2020. november 16., hétfő

Filmajánló - A szerelem útján

Már sokszor írtam erről, és még fogok is :), hogy szeretem a romantikus dolgokat. A könyveket és a filmeket is. 

Ha emlékeztek, pár napja említettem a Férjemmel közös, romantikus filmünket, amit mindketten kívülről tudunk, és idézni is szoktunk.

Azt is írtam nektek, hogy  1,5 hét alatt, amit itthon töltöttem a gyerekeimmel és Férjjel, eléggé elszívta az energiáimat. Nem fáradtam el nagyon, közben meg nagyon elfáradtam. Még akkor is, ha a konyhát a végén néha átvette Férj. ❤

Közben azt vettem észre, és ez teljesen megdöbbentett, hogy nem volt időm olvasni. Most, az utolsó pár napban kezdtem el feltölteni magam, és ezek nekem a romantikus filmek. Mostanában sajnos megint, vagy újra rosszul alszom, küzdök is érte, vele. Most is így van. 

Szeretem Chris Evanst, és nem csak Amerika kapitányként. :)


Gondoltam, keresek a Youtube-on egy filmet. Rá is akadtam egyre, és nem bántam meg.

A videán itt nézhető: 

A történet:

Nick (Chris Evans) egy pályaudvaron játszik a trombitáján. Másnap egy meghallgatásra kellene mennie, de éjszaka még hivatalos egy bárba, ahol az exe is ott lesz. Miközben ezekethez próbál bátorságot gyűjteni, egy lány, Brooke (Alice Eve) leejti előtte a mobiltelefonját, ahogy az utolsó bostoni vonatot próbálja elérni. A szerelvény azonban nélküle indul el. Brookot kirabolták, így nincs semmi pénze, de reggelig mindenképpen haza kellene jutnia New Yorkból. Nick megpróbál neki segíteni. 

Nem ismertem a filmet, és nem tudtam mire számítsak. Ráadásul Chris Evans eléggé beskatulyázódott Amerika Kapitány szerepébe, és egy színésznek ezek után nehéz kitörni az ilyesmiből. Azon meg még jobban meglepődtem, hogy ő is rendezte a filmet. Nem mindig szokott sikerülni ez a hollywoodi sztároknak. Nem mindenkinek áll jól a rendezés. De azt kell mondjam, ez elég jól sikerült. Szerintem. 

Nem túl bonyolult a történet, de nagyon kedves. KÉt idegen találkozik, és együtt tölt egy estét végigbeszélgetve. Ez akárkivel megtörténhet(ne), de nem történik, főleg, hogy a férfi nem Chris Evans. :) - Bár nekem nem annyira az esetem. 

Jól megírt az egész hangulata, a beszélgetések, nem túl sok klisé van benne, de közben meg szurkolsz nekik,hogy összejöjjenek, de közben meg tudod, hogy nem biztos, hogy lehet. És elég jól sikerült a romantikus rész is, mert tényleg éreztem, hogy szimpatikusak egymásnak. Van kémia, ahogy azt mondani szokták. 

Minden ellenére mégis azt gondolom, hogy egy nagyon szomorú filmről van szó. Két olyan emberről szól, akiknek le kell küzdeniük azt, amitől félnek, és amivel küzdenek. Érdemes megnézni. 

Nagyon ajánlom. 


2020. november 15., vasárnap

LIfe in colors - Barnás kellemes

Még mindig a barnára szavazok. Az ősz  nekem ezt a színt jelenti elsősorban. És nem is igazán szeretnék változtatni rajta.


2020. november 14., szombat

Őszi táj

Szeretek csak úgy menni a kis városomban, ahol élek, néha céltalanul és csak úgy, és bár nem vagyok egy nagy fotós, noha szeretek fotózni, elkapni egy pillanatot, amit én látok, én vettem észre (így sem sikerül mindig), vagy csak úgy nekieredni a tájnak. Ezt nagyon élvezem. 

Amióta dolgozni kezdtem, már nem igazán van rá időm, és energiám sem. Persze jobban szeretek most dolgozni menni, bár meg kell mondjam, most 1,5 hetet itthon töltöttünk, mert Férj beteg volt, és ugye egy kis apró betegség miatt sem tanácsolták a közösséget. 

Nem titok, ha azt mondom, hogy elfáradtam. Sokkal nehezebb volt ez nekem, mintha dolgoztam volna, és úgy mentem volna mindenfele még. Ha az APA beteg, akkor beteg, és megáll a családi élet. Nem volt Covidos, vagy ki tudja, mert ugye az orvostudomány abból állt: "IDE NE JÖJJÖN!" Na, ebből aztán derítsd ki, hogy mi a helyzet. Nem volt láza, nem voltak légzési nehézségei, csak erős megfázása volt, meg nem érezte a szagokat, de senki el nem küldte volna tesztelni. Így vártunk, hátha mond valamit az orvos, de nem tette. 

Így én is táppénzre kerültem és a gyerekek is. Az orvosunknak megírtam, hogy mi a helyzet, hogy Apuka beteg, és a gyerekek sem mehetnek iskolába. Mert nem akartam, hogy esetleg valaki megfertőződjön. Bár nem igazán volt mivel, mint később kiderült. Nos, a gyerekek orvosi igazolásán pedig az volt: "A szülő elmondása szerint beteg volt. Orvosi vizsgálat nem történt." 

Tök cuki, nem? 

Na, mindegy. Most gondoltam, akkor - mert minden ellenére az őszt szeretem - ide rakok nektek egy régi fotómat, ami a kedvencem, és ami őszi. Mert szeretem az őszt.
 

2020. november 10., kedd

Filmajánló - A szerelem hálójában

Nem olyan régen eszembe jutott a FILM, ami mindenekelőtt és mindenek felett Férjjel a kedvencünk. És persze ezer éve láttam már, de semmiképpen sem fogom kihagyni. Mindketten nagy filmrajongók vagyunk, és ez lett a mi közös, KEDVENC, ROMANTIKUS filmünk. Annál is inkább, mert amikor egy nyári táborban megismerkedtünk, pár hét múlva kaptam egy levelet. Levelem érkezett! Az a fiatalember írt, akivel a táborban egy asztalnál ültünk, akivel elgyalogoltunk Füzérre, ahol végigbeszéltük (vagyis állítólag én :) ) az utat, aki meglátott bennem valamit, és írt nekem. 

Számomra mindig is fontos volt a levelezés. Egész életemben leveleztem, lévén grafomán. És nekem fontos volt, hogy egy fiú írjon levelet, és jó leveleket írjon. Azok, akik nem írtak, úgy éreztem, hogy nem vesznek komolyan, de Férj tudta ezt. Nem tudatosan, hanem hiszen, hogy Isten által indíttatva. Isten sugallta neki, hogy írjon nekem, és már egy-két levél után (fél év után 100%) tudtam, hogy Ő LESZ Ő. Érzi ezt az ember, nem igaz? 

Egyébként nagyon romantikus volt. Még leveleztünk, úgy a régi módon. BÉLYEG, BORÍTÉK! Nagy élmény volt és nagy izgalommal járt, amikor vártad a másik levelét, hogy mikor hozza a postás, és hogy mit írt. A mai világban, az internet korában ez furcsa, mert ott pillanatok alatt jön a válasz.

Szóval, amikor láttam ezt a filmet, kicsit a sajátomnak éreztem. Nem voltunk hasonló helyzetben, de a hangulata és maga a film annyira, de annyira aranyos! 

Nem találtam meg a filmet sajnos fent a neten, ami igazán meglepett, de két aranyos részletet találtam. 

 

Nem lehet kihagyni a "Levele érkezett!" - érzést, a kihegyezett ceruzacsokrot, a metrózó pillangót, az ősz New Yorkot, a régi írógépeket, és a könyvszeretet érzését.








Történet:

Kathleen Kelly (Meg Ryan) a világ talán legszebb gyermekkönyvboltjának a tulajdonosa. Egy nap azonban az utca túloldalán Joe Fox (Tom Hanks) megnyitja könyváruházát, ami korántsem olyan meghitt, viszont sokkal nagyobb, mint Kathleené. A két magányos üzletvezető és harcias ellenfél éjszakánként NY152 és Shopgirl álnév alatt ismerkedik és hamarosan egymásra is találnak a hálón. Álnéven egymásnak tanácsokat adnak és még egymásba is szeretnek. De eljön a nap, amikor fény derül kilétükre. 

Nézzétek meg, biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog nektek. Tom Hanks és Meg Ryan pedig nagyon aranyosak együtt. A kedvenc filmem tőlük. 

2020. november 9., hétfő

Most találtam

Néhány napja családi betegség miatt (Férj beteg) itthon vagyunk. Nem beszélhetünk Covidról, legalábbis nincs tünete a családban, de betegséggel küzdünk, még akkor is, ha csak 1 főt érint a családból, de együtt vagyunk itthon. Nincs sem iskola, sem munka. Ez engem elszomorít kicsit, mert nagyon örülök, hogy végre dolgozni kezdtem, és nagyon szeretem is csinálni, még akkor is, ha nehéz. "Imádom" a kisfiút, aki mellett vagyok, és bár nem egyszerű vele, mellette, akkor is jó élmény, hogy tudok segíteni neki. És most tudom, hogy nem úgy halad, mert nincs, aki nyaggassa és dolgoztassa. De sajnos most ilyen időszakot élünk, hogy ha valaki egy kicsit köhög, akkor egy egész család nem csinálhat semmit. :(

Mindenesetre több időm lett arra, hogy néha netezzek. :) Eddig tényleg nem volt rá annyi, mint amikor itthon voltam, de már nem is hiányzott annyira. Most is így vagyunk, hogy bár reggel együtt kelünk, és ugyanúgy főzök, mosok, takarítok, pakolok (most eléggé élvezem is), tanulok a gyerekekkel, közben ápolom az én drága Férjemet, aki azért nincs annyira jól, de amúgy is, tudjátok milyenek a férfiak? Az én Férjem szokta mondani (úgyhogy nem adom ki, nem beszélem ki): "37,1-nél már az életemért küzdök." Most nem lázas, de nem jó, ha egy férfi beteg. Én pedig elfáradok. Sokkal jobban, mert úgy érzem, hogy lett még egy gyermekem.

Na, ami a lényeg, hogy néha rátalálok egy-egy új blogra, vagy a Facebookon egy új oldalra. Most is találtam egyet, valószínűleg néhány dolgot áthozok majd ide. Mert művészi és én nagyon szeretem az ilyen jellegű blogokat is. :)


Amedeo Modigliani (1884-1920) nem igazán a kedvenc festőim közé tartozik, elég érdekes stílusa van. Meg persze élete is érdekes volt. Amolyan túl bohém emberke, aki nem volt elég francia Párizsban (persze, hiszen olasz-zsidó volt), akit nem ismertek el életében, hiszen nem vették a képeit és festményeit, egy nála idősebb nő tartotta el egy darabig. Aztán persze lenyugodott, megházasodott, de agyhártyagyulladásban halt meg. 

Itt nézheted meg a képeit. 

Ti hogy vagytok a hétfőkkel?

Én azért nem utálom őket. Sőt, amióta dolgozok, már várom is. Most sokkal nehezebben élem meg, hogy újra itthon vagyok, mint amikor évekig itthon voltam. De úgy élem meg, hogy mindig valami új dolog vár rám!

2020. november 8., vasárnap

Life is colors - Szürke fehéres

Még mindig ezeket a színeket hozom. Mert még mindig nagyon szeretem őket. És mert még mindig nagyon tetszik. :)

2020. november 7., szombat

Viszlát Redy!

A mai nap ismét egy szomorú nap a Családunk életében. 

Elvesztettük az Ikrek egyik felét, Redet. :( - Bal szélen

Tegnap egész nap nem jött haza, nem állt az ajtó előtt. Általában mindig a tesójával együtt volt, még ha nem is mindig együtt játszottak, feküdtek, pihentek, de elválaszthatatlanok voltak. Red lett a bátrabb. Pedig, amikor hozzánk került, akkor ő volt a félős, az elbújós, a fújós, aki Férjet mindig megkarmolta, akit mindig csak kesztyűvel lehetett megfogni. Aztán a sok szeretgetés és a játék (ez leginkább Kata érdeme) szelíddé tette. Oly annyira, hogy kezes lett, és bátor. Talán túl bátor is. 

Talán messzebb merészkedett, mint ahogy szokott, vagy nem tudom, de ma hajnalban, amikor ki akartam engedni a másik cicát, ott feküdt a bejárat előtt, véres lábbal, és keservesen nyávogott. Annyira sírt, én pedig megint tehetetlennek éreztem magam, és nem tudtam mit csináljak. Hajnal volt, Állatorvos még nem volt nyitva, így behoztuk a házba, és vigyáztunk rá. Zsófi odatelepedett mellé egy kis stokira, és simogatta, vigyázott rá. 

Ő jött el velem az Állatorvoshoz is, ahol persze nem jó híreket kaptunk. A belső szervei teljesen roncsolódtak, valószínűleg egy kutya bántotta. Mindenesetre el kellett altatni. :( Én persze elég nehezen bírtam, Zsófi hősiesen kitartott, ő valahogy tudja magát tartani ilyen helyeken, csak itthon sírt, de én természetemnél fogva eléggé érzékeny vagyok, és bőgtem persze. De ott voltunk a mi Cicánkkal, simogattuk, és elengedtük őt. Tudom, hogy jó és boldog élete volt velünk, nálunk, szeretetben volt, és miatta teljesen nyugodt vagyok. 

Az Doktornő is nagyon aranyos volt, segítőkész, jól kezelte a bőgésemet, és mindent megtett, hogy könnyű dolga legyen Rednek. 

Boldog vagyok, hogy a Mi Cicánk volt. 


2020. november 6., péntek

Nyári pillanatok

Volt egy kis időm, és átnéztem a nyári képeinket. Aztán rájöttem, hogy mindenkivel készült egy közös kép. És rájöttem, hogy annyira szeretem ezeknek a hangulatát, meg persze szeretem a gyerekeimet, és persze, hogy a Férjemet, és hogy BOLDOG VAGYOK! 

Ugye látszik????
 

2020. november 5., csütörtök

Tea és muffin

Van olyan, amikor jut időd a reggelizésre is. Mostanában nincs ilyen, eddig meg nem is volt. Amióta dolgozom, csak a tízórai szünetben tudok enni a gyerekekkel, aztán meg délután 2-3 között ebédelek, (jobb esetben) és ritkán vacsorázok is.
De ez a kombináció mindig jól jön. Reggelire és vacsorára is. 

                                                                         Csokis muffin és tea. 

Ráadásul a kedvenc pöttyös bögrémben van, amiből már csak egy maradt az évek során, és féltve őrzöm.
 

2020. november 2., hétfő

Létfontosság

Mert van olyan az ember életében, főleg, ha anya és feleség és sok a dolga, hogy nincs hozzá kedve, és nem is akarja megcsinálni, de mégis meg kell csinálni, mert ha nem csinálja meg, akkor úgy marad, és sokáig tart, amíg valaki észreveszi, hogy megcsinálatlan marad.:)

Mégis úgy gondolom, hogy kell néha nem fontosat is csinálni. Én például az őszi szünetben 2 napig igyekeztem nem fontosat csinálni. Mondjuk főztem, de csak alapszinten, viszont befejeztem egy sorozatot, amiről hamarosan fogok írni. Mert egy anyának erre is szüksége van. :)

Ti mit csináltatok az őszi szünetben, ami nem volt létfontosságú, de foglalkoztatok vele?