Nyaralni vagyunk, csak még nem indultunk el!

Vagyis: Hivatalosan nyaralunk. De nem mentünk el, itthon vagyunk még! 

Egy hosszú itthon tanulás után és egy nagyobb festési munkálat után úgy gondoltuk, hogy elmegyünk, és pihenünk egy kicsit. Férj cégének van egy céges üdülője, ahol tavaly is voltunk, és már februárban le kellett adni a jelentkezési kérelmet. Akkor még nem volt szó vírusról meg bezártságról... mindenesetre megkaptuk a nyaralási lehetőséget. Ezen a héten. 

De még nem vagyunk ott. 

Az történt ugyanis, hogy a múlt héten Férj rosszul lett. Iszonyúan begörcsölt a hasa, és nem bírt létezni. Napokon át kínlódott, amikor is szombat hajnalban elment az ügyeletre, és onnan be kellett menni Fehérvárra a sürgősségire. Hát, emberek! Komolyan mondom!

Én értem, hogy az egészségügyben dolgozók bizonyos dolgok miatt háborognak, de a betegeket is teljesen megértem. Az valami kriminális!

Szombaton hajnal 4-kor jutottunk be, és fél 12-kor jöttünk haza. Tényleg ennyi idő volt az, hogy vért vegyenek, megultrahangozzák, adjanak neki egy infúziót, és azt mondják, hogy nem találtak semmit, hazamehet. 

Haza is jöttünk. Jobban is volt vasárnap. Ehhez nagymértékben hozzájárult az is, hogy pont a születésnapja volt, és - bár elég durva születésnapi ajándék az, hogy infúziót kap valaki -, azért tényleg jobban lett, és lelkesen is készültünk az ünneplésre. Mivel Férj nem tortás és édesszájú, a család többsége (Kisfiam kivételével) nagyon szereti a linzert, anyósom ezt sütött, és ebből állított össze egy tortát. Vicces volt, és persze elég hamar elfogyott. :)

Még aznap délután nekiálltunk, bepakoltuk a kis autót, mert a nagy még mindig szerelőnél van, nagyon sok mindent kell még rajta cserélni... :(, így gondoltuk, csak minimális dolgokat viszünk.

Mindenki elkészült, lelkesen vártuk a hétfő reggeli indulást.

De nem ez lett belőle, hanem hajnal 3-kor ismét az ügyelet, és ismét a sürgősségi. Ismét 4-től 12-ig élveztük a Fehérvári Sürgősségi vendégszeretetét. Most Férjnek nagyobb fájdalmai voltak, mint szombaton, és én úgy sajnáltam, mert nem tudtam segíteni neki, pedig annyira, de annyira szeretem, és olyan fontos nekem. Így beszáguldottam vele Fehérvárra, és izgultam érte, meg persze imádkoztam is. 

Mindenesetre most kiderült, hogy veseköve van, így még itthon küzdünk. 

A gyerekekre teljesen büszke vagyok, mert teljesen jól kezelték a helyzetet. Hajnalban nem keltettem fel őket, hanem amikor tudtam, hogy már ébren vannak, telefonáltam nekik, és ők tudták a dolgukat. Nagylány nagyon ügyesen intézett mindent. Megetette az állatokat, kiengedte a tyúkokat, megreggeliztette a tesóit (ezért hiszek én az önállóságra nevelésben!), és aztán várták, hogy a sógorom elmenjen értük. Nagyon ügyesek voltak, és azt is megértették, hogy kicsit el kell halasztani a nyaralást. 

Pár nappal ugyan...

De ez is jobb, mint a semmi..
Majd beszámolok, ha hazaértünk, ugyanis a nyaralás alapvetően net-mentes lesz. :)