Be kell valljam, hogy azért ez az otthon tanulás lefárasztott. Az elején legalábbis. Kellett legalább két hét, mire igazán belelendültünk, és megtanultuk, hogy melyik gyerek mit hova küld, melyik tanárnak, mikorra. Szóval, nem unatkoztunk, mire rájöttünk mindennek a nyitjára, csínjára és bínjára. A számítás technikával még hadilábon állunk, azzal, ha nem lenne Férj, én nem boldogulnék.
De ahogy telnek a napok, a gyerekek egyre ügyesebbek. Első- és Másodszülött megtanulták kezelni a kütyüjeiket és elküldeni a feladataikat. A legkisebbnek kevés a feladat, úgyhogy elég jól állunk. Persze, van hogy összetorlódnak a feladatok és, mint pl. ma este fél 6-kor még házit küldtünk el.
Én adok nekik szünetet. Többször is.
Van olyan család, ahol reggel 8-tól 12-ig megcsinálnak mindent, de az én gyerekeim (és ezért hálás vagyok) mindegyik szeret jó munkát kiadni a kezéből. Ez nem jelenti azt, hogy nem csúszik be valami, vagy nem ront el valamit, de időt szán rá, foglalkozik vele, és szerintem ez a lényeg. Persze, ők inkább iskolába járnának, csak én élvezem az itthoni napokat, ami nem meglepő, hiszen 12 éve itthon vagyok velük. Eddig külön-külön, most egyszerre mindenkivel. Én nem érzem a különbséget.
És azt sem szeretem, amikor valaki összehasonlítja magát másokkal. Benne vagyok a Nagycsaládosok Facebookos oldalába, na ott aztán osztják az észt. Mondjuk mindenhol osztják, mert mindenki rettenetesen okos(kodó) és mindenki mindent tud. Ki végez több munkát, aki mellette dolgozik, és aztán tanul, vagy aki otthon van és sok a gyereke (mintha csak verseny lenne ez). Ilyenkor elfog ám engem a harci ideg, hogy mennyi sok értetlen ember van.
Nem verseny ez kérem! (Persze, tudom nem olvassák sokan a blogomat, így kevés emberhez jut el, de akkor is leírom.) NEM VERSENY EZ!
Én például hivatásos anyaként vagyok itthon már 12 éve. Pont most terveztem, hogy dolgozni szeretnék újra. El is kezdtem nézelődni, a lelkemet felkészíteni, aztán tessék, most meg itthon vagyok, azaz itthon maradtam. Nem mintha eddig is unatkoztam volna. Valaki azt írta a Nagycsaládos oldalon, hogy amióta otthon van, nála ragyog a ház. Nem is ismerem ezt a fogalmat. DE tényleg! Én meg rohanok a dolgaim és után és fogalmam sincs, hol a vége.
Ha nem a mosogató van tele, akkor a mosógép, és a ruhás kosár (majdnem minden nap ruhát váltunk, plusz a törölközők, amiről tegnap írtam), főzni kellene, mivel öten vagyunk, sok étel fogy, tehát többet vagy többfélét, de ugye ez is idő. De nem tettem szóvá még senkinek, főleg a Facebookon nem, hogy sajnáljanak már, mert van, hogy este 7-8-kor még főzök vagy sütök.
De hisz otthon vagy! - hallgattam mindig, amikor nem volt még karantén és tényleg itthon voltam. - Nálad rend lehetne! - mondta egy közeli ismerősöm. Ja, lehetne.De nincs, és én ezt vállalom.
Állandóan felmosok, pakolok, pókhálót szedek le, vasalok, főzök, takarítok, elpakolok dolgokat A-ból B-be, aztán estére nincs változás. Mert megjöttek a gyerekek mondjuk, vagy mert most itthon vannak. De tényleg ez számít? Hogy kinél milyen rend van?
Nekem nem volt időm írni a szokásos negyedéves anyagaimat, a nyári tábori anyagot le kellett mondanom, mert nem tudom megírni, nincs rá időm. Közben kell a hittanosaimnak (akik nincsenek sokan) feladatokat küldeni és kitalálni, mert ugye ez meg kötelező. És még sorolhatnám.
De nem számít. Sokkal jobban számít, hogy a gyerekeimmel lehetek, velük tölthetem az időmet. Mindegy, hogy hogy. De velük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése