Egyedül-lét

Még csak két hete vagyunk itthon, de én már most nagyon elfáradtam.

Nem, nem a gyerekek miatt, hanem a felnőttek miatt :) Bocsánat, felnőttek!

A gyerekek nagyon édesek. Zsófi teljesen oda van a kistesóért, állandóan az ölébe kéri, puszilgatja, simogatja, ölelgeti, szeretgeti. Nem olyan régen édes lányom éppen "Zsófisságáról" tett tanúbizonyságot. Az én édes lányom nagyon szereti a Túró Rudit. Ez teljesen rendben van, mert a magyar ipar egyik legremekebb találmánya, ezt mondom én is. Részese vagyok az "Edd a Túró Rudit" mozgalomnak! (Én vagyok a megalapítója ennek a mozgalomnak.) Egy ilyen mozgalom alkalmával kicsi lányom éppen maszatos lett az aktuális ételtől, és kértem tőle, hogy menjen, törölje meg az arcát és a kezét, mert ugyan nagyon jól áll neki, de azért csokis kézzel nem lehet megfogni Nimródot.Eltelt pár perc, és én nagyon büszke voltam, hogy csoda történt, a gyerekem első hangra szót fogadott, nem kellett küzdelmet vívni vele, vagy rábeszélni vagy bármi. Ó, alakulunk, - gondoltam, és büszke anyaként odaültettem Nimródot az ölébe. A látvány önmagáért beszélt. Megtörölte ugyan a gyermekem a száját, de az összes csokimáz a kicsi fiú fején landolt. Csupa csokis lett, mert megpuszilgatta a tesóját. Alapvetően szót fogadott, csak én máshogy gondoltam :)

Ez egy nagyon régi 1,5 éves kép, (a babakocsiban még Zsófi van) - a Balatonon nyaraltunk, de valahogy úgy éreztem ez ide illik :)

Egyébként gyűjtöm a bemondásait Zsófinak, mert hihetetlen jókat mond. De gondolom mindannyiunk gyermeke ilyen, de erről majd később.

Nimród kimondottan jó baba, tényleg azt mondhatom, hogy jelenleg minden anya álma. Eszik és alszik. Éjszaka is. Egyszer kell felkelni hozzá tisztába tenni, de semmi különös. Néha morog és dünnyög álmában, de egy horkolós férj mellett ez teljesen normális hangnak tűnik - már bocsánat Drága nagy Őm! :)

Szóval, azt kell mondanom, hogy jól telnek a mindennapok. Nem volt nehéz összeszokni, nem volt Zsófinak féltékenységi rohama (bár az alvásproblémák újra vannak, csak ordítás és hiszti nélkül - erről is majd később).

De tegnap, mint valami Sisera-had, megrohant egy csomó felnőtt. Barátok, rokonok, ismerősök, akiknek alapvetően nagyon örülök, de akiktől nagyon elfáradtam. Nem a barátoktól, inkább a család hozta ki belőlem azt az érzést, hogy minél hamarabb egyedül lenni. Gondoljátok el, hogy 8 felnőtt, 3 + 1 igen zajos gyerek, és mindez egyszerre. Eléggé elfáradtam. Tudjátok, ilyenkor mindenki egyszerre beszél, ráadásul nálunk folyt a politizálás nem éppen szalonképes szinten. Mivel én máshogy gondolok a politikára (meggyőződésem, hogy egy keresztény ember nem lehet semmilyen pártnak elkötelezett híve, tagja, de véleménye lehet), azt gondolom, hogy egy keresztény ember csak és kizárólag MENNYEI PÁRTI lehet. Ezért viselem rosszul, amikor vita van arról, hogy valaki valamit máshogy lát. A lelkiismereti szabadságot azért engedjük meg a másiknak, még ha az piros vagy naracssárga, akkor is!

Szóval, nagyon örültem annak, amikor elcsendesedett a ház. Tényleg magányra vágytam.

Vasárnap aztán ez teljesült. Magam maradtam Nimróddal. Ő alszik és eszik, sok vizet nem zavar, ha mondhatom ezt így egy gyerekre. Apuka is itthon volt, de ő alapvetően csendes típus, keveset beszél, ráadásul fent volt a kertben, úgyhogy nem igazán láttam. Amit máskor szomorúan veszek tudomásul, hiszen nagyon szeretek a társaságában lenni, vele lenni, nagyon fontos nekem és nagyon szeretem, de most jó volt, hogy a szőlőben volt és kertészkedett.

Zsófia elment az egyik mamával egy virágkiállításra, így tényleg egyedül maradhattam a gondolataimmal.

Egy ideje zajban élek már. Kórház, szülés, látogatók, babasírás, folyamatos beszéd. Még egy közösségi, társasági embernek is, aki én vagyok, mert nagyon szeretem az emberek, és szeretek beszélni is :), szüksége van elcsendesedésre. Jó volt kicsit hallgatni előadást ma, sétálni a napsütésben, nem beszélgetni... Jó érzés ez. Hosszú távon persze nem tudnám ezt csinálni és nem is bírnám, de a mai nap jó volt erre. Feltöltődni.

Nem mondom, hogy átértékelésre volt időm, sem magas röptű gondolkodásra, semmi ilyesmi tervem nem volt.
Csak a csend.

Hasonlóságok és különbségek

Amióta itthon vagyunk, próbálunk betelni a két gyerekkel. Hatalmas élmény és igen jó érzés. Zsófi teljesen oda van a testvéréért, mindig szeretné az ölébe fogni, ott tartani és puszilgatni. Valaki azt mondta, majd elmúlik, de mondtam, hogy még ezt nem szeretném látni, hallani. Most jó, hogy így van. Nagyon hálás vagyok Istennek, mert igen jó baba. Az estét szinte végigalussza, szeret enni és jól hízik. Ebben a tekintetben olyan, mint Zsófi, aki szintén jó baba volt.
Mondhatni: EGYIKŐJÜK SEM KEVERTE ÖSSZE AZ ÉJSZAKÁT A NAPPALLAL. Ami nagyon jó érzés és jó dolog.


Az utóbbi napokban szórakozott a család. Megnézegettük a képeket, a 2 évvel ezelőttieket, Zsófiról és a mostaniakat, és felfedeztük a hasonlóságot. Nagyon egyforma a két gyerek - szerintünk.

Nagyon vicces, hogy a külső elég erőteljes hasonlóság ellenére nagyon más természetűek, ez már most is érezhető, tapasztalható és látható.
Nimródnak egészen más a szeretetnyelve, mint Zsófinak. Zsófi a mai napig is a minőségi idő híve, fontos neki a vele töltött idő, hogy játszunk vele, tanuljunk vele, alkossunk. Nimród még csak 1,5 hetes, de neki pedig már most előtérbe került az, hogy mennyire szeret testközelben lenni. Zsófit ilyenkor letettük a helyére és jókat aludt. Kisember azonnal, ahogy babakocsit vagy ágyat ér, kikéri magának, és akkor érzi jól magát, ha ölben lehet, szopizhat és odabújhat. Nem tudom, hogy ez később is így lesz-e, de mindenesetre érdekes és jó, hogy így van.


A kérdés: ki tudja, melyik melyik gyerekünk??? :)))

 

Egyel nőtt a tét!

Megszülettem!
Nimród vagyok és erre a világra jöttem.
Érdekes küldetés, de azért nagy kihívás.
Remélem, hogy azért érdekes és izgalmas napok elé nézek.

Együtt a "Madaras-család":

Isten a monogámiát adta

Az a nagy kérdés jutott az eszembe, hogy ha annyi felesége volt Salamonnak, akkor lehetett-e eszköze Isten kinyilatkozásának eszköze?
A Biblia azt írja: "Mózes szívetek keménysége miatt engedte meg, hogy elbocsássátok feleségeteket, de ez kezdettől fogva nem így volt." - Máté evangéliuma 18. fejezet
Azt tudjuk, hogy Isten nem tűrte meg a többnejűséget, mégis az Ószövetség számos hívő embere esetében és Izrael népe körében is merőben ellentétes volt.  Amit Jézus a megjövendölt ige szerint a válásról mondott, az alapelvként érvényes a többnejűségre is.

Az Úr a teremtéskor egyértelműen MONOGÁM (egy házastársú - FÉRFI ÉS NŐ) házasságot alapított. A házasság kezdeti, alapító igéjére visszahivatkozva és azt értelmezve mondta Jézus, hogy a házasságban lesznek "ketten egy testté" (Mt. 19,5, vö. I. Móz. 2,24).

A többnejűség Kain leszármazotai körében jelent meg először, a teremtés utáni 5. nemzedékben (I. Mózes 4,19) A vízözön előtti világ oly súlyos erkölcsi romlásba merülésének kétségtelenül az egyik fő oka a többnejűség mind gyakoribbá válása, és annak térhódítása később még a séthiták (Séth, Ábel öccse és lelki utóda (I. Móz. 4,25-26) körében is. A séthiták korábban elkülönültek a kánaánitáktól és bűnös szokásaiktól. (I. Móz. 6,1-2). Az "Isten fiai" kifejezés a séthita férfiakra utal ebben az igében, akik mint korábban az ősszülők istenhitéhez következetesen ragaszkodó népcsoport,kapták minden bizonnyal ezt a megkülönböztető nevet. Az "emberek leányai" elnevezés pedig a kainiták leányaira utal, ugyancsak a fenti megkülönböztetés jegyében:)

A vízözön után hamarosan ismét elindult a romlás folyamata mind vallási, mind erkölcsi téren. A Biblia világosan mondja, hogy a bálványimádás és az Isten törvényeihez való fölényes, engedetlen viszonyulás egy tőből fakad, illetve együtt jár. (I. Sám. 15,23)
Noénak és fiainak, akik istenfélelemben éltek, illetve nevelkedtek, egy feleségük volt, mégis a többnejűség általánosan bevett családi, társadalmi renddé lett. Talán szerepe volt annak is, hogy a gyors szaporodás fontossá vált az elnéptelenedett földön. De Isten - noha hozott bizonyos rendelkezéseket a vízözön következtében megváltozott viszonyokra nézve (pl. a húsevés megengedését I. Mózes 9. fejezet) a házasság teremtéskor adott törvényén, rendjen semmit sem változtatott. Az emberek bűnös, önkényes változtatása volt a többnejűség bevezetése.

Isten pedig sohasem teszi azt, hogy erőszakosan próbálja megváltoztatni az emberek gondolkodásmódját. A régi, bevett társadalmi hagyományoknak óriási hatalmuk van az emberek felett. Isten eltűrte a többnejűséget is, mint az emberi keményszívűségből származó következményt, de közben azon fáradozot, hogy az isteni erkölcsiség elveivel mintegy áthassa, és helyesen nevelje az emberek gondolkodását, és ezáltal az eredeti, teremtési rendhez való visszatérésüket munkálja.

Még Izrael hívő ősatyái életében sem volt lehetséges megváltoztatni a többnejűség bevett szokását, gyakorlatát. Az ő esetükben azonban - személyes hitüknek megfelelően - magasabb mértéket állított az Úr, és gyakran megmutatta, hogy ellenzi és helyteleníti a többnejűséget. (Ábrahámot utasította Hágár elbocsátására. Jákob is csak egy feleségét tudta igazán szeretni. A hívő Elkána életében is megmutatta Isten, hogy milyen helytelen volt második feleséget vennie.)

Amikor pedig az újszövetségben a testi Izraelt a lelki Izrael váltotta fel, az Úr az egész keresztény közösségre nézve törvényként hirdette meg az eredeti teremtési rendhez való visszatérést, a többnejűség és a válás kizárásával. Mt. 19,8 mellett lástd a 9. verset is, valamint I. Tim. 3,2-t és Tit. 1,5-6-ot.

"A házasság bibliai ideálja az egynejűség. A teremtés története és a Szentírás minden erkölcsi részlete a férfi és EGY nő egyesüléséről beszél. Valahányszor egy próféta házasságról szól, mindig ilyen egyesülésre gondol: élethossziglan, hűséges, szent. Mózes és Áron egynejűségben éltek. A zsidó főpapra nézve az egynejűség kötelező volt III. Mózes 21,13 alapján a Talmud értelmezése szerint... A többnejűség úgy látszik, teljesen eltűnt Izraelben a babilóniai számkivetés után. A régi rabbinikus irdoalom a teljesen egynejű társadalmat tételezi fel, aTalmudban megemlített 2800 tanítómester közül csak egyről tudjuk, hogy két felesége volt... Tény, hogy a szigorúan megállapított egynejűség megvolt a zsidó életében sokkal a kereszténység előtt." (Dr. Hertz: Mózes öt könyve és a haftárák Bp. 1984. 313-314.l)

A mormonoknál még mindig jellemző

Érdekes cikkek ezzel kapcsolatban:
http://kitekinto.hu/hatter/2008/04/28/tobbnejseg_a_demokracia_csdje/
http://www.pecsistop.hu/tudomany/a-hosszu-elet-titka-a-tobbnejuseg/371474/
http://www.kisalfold.hu/vilagvevo/akiknek_egy_nem_eleg_tobbnejuseg_a_vilagban/2131057/

Apa-szerelem

Olyan jó olvasni sok blogban, sok írásban, hogy mindenki a saját férjét tartja a legjobbnak és a legfontosabbnak az életében, és ez nagyon jó, hogy így van.
Nagyon fontosak ők nekünk, és nagyon sokat jelent, ha a támaszt, bátorítást, erősítést, szeretetet, melegséget adják. Minden nő erre vágyik. Sokkal, de sokkal fontosabb az anyagi javaknál.
Sokkal többet jelent odabújni hozzájuk, érezni, hogy körülvesznek szeretetük melegével, ha néha nem szólalnak meg, amikor kiborulunk, csak megölelnek, amikor megsimogatnak minket, amikor elviszik a gyereket biciklizni vagy a kertbe...
Megértik az éppen hisztis időszakunkat is. Nagyon sokat jelent egy ilyen férj. Aki támogat, aki nem okoskodik, hanem úgy fogad el és olyannak, amilyen vagyok. Persze ebben benne van az is, hogy nekem is el kell fogadnom őt olyannak, amilyen, meg ne akarjam megmásítani .

Találtam egy könyvet, amelyik nagyon sokat segített. Sok jó könyvet találtam, remélem, egyszer majd lesz időm leírni ide azt a sok-sok jó könyvet, ami szerintem alapvetően fontos egy jó házassághoz. Mert sokat lehet tanulni. Leginkább a gyakorlatias könyveket szeretem. De erről majd valamikor máskor szeretnék írni.
Ez a könyv, ami nagyon tetszik, ezzel foglalkozik, és szerintem nagyon jó:

Jim Hohnberger: Ellenállhatatlan a szerelemben - Arany Forrás Kiadó Bt. - www.konyvesbolt.hu

Nekem sokat jelentett és sokat segített sok mindenben.

De alapvetően nem emiatt jutott ez a gondolat. Nagyon fontos, hogy jó férj és társ legyen, de a legcsodálatosabb élmény, amikor apaként is édes és szeretni való. Az enyém ilyen. :)
És nagyon szeretem, hogy ilyen. És Zsófi is oda van az apjáért. Jelenleg igen nagy a szerelem nálunk.

Csak néhány képpel szeretném illusztrálni. És csak annyit tudok mondani: Hát nem édesek?

Az 1 hónapos Zsófival

A 10 hónapos Zsófival

A majdnem 2 éves Zsófival - 2009. decembere
A 2 és egy kicsi éves Zsófival - 2010. tavasz

Helyzetjelentés

Tényleg annyi minden történt az utóbbi időben, hogy nem is tudom, hol kezdjem.

• Lassan elmaradnak az alvás körüli hisztik. Emiatt nagyon büszke vagyok rá. Sokat küzdöttünk. Sokáig nem tudtam mit csinálni, azt gondolom, hogy a lehető legtöbb módszert bevetettem, de mind sikertelennek bizonyult. Aztán történt valami. Gondoltam, veszteni nem vesztek semmit, így megbeszéltük, sok-sok közös imádkozás után, hogy minden olyan este után, amikor szépen elalszik EGYEDÜL, akkor rajzoljunk egy napocskát a naptárba. Nagyon szereti, amikor rajzolunk, így azt mondta, hogy jó. És már rengeteg napocskánk van! És tényleg hisztimentesen alszunk el. Az elején odabújok még hozzá, engedem simogatni a hajamat, amit egyébként nem szeretek. Idegesít, ha valaki piszkálja a fejemet, de az ember a gyermekének elnézi :) Ott vagyok mellette egy kicsit, beszélgetünk, simizem, imádkozunk, kérjük Istent, hogy adjon jó éjszakát, hogy hiszti nélkül aludjon el, és gyorsan. Az elején nehezen ment, mert mindig leszállt az ágyról. Néha bemászott az ágy alá vagy a kiságyba, és mindenféle lehetetlen helyzetben voltunk, de ez elmúlt. Úgyhogy az alvással nincs gondunk. Hála Istennek!

• Az új probléma, amivel meg kell küzdenünk az az irigység. Eddig sosem volt ilyen gondunk, de most előjött. Nem szívesen adja oda a játékait, és azért, ha nem az történik, amit szeretne, akkor igen tud hisztizni. Szóval, a hiszti mégsem múlt el, csak átalakult. :) Persze nagyon küzdünk. Nem vagyunk azok, akik azt mondják, hogy majd kinövi. Sok tekintetben keményen kell fellépni.

• Szerveztünk egy gyermektanítói konferenciát, ami nagyon jól sikerült. Minden évben van nyári táborunk, és szerintem nagyon fontos a gyerekeket evangelizálni, beszélni nekik a jó Istenről. Ilyenkor megbeszéljük a felmerülő problémákat, ötleteket adunk egymásnak meg ilyesmi. Jó volt. Eljött velem a nagy Ő is, mert a cipekedés már nem az én műfajom. Nem is igazán engedi.
• www.kerak.hu/downloads/TaboriTajekoztato2010.pdf
  

• Ugyanis nagyon kerekedek. Igen nehezen viselem már. Szeretek kisbabát várni, és nagy élmény. De azt kell mondjam, hogy ez a terhességem sokkal nehezebb, mint az elsőnél. A kisember sok energiámat elvesz, kivesz. Már közel vagyunk a célhoz, és így még nehezebb. Nem panaszként mondom. A készülődéssel, a pakolással telnek a napjaim. Kicsit fáradtabb vagyok, és jelen helyzetemben úgy érzem magamat, mint egy anyabálna, de azért nagyon várjuk már, hogy megérkezzen. Már a mosogatóhoz sem férek oda :)))

• A kertünk is nagyon szép. Szegény Őm dolgozott benne nagyon sokat. Már az is küzdelmet jelent, ha fel kell menni, mert szinte egy hegyünk van. :) És már nagyon szép minden. Lassan kibújnak a finom zöldségek és ez nagyon jó!

ZSÓFI NAGYON SOKAT SEGÍT NEKEM. Ő IS ÉLVEZI A HELYZETET, ÉN MEG ÖRÜLÖK NEKI.
Persze az még nem igazán megy, amikor maga után kell elpakolni, de minden másban szívesen részt vesz.

A porszívózás mindig is nagy kedvence volt.

Kókuszos süti készül apának.

Ady Endre: Jézus és Júdás

Dühödt, lázongó szívverésem
Golgotai bazaltra vésem.
Krisztus, poétám, szent Alak,
Eladtalak.

Enyém volt minden áldomásod,
Én voltam a lelked, a másod,
Megkoszoruztam a fejed,
Szerettelek.

S eladtalak, én fejedelmem,
Mert az Élet az én szerelmem,
Mert én is álmodok nagyot:
Költő vagyok.

Nem hallgatom zsoltáros ajkad,
Nem kell szép, égi birodalmad.
Selymet, pénzt akar egy leány,
Vár, vár reám.

Galád vagyok? Galád az élet.
Bűve miért nincs az Igének?
Vággyal, kínnal miért gyötör
Pénzes gyönyör?

Írott kövem dobom a mélybe,
Megreng a Föld sok ezer évre
S késői bűnös, bús szemek
Megértenek.

Szutyejev, a kedvenc oroszom

Biztosan mondtam már, hogy szeretem a meséket. Az egész családom szereti a meséket. Néha a nagy Ővel leülünk és meséket nézünk. Most már Zsófia is csatlakozik, ő egyébként mostanába nagy Micimackó rajongó. Kimondottan Zsebibaba és Tigris kedvencekkel. Micimackót én is szeretem, nálam Füles a nagy kedvenc. Pedig én magam nem igazán vagyok depressziós alkat. Csak annyira vicces.

A meséket is nagyon szeretem olvasni. Mindig is szívesen olvastam. Nem azokat, ahol a farkas megeszi a nagymamát meg mindenféle vad tragédia történik. Már írtam róla, itt hogy nagyon szeretem Lázár Ervint. Sok kedvencem van még, de most csak két könyvet szeretnék ajánlani nektek. Már gyerekkoromban is nagyon szerettem a Vidám meséket. A másikat csak később ismertem meg. Mikor összeházasodtunk a nagy Ővel, sokszor olvastunk egymásnak ezekből mesét. Annyira aranyosak. Ráadásul Zsófi is nagyon szereti.

A mellékelt link a kedvence, már tudja kívülről: egyszervolt.hu/anim/a-harom-kiscica.html

Íme a két könyv, amit szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani:

És egy ráadás: mese.tv/page/kis_tucsok

Rossz kedv vagy rosszkedv?

Tudom, hogy régen írtam már. Nem vagyok valami túl jó formában mostanában.

Kicsit szó szerint teher nekem ez a babavárás, noha nagyon örülök neki, meg nagyon várom. Mondanám azt, hogy szívesen lenne ez egy hobbim, tudniillik az, hogy ez az állapot a maga küzdelmeivel meg nehézségeivel (ezt csak a második terhességemnél tudom mondani, az elsővel semmi bajom nem volt, nem is éreztem, hogy terhes vagyok :)) NAGYON JÓ.

Persze több energiát vesz igénybe, ráadásul Zsófi mellett, aki egy örökmozgó, pörgős gyermek igen kevés időm jut arra, hogy igazán pihenjek. Ezt nem panaszként mondom, csak tényként közlöm.

Sajnos még mindig küzdünk az elalvással, - noha már elmarad a hiszti és a küzdelem, azért nehezen alszik el. Most éppen azt tanuljuk, hogyan kell egyedül elaludni. Éppen ezért néha nagyon elfáradok és nagyon sok energiát veszítek. Előfordul, hogy a rosszkedv gyötör. Pedig jól tudom, hogy az anyák nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy rosszkedvűek, idegesek és szeszélyesek legyenek. Még akkor sem, ha valljuk be, hogy ez igen női dolog, főleg a szeszélyesség.

Aztán meg az ötlik az ember eszébe, hogy "miért ne lehetnék?" Más embernek szabad? Más ember megteheti? Lehet rosszkedvű és hangulatfüggő?

Az tény, hogy nem mindig ugyanúgy ébredünk. Én általában nem szeretek aludni, sajnálom rá az időt, de mostanában valahogy örülnék, ha reggel fél 7-kor Zsófi még nem pörögne és nem mondaná azt, hogy "szaladok". De megteszi. Igenis vannak rossz napjaink. Vannak olyan napok, amikor semmihez nincs kedvünk, legszívesebben csak ülnék, feküdnénk, tévéznénk, sétálnánk, akármit csinálnánk, csak egyedül lehetnénk. Közben meg ott van a gyerek vagy gyerekek, és nem lehet kivenni az elemet, vagy kikapcsolni, vagy kirakni az udvarra, mint egy macskát. Ezért megy tovább minden.

A nagy Őben ezt szeretem. Alapvetően egy csendes fajta, és amikor rossz napja van, még csendesebb. Megfontoltabb. Jobban átgondolja kinek mit mond, hogyan fejezi ki magát. Néha inkább meg sem szólal. Na, ez nálam pont fordítva van. Ilyenkor - elvileg nekem sem szabadna megszólalnom, mert hajlamos vagyok megbántani valakit, de mostanában igyekszem tudatosan figyelni erre. Mert nem szeretném, ha a gyerekemben az maradna meg: "Anyának már megint rossz napja van!" Pedig lehet, hogy ritkán fordul elő, de rögzülni és tudatosulni fog az, hogy ez az időszak semmi jót nem fog jelenteni. Anya ingerlékeny lesz, ideges, semmi nem lesz jó stb.

A rossz hangulatból ilyenkor igyekszik mindenki megszökni. Gyorsan eltűnni, ahogy lehet. Az anya meg ott marad egyedül önmagával és a hülyeségével, amit tett és mondott. Aki lelkizősebb, annak tovább tart, mert iszonyú lelkiismeretfurdalás gyötri, hogy miért így szólt és miért ezt mondta...

Nagyon oda kell figyelnünk nekünk nőknek, hogy kedvesek, jó hangulatúak legyünk. Ez küzdelem sokszor, de küzdeni érdemes!!! Sokkal jobbak azok a reggelek vagy esték, amikor bizalmasan lehet csevegni, amikor játszani lehet, amikor jókat lehet nevetni együtt. Igen, egy anya nem engedheti meg magának ezt a fajta szeszélyes viselkedést! Nem lehet rosszkedvű!

Ráadásul azt gondolom, hogy egy keresztény ember sem engedheti meg magának azt, hogy keserű kedvű legyen, hogy hangulatai napról napra változzanak, hiszen amikor az ember döntött Krisztus mellett, átadta neki ezeket a hangulatokat is. Úgy gondolom. Vagy kérhetem tőle, hogy ne engedje meg ezeket.

A muzsika hangja

Biztosan nem én vagyok az egyetlen, aki szeretem ezt a filmet.
Karácsonykor adták, akkor voltunk otthon anyukáméknál, és ott láttuk. Nagyon érdekes és elgondolkodtató film, sok tekintetben. Nemcsak a zenéje miatt, és a kedves Julie Andrews miatt, hanem a történet miatt is.

Gyermeknevelésről szól. Gyermekekről. Sok gyerekről.
A film tartalma röviden, ha esetleg valaki nem ismerné:

Maria (Julie Andrews), a fiatal és életvidám lány apácának készül. De hamar rádöbben arra, hogy az apáca élet nem neki való, ezért elszegődik a szigorú Von Trapp (Christopher Plummer) százados gyermekei mellé nevelőnőnek. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek a gyerekek, ezért úgy dönt, hogy a mogorva Von Trapp szigorú rendszabályait felrúgva, megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek. Hamarosan egy igazi énekkar vidám hangja visszhangzik a házban a százados legnagyobb megrökönyödésére.

Nagyon elgondolkodtató számomra az a rész, amikor a legvégén menekülnek, és a kolostoron át mennek el. Csendben, fegyelmezetten, hang nélkül. Egyik ismerősöm, akinek 4 gyereke van, mondta, hogy valószínű, hogy az ő gyerekei nem tudnának ilyen csendben lenni, és valószínűleg lebuktak volna. :)

De nem ez volt az igazi ok, ami miatt ezeket leírom.
Még mindig küzdünk az esti alvással. Egyszerűen rettenetes. Nap közben simán és könnyen elalszik Zsófi és jót alszik. De amikor eljön az esti alvás ideje, mintha kicserélték volna. Mintha valami pszichés tudata lenne annak, hogy ez most nem 2 óra lesz, hanem több. Rettenetesen küzd, nyűgös, mindig minden eszébe jut. Ilyenkor mindig nagyon éhes, nagyon labdázni akar vagy nagyon apához menni. Csak aludni ne kelljen.
Azt mondta valaki, hogy ez azért van, mert jön a kistesó és ez már benne van a tudatában, és hogy sokat kell vele olvasni, meg odabújni hozzá, és ettől megváltozik. Ez eddig is így volt. Mindig odabújtam mellé, és Jézusról beszélgettünk. Ha mesekönyv kerül a keze közelébe, akkor megint reménytelen az elalvás, mert akkor még a sötétben is "én olvasok".
Minden egyes lefekvés egy kemény menetes meccs.
Pár napja azonban kitaláltam valami mást. És itt jön a film, amiért egyik éjszaka eszembe jutott.

Sohasem voltam zeneileg képzett. Se jó hangom nincs, - sohasem volt. Nem volt zenei képzésem, noha általános iskolában jártam énekkarra, de ennyi volt. Anyukám sem énekelt nekem soha, mert neki sincs jó hangja. Helyette mindig olvastunk, mert irodalmilag volt jobban képben. De a zene kimaradt az életemből. Ő ugyan azt szerette volna, ha zenei osztályba megyek, de én azt kértem, hogy inkább a másik osztályba, mert az óvodáskori barátnőm is oda megy. Így maradt ki a zene.

