Szokásaink legyőzése - Programozd át magad! # 5.

Nem értek a számítógéphez. Bár hozzátartozik a mindennapjaimhoz, hiszen rendszeresen használom (nemcsak Facebookozásra és blogolásra), a munkám, a gyerekanyagok írása is ezen történik. De tényleg nem értek hozzájuk. Csak alapszinten vagyok, viszont gyorsan gépelek :) Mondjuk nem is igazán érdekelt sosem a programozás, az, hogy mi hogyan működik...
Ha valami történik a géppel, akkor itt van Férj, akinek viszont ez a hobbija. Már tinédzser kora óta. Úgyhogy nekem azért jó, mert van itthon egy két lábon járó rendszergazdám :) - Neki sem a foglalkozása és a munkája ez (a bányában ez elég vicces lenne), de szereti és érti is. Úgyhogy mindig hozzá fordulok, ha valami bajom van, vagy valamit szeretnék megoldani, ami már bonyolultabb, mint amihez én értek.

Na, valahogy így :)

De azt tudom, hogy előfordul olyan helyzet, amikor újra kell indítani a gépet, vagy változtatni kell a programokon...
Arra jutottam, hogy most valami ilyesmit kell tennem a szokásaimmal kapcsolatban.
Megértettem, hogy ha valamit teszünk - mindegy hányszor - az agyunkba programozódik ez a dolog. Minél többször teszünk meg egy dolgot, annál jobban rögzül. Az elmúlt 8 évben rengetegszer elmondtam a gyerekeimnek reggelenként: "ébresztő - pisilés - mosakodás - öltözés - reggeli..." sokszor elmondtam már, hogy "moss kezet!", hogy "pakolj össze magad után!", "vidd el a pizsamádat a helyére!", "vegyél ki tányért magadnak!", "kend meg a kenyeret!" ... és még sorolhatnám. Van, ami már automatikuson megy, már maguktól csinálják, mert annyiszor hallották, hogy már unják. Ennek ellenére nem minden jut az eszükbe :)


Valahogy mi is így vagyunk, felnőttek. Én legalábbis.

Emlékszem, hogy mennyire szerettem járni az edzőterembe. (Ebbéli tervemről még nem mondtam le.)  Emlékszem, hogy amikor elkezdtem, szinte semmit sem bírtam megcsinálni. Mindig a legkisebbre rakták nekem a fiúk a súlyokat, azt is alig bírtam megmozdítani. Nagyon aranyosak voltak, mert bátorítottak, hogy fog ez menni, mert az izmaim megjegyzik ezeket a gyakorlatokat, és ha sokat csinálom, akkor lesz következménye. És tényleg úgy is volt. Újra és újra megcsináltam azokat a gyakorlatokat, amelyeket a fiúk mondtak, és tényleg meglátszott. Egyre könnyebben ment néhány gyakorlat.
Aztán amikor emeltünk a súlyon, minden kezdődött elölről. De jó volt ez így.
Újra és újra meg kellett szoktatnom magam, és rábeszélnem magam, amikor nehezebb volt a feladat, hogy van értelme és van látszatja. Tényleg volt :)
Valahogy a jó Isten is így működik. Képessé tesz minket arra, hogy jobb emberek legyünk. De ez csak akkor megy, ha jobb dolgokat is teszünk. Mert ettől válik jobbá a lelkünk és a személyiségünk.

Ki ne szeretné ezt hallani?
És persze van, aki mindent megtesz ezért, hogy ezt mondják róla. Van aki tényleg ilyen, és nem vár elismerést, mert alkatilag hajlamos erre, de ez ritka. Az ember szereti, ha dicsérik. Ez az igazság. Jól esik a lelkének és növeli az önbecsülését. Persze, erre is vigyázni kell, mert könnyen elszállhatunk!

Nekem sokszor mondják ezt, vagy valami hasonlót. Én is szeretem az elismerő szavakat, és teszek is érte. Ki szereti azt, hogyha nem szeretik? A net tele van mindenféle beszólásokkal, meg hogy így fogadj el, amilyen vagyok, meg hogy mindig megfogom mondani a véleményemet, nem érdekel, ki mit mond vagy gondol. De ez szerintem nem igaz.
Én alapvetően nem vagyok jó ember, mert sok rossz hibám és tulajdonságom van. Próbálok javítani ezeken a dolgokon, de ez kemény munka.

Az egyik rossz szokásom például az, hogy rendetlen vagyok. A szónak abban az értelmében, hogy mivel sok papírmunka vesz körül, és sok könyvet, meg füzetet meg papírt használok (rajzoláshoz, jegyzeteléshez, ötlet válogatáshoz), otthagyom az asztalon, egy kis papírt, amire valami fontosat felírok, aztán meg keresem. Nem találom, sőt, nem is mindig emlékszem, hogy mit hova teszek. Ez nem jó.

Nem mondom, hogy ilyen a kép, csak szemléltetni akartam, hogy mire gondolok.
Mondhatnám azt is, hogy persze, mert itthon van velem Kata, és mikor leírok egy mondatot, akkor éppen eszébe jut, hogy enni szeretne, szomjas, pisilnie kell, vagy éppen elbújt és keressem meg...
Most ebben a helyzetben vagyok, ami nehéz és ami ellen nagyon küzdök.
Már egy ideje.
Lassan haladok és alakulok, de győzni fogok. Ezt a célt tűztem ki magam elé!
Az a baj igazából, hogy a rossz szokásaink egyszerűen azért alakulnak ki, mert nagyon sietünk, mindig rohanunk, és alapvetően nem tudjuk rendesen megcsinálni a dolgokat.


Vannak, akik oda se figyelnek arra, amit éppen csinálnak, ezért szinte soha nem tudják, mit hol keressenek, amikor éppen szükségük volna valamire. (Én már csak tudom!) Az ilyen fejetlenség sok bosszúságot, stresszt és időveszteséget okoz. Ismétlés révén bármilyen területen szervezetté válhatsz, ahol csak szükséges. Ne feledd: bár elsőre nehéz, az idő múlásával egyre könnyebb lesz. Lassíts, lélegezz, és szánd rá az időt, hogy arra gondolj, amit éppen csinálsz!

Charles Dickens mondta:
"Soha nem lettem volna képes arra, amit véghezvittem, a pontosság, a rend és a szorgalom szokásai nélkül, a nélkül az elhatározás nélkül, hogy egyszerre csak egyetlen témára összpontosítok." 

Isten hihetetlen elbeszélő képességgel áldotta meg őt, mégis jó szokássá kellett tennie az összpontosítást, a rendet és a szorgalmat, hogy talentumának jó sáfára lehessen.
Hát, valami ilyesmit szeretnék én is :)
Harcra fel!!!!!

"Sok ember tehetséges, ám nem törődik a jó szokások kialakításával. Nem fegyelmezik meg magukat, hogy azt tegyék, amiről tudják, hogy tenniük kellene, hanem arra várnak, hogy valami külső erő mozdítsa meg őket. Ezt passzivitásnak hívják, és hatalmas nyitott ajtót jelent az ördög előtt. Ha nem tesszük aktívan azt, ami helyes, a gonosz könnyedén rávesz minket, hogy azt tegyük, amit helytelen."

Joyce Meyer