Milly Johnnson: Légvárak és régiségek

Nagyon régen volt olyan, még tinédzser koromban, hogy elkezdtem egy könyvet olvasni, és addig nem feküdtem le, amíg ki- vagy el nem olvastam. 

Mostanában kevés időm jut az olvasásra, pedig nagyon szeretek. A nyaralásra is vittem könyvet, de nem haladtam, mert annyi minden mással kellett foglalkozni, pedig én mindig olvasok. Szeretek. Ez fontos nekem.

Férj mindig mosolyog, amikor látja, hogy egyszerre két könyvet is olvasok, mert mindig kérdezi, hogy "Éppen most ez melyik?"

De tegnap nyugodt délutánunk volt, elkészült az ebéd (amiről persze fotó megint nem készült, pedig nagyon finom héjában sült krumpli volt sok-sok hagymával és diókolbásszal), és bár szinte egész délelőtt vasaltam, mert nálunk aztán mindig van vasalni való, meg persze mosnivaló is, hiszen sokan vagyunk, mindig gyűlik a ruha... 

A lábam még nem bírja a sok terhelést, már pakolni nem igazán akartam (kicsit tovább tart a rendcsinálás, de csak túléljük... 😃 )

Nos, erre gondolva, és mert a nagylányom kiült a függőágyba olvasni, kedvet és lehetőséget láttam abban, hogy én is ezt tegyem. Nálunk szokott olyan lazulós időszak lenni, amikor mindenki "azt csinál, amihez kedve van". Ha tévézni szeretne, akkor tévézik, ha kütyüzni, akkor kütyüzik, és tegnap pont ez volt. Így éltem a lehetőséggel, és levettem ezt a könyvet a polcról. Sok elolvasásra váró könyv van a polcomon, és lassabban haladok vele, mint ahogy szeretném. Ez mondjuk éppen könyvtári, azzal sem haladok úgy, ahogy szeretném, és már lehet, hogy vissza is kellett volna vinni...Ma megyünk Nagylánnyal, az biztos. :)

Mindenesetre belefogtam. Szeretem Milly Johnson könyveit, igaz aranyos, romantikus kis könyvek. Nem, nem tartalmaznak mély és filozofikus gondolatokat, bár azért vannak benne jó gondolatok. Egyszerűen szórakoztatnak. 

Volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy csak komoly és mély könyveket SZABAD olvasni, mert egy komoly emberhez ez dukál, és egyébként nem akarok műveletlennek tűnni, de egy idő után már ez átlendült. 

Komolyan mondom, hogy hajnal 2 volt, mire végeztem vele. Elkezdtem olvasni, és nem tudtam letenni. Jól megírt, aranyos kis könyv, nem volt túl nyálas, nem volt túl rózsaszín, egyszerűen helyzeteket mutatott be, ami nekem tetszett. 

Maga a történet nagyon egyszerű: 

Lewis Harley menő befektetési bankár, ám egy szívroham rádöbbenti, hogy többet akar az élettől, így felépülése után belevág régi álma megvalósításába, és régiségboltot nyit. Az egész életét régiségek között töltő Bonnie Brookland torkig van zsugori és rosszindulatú főnökével, és amikor a véletlen Lewis boltjába sodorja, örömmel fogadja a férfi állásajánlatát. Hamar kiderül, hogy több van köztük főnök-beosztott kapcsolatnál, ám az élet az útjukba áll: mindketten házasságban élnek, titkaikat és traumáikat pedig még saját maguk elől is rejtegetik. Kapnak-e egy utolsó esélyt a boldogságra?

Persze a házasságpárti énemnek eszébe jutott egy s más, de ahogy olvastam, rájöttem, hogy milyen sokan élhetnek ilyen házasságokban. Egyrészt egy olyan Férj mellett, aki irányítja a feleségét, aki elveszi a pénzét, aki beleszól a dolgaiba, aki magához kötözi a másikat, másrészt egy olyan házasságban, ahol a feleség csak a pénz, a sok pénz  miatt van benne a kapcsolatban. Nem szeretetből, főleg nem szerelemből, de remekül tudja azt mutatni, hogy így van. 

A családon belüli erőszak nagyon elhatalmasodott az utóbbi időben. Sajnos az emberek nem igazán ismerik meg  egymás a házasság előtt, csak hirtelen érzés lesz, meg szerelem, de nem alapozzák meg személyiségüket, hogy önmaguk tudnak lenni az adott kapcsolatban. 

Hiszek abban, hogy az embernek van esélye a boldogságra. 

Hívő körökben azt szokták mondani, hogy nem szabad elválni, mert bűn, és valóban igaz, hogy Isten mondta, hogy "amit ő egybeszerkesztett, ember ne válassza szét". 

Nagyon sokat gondolkoztam mostanában ezen, de egy cseppet sem hiszek abban, hogy Isten azt szeretné, hogy egy nőnek pl. egy erőszakos kapcsolatban kell maradnia, csak mert összeházasodtak egykor felelőtlenül. Vagy mondjuk mert az elején nem látszott. 

Azt gondolom, hogy nekünk embereknek nincs lehetőségünk arra, hogy megítéljük a másikat. Mindenkinek a maga életéről kell dönteni, és mindenkinek van lelkiismerete. Az alapján dönt majd Isten is. 

Bízzuk csak az igazságosan ítélőre!

Bocsánat, kicsit elkalandoztam, de ezt hozta ki belőlem a könyv. 

Aranyos és elgondolkoztató könyv. Tényleg ajánlom.