2023. július 13., csütörtök

#129 E.Gardner: A menekülő főnővér esete

 Szóval, a könyv. 

Ahogy már írtam a rendrakás és lomtalanítás idejében élek. Kisebb-nagyobb sikerrel, ahogy szoktam. :) A legnagyobb gondot mindig az okozza, hogy lepakolom a könyvespolcot, letakarítom és visszarakom a könyveket. A visszarakommal van gond. :) Mert bár itt figyelnek az új könyvek, amik arra várnak már egy ideje, hogy sorra kerüljenek, megtalálok egyet-egyet, és arra gondolok "Ó, de rég olvastam már ezt!" vagy "Már erre nem is emlékszem!" - Pedig emlékszem, mert általában szoktam, főleg, ha többször olvasom el.

Már arról is írtam, hogy szeretem Gardner könyveit. Többször is írtam már erről. Valahogy magával ragadó a stílusa, könnyen olvasható, nagyon jók a párbeszédek, kevés a leírás, ami egy jogi krimiben szerintem jó. Bár John Grisham is ide tartozik, ő teljesen máshogy szerethető. De Gardner az egyik főkedvencem jogi krimikben. Viszonylag gyorsan olvasható, és nem tudod letenni, mert mindig van benne fordulat.

Azért ne feledjük, hogy az 1950-es évekről beszélünk!

 

„A nő szenvedélyes mozdulattal Mason fölé hajolt, és megcsókolta. – Hogyan tudnám én ezt magának megköszönni! – Öntsünk tiszta vizet a pohárba! – mondta dühösen Mason. – Semmit, érti, egy megveszekedett vasat sem találtam a széfben, és ahogy ez az ügy kinéz, jobb lenne szépen elfelejteni, hogy átléptem annak a lakásnak a küszöbét. – Természetesen, Mr. Mason. Értem én, mennyire szükséges most a titoktartást. De mégis, nem lett volna jobb bezárni a széfet, és a helyére tenni a falborítást meg a festményt? – Minden bizonnyal jobb lett volna, csak éppen nem akartam megbolygatni a bizonyítékokat. – Miféle bizonyítékokat? – Nem tudom, és mivel nem tudom, nem kockáztattam. De egyvalamit tudok: gyilkoságszagot érzek.”

A könyvből a kedvenc idézetem a következő: 

"Azért állapodunk meg előre, hogy mindkét fél időt takarítson meg. Ha találkád van, légy ott pontosan. Soha ne várjon rád senki, de azt se hagyd, hogy téged megvárakoztassanak."

Bölcs gondolat!

Fantasztikus!
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése