Nos, a 3. nap már elég feszült voltam. Sok minden feladat várt rám, de azért persze, hogy mentünk. Ráadásul ez a verseny nem úgy sikerült, ahogy gondoltuk. Láttam, hogy néha kicsit elszomorodik, de ment tovább és csinálta. Azért megyünk sétálni, meg mindenféle vicces programra, hogy eltereljem a figyelmét.
Örömmel láttam, hogy változott a sakkhoz való hozzáállása. Írtam, hogy egy időben zavart, hogy csak erről beszél. A versenyeken is mindig mindenki erről beszél. Amikor lejátszották a partikat, újra játsszák, hogy megnézzék, hol hibáztak. Mindenhol csak dobálóztak a B2-ről a C3-ra és hasonló kifejezésekkel (csak most mondtam valamit), és én elég hamar elfáradtam ettől. De Nimród nem állt be a sorba, nem játszotta újra a partijait, és nem játszott másokkal sem a szabad idejükben. Egyedül velem. :)
Láttam, hogy már máshogy játszik. Nem megszállottságból, meg a győzni akarás lelkületével, hanem azért, hogy jól érezze magát. Ennek ékes bizonyítéka az volt, hogy az 1. nap az 1. meccsét egy idős bácsival játszotta. Kb. 70 év körül volt. Rendszeres résztvevője a versenyeknek. Ő volt az egyik olyan játékos, aki odament hozzá a partijuk után (amit Nimródom elvesztett, de nagyon jó játszma volt a véleménye szerint), és azt mondta, hogy nagyon tehetségesnek tartja, látja a támadásokat, a csapdákat, és hogy reméli, hogy folytatni fogja, és játszik.
Mint később kiderült, ez a bácsi sokáig fehérvári bajnok volt, élő 2200-as pontszámmal. Már "csak" 1600 körül van neki. A kisfiamnak 1200 körül. Ezt most nem tervezem elmagyarázni, hogy mi is az élő pontszám, de nem is lényeges a történet tekintetében. Csak azt láttam, hogy ez nagyon nagy örömet hozott neki. Utána nagyon jól játszott.
Hiszek a szavak bátorító erejében.
Hiszem, hogy ha kedvesek vagyunk egymáshoz, és bátorítjuk egymást (azért tudnék negatívat is mondani a sakkversenyről), akkor valamit megváltoztatunk a másikban. Mert higgyétek el nekem, a sakkozók véresen komolyan veszik a csatákat, és a partikat. Egyébként higgyétek el nekem, hogy tényleg az.
De jó volt látni feloldódni, és jó volt látni boldognak lenni. Főleg, amikor kicsit beszélgettünk, és ő maga mondta ki: "Anya, engem annyi minden más IS érdekel!" Ez egy nagyon fontos mondat Tőle, mert aki ismeri a fiamat tudja, hogy eléggé zárkózott és általában 1-2 dolog érdekelte eddig.
Nos, én úgy zártam ezt a versenyt, hogy a Fiam boldog volt, még akkor is, ha nem igazán szerepelt jól.
Fantasztikus!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése