Hazajöttünk!

Itthon vagyunk. 

Kalandos volt, bár nem sok minden történt. De jó volt otthon, a családommal tölteni pár napot. 

Úgy gondoltam, hogy majd lesz időm, és írok, meg lelkizek, meg átgondolom, a hogyan továbbot, de tényleg, alig volt időm. A tesómmal sütöttünk mákos kalácsot, sokat sétáltunk a gyerekekkel a városban, beszélgettem a szüleimmel, nosztalgiáztunk. Gyorsan eltelt ez a pár nap.

Jó volt, hogy nem igazán volt internet a közelben, kicsit bekorlátozta az életemet. Nehéz is volt, és furcsa, de sok mindenre rávilágított. 

Annak meg örülök, hogy újra itt lehetek. 

A vonatozás nagyon kicsinált. Szeretek vonaton utazni, nagyon kényelmes, és nagycsaládosként sokkal kevesebből kijövünk, mint ha autóval mennénk. Mivel Férj nem volt velünk, én voltam a bátor, aki ezt végigcsinálta. De a visszaút! Ez a kép a már a Budapest-Fehérvár vonalon készült, de Nyíregyházától Kőbányáig valami kegyetlen volt. Hiába IC, és hiába úgy vettük a jegyet, hogy asztalhoz, és menetirány felé, természetesen háttal kaptuk, nem egymás mellett. Én nem szeretek háttal ülni, ki is csinált a 3 óra út. Ráadásul a gyerekeket wc-re sem tudtam elvinni, mert nemcsak az ajtó volt lezárva, ahol fel lehetne szállni, hanem a Wc is. Úgyhogy teljesen kész voltam. 

Az egy órás, sima vonatozás már csak ráadás volt, de azt jól bírtuk, mert tudtuk, hogy Apa vár minket az állomáson!

És nagyon jó volt itthon aludni! 

Boldogság van!

Az már más kérdés, hogy sok feladat van itthon, bár meg kell mondjam, Férj igazán kitett magáért. Rendbe rakta a konyhát és a fürdőszobát, kimosott, összehajtogatta a ruhákat, és megszerelte a bojlert. Eddig is rajongásom tárgya volt, de ezután még jobban az lesz! A legjobb Férj a világon az enyém! (Nekem.)