Egy kis rövid bejelentkezésre van időm. Mert ki tudja, hogy mikor lesz újra net-elérési lehetőségem.
Igen, ez azt jelenti, tudniillik, hogy Bózsván vagyunk.
A helyzet nagyon érdekes.
Szerveztük már egy ideje, hogy a gyerekek - mind a 3 - anyukámékhoz mennek a nyárra. Izgalmas kalandnak ígérkezett, hiszen még ilyen nem volt. Kata 4 éves lett, és gondoltuk, már itt az ideje, hogy kipróbáljuk, hogy hogy működne hosszú távon nélkülem. Jelentem, jól megy neki.
Ugyanis az történt, hogy Férj már jelezte többször, hogy szeretne eljutni Bózsvára, az Építő táborba. Ez az első táborozási alkalom, ilyenkor sokan összegyűlnek, főleg lelkes fiatalok, és néhány felnőtt is, akiknek az a céljuk, hogy a turnusokra széppé varázsolják a tábort és a környékét.
Mivel idén Férj jelentkezett, gondoltuk, jövünk mindannyian. Így az lett belőle, hogy a gyerekeket letettük anyukáméknál (kb. 1 óra autóval az elérhetőségük), mi pedig eljöttünk Bózsvára. Férj dolgozni, én meg pihenni. (Persze dolgozom, mert írok, meg rajzolok, meg kitalálom a nyári gyülekezeti bibliatáborunkat, szóval nem láblógatni jöttem, bár jöhettem volna, de nem vagyok az a típus.)
Ám nagyon furcsa érzés. Csend van körülöttünk. Vannak gyerekek, de nem az enyémek, és nem kell rohangálni. Izgatott voltam, és hiányérzetem is van, de tudom, hogy a gyerekeim nagyon jó helyen vannak, és nagyon jól elvannak. :)
Én pedig élvezem a csendes magányt. A szónak a jó értelmében.
Korán kelek, fekete rigókat és mókusokat figyelek, nézem a csodaszép tájat. Nagyon más az Északi-középhegység, mint a Vértes. Szebb.
Én pedig kipihenem magam, hogy a nyarat újult erővel, energiával bírjam.
Hiszen a következő hét Fürkész tábor, ahová jönnek a gyerekeim, és amit már nagyon várnak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése