2020. április 5., vasárnap

Life in colors - Jó reggelt!

Egyszerűen nem érem utol magam. Rohanásban vagyunk, mindig történik valamit, zajlik az élet, és olyan jó egy nap, amikor az ember leülhet és pihenhet. Ehhez küldöm nektek ezeket a nyugtató, kedves, hangulatos képeket. Legyen szép napotok!

2020. április 3., péntek

Ádám és Éva és A bűnbeesés

A közösségben, ahová járok, létezik egy gyermekújság, Mosoly a neve. Nagyon aranyos és kedves kis újság, ami a gyerekeket szólítja meg, és igyekszik egy-egy történetet megismertetni, majd feladatok formájában megismertetni a gyerekekkel. Ennek az újságnak a megjelenésében én is benne vagyok kicsit, mert a rajzaim belekerülnek (szeretek rajzolni, noha nem tartom magam jó rajzosnak, ugyanakkor azt mondom: bár több időm lenne rá). De nagyon szeretek kitalálni ilyen jellegű feladatokat. A rejtvényeket hozzá nem én csináltam, de a rajzokat igen. Használjátok!




2020. április 1., szerda

Lemaradásban vagyok

Be kell valljam, hogy azért ez az otthon tanulás lefárasztott. Az elején legalábbis. Kellett legalább két hét, mire igazán belelendültünk, és megtanultuk, hogy melyik gyerek mit hova küld, melyik tanárnak, mikorra. Szóval, nem unatkoztunk, mire rájöttünk mindennek a nyitjára, csínjára és bínjára. A számítás technikával még hadilábon állunk, azzal, ha nem lenne Férj, én nem boldogulnék. 
De ahogy telnek a napok, a gyerekek egyre ügyesebbek. Első- és Másodszülött megtanulták kezelni a kütyüjeiket és elküldeni a feladataikat. A legkisebbnek kevés a feladat, úgyhogy elég jól állunk. Persze, van hogy összetorlódnak a feladatok és, mint pl. ma este fél 6-kor még házit küldtünk el. 
Én adok nekik szünetet. Többször is. 
Van olyan család, ahol reggel 8-tól 12-ig megcsinálnak mindent, de az én gyerekeim (és ezért hálás vagyok) mindegyik szeret jó munkát kiadni a kezéből. Ez nem jelenti azt, hogy nem csúszik be valami, vagy nem ront el valamit, de időt szán rá, foglalkozik vele, és szerintem ez a lényeg. Persze, ők inkább iskolába járnának, csak én élvezem az itthoni napokat, ami nem meglepő, hiszen 12 éve itthon vagyok velük. Eddig külön-külön, most egyszerre mindenkivel. Én nem érzem a különbséget.
És azt sem szeretem, amikor valaki összehasonlítja magát másokkal. Benne vagyok a Nagycsaládosok Facebookos oldalába, na ott aztán osztják az észt. Mondjuk mindenhol osztják, mert mindenki rettenetesen okos(kodó) és mindenki mindent tud. Ki végez több munkát, aki mellette dolgozik, és aztán tanul, vagy aki otthon van és sok a gyereke (mintha csak verseny lenne ez). Ilyenkor elfog ám engem a harci ideg, hogy mennyi sok értetlen ember van. 
Nem verseny ez kérem! (Persze, tudom nem olvassák sokan a blogomat, így kevés emberhez jut el, de akkor is leírom.) NEM VERSENY EZ!

Én például hivatásos anyaként vagyok itthon már 12 éve. Pont most terveztem, hogy dolgozni szeretnék újra. El is kezdtem nézelődni, a lelkemet felkészíteni, aztán tessék, most meg itthon vagyok, azaz itthon maradtam. Nem mintha eddig is unatkoztam volna. Valaki azt írta a Nagycsaládos oldalon, hogy amióta otthon van, nála ragyog a ház. Nem is ismerem ezt a fogalmat. DE tényleg! Én meg rohanok a dolgaim és után és fogalmam sincs, hol a vége. 
Ha nem a mosogató van tele, akkor a mosógép, és a ruhás kosár (majdnem minden nap ruhát váltunk, plusz a törölközők, amiről tegnap írtam), főzni kellene, mivel öten vagyunk, sok étel fogy, tehát többet vagy többfélét, de ugye ez is idő. De nem tettem szóvá még senkinek, főleg a Facebookon nem, hogy sajnáljanak már, mert van, hogy este 7-8-kor még főzök vagy sütök. 
De hisz otthon vagy! - hallgattam mindig, amikor nem volt még karantén és tényleg itthon voltam. - Nálad rend lehetne! - mondta egy közeli ismerősöm. Ja, lehetne.De nincs, és én ezt vállalom. 
Állandóan felmosok, pakolok, pókhálót szedek le, vasalok, főzök, takarítok, elpakolok dolgokat A-ból B-be, aztán estére nincs változás. Mert megjöttek a gyerekek mondjuk, vagy mert most itthon vannak. De tényleg ez számít? Hogy kinél milyen rend van?

Nekem nem volt időm írni a szokásos negyedéves anyagaimat, a nyári tábori anyagot le kellett mondanom, mert nem tudom megírni, nincs rá időm. Közben kell a hittanosaimnak (akik nincsenek sokan) feladatokat küldeni és kitalálni, mert ugye ez meg kötelező. És még sorolhatnám. 
De nem számít. Sokkal jobban számít, hogy a gyerekeimmel lehetek, velük tölthetem az időmet. Mindegy, hogy hogy. De velük.


2020. március 31., kedd

Milyen gyakran mossunk törölközőt?

Tudom, most mindenkit foglalkoztatja a tisztaság.
Ma pont mostam, tegnap meg vasaltam, és néztem a halom, feltorlódott ruhahegyet, nem ruhahegységrendszert, és azon gondolkoztam, hogy bár karanténban vagyunk, mégis éppen annyit mosok, mint amikor rendesen dolgozunk meg iskolába járunk. Nem többet, mert a rendes napokban is így van. Egyik nap mosás, másik nap vasalás, nálam ez nem változott meg. És mindkettőt szeretem. :)

Nekem ez nem innen indult. Még nem volt karantén időszak, még javában iskolába jártak a gyerekeim, sőt ekkor éppen gyülekezetben voltunk. Ebédnél beszélgettem a testvérnőkkel, és meséltem nekik, hogy én szinte minden nap mosok. Akkor ugyanis tényleg így volt. Vasárnap Katának úszás, Hétfőn iskolai úszás volt Katának és Nimródnak, Kedden és Csütörtökön Zsófi járt edzésre, én pedig Vasárnap és Szerdán. Így nálunk sok törölköző fogy.
És akkor még nem beszéltem arról, amit otthon használunk. :)

Én egyébként szeretek mosni, és szeretek vasalni is. A törölközőket meg szinte minden nap cserélem. Régen is így volt, most meg főleg. 

Tényleg nagy kérdés ez. Valóban nagy munka az, hogy naponta cseréljük ki a kis törölközőket a kézmosónál? És 2-3 naponta pedig rendszeresen cserélem.
Valóban olyan nagy munka lenne például naponta cserélni a kéztörlő törölközőt és mondjuk 2-3 naponta a fürdéshez használatos törölközőket? 
Én úgy vagyok ezzel, hogy amikor lehet, akkor cseréljünk törülközőt. Naponta, ha lehetséges. 
Mondjuk ehhez persze kell elég törölköző, ami még van nekünk, bár lassan ezt is vásárolnom kell, mert elég jól fogy, használódik. 
Nálunk az anyukámnak szinte mániája volt gyerekkorom óta gyűjteni őket és a konyharuhákat. Emlékszem, amikor még gyerek voltam, sokszor ment anyukám és nagymamám a kis Trabantunkkal Romániába, vitték a magyar eladható dolgokat, és hoztak rengeteg ilyen jellegű terméket. Még most is vannak anyukám házában nem használt törülközők. :)

Én egyébként sem szeretem, ha szaga van a törölközőknek.  
Nem beszélve arról, hogy amikor kiszállok a kádból vagy a zuhany alól, nem érdemes újra használni, hiszen az ember minden részét beletörli. Egyik nap a nemesebbik felemet, a másik nap az arcomat? Ugyan, kérem,. dehogy!
Most, hogy itt a jó idő, még jobb. Imádom kiteregetni a ruhákat, és "letüdőzni" a friss levegőt. És olyankor vasalni is jobb. A vasalás nekem ráadás, hiszen azzal még jobban fertőtlenítek.
Persze, nekünk nincs szárítógépünk, és télen gondot is okoz ez a sok törülközőzés, meg megoldjuk.

Ezek persze  nem az én törölközőim, de lehetnének. Örülnék neki. :)

Ti hogy vagytok ezzel?

2020. március 30., hétfő

Ennyi!

Ma nem egy Otthoni / Karanténos Kihívást osztok meg veletek. Az az igazság, hogy elég jól sikerült ez a nap. Egyre jobban belejöttek a gyerekek az online tanulásba, elég keveset kellett ma segíteni nekik. Szerintem egyre jobban belejönnek, és mi is. Valahogy belerázódunk, és képbe kerültünk. 
Ma annyi történt, hogy végre befejeztem a Büszkeség és Balítélet hangoskönyvet, és azt kell mondanom,  hogy élveztem. Már régen olvastam magát a könyvet, inkább a filmet néztem meg többször, de jó volt újra hallani Jane Austen szavait, és új dolgokat felfedezni (a filmhez képest). 

Ma úgy gondoltam, hogy inkább egy bátorító képet osztanék meg, ami jelenleg fontos nekem. A bezártságnál készülni kell arra, hogy felszedünk néhány plusz kilót. De persze erre is érdemes odafigyelni. Ma Katával itthoni tesi órát tartottunk, és meglepődve vettem észre, már már egyszerű, elsős feladatokat sem tudok teljesen megcsinálni. EZ nem elsősorban a plusz kilóimra fogom (tényleg), hanem az izületeimre. Tudjátok, május 19-re kaptam időpontot az ortopédiára, de ugye ez is elmarad... szóval ki tudja miért is fáj a lábam és a kezem mostanában... 

Mindegy, akkor is, ezt magunkak küldöm: 

2020. március 29., vasárnap

Life in colors - Lazulás és lazaság

Mert attól, hogy itthon vagyunk, még lehetünk lazák! Ha másért nem, hogy vágyjunk a nyárra és a jó időre. És adjunk lehetőséget magunkra a lazulásra, lazításra! :)

2020. március 28., szombat

Kihívás - Fürödj sok habban!

Egy nagyon jó szombaton vagyunk túl.
A gyerekekkel a délelőttöt itthon töltöttük, és nagyon izgalmas történetet dolgoztunk fel. Majd megtalálható lesz az új blogomon. :) Kicsit még szokni kell a szombati gyülekezeti "másságot", persze a szónak a jó értelmében. Online istentiszteletet hallgattunk, aztán ebédeltünk. Ebéd után csendes pihenőt tartottunk, majd délután elmentünk egy gyülekezeti testvérnőhöz. Nem, nem látogattuk meg, egyszerűen arról van szó, hogy kérdezte egy közösségi fórumon, hogy tud-e valaki tönköly lisztet szerezni, mert a boltban elfogyott. 
Hát igen, most mindenki mindent felvásárolt, ami elég durva szerintem, jellemző a magyar emberre. Hisz már akkor 1 hétre vásárol be, ha csak 1 napig nincs bolt, akkor mi a helyzet most... :(
Mivel ő ráadásul rákos is, nem mindegy, hogy mit eszik, és tönköly lisztből süti a kenyerét magának. Ezért pénteken őröltem neki egy nagyobb adaggal, és elvittük hozzá. Úgy sajnálom szegényt, de elég jól tartja magát,  még úgy is, hogy 70 felett van. Épp ma jött haza az egyik kemoterápiáról, így nem volt nagyon topon. 
Mi viszont úgy gondoltuk, hogy ebben tudunk neki segíteni. 
Aztán hazajöttünk, és én elmentem lazítani. Tudjátok, már sokszor mondtam azt, hogy ha fáradt vagyok, vagy elegem van, esetleg kimerültem, a forró víz és a habfürdő feltölt. Ezt tettem ma, és ez lehet neked is egy napi kihívás. Igenis kell adnunk magunknak egy kis időt. Pihenőidő, nyugiság, lazulás. 
Egy anyának szüksége van rá. 
Lazítsatok ti is! Rátok fér!
Írjátok meg, ha sikerült ez a kihívás!

Jézus csodái - A hánykolódó halászhajó

A hánykolódó halászhajó
Márk 4,35-41 alapján


    A halászhajó csendesen ringatózott a Genezárat-tavának vizén. A nap melegen  sütött le rá, s egy incselkedő hullám magasra felcsapott a hajó orra felé. 
- Jól van, no! - csendesítette a szemtelen hullámot a bárka. - Ismerlek én jól! Most csak játszol, de ha felkorbácsol a szél, képes vagy akár eltemetni, még engem is.
    Egy pillanatra elmerengett, eszébe jutottak azok a viharok, melyeket itt, a Genezáret-taván élt át. Nemhiába nevezik az emberek Galileai-tengernek is, néha valóban olyan, mint az igazi tenger. 
- Mekkora hullámokat szeltem keresztül! Nem volt olyan vihar, amit én le nem győztem volna! 
Büszkesége azonban hirtelen elpárolgott, és elszégyellte magát. Eszébe jutott a legnagyobb vihar.
- Hát igen... Ha nincs Jézus, akkor biztosan elsüllyedtem volna. Aznap Jézus tanítani kezdte az embereket a tengerparton. De olyan sokan gyűltek köré, hogy nem értették a szavát. Akkor Ő engem választott, tanítványai beljebb eveztek, és az én hajótestemből tanította a sokaságot. Mire este lett, igencsak elfáradhatott, mert így szólt a tanítványainak: - Menjünk át a túlsó partra!
    Nekem egyetlen porcikám sem kívánta most az utazást. A levegő nehéz volt, párás, éreztem, hamarosan itt a vihar. De nem lehetett sok választásom. Nekivágtunk hát a tónak. Jézus annyira fáradt volt, hogy azonnal elaludt. Néhány hajóval követni próbáltak minket az emberek, de hamarosan eltűntek a szemünk elől. 
    Már a tó közepe felé járhattunk, amikor hirtelen feltámadt a szél. Hatalmas, fekete felhőket sodort maga előtt. Elsötétült az ég, villámok cikáztak, a mennydörgés majd megsüketített. Vitorláimat csak úgy tépte, szaggatta a vihar. Minden deszkám recsegett-ropogott, ahogy a ház magasságú hullámokat próbáltam átszelni. A tanítványok is buzgón segítettek nekem, de sokszor úgy éreztem, mentem kettészakít a szélroham.
   Csak Jézus aludt csendesen, mintha semmit sem venne észre a körülötte tomboló viharból.
   Éppen az egyik hullámhegyet akartam megmászni, mikor egy galád hullám oldalba támadott, s teljesen elborított. Azután jött a második, a harmadik. Még az orrom sem tudtam kiemelni a vízből, olyan hatalmas volt az áradat. 
- Jaj, elvesztünk! - szerettem volna kiáltani, de helyettem megtették a tanítványok. 
   Odaugrottak Jézushoz, és ijedten ébresztették fel: - Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk? 
  Jézus csodálkozva nézett körül. Aztán felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: 
- Hallgass el, némulj meg!
  Erre elállt a vihar, és nagy csendesség lett. A hullámok elültek, és szakadozott vitorlám is végre fáradtan megpihenhetett.
   Jézus a tanítványokhoz fordult: 
- Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?
   A tanítványokat még nagyobb félelem fogta el, és döbbenten néztek össze:
- Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?
- Isten Fia! - szerettem volna kiáltani nekik, hiszen én tudtam a legjobban, hogy a vihart csak maga Isten képes így, egyik pillanatról a másikra lecsendesíteni.
   De nem szólhattam, hanem boldogon úsztam tovább a part felé.

(Írta: Miklya Luzsányi Mónika, Miklya Zsolt)

 

2020. március 27., péntek

Kihívás - Hallgass Hangoskönyvet!

Pár napja nem jelentkeztem, ami nem tűnhet soknak, de nekem mégis az. Még a virtuális térben is hiányoztok nekem. :)

Mivel a mindennapjaim lefoglalja az itthon sok feladat és a gyerekekkel való tanulás, nem igazán jut időm a blogomra. Mármint persze, jut néhány perc rá, de mire végzek mindennel (9-15 óráig tanulunk, van, hogy tovább is, aztán még főzni kell, meg takarítani meg vasalni, mosni és mindenféle utálatos házimunkát elvégezni, és duplán, mint eddig, mert mindig is küzdöttem az időhiánnyal, de most teljesen kész vagyok tőle. 
Arról szólnak a napjaim, (és nem sajnáltatni akarom magam, mert tudom, hogy vagytok többen, akinek nem 3, hanem több gyereke van) hogy tanulunk, próbálom fejben tartani, hogy melyik gyereknek mit hova kell küldeni, mivel van kész (persze sajnálom a tanárokat is, mert nekik sem egyszerű így), és néha elveszítem a fonalat. 

Ezért (és mert már sok minden másra nincs energiám) úgy döntöttem, hogy most egyenlőre nem folytatom az ÉLETSZÖVŐS témákat, mert bár érdekes kérdések vannak, nem olyanok, amikre tudnék figyelni, vagy amire azt tudnám mondani, hogy most időt szánnék.
Ellenben úgy gondolom, hogy ebben a rohanó időben, amikor alig érjük utol magunkat, és anyaként kibukunk (meglepő számomra, amikor néhány Facebookos csoportban olvasom, hogy egyes nők, anyák hogy lehúzzák a férjüket /ami persze lehet jogos is/, de nem tartozik - véleményem szerint - nyilvánosságra). És igen, azt gondolom, hogy mi anyák visszük a hátunkon ezt az egészen, pedig nálunk Férj nagyon besegít, főleg a matekban, de akkor is kell magunknak időt adni, szükségünk van rá, különben kész leszünk.

Azt találtam ki, hogy mivel érzem magamon, hogy elfáradok, leeresztek, elveszítem a fonalat, az energiámat és a kedvemet, néha-néha hozok majd egy-egy Otthoni (szándékosan nem használom a Karantén szót) KIHÍVÁST, csak  magunknak, a magunk kedvéért. Mert nekünk is szükségünk van töltődésre. És van, amikor magunknak kell megcsinálni ezt!
Most például azt, hogy ha van rá módotok és lehetőségetek, akkor vegyétek elő a kedvenc írótok/írónőtök egyik könyvét (nem szó szerint, mert olvasni sincs mindig idő - ez nekem addig ment, míg a gyerekeim úszni jártak és zeneiskolába, ott volt rá időm), és hallgassátok meg HANGOSKÖNYVBEN.
Itt, ezen az oldalon sok jó regény van fent, még angolul is. Én persze hogy Jane Austent választottam. :) Már egy ideje a Büszkeség és Balítélet megy, és persze, hogy nem unom meg. (Vasaláskor hallgatom, vagy csak úgy, de nagyon jó érzés!) Nem tudom folyamatosan hallgatni, mert hát tényleg hosszú. De jó, ha az ember kicsit mást hallgat és nem önmagát. Én kimondottan élvezem.

Te mit hallgatsz / hallgatnál szívesen? 

2020. március 22., vasárnap

Life in colors - Rózsaszín kontra barna

Még mindig  - meglepő módon - a rózsaszín hangulat van nálam, de ugyanakkor persze ott a barna is. Meg jön a tavasz is, és az embernek ettől jobb kedve kellene, hogy legyen. Még az sem zavar, hogy karanténban vagyunk, és alig, vagy csak a boltig mozdulunk ki. De ha a színek akkor is pompásak, és legalább felvidítják a lelket! :)