A Nyelvtanulásról

 

Nagyon szeretem a nyelveket, és sokba bele is fogtam már, tanultam ilyet is, meg olyat is, mindegyik tudásom elég fapados, ha mondhatom ezt. De persze tudom, hogy nagyon fontos ez az életben és tudom, hogy szükség van arra, hogy legalább egy nyelvet jól megtanuljunk az életben és használni is tudjuk.

Mivel én estin érettségiztem, sok-sok évvel ezelőtt... :( , akkor még nem volt kötelező a nyelv, nem is tanultam. Gondolhatjátok, hogy milyen érzés volt nekem, aki alapvetően egy humán beállítottságú ember voltam és vagyok is ... választani a kémia és a fizika között, mint kötelező érettségi tantárgy. :(
Na igen, én is így éreztem magam. Pedig szerettem volna nyelvet tanulni.

Én még azok közé az úttörők közé tartoztam, akik részesei lehettek az orosz nyelv szépségének megismerésében, és ezt tényleg így értsétek, ahogy mondom, mert tényleg szerettem és tényleg jó is voltam benne. Szerettem a maga szockós hangulatában és módjában. Orosz tagozatos voltam, és én tényleg szerettem, nem éltem meg rosszul ezt a nyelvet, még ma is az egyik kedvencem. A lelkesedésem ez irányban is megvan, de mivel régen használtam már, nagyon-nagyon sokat felejtettem. De a mai napig is szívesen olvasgatok oroszul, próbálom gyakorolni, újra ismerkedni a betűkkel, és ha belelendülök elég jól megy (csak így szerényen), de azért sokat felejtettem és persze, hogy újra kellene tanulni mindent. Ahogyan a gyorsírást is, amiben szintén jó voltam, de nem használtam igazán soha.

Férjjel sokat beszélgettünk erről. Szerinte két csoport létezik. Akinek van nyelvérzéke és akinek nincs. Szerinte nem is kellene azokat kínozni, akiknek nincs. Akinek meg van, annak segíteni, hogy minél jobban használja és tanulja azt. Ezért tartom én feleslegesnek (magánvélemény), hogy a diplomához nyelvvizsga kell.

Miután elvégeztem a gépíró iskolát, bekerültem a régi, szockós időszakban a tanácsházára. Igen, akkor még így hívták a Polgármesteri Hivatalt. 17 évesként elég béna voltam még, rettenetes titkárnő voltam (ma is az vagyok, mert képtelen vagyok a kávéfelszolgálásra (utálom még az illatát is), meg nem tudom megélni ezt a feladatkört, ti. hogy bájcsevegjek meg időpontokat egyeztessek, (de nagyon gyorsan gépelek, és ebben tényleg jó vagyok - további szerénység). Vannak kimondottan erre alkalmas emberek, én nem tartozom közéjük.
Szóval, itt, a Tanácsházán összeakadtam valakivel, aki Franciatanár volt.
És IGEEEEN!, témánál is vagyunk. Tudjátok, hogy mennyire szeretem az országot, a nyelvet, ez amolyan gyerekkori szerelem. Nem tudom honnan jött, nem tudom mi hozta ki, csak tudom, hogy köze volt hozzá (egy kicsit) a gyerekkoromban olvasott Dumas-regényeknek, meg kicsit Jean Maraisnak, meg anyukámnak, aki kicsit a francia sztárokért is rajongott, úgy, mint Alain Delon, Belmondo, Gerard Philippe stb. és én ezeken nőttem fel. Úgyhogy fogjuk inkább az anyukámra! :)
És akkor én elkezdtem hozzá járni tanulni, és szárnyaltam. Olyan jól ment, hogy amikor pár év múlva kimentem Párizsba (az volt anyukám ajándéka az érettségimre) már jól boldogultam. Ahogy mondani szokták, nem tévedtem el, és nem tudtak eladni. Komolyan vettem, mint mindent az életemben.
Nagyon sok nyelvkönyvet megvásároltam, használtam, tanultam, amikor már a tanárom elköltözött Vasváriból, akkor is igyekeztem sokat tanulni, de nem úgy alakult. Jött a munka, az iskola a gyerekek, a sok feladat, valahogy elmaradt. 

Még az anyukám franciakönyveit is megtaláltam nagymamámék padlásán, el is tettem, és szoktam olvasgatni.

Aztán költöztem, új életet építettem fel, lett új munkahelyem, feladataim, és elmaradt minden. Ám, jött a folytatás, mert az egyik kolléganőmről kiderült, hogy franciatanár (és orosz is), így újra kezdtem hozzá járni, és nagyon büszke voltam magamra, hogy elég jól haladok. Haladtunk is. Örkény egyperceseket olvastam franciául és nagyon élveztem.

Ám mire belelendültünk volna, addigra jött Férj, és én pedig elköltöztem az ország másik végére, ahol senkit nem ismertem, és kezdhettem újra az alapozást. És ez nem a nyelvtanulással kezdődött.  

Eltelt 10 év, és semmire nem emlékszem. Tudom én, hogy valahol ott van elrejtve a fejemben, de nem használom. Semennyire.

Itt, Móron pedig, amikor összeházasodtunk Férjjel és nem volt munkám, arra gondoltam, hogy már olyan sokan beszélik az angolt, és abból is volt egy alapom, mert Nyíregyházán sokat kellett angol órákra bejárnom, helyettesítenem, és rájöttem, hogy nagyon könnyen tanulok szavakat, kifejezéseket, és gyorsan megérettem mindent. Valahogy ment. Ráadásul a barátnőm Amerikában él, gondoltam, ő is biztosan fog örülni, ha valamilyen szintre eljutok. 

Be is iratkoztam egy nyelviskolába, ami elég jó lett volna, (nagyon jó tudása volt a tanárnak, csak kicsit szétszórt volt és nem tudta egyben tartani a kajla, vicceket mesélő felnőtteket), így bár megcsináltam az alapfokot, mégis úgy érzem, hogy hiányosak az ismereteim. 

És igen, az angol tudásom is hiányos. Sok mindent értek, de nem tudom kifejezni magam.
Tavaly nagyon jó volt, hogy úgy alakult az életem, amikor elkezdtem hittant tanítani, hogy az egyik gyermekem amerikai származású és nehezen beszélt magyarul. Így az óráimat úgy tartottam meg, hogy félig magyarul, félig angolul beszéltünk, és rájöttem, hogy jól megy ez is.

DE...

Ugye ismeritek ti is a De-ket az életben?

Rájöttem, hogy nem jó mindig mindent félig megcsinálni, és én kicsit ilyen típus vagyok. Félig megtanulni egy nyelvet olyan, mintha félig szereztél volna jogosítványt. Nem? Vezetni nem szeretek, azért vezetek, mert muszáj. El kell jutnom A-ból B-be. De beszélni nagyon szeretek. Magyarul is, és akkor más nyelven miért ne?

A nyelvtanulás fontos. 

Egyrészt fejlődik az ember tőle, ami örömet okoz neki. Fejlődni kell, és fontos. Ráadásul nagyon boldog tudok lenni, ha megértek valakit, aki más nyelven beszél. Ilyenkor fülig ér a szám. Bátrabb is leszek. 

TÖRTÉNET:

Amikor a szüleimmel kint voltunk Párizsban, az idegenvezetőnk nem beszélte a nyelvet, csak angolul tudott. Ez ugye franciáknál nem túl jó pont. Ők igen szeretik, ha valaki kvartyog egy kicsit az ő nyelvükön. Kiosztották a szobákat, és az idegenvezető (aki egy fiatal lány volt) eltűnt, elment fürdeni. Egyszer csak megjelent a buszsofőr és mindenhová bekopogott, hogy "Beszél itt valaki franciául?" Erre az én anyukám: "Persze, a lányom!" - De én nem beszéltem franciául, csak anyukám hitte ezt :) Mindenesetre beledobott az élet mélyébe, és én remegő térdekkel és egy francia szótárral mentem le a portára. Ott el kellett mondanom, hogy elveszett egy bőrönd, és hogy én nem beszélek franciául, csak szeretem és tanulom, úgyhogy au revoir! No, mondanom sem kell, onnantól én lettem a szálloda kedvence. De tényleg. Előre köszöntek nekem, mindig megkérdezték, hogy jól aludtam-e, meg ilyenek. ... Szóval, jól jön az a nyelv!

Másrészt fejleszti az agyat és a gondolkodást. Egy szétszórt és szórakozott embernek ez nagyon fontos. Feladatot ad, és a memóriát is javítja. Mivel kénytelen vagyok szavakat tanulni és szabályokat és ez nagyon fontos a logikában is.

Harmadrészt segít egy utazás alkalmával. 

TÖRTÉNET:

Emlékszem, amikor először utaztam Amerikába, mennyire izgultam, mert akkor még semmilyen szinten nem beszélem angolul. Rá voltam kényszerítve valaki másra, aki bár nagyon jól beszélte a nyelvet, de éppen szerelmes volt, és nem nagyon ért rá, hogy nekünk (nekem és az anyukájának) tolmácsoljon. Kicsit elveszettnek éreztem magam. Ráadásul nem jött haza, Magyarországra, és a vissza úton nekünk kellett boldogulnunk. Iszonyúan féltem, ideges voltam, mert nem értettem semmit abból, amit mondtak, ráadásul az anyukájával kellett utaznom, aki nem volt könnyű eset. Mennyivel jobb lett volna még ez a fapados angolom is!

Negyedrészt tudok azon a nyelven - filmet nézni, - keresgélni a neten, - könyvet olvasni, - ismereteket szerezni stb.

Ötödrészt új embereket ismerhetsz meg általa.
TÖRTÉNET.
Biztosan meséltem már nektek a kedvenc angolomról. A közösségünk egyik tagja egy angolhoz ment férjhez, és én nagyon-nagyon szeretem őt. Annyira cuki pofa, de tényleg. Élmény vele beszélgetni (jól beszél magyarul), élmény hallgatni őt, ahogy töri a magyart, és mégis, olyan jó tőle tanulni új szavakat, kifejezéseket. Sajnos ritkán találkozunk, de azért remélem, hamarosan újra!!!!

És még lehetne említeni, a karriert, a külföldi munkavállalást, a fenti történet a szerelmet is bizonyítja. Ti. azt, hogy lehet, hogy külföldiben találod meg a nagy őt, és még sorolhatnám.

Úgyhogy kedves barátaim, olvasóim és mindenki!
Arra buzdítalak benneteket, hogy tanuljatok nyelveket. Újat, vagy régit, de van értelme és fontos.
Nem kell nyelvvizsgázni belőle, de jó szórakozási lehetőség és sokat segít.

Talán nem lep meg benneteket, de én ezt választom:

Jó tanulást!