt mondjuk: nem most, később!
Nem tartom magam nagyon halogató alkatnak, de tény, hogy nem teszek többet, mint amit kellene. Ha nem csinálom meg azonnal, akkor teljes mértékben elfelejtem vagy nem lesz fontos több.
Ezt külön tanítják állítólag, és lehet, hogy jó. Nem próbáltam még ki, de lehet, hogy megteszem. 5 perc semmi az életemből!
A szabály az, hogy egyszerűen ELKÖTELEZZEM MAGAM, HOGY ÖT PERCIG CSINÁLOK VALAMIT!
Az 5 perc kevésnek tűnik, de ha az ember alkot, készít valamit, akkor hosszú lehet. Még egy dolgozatnál is az. Nem az a cél, hogy amit elkezdek, azt tökéletes befejezzem, csak el kell kezdeni.
Például:- Öt percig írj!
- Öt percig olvass, imádkozz!
- Menj ki az udvarra, és 5 percig legyél kinn! Mindenképpen felfrissülhetsz. Nyáron a napsugarától, a hidegebb időkben a levegő csípős érzéséből. A napfény D-vitamint ad, (ha nem látod, akkor is ott van), és javítja a hangulatodat! Ez tény!
- Öt percig takaríthatod a szoba egy részét!
- Öt percig simogathatod az állatodat. A macskák és a kutyák segítenek a depresszió vagy a szomorúság legyőzésében!
Ha ezt az 5 perces szabályt csak szokássá tesszük, és életünk minden területén alkalmazzuk, akkor az egész életünk gyönyörűen megváltozhat. Ezért mondom, hogy ez az 5 perces szabály mindent megváltoztathat.


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése