Pár napja elmélkedem azon, hogy miért is lep meg engem, hogy édes kicsi lányom nem szeret aludni. Azt hiszem, az alvás egy olyan dolog lett, amit nem szeretünk, ami népszerűtlen. Amikor este van és megyünk aludni - pedig már látod, hogy fáradt és rettenetesen nyűgös, akkor is azt állítja: "nem vagyok álmos". Közben dörgöli a szemét és nagyokat ásít, de kitart, mert az adott szó kötelez. :) Közben azt mondja folyamatosan: "Már tegnap is aludtam." Valóban, de ez egy ilyen élet, ahol néha aludni kell. Szerintem, ha rajta múlna megdöntené a NEM ALVÁS REKORDOT! De jó, hogy nem rajta múlik!
Azon gondolkoztam el, hogy nem lehetek túlságosan mérges rá ezért, hiszen én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek aludni, akik sajnálják az alvásra az időt. Mindig is nehezen aludtam el. Emlékszem, amikor az oviba jártam, és altatási idő volt, akkor én alvás helyett mesével szórakoztattam Fegyveres Kriszti barátnőmet, akiről persze azóta sem tudok semmit. De már akkor inkább a meséket és a beszélgetést választottam. Nem szerettem aludni. Iskolás koromban sem, és tinédzserként sem. Nem jártam bulikba meg szórakozóhelyekre, hanem hajnalokig olvastam inkább. Ha kezembe akadt egy jó könyv, nem bírtam letenni és csak olvastam és olvastam. Sokszor a zseblámpás módszert is bevetettem, hogy a szüleim észre ne vegyék, hogy még olvasok... Most is elég jól bírom az éjszakázást. Nincs nagy alvásigényem, ami nem jelenti azt, hogy néha nem örülnék annak, ha aludhatnék és nem kellene felkelni, de ez ritkán van.
Ezért értem meg Zsófit, és tudom, hogy ezt örökölte. Ő is egy mozgékony alkat, mindig úton van, megy, az élet meg nem áll nála. Sokszor kiborultam az alvás miatt (akik olvassátok soraimat, tudjátok ezt), de azóta átértékeltem sokszor már ezt a témát. Előfordul, hogy még mindig nem az igazi, de igyekszem. Vicces, hogy én magyarázom azt, hogy miért fontos az alvás. Persze én is tudom, és azt is tudom, hogy fontos. Isten 8 alapelvében ott a pihenés. Ott van az 1 nap, amit Istennek adok az életemből, amikor pihenek, amikor vele foglalkozom, amikor megszentelem azt a napot. Ha Isten megpihent, akinek nincs szüksége pihenésre, akkor ez jelent valamit, nem igaz?
 |
| Ritka, elkapott, édes pillanatok. Zsófi és nagy Őm alszanak. Hát nem édesek? |
Gondolkodtam azokon a fiatalokon is, akik az éjszakákat ébren töltik. Jó, egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy elmentem szórakozni, de éjfél után már alig bírtam, és inkább hazamentem. Valahogy nem pörgetett fel semmi. Sem a dübörgő diszkózene, sem az italozás (nem is ittam alkoholt), sem a buli heve. Próbáltam, hogy elmondhassam, de nem tudom elmondani... Egy jó könyv vagy egy film sokkal jobban vonzott magával. Ezért nem tudom a mai fiatalokat követni. Igen, volt, hogy hajnal 2-kor feküdtem le, de akkor is inkább egy jót beszélgettem valakivel.
EGY KIS KITÉRŐ ÉLETEMBŐL EZZEL KAPCSOLATBAN:
Emlékszem, kb. 16-17 éves voltam, elhívtak egy szilveszteri buliba. Ún. "értelmiségi buliba", ha értitek mire gondolok. Olyan alternatív-klubba. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyekre járok akkor "entellektüelnek" tűnhetek. És komoly, mély gondolkodású és értelmes emberek jártak oda. Tényleg. Beszélgettünk az élet dolgairól - leginkább arról, hogy milyen rossz az élet és milyen szenvedés :)) (bocsánat, ma ezen csak mosolygok, akkor halálos komolyan gondoltuk, pedig nem volt rossz életünk). Korán mentünk egy barátnőmmel, és már korán hulla részeg volt egy-két ember. Nos, ez kiábrándító volt számomra. Nem mondom, hogy akkor - bár soha nem tudtam elfogadni, és egyetérteni azzal, hogy inni kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, - úgy gondoltam, jó, igyon meg valaki 1 pohár sört vagy bort, de a részegségnek ugyan mi értelme? Emlékszem, arra a fiúra is, aki már akkor lemerevedve ült, pedig milyen messze volt még éjfél, és arról filozofált, hogy bárcsak kőszikla lenne, hogy ne érezzen. Szerelmi csalódása volt. Aztán történtek az események, és semmi másról nem szólt, az ún. magukat értelmesnek tartó emberek bulija, mint az ivásról, dohányzásról, drogról (mint később kiderült számomra), pogózásról. Haza is mentem. Onnantól kezdve soha nem mentem buliba. Persze ennek az volt a fő oka, és ezért nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Istent, és egy teljesen más közösségben, másfajta emberek és lelkület mellett jobb "bulikban" vehettem részt.
Ott nem volt éjszakázás. Isten nem azért adta az éjszakát, hogy fent legyünk, hanem hogy pihenhessünk. Beszélgetni lehet napközben. Emlékszem, amikor megismertem nagy Őmet, és elutaztunk egymáshoz (350 km), valaki azt kérdezte tőlem: "Akkor gondolom, végigbeszélgettétek az éjszakát?" Nem. Aludtunk. (És akármilyen furcsa, nem együtt.) Ott volt a reggeltől-estig időszak.
Istennek nem tetszik az, ha valaki, ha a keresztény fiatal éjszakáig fent van. Azt értettem meg, hogy ha sokáig fent van az ember, akkor károsodik az egészség, nem tud úgy gondolkodni az ember másnap, nem tudja elvégezni a kötelességeit, fáradékonyabb lesz stb. Nekem sem megy ez most még nagyon, de próbálkozom. Az igaz, hogy nincs nagy alvásigényem (5-6 óra), és van, hogy este jutok csak oda, hogy olvassak kicsit, vagy írjak, de mindenképpen figyelni szeretnék arra, hogy kialudjam magam. Mindenkinek így jó ez.
A gyerekeimnek főleg, hiszen nem jó az, ha anyuka indulatos, türelmetlen, nem pihent és kifacsart. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne napközben megoldani. Ezt most értettem meg, amikor is 3 gyermekanyag megírásába vágtam bele. Nem lehet és nem szabad azért éjszakázni, hogy időre elkészüljön az ember. Azt tapasztaltam, hogy Isten mindig segít, erősít, segítséget ad, bátorít, ötleteket ad és IDŐT!
Azt próbálom erősíteni Zsófiban is, hogy aludni jó. És magamban is. Mert ha én sem szeretek aludni, akkor magammal kell kezdeni. Nem is kérhetek olyat számon tőle, amiben én magam sem vagyok következetes. Sajnos néha elrontom, de annyira szeretném ezt (is) jól csinálni.
Szurkoljatok!
