Ti voltatok már így, ennyire zavarban?
Ó, én biztosan tudom, és emlékszem is tinédzserkoromra, amikor szinte láthatatlanná akartam válni (de persze nem sikerült mindig), és tudom, emlékszem, hogy milyen sokat voltam zavarban, és mennyit küzdöttem az érzés ellen.
Azért is, hogy ne legyek ennyire szégyellős, noha ez ma is megvan. Bár sokan nem hiszik el nekem, hogy még most is bizonyos fokig és egy idő után izgulok és nehezen oldódok. Bár a látszat néha csal. Az egyetlen hely, ahol nem szoktam izgulni, az a gyerekek társasága.
Meg azért is küzdöttem, ha esetleg tetszett egy fiú, féltem, hogy nehogy észrevegyen, közben meg szerettem volna.
Hát, az biztos, hogy elég nehéz tinédzsernek lenni.
Felnőttként is zavarba hozható az ember. A régi munkahelyemen volt egy emberke, akinek imádtam a humorát, se egy-egy mondatával olyan kellemetlen helyzetbe tudott hozni bárkit, hogy csak na... Nekem kb. 2 évembe került megtanulni kezelni a humorát, már ha annak lehetett mondani. Ő sokat edzett ilyen szempontból.
Most már kicsit jobban kezelem a helyzetet.
Nektek van ezzel, vagy ilyesmivel harcotok, küzdelmetek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése