Szóval, a sakkverseny. A székesfehérvári Királykúton megrendezett sakkversenyeknek mindig van egy hangulata. Elég jól ismerem már a versenyzőket, sok a visszatérő arc, meg amúgy is, ez egy eléggé bennfentes csapat. Nem örvend olyan népszerűségnek, mint pl. a foci, de ez nem is bánom. Mondom ezt úgy, hogy valamikor lelkes focizó és drukker is voltam. Ma már el sem tudnám képzelni ezt.
Amikor sok-sok évvel ezelőtt a kisfiam mondta nekem, hogy "Anya, én sakkozni szeretnék!" nem tudtam, hogy ezzel az infóval mit kezdjek. De aztán szépen lassan kialakult, és elég jó lett benne. Kicsit aggódtam, mert úgy éreztem, hogy csak ezzel foglalkozik, és beszűkül a látásmódja meg a gondolkodása. Nem megbántani akarom a sakkozókat (kedvelem őket), de higgyétek el nekem, hogy a maga módján mindegyik egy kicsit "kattant". :) De persze, ehhez kell is. Ám nem mondom azt, hogy nem féltettem emiatt Őt. Amúgy is Apja fajta, kicsit befelé forduló.
Viszont az eredmények jól alakultak, hozta a sok érmet meg a pontot, így örült, és én is örültem. Persze, hogy elmentünk. És játszott.
A szünetben pedig felfedeztük Székesfehérvárt. Újra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése