2023. július 25., kedd

#130 Sakkverseny 1. nap

Az elmúlt időszakban sok minden történt velünk. Kalandok sokasága. A nyár amúgy is mindig ilyen nálunk. Most idén volt először az, hogy nem volt betervezve hosszabb nyaralás, kirándulás, így hogy sok mindent meg tudtunk tenni, és el tudtunk menni. Meglepő módon a megszokott 3 napos sakkverseny júliusra rakták. 

Tudjátok, hogy mennyire szereti a sakkot. Szívesen is megy versenyekre. Meg kell mondanom, hogy én pedig szívesen elkísérem. Nem azért, mert nagyon értenék a sakkhoz, vagy bármi közöm is lenne hozzá. Tudom a lépéseket, és szoktam is játszani vele, de ez ugye teljesen másról szól. Én vagyok a lelki edzője. :) És bár kamaszodik, meg minden, azt azért mindig elmormogja a bajsza alatt, hogy szereti, ha vele megyek. Ezek a 3 napos versenyek hosszúak. Egy nap 2 játszma van, ami fejenként 1,5 órát jelent, azaz 3 órát, ha mindenki végigjátssza a partiját. Szóval, mindig könyvvel felpakolva vágok neki ezeknek a versenyeknek. A két játszma között pedig nyakunkba vesszük Székesfehérvárt, mert ott zajlik ez az esemény.

Mindenféle helyre elmegyünk, hogy jól érezzük magunkat. Én pedig szeretek közben fotókat készíteni.

Fantasztikus!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése