2023. július 30., vasárnap

#133 Találkozás

 Már egy hete nem láttam a gyerekeket. Nyaraltunk egy hetet a szüleimnél, majd beszámolok erről is. Ilyenkor úgy szoktuk, hogy a gyerekek még maradnak a szüleimmel egy hetet, kicsit nagyszülőkkel vannak. Már elég idősek, ki tudja meddig fogják még bírni. 

A gyerekeknek már nem volt könnyű ez az év, kamaszodnak, nem találják a helyüket, meg ugye semmi sem jó. 

Ma eljöttem értük. 

Vonatoztam, rohantam, éppen, hogy elértem. Kikészült a térdem is. Szóval, nehezen, de túléltem.

Itt még nem is sejtettem, milyen kalandok várnak rám. 
De már nagyon vártam a találkozást. 
Fagyival vártak. ❤️

Fantasztikus!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése