2017. március 17., péntek

Emlékeim a Bagetteről

Nem is olyan régen összeakadtam valakivel, - az egyik iskolában, ahová bejárok, és persze ismertem őt, csak eddig gyesen volt, szóval kiderült, hogy ő francia tanár is, aminek én roppant mód örültem, mert már egy ideje vadásztam itt Móron francia tanárt. Az ember, ha szeret valamit, akkor  szeret, nincs mese. És sajnos észre kellett vennem, hogy sokat felejtettem. Több, mint 13 éve nem használtam ezt a nyelvet, és bár az alapszavak nagyon mennek, meg sok mindent értek is még... de sok minden határeset, megszólalni már nem tudok, és gondoltam ezen változtatni kellene.

Itt írtam arról, hogy kerestem nyelviskolákat is, mert szerettem volna folytatni a tanulást, és mindenki azt mondta, hogy jöhetek, de a legtöbb időpont nem volt jó, mert vagy este volt, és 9-re értem volna haza :(, vagy délelőtt, amikor meg nekem is óráim vannak, így persze elmaradt, én meg szomorú voltam. Gondoltam, ez sem fog megoldódni, de most annak látszik.
Igaz, hogy ebben a tanévben már nem fér be egyikőnknek a napirendjébe sem a közös tanulás, de megcéloztuk szeptembertől... ő azt mondta, nyártól, de az az igazság, hogy a nyár nekem a táborozás és a nyaralás időszaka, amikor szinte nem, vagy alig vagyunk itthon. Úgyhogy még van egy kis időm felzárkózni, így a magam szórakoztatására most franciát hallgatok. :)
ÓÓÓÓÓÓÓÓ... és itt egy nagy sóhaj és ábrándozás következik pár percig... Nosztaliáztam... Pár perce most újra ott voltam, az utcákon, az épületekben, az emberek között... emlékszem arcokra, pillanatokra, szobákra, amelyek azóta is eszembe jutnak... Nincs mit tenni, szeretem Párizs!

Már sokszor mondtam, és még biztosan sokszor fogom is mondani, hogy nagyon szeretem Franciaországot, és persze Párizst. És az is a titkos vágyam, hogy egyszer Férjjel, kettesben eljussak Párizsba, hiszen mégiscsak a szerelem városa, vagy mi a csoda...

17 évesen az embert nagyon sok hatás éri, főleg akkor, ha a kedvenc városában lehet néhány napot. Nem sok volt, de nekem az volt az egyik legnagyobb ajándék, amit valaha kaptam. Vannak valahol fényképek is, amelyek bizonyítják ottjártamat, de szokás szerint egy magas helyen vannak bedobozolva... talán egyszer majd előveszem őket...

Szeretem a hangulatát az országnak, a lazaságukat, és szeretem a bagettjüket.
Emlékszem, hogy amikor csak lehetett, mindig azt ettem. Nem vagyok nagy kenyeres, soha nem is voltam. Van, hogy 2-3 napig sem eszem kenyeret, vagy ha eszem, csak azt, amit én sütök.
De még most is emlékszem a kis szállodára, egy FiMotel volt... Párizs külvárosában volt a szállásunk, mindig jó későn értünk haza... és alig vártam a reggeliket, mert bagettet adtak (lehetett választani a croissant és a bagett között, és én persze a bagettet választottam :) ), finom vajjal és még finomabb lekvárral.
Annyira élveztem.
És bár nem lehetett kivinni ételt, és titokban belecsempésztem egy kis bagettet a táskámba (jó magyar szokás szerint), és élveztem, hogy illatozik a táskámban... nem titok, ezen éltem.

Néha szoktam venni itthon, hogy érezzem újra a fílinget, a hangulatot, de azt kell mondjam, hogy ez a bagett nem az a bagett, amit ott ettem.
Úgyhogy már ezért is szeretnék újból ott lenni... Bár még reménytelennek tűnik, de egyszer biztosan...
Szurkoljatok!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése