A Csend hangja

Olyan sok minden történt velünk mostanában, hogy elfáradtam. 

Kezdődött azzal, hogy bokacsont törésem volt, ami nem olyan vészesen hangzik, mint ahogy hangzik, ugyanis nem volt gipszelve vagy ilyesmi, de a járás bizony gondot okoz. Nagyon vicces lehetek, amikor a szoknya-cipő kombóra gondolok, amiben nap, mint nap járok, mert a szoknyát nagyon szeretem, és szinte mindig abban vagyok, igen, még itthon is. :) Persze vannak kivételek, pl. amikor ablakot pucolok vagy kirándulok, biciklizem, bár ez utóbbi is jól megy már szoknyában... 

Aztán jött Férj, akivel kétszer is berohantunk a sürgősségire és nagyon rosszul volt, de erről már írtam, míg kiderült, hogy veseköve van, amit azóta is várunk, hogy kijöjjön, és ez rányomta a bélyegét a nyaralásunkra, ahol nagyon elfáradtam. Fizikailag elsősorban, de lelkileg is. Amúgy is megviselt az, hogy előtte szinte heteken át hajnalban keltünk sétálni, mert már akkor fájdalmai voltak, és hajnali kettőkor mi kint róttuk az utakat, mert csak akkor bírta, ha járkálhatott. :(

A nyaralás jó volt, de elfáradtam. Le is égtünk, és elég nyűgösre is sikeredett ez a pár nap, a gyerekeken is érezni lehetett, hogy Apa nincs jól, mert nem tudott részt venni a játékokban, a vízbe menni, kalandokba keveredni, ilyesmi. Ez  nagyon hiányzott neki.

Amikor jöttünk haza, a szervezetem már jelezte, hogy valami nagyon nincs rendben. Szó szerint lebetegedtem, de annyira, hogy nem bírtam mozdulni és nem túlzás, ha azt mondom, hogy régen voltam már ennyire rosszul. Nem, nem kaptam el a korona-vírust, egyszerűen csak felmondta az immunrendszerem a szolgálatot. 

Így szombaton Férj elment a gyülekezetbe, én pedig az egész délelőttön végigaludtam, ami nagy szó, mert én aztán nem bírok sokáig az ágyban lenni, de nagyon kellett. A gyerekek otthon voltak, de tudjátok, ANNYIRA, DE ANNYIRA BÜSZKE vagyok rájuk, mert nem ébresztettek fel, nem nyavalyogtak, nem vitatkoztak (amit máskor szoktak), nem nyaggattak, hogy éhesek, hanem megcsinálták maguknak az ételt, ha éhesek voltak. 1 napos gyógyulás, és persze néhány gyógypuszi, amire nagy szükségem volt.

Vasárnapra annyira jól lettem, hogy már vendégségbe is elmentünk, jól is bírtam, jól is éreztem magam, teljesen addig, amíg egy darázs úgy nem döntött, hogy ő bizony megcsíp engem, pont a szememnél. Úgyhogy most pár napja teljesen úgy nézek ki, mint akit megvertek (de nem!), és bár fájdalmaim nincsenek (nem is vagyok rá allergiás), de nem túl kellemes érzés minden nap begyulladt szemmel kelni.

Na, ezek után... :) ugye ti is úgy gondoljátok, hogy VÁGYOM a CSENDre, a Csend hangjára?

És hogy nem írtam még semmit a festésről? Hát igen, vajon miért nem????

.

Együtt voltam ma a csenddel,

némaság volt a szívemben.

És ahogy a csendre leltem,

dallam csendült a lelkemben.

Simogattam, melengettem,

hangtalanul átöleltem.

S ahogy a csendet öleltem,

dalra kélt a szeretetem.

(Gősi Vali: A csend hangja)