Aztán, amikor iskolába kerültem, és ott dolgoztam 12 éven át, előfordult, hogy be kellett mennem ének órákra. Soha még olyan kínszenvedést nem éltem át. Még a kevésbé kedvelt matek órákat is jobban bírtam és viseltem. Mit tudnék én adni a gyereknek, amikor nem hallom, hogy mit énekelnek, és hol hibás. Amikor nem tudom, hogy az ott miért C és miért nem Cisz. Szóval, a helyzet reménytelennek látszott. Akkor aztán elhatároztam, hogy kezdek valamit magammal. Mindenhez mindenki nem érthet, de megkértem egy kolléganőmet, hogy legalább a furulyának írja le a lefogástáblázatát. Így 2 # és 1 b előjegyzéssel eljátszok dalokat. Nagyon büszke is voltam magamra és vagyok is. Ezt persze nem fejlesztettem tovább, mert úgy gondoltam, hogy nem lesz rá szükségem.
Tévedtem.
Amikor Zsófi megszületett, gondoltam, veszteni valóm nincs, mégiscsak az én gyerekem, engem elvisel. Úgyhogy énekelni kezdtem neki. Aztán hallgattunk gyerekdalokat, előkerültek könyvek, amelyekben kották voltak, és előkerült a furulya is. Azóta játszani kell neki, de már ő maga kéri a furulyát és elég ügyesen fújja.

Az elalvásnál aztán arra gondoltam, hogy egy próbát megér. Énekeltem neki. Odafeküdtem mellé, és előszedtem a Jézusról szóló kedves énekeket, amik még régen megragadtak bennem és amiket ifjú koromban szerettem és megtanultam :) Úgyhogy most anya énekel, Zsófi meg hallgatja. Elég érdekes, mert még egyetlen ember van, aki bírja ha éneklek, a nagy Ő. Szóval, két hős az életemben. :)
Alapvetően szeretek énekelni, csak tömeg legyen körülöttem, hogy ne hallatsszon ki belőle. De azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy a zene részese legyen egy gyermek életének. Mármint az értelmes és szép és értékes zene. Úgy hogy maradok az éneklésnél. Még akkor is, ha néha azt mondja Zsófi, hogy "Anya, most ne!"

A kedvenc énekem szövege. Valahol megvan a kottája is, ha meglesz, belerakom.

Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád,

Aki Jézussal járt, s benne hitt,

Ragyogó koronát, fehér égi ruhát,

Hárfa húrjait pengethetik.

Igen, ott minden kész, igen ott minden kész,

Minden győztesnek jár örök rész.

Boldog véghetetlen öröm vár odafenn,

Jézusért én is elnyerhetem.

Vígan lépkedünk színarany utcákon át,

Halljuk angyalok dicséretét,

Szemünk láthatja Jézus szent ábrázatát,

Aki vért ontott bűneinkért. Igen, ott...

Élet forrása kínálja élő vizét,

Tiszta hűs vizét bőségesen.

Fényt az Úr maga áraszt és hint szerteszét,

Halál nem lesz ott, éjszaka sem. Igen...

Minden gyötrelmet, bánatot elfeledünk,

Ha Ő bennünket keblére von,

Jézus szívére hajthatjuk fáradt fejünk,

Nála béke vár és nyugalom.

A SZERETET MINDENT HISZ ÉS REMÉL..

Biztosan mindenki ismeri ezt a gondolatot a Szeretethimnuszból.

Most erősödtem meg abban, hogy ez milyen fontos és komoly mondat a gyermeknevelésben is.

Az utóbbi időben eléggé szörnyű éjszakáink voltak. Ilyen még soha nem volt, és valaki bátorítóan azt mondta, hogy "Lesz ez még így!" Hát... nem örültem.

Zsófia napokon keresztül olyan volt, mintha kicserélték volna. Késő estig ordított, dobálta magát, hisztizett. Se megnyugtatni, se lecsendesíteni nem lehetett. Aztán ha elaludt, akkor pár óra múlva újra elkezdte. Napokig nem aludtunk a nagy Ővel. Egyik nap hajnal 3-kor jutott az eszébe az, hogy ő rettenetesen éhes. Ott ültünk mellette, kikerekedett nagy szemekkel - az álmosságnak semmilyen jelét nem láttuk rajta - és ő játszani akart. Mi persze ültünk összeroskadva, és próbáltuk a lehetséges, mindenféle módszert.

Azt kell mondjam, hogy elfogyott a türelmem. De tényleg. Kiborultam. Ott álltam tehetetlenül, hogy most mit is fogok csinálni vele, mert ezt így nem lehet. Nagy Ő szegény hajnalban kel, mert korán jár dolgozni, így ő sem örült ennek a műsornak.

Aztán eszembe jutott, hogy milyenek is vagyunk. Mindig a legtökéletesebbet és a leghibátlanabbat várjuk el a gyerekektől. Hogy fogadjanak szót, mindig azt tegyék, amit mi mondunk, hibátlanul csinálják meg a házi feladatukat, segítsenek a házi munkában stb. És ez persze jó, csak kérdés, hogy elfogadjuk-e őket olyannak, amilyenek? Hogy most ilyenek?

Persze úgy gondolom, hogy fontos, hogy legyenek szabályok, következmények, büntetések is, ha szükséges. Nálunk van, és sokan megbotránkoznak ezért. De én úgy gondolom, hogy ha most nem tanulja meg a gyerek az alapvető dolgokat, akkor olyanná válhat, mint az a tizenéves amerikai fiú, akiről olvastam egy cikkben, hogy lelőtte a szüleit, mert az édesanyja azt kérte, hogy vigye ki a szemetet. Úgy írta a cikk, hogy életellenesnek gondolta ezt a feladatot és azt is, hogy rendet tegyen a szobájában.

Annak sem vagyok híve, hogy állandóan szemrehányást kapjon egy gyerek. Közeli rokonságban van egy kislány, aki alapvetően egy jó fej gyerek, nagyon értelmes, de sok kritikát kap viselkedéséért, dolgaiért. Nem mondom, hogy sokszor nem jogos és azt gondolom, hogy kell neki szólni, de egy idő után, ha állandóan ezt hallja, közömbössé válik. Ezt tapasztaltam meg most Zsófinál is. Mondtam valamit, és szelektív hallásra talált. Rájöttem, hogy ki kell iktatni a beszédünkből a nagyon negatív mondatokat: "Már megint későn jöttél haza..."; "Gondolom, megint rendetlenség van nálad..."; "Még mindig csak zenét hallgatsz, de a házi feladatod biztos nincs kész..."; "Már megint kiborítod anyát ezzel az örökös hisztivel..." és sorolhatnám.

Aztán úgy döntöttem, hogy nem tudom megoldani. Mert az emberben benne van az, hogy - Zsófi szavaival éljek - "én egyedül" oldjak meg mindent. Ő most ebben a korszakban van. Mindent egyedül akar megoldani. De én, mint szülő ezt nem tehetem meg. Meg kell változtatnom a döntéseimet, a szokásaimat. És ez csakis Jézussal lehetséges. Megfogalmazódott bennem egy hajnalban, amikor megint nem aludtunk, hogy imádkozzunk ezért. Persze ezt eddig is tudtam, de ez olyan elméleti volt. Ezért hajnalban fogtam a gyermeket és imádkoztunk. Kértük, hogy a jó Isten csendesítse le a szívét, és segítsen neki elaludni és jól aludni. Kértük továbbá azt is, hogy elmúljon az a csúnya hisztis viselkedése. Kialakult bennem egy "mindent remél" gondolat. Hinnem kell abban, hogy képes megváltozni. Emberek százai, ezrei változtak meg Krisztus kereszthalála nyomán. Én is képes vagyok rá, ő is. Nem számít, hogy valaki 2 éves , vagy 37 vagy 65. A lényeg, hogy akarjam!

Azt kell mondanom, hogy egy ideje jobb. Tényleg megváltozott valami. Jobban alszik, nyugodtabb, kevesebb a hiszti. Próbálok még türelmesebb lenni vele, mint eddig. Tudjuk jól, hogy a "szeretet mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél és mindent eltűr." (I. Kor. 13,7)

Nagyon remélem, - és így kelek fel reggelente -, hogy Zsófi jó dolgokat fog tenni. Eljátszik egyedül, szófogadó lesz, türelmes az öltözködésben, szófogadó a feladatvégzésben. Hiszem, hogy ez lehetséges. Mert látom a jeleit! De csak és kizárólag Isten segítségével.

Megértettem a bizalom fontosságát is. Azt gondolom, hogy ha bízunk a gyermekünkben, akkor különleges képességek fejlődnek ki benne, bennük. Zsófia ezekben a hajnali órákban is, amikor már én türelmetlen és ideges voltam, akkor is rám nézett a nagy szemeivel, megölelt és azt mondta: "Nagyon szeretlek anya!" És nem tudtad neki azt mondani, hogy én most nem szeretlek, mert nem alszol. Odabújtam hozzá, és engedtem, hogy átöleljen és birizgálja a hajamat, amit nem szeretek alapvetően. Csak szorított, és nem akart elengedni. Én azt gondolom, hogy ha ezekre figyelünk, akkor elérjük azt, hogy mindenben a legjobbat tegye.

És még egy fontos dolog. Gyermekeink tudják azt, hogy imádkozunk értük. És nemcsak akkor, amikor hisztis, vagy gond van vele, hanem mindig.