Az ismeret és a hatékonyság

Biztosan ismeritek ezt a képet. Mármint nem magát a képet, hanem a helyzetet, a reakciót és a viselkedést :)

Én éveken keresztül hallgattam, és hallgatom még most is valamilyen szinten :) vagy inkább :(
De más dolog a sírás, és más dolog a hiszti.
Nehezen viseljük, amikor kicsit hangosabb a ház. Én sokáig azt hittem, hogy a kisfiamtól nem lesz sírósabb gyerekem, aki mindig mindenért üvöltött, a szónak a legrosszabb értelmében. Sosem sírt, hanem mindig üvöltött. Nos, jelentem, Kata is kezd alapozni :)


Isten úgy alkotta meg a gyermekünket, hogy sírásával szükségleteit fejezze ki. A sírás nem a szülő manipulálására és kontroll alatt tartására szolgál, hanem mert ez az alaptartozéka a gyermeknek. Mert nem tud beszélni, mert nem tudja kifejezni magát, nem tudja elmondani máshogy, hogy mit szeretne. Hiszen beszélni tanítjuk őket az első perctől. Hozzájuk beszélünk, mondjuk neki mindig: "mondd azt, hogy..."
És mi az anyák pedig arra teremtettünk, hogy válaszoljunk ezekre a kérésekre, szükségletekre.

Kata pár naposan :)

Amikor egy szoptatós anya meghallja kisbabája sírását, tejbeáramlást tapasztal, hogy felkészülhessen a baba szükségletének kielégítésére. A sírás az újszülött jelzése, hogy figyelemre van szüksége. Én nagyon szerettem ezt az időszakot az életemben. Szerettem szoptatni, és minden gyermekem sokáig is cicizett. Persze emiatt sok csatát vívtam mindenkivel, mert mindenki mindig meg akarta magyarázni nekem, hogy az nem jó a gyereknek, de én úgy gondoltam és most is úgy gondolom, hogy de igen!

Én nem tudok azonosulni azzal, hogy hagyjuk sírni a gyereket, mert esetleg követelőző lesz. Nem szabad felvenni, mert akkor hozzászokik? Meg elkényeztetett lesz? Meg nem tudsz majd semmit sem csinálni mellette!... és még sorolhatnám. Hát jelentem, és mindig felvettem a gyerekeimet, ha egy kicsit is sírtak. Tudtam ugyanis, hogy mikor mi az oka a sírásuknak. Megtanultam. De ha hisztizett, akkor is az ölembe vettem. Amikor esetleg büntire került a sor, akkor is először az ölembe vettem a gyerekemet, elmondtam nekik, hogy mi a következménye annak, amit helytelenül csináltak. Mindig is fontosnak éreztem és érzem, hogy minden helyzetben tudja a gyerekem, hogy SZERETEM!

De azt gondolom, hogy régi tévhit az, hogy az ember elkényezteti a gyerekét, ha felveszi. Kutatások ugyanis éppen az ellenkezőjét igazolták: abból a csecsemőből, akinek szükségleteit nem veszik elég komolyan, ordító, sikító, visító kisded válik, aki hisztizve szükségletei azonnali kielégítését követeli.

Azoknál a kisbabáknál, akik szükségleteit következetes módon elégítik ki - amennyiben szüleiknek valóban módjukban áll - , a következetesség nagyban elősegíti a bizalmi kapcsolat kialakulását. Ezek a gyerekek képesek arra, hogy várjanak, valamint sokkal könnyebben sajátítják el a testbeszédet és tanulják meg szükségleteik kifejezését. Hát nem érdekes?

 

Mindig nagy kérdés, hogy hol tehetünk szert gyermekneveléssel kapcsolatos ismeretekre?
Meg hogy kellenek-e? Mert hogy amikor az ember babát vár, akkor mindig mindenki megmondja a tutit, hogy SZERINTE mit és hogyan kellene csinálni.

• Én ugyan nem jártam szülők körére, de jó lett volna, ha a közelben van ilyesmi. A gyülekezetben próbálkoztunk ilyesmivel, de eléggé "elelméletiesedett", ha mondhatom ezt. 
• Olvastam könyveket a gyermeknevelésről, ez szerintem mindig jó ötlet :) Azért volt jó, mert megismerhettem különféle módszereket, ötleteket, tippeket. Nem minden gyerekre jó ugyanaz a módszer, én már csak tudom, 3 gyerek 3 féle módszert kíván. Nem hiszek abban a mondatban sem: "Ugyanúgy neveltem a gyerekeimet, és mégis mennyire máshogy alakult az életük, más emberek lettek." - Hát, nem lehet ugyanúgy. Sok hibát el lehet kerülni, és fel lehet így ismerni.
• Ha vannak nehézségek - ahogyan nekünk volt Nimróddal (nem vészesek, csak nehezen tudtam kezelni dolgokat, helyzeteket), megkérdeztem egy-egy szakembert is. Beszélgettem erről lelkigondozókkal, pszichológusokkal, egészségügyben dolgozókkal. Ötleteket kértem és vártam, és volt, amelyiket remekül fel tudtam használni. 
• Imádság, amely szerintem a legfontosabb. Én sokszor voltam úgy, hogy nem találtam megoldást, és elmondtam Istennek. Ő mindig segített.

Az időben felismert problémákat sokkal könnyebb kezelni, mint azokat, amelyeket hagysz évről évre mélyülni, és végül rossz szokásokká fejlődni.

És hogy hogyan kezeljük a nemkívánatos tanácsokat?

• Ne panaszkodj gyermeked negatív viselkedése miatt, ne emlegesd fel! Hiszen így okot adsz  majd arra, hogy mások akarjanak elhalmozni a tanácsaikkal. (Ezt tapasztalatból tudom, mert Nimródnál mindig mindenki ontotta az ötleteket és tanácsokat)
• Ha olyan tanácsot kapsz, ami ellentmond azoknak a nevelési módszereknek, amelyeket Isten útmutatását követve használsz, köszönd meg és mondd: Elégedettek vagyunk azokkal a módszerekkel, amelyeket alkalmazunk, és úgy látjuk, gyermekeink jól reagálnak rájuk.

 

Ha valódi drágakövet szeretnél felfedezni kutatásaid során, szerezd be Larry C. Harris gyermekorvos Minden otthon kezdődik című könyvét (It All Starts at Home, 2004) - (magyarul nem találtam meg, valószínűleg még nem adták ki, de akik angolul tudnak, azoknak érdemes). 

Larry egy 9 gyermeke fekete katonatiszt sarjaként előítéletek kereszttüzében nőtt fel, mégis családjában minden egyes gyermek kiemelkedő eredményeket ért el az egyetemen, és valóban tett az egyházért és a lakóhelyükért. Álljon itt néhány családi elv, Fred és Ruth Harris gyűjteményéből, amelyeket érdemes lehet átvenni:

1. MINDIG RAGASZKODJ A CSALÁDODHOZ!
2. HA EGY CSALÁDTAG BAJBAN VAN, MINDENKI SEGÍTSEN.
3. MINDEN GYERMEK FELELŐS A SORBAN KÖVETKEZŐ KISEBBÉRT (ÍGY MINDENKINEK VAN VALAKI, AKIHEZ SEGÍTSÉGÉRT, TANÁCSÉRT, BÁTORÍTÁSÉRT ÉS VÉDELEMÉRT FORDULHAT)
4. A NAGYOBB MINDIG OSZTOZIK A KISEBBEL, MERT ÍGY Ő IS MEGTANUL OSZTOZNI.
5. TARTSD MEG AZ ÍGÉRETEIDET!
6. HA RENDETLENSÉGET LÁTSZ, SZÜNTESD MEG! HA ELVÉGZENDŐ MUNKÁT LÁTSZ, CSINÁLD MEG! (A BECSÜLETES MUNKA NEM SZÉGYEN!ö
7. CSINÁLD MEG JÓL ELSŐRE VAGY CSINÁLD ÚJRA!
8. HA VALAMI NEM MŰKÖDIK, LÉPJ TÚL RAJTA!
9. VÉDD MEG A CSALÁDOD NEVÉT: HA AZ ELVESZETT, TE IS ELVESZTÉL.
10. SEGÍTS MÁSOKNAK AKIKNEK SZÜKSÉGÜK VAN RÁD!

MEGRENDELHETŐ AZ AMAZONON

# 6. - Áll meg, figyeld meg, hallgass rájuk!

Valljuk be őszintén, hogy gyermeket nevelni nem könnyű dolog. Az ember azt gondolná, hogy ez neki megy, meg ő jól fogja csinálni, mert látja, hogy a szomszédja vagy barátnője, esetleg egy ismerőse milyen hibákat vét és nem is érti az ember fia és lánya, hogy miért nem úgy csinálja, ahogy elgondolja. Mármint én :)
De ez nem ilyen könnyű.
Az ember napi harcot vív magával, a gyermekeivel, hogy mit hogyan csináljon, elmondja ötvenszer, de nincs foganatja. És már ideges vagy, meg türelmetlen, mert "nem érti meg a kölök, hogy csak jót akarok neki" :)
És megpróbálod a figyelmét felkelteni. De nem mindig megy, és főleg nem így.

Én ezzel sokat küzdök és nagy harc van - leginkább magammal. Mert mindig úgy érzem, hogy nem csinálom jól, nem úgy működik, ahogy kellene. Persze, él egy klasszikus kép, hogy milyen jónak, szépnek, okosnak és tökéletesnek kell(ene) lennie egy gyermeknek, és biztos van is olyan, akinek ilyenek a gyerekei. Az enyémek nem ilyenek. :)
Nincs mit tenni. Harcban állunk.
De azt értettem meg, hogy azt megismerve, hogy a gyerekeim mit miért tesznek meg kell tanulnom KÉT dolgot. 1) Hogy az érzelmeim irányítsák a cselekedeteimet. -  Ez nekem nagyon nehéz, mert én eléggé érzelmes lény vagyok, és mert minden érzékenyen élek meg. Nem is beszélve arról, hogy én fontosnak tartom azt, hogy a gyermekeim lássák az érzéseimet. Az örömömet, a mérgemet, a szomorúságomat, az indulatomat... Szerintem nem baj, hogyha tisztában vannak azzal, hogy ANYA is egy érzelmes lény, és nem egy robot, aki arra van kitalálva, hogy elvárásokat és feladatokat teljesítsen.
2) Hogy megismételd ugyanazokat a hibákat, amelyeket a szüleid is a te nevelésedben. - Ez meg néha elkerülhetetlen, de lehet rajta dolgozni. Én például teljesen, vagyis merőben máshogy nevelem a gyerekeimet, mint ahogy anyukám engem.

 MINÉL TÖBBET TUDSZ GYERMEKEIDRŐL, ANNÁL JOBBAN MEGÉRTED ŐKET. 
 
De akkor mit is vessünk be? (A könyv szerint a következőket:)

ÁLLJ MEG, és ne erőltetsd, ami nem működik! Vetkőzd le hirtelenkedő, így kevésbé hatékony viselkedésedet. (Na, ez aztán a nekem való feladat. Jelenleg lehetetlennek, vagyis inkább nehéznek mondanám!)

FIGYELD MEG gyermekeidet! Vizsgált meg alaposan, milyen körülmények vezettek a nem kívánt viselkedéshez. Milyen üzenetet hordozhat testbeszédük? Nézz a dolgok mögé, vajon mi okozhatja a problémás, helytelen viselkedést. Mire van szükségük a gyermekeidnek? Ha figyelemre, akkor mutasd ki őszinte érdeklődésedet, mielőtt ők maguk lennének kénytelen negatív módon felhívni a tiédet. Ha vigasztalásra  vágynak, add meg nekik. Ha arra, hogy kijavítsd őket, javítsd ki őket helyesen. Ha ismeretre van szükségük, taníts őket. Ha ételre, töltsd meg azt az éhes kis pocit. Ha alvásra, tedd le pihenni egy kicsit őket. Ha pedig arra van szükség, ápold őket. Minél jobban ismered saját gyermekeidet, annál jobban meg fogod érteni, hogyan válaszolj nekik, tanítsd és motiváld őket! - Ezzel nagyon próbálkozom, mert fontosnak érzem. Amúgy is szeretem őket nézni, figyelni a reakciójukat. De ez sem egy egyszerű feladat.

HALLGASS AZOKRA, akik már keresztülmentek a te gondjaidhoz hasonló nehézségeken és találtak hasznos megoldásokat! Ismersz szülőket a gyülekezetből, vagy a szomszédságotokból, akiknek jó gyermekeik vannak, akiknek csodálod a nevelési stílusát? Ismerkedj meg velük és kérd meg őket, hogy lássanak el hasznos ötletekkel! Alkalmanként édesanyád vagy édesapád is értékes tanácsokkal és tapasztalatokkal szolgálhat, ha kikéred a véleményüket. Ne félj hát tanulni másoktól, hogy ne kelljen újra és újra ugyanazokat a hibákat elkövetnek. Még a gyermekneveléssel kapcsolatos rádió és tévéműsorok is segítségedre lehetnek! A kulcs a tanítható lelkület - és egy jó adag Szentlélek irányította józan ész! - Szeretek beszélgetni emberekkel arról, hogy náluk mi hogy történik. Nagyon kevés jó példát látok (sajnos ezt kell mondjam) arra nézve, hogy jól neveltek a gyerekek, vagy tényleg olyanok, mint a klasszikus nagy könyvben. De én nem is tudom, hogy jó-e az, ha olyanok. Ezek csak a mi elvárásaink. Hogy olyanok legyenek, mint amilyennek mindenki látni akarja őket... De én nem tudom, hogy akarok-e hibátlan és tökéletes gyerekeket...

Ennyi:

Diploma előtt

"A SZÜLŐKNEK TÖBB KÉPZÉSRE VAN SZÜKSÉGÜK, MINT EGY AGYSEBÉSZNEK, NAGYOBB BÖLCSESSÉGRE, MINT EGY BÍRÓNAK, ÉS TÖBB SZERETETRE, MINT EGY SZENTNEK."

DALE OLEN PSZICHOLÓGUS

Amikor az ember elmegy munkát keresni, akkor mindig felsorolja, hogy mennyiféle-fajta végzettsége van, mert meg akarja mutatni, hogy ő aztán ért mindenhez, és mennyi mindenhez.
Én is azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek sok végzettsége van, mert sok minden érdekel, és mert szeretek tanulni. Nem voltam sosem jó tanuló, és most, felnőtt fejjel sem azért végzek el egy iskolát, hogy ötöseim legyenek... azért csinálom, mert érdekel az a téma. Nehéz fejem van, szorgalmas vagyok és sokat tanulok, hogy viszonylag jó jegyeim legyenek. De azt vallom és vallottam mindig, hogy jó tanulni, kárára nem válik az embernek. Ha meg még papírt is kap róla, az sem baj.

12 éven keresztül gyerekekkel, gyerekek között dolgoztam. Végzettségemet tekintve nem vagyok pedagógus.(Vagyok ellenben gépíró, pedagógiