A titkok feltárjója - Dániel 2,17-36

Mit tett Dániel , miután megkérte Nabukodonozor királyt, hogy halassza el a bölcsek kivégzését?

Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak: Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne vesszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt. (Dániel 2,17-18)

Mennyire könyörgött az anégy fiatalember Istenhez! Tudták, hogy bízhatnak segítségében, mert hűségsek voltak Hozzá. Milyen gyorsan válaszolt Isten Dániel és barátai imáira? El tudod képzelni, milyen hálásak voltak? Színájunk rá időt, és olvassuk el Dániel hálaadó és dicsőítő imádságát! (Dániel 2,19-23)

Alighogy elmondta a jó hírtArióknak, Dáneil röviden már a nyugtalan, aggódó király előtt állt. Először elmagyarázta, hogy a többi bölcs tényleg nem lehetett képes az álom tartalmának a megfejtésére. Majd hozzátette: "DE VAN ISTEN AZ ÉGBEN, AKI A TITKOKAT MEGJELENTI!" (27-28. versek)

Dániel emlékeztette a királyt, hogy ágyában az eljövendő dolgokon tűnődött. Majd elmondta neki, hogy Isten álomban adott választ a kérdéseire.

Még mielőtt elmondta volna az álmot, Dániel ismét felhívta a király figyelmét arra, hogy nem azért tudta megfejteni ezt a titkot, mert bölcsebb lenne a többieknél, hanem Isten mutatta meg azt neki. Ahogy Dániel elmondta az álmot, Nabukodonozor visszaemlékezett rá.

31

Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt.

32

Annak az állóképnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből,

33

Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának.

34

Nézed vala, amíg egy kő leszakada kéz érintése nélkül, és letöré azt az állóképet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat.

35

Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, amely leüté az állóképet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.

Egy hatalmas, lenyűgöző szobrot látott. ARanyból volt a feje. A mellkasa és a karjai ezüstből, a törzse és a combjai bronzból, a lábszárai vasból, a lábfejek pedig vas- és cserép különös keverékéből. 

Miközben a király a szobrot nézte, egy nagy kő mozdult el magától, kéz érintése nélkül , és a szobor lábának ütődött. Az egész szobor azonnal szépporladt, és elfújta a szél. MAjd a kő heggyé vált, ami beöltötte az egész földet.

Nabukodonozor király felismerte, hogy pontsan azt láttam, amit Dániel leírt neki. "Ez az álom" - szólt Dániel. "Most pedig elmondjuk az értelmezését!

Milyen csodálatos Istent szolgált Dániel! Mi is ugyanazt a csodálatos Istent szolgáljuk, aki értünk is ugyanolyan bámulatos dolgokat tud tenni.

Egy kis angolos szókeresős feladat: