Kata és a hegedű

 A hegedű nem zeng magától, csak ha értelem szólaltatja meg. Az emberi test is hegedű. (Gárdonyi Géza)

Amikor óvodába járt, akkor határozottan azt állította, hogy ő furulyázni fog. És nem is akarta megmásítani a véleményét. Kata elég öntudatos gyermek, a maga cukiságával és kedvességével, és fergeteges humorával. Nem igazán tudom, hogy mégis honnan jött a hegedű. Az én autómban csak Vivaldi: Négy évszak-ja szól, és a gyerekeim szeretik. Lehet innen. Meg - bár én nem vagyok nagy komolyzene rajongó -, de Joshua Bell az egyik kedvencem. Ő az, aki kiállt egyszer egy aluljáróba, vagy valamilyen állomásra játszani, és alig kapott pénzt, közben meg senki sem tudta, hogy ő egy világhírű hegedűművész. 

De ez sem innen van. Egyszerűen csak meghallotta a hegedű hangját, és azt mondta, hogy ezen a hangszeren szeretne játszani. És azt kell mondjam, örülök neki. Katám (ahogy a többi gyermekem sem) nem túl szorgalmas a gyakorlásban, mégis minden alkalommal ügyesen eljátssza, amit kell, és ahogy kell. Ebben mondjuk nagy szerepet játszik a hegedű tanára, akit én is nagyra tartok. (A másik két gyermekem már sajnos nem jár zenélni, amiben szintén nagy szerepe van a tanároknak, de ez más téma most.)

Én úgy gondolom, hogy az a fontos, hogy szeressen valamit, és érezze jól magát.

Csak a fránya szolfézs ne lenne!