Sakkos hétvége Székesfehérváron

Az úgy van, hogy Nimród idén először elindult a FEHÉRVÁR BÖLLHOFF KUPA Nemzetközi FIDE sakkversenyen.

Ez egy 4 napos keményfordulós, 90 perces játékidőt jelent, és csütörtök délutántól vasárnap délutánig tartott.  Két napot nem tudtunk vele lenni, de a szombat délutánt rászántuk arra, hogy bemenjünk, és bátorítsuk. Ez azért nehéz, mert ő bár 10 éves, simán összerakják felnőttekkel és 20 évesekkel is, ami valljuk be, nem tűnik igazságosnak, de úgy kell ezt megélni, hogy lehet ebből is tanulni. 

Az edzője eléggé fanatikus, úgyhogy mindenhova, ahova lehet, és ahova elengedem :), elviszi Nimródot. Mert akár hiszitek, akár nem, a sakk is olyan, mint a foci, hogy szinte minden hétvégén van valamilyen verseny, de ugye azt azért nem... :) 

Azokon a napokon, amikor nem tudtunk bemenni, sokat volt szomorú, meg unatkozott is. Így szombaton délután bementünk hozzá, és kicsit együtt töltöttük az időt. Nagyon örült neki.  

Ez a verseny egy Nemzetközi FIDE sakkverseny  volt, ahol most játszott először. Nagyon nehéz volt a mezőny, igazi vérprofik voltak. Még sohasem láttam ilyen sakkversenyt. Komolyan mondom, furcsa volt. Tényleg lehetett hallani, ahogy az agyak kattogtak, és itt szinte mindenki profi volt. Nagyon bátor volt az én kisfiam, hogy részt vett benne.

 

A délelőtti meccsét lejátszotta, mi pedig délután 1 körül bementünk hozzá. Mivel délután 3-kor kezdődik a második játszma, így kicsit kalandoztunk Fehérváron. 

 

A sétálóutcában a Fekete Sas Patika előtt növényeket illatoztunk, és próbáltunk rájönni, hogy milyen illatokat ismerünk fel. 

Zsófinak nagyon tetszenek ezek a telefonok. Ki is próbálta. :)

Sétáltunk egy régi, török fürdő mellett, ahol persze, hogy késztetést éreztek a gyerekek, hogy lemásszanak. Mert hát melyik gyerek nem így tenne?

 

Katával az Órajátéknál. :)

Az én Művész lánykám egy Művészeti Galéria előtt. :)

A Romkertnél sétáltunk, ahol a sok királyi sír található. Kata elfáradt már, de a testvéri szeretet bátorító pillanatát élveztem.

Kata és a levelek.

Betértünk egy helyre enni. Meg kell mondjam, hogy az éttermekben sajnos továbbra sem működik a vegák segítése. Megijednek attól a mondattól: Vegetáriánus vagyok. Azt, hogy Vegán étrendet szeretnék, már nem is merem mondani, nem is csinálok belőle hatalmas problémát. Csak már unom, hogy a választék általában a rántott sajt sült krumplival. :( Az egyik étterembe (nem ebbe, egy másikba) konkrétan lefagyott a pincér, és arról dünnyögött, hogy nem tudják megoldani ezt, de aztán a rántott sajtot ajánlották. :( Köszi. 

A családi kép azonban jól sikerült.

Kata itt már elfáradt. Azért több órát gyalogoltunk, míg Nimród játszott. Az egyik jó dolog volt, hogy jó időnk volt.

Az Órajáték Székesfehérvár egyik nevezetessége. Nagyon szép és különleges. Minden páros órában megszólal, és még mindig sokan jönnek oda meghallgatni. De én nem ezért vagyok rá büszke, hanem azért, mert Férj is részt vett ennek elkészítésében. A kovácsmesterhez, aki csinálta, járt segíteni, így az ő munkája is benne van. És néhány Cégtáblába és kerítésben is Fehérváron és Móron is. Én teljesen büszke vagyok rá, és szoktam is dicsekedni vele, de Férj ettől szerényebb. Pedig nagyon ügyes!

 És persze a kihagyhatatlan Kati néni, akinek mindenki az orrát dörzsöli, hogy szerencsét hozzon.

Kati néni, a fertályos asszony bronzszobra Székesfehérvár belvárosában, a Liszt Ferenc sétálóutcában található. Az egykori fehérvári piac jellegzetes alakját, a portékáit Felsőváros városrészből kiskocsijával a belvárosi piacra toló idős asszonyt ábrázoló szobor Kocsis Balázs alkotása, amelynek ihletője Molnár Imréné Boda Katalin volt, aki még 93 éves korában is árulta döcögős kocsiján a tejet, tejfölt és a sült liba- és kacsafertályokat. A négy részre, azaz fertályokra felvágott, saját zsírjában ropogósra sütött kacsa és liba egy székesfehérvári helyi ételkülönlegesség.

Vasárnap már csak ketten mentünk be, mert az idő is rosszabb volt, de hogy kicsit vele legyünk, bátorítsuk és szeretgessük őt. A szünetben sétáltunk nagyokat, felfedeztük még jobban a várost. 

Az én kisfiam, akire nagyon büszke vagyok. Ő az én hősöm!

                       Nagyon szeret mozgólépcsőzni, így bementünk a Plázába is. Csak ezért. :)

 Nehéz, de érdekes hétvége volt. Büszkeséggel tölt el a kisfiam. Egyrészt, mert két napig egyedül állta a sarat, és csinált mindent, úgy, hogy nem tudtunk ott lenni, pedig annyira anyás, és annyira szereti a jelenlétünket. Másrészt, mert a sok vérprofi között (tényleg azok, hiszen vagy minden nap van edzésük, vagy profi csapatban játszanak, sőt, néhányan még magánórákat is vesznek) remekül teljesített. És én nagyon büszke vagyok rá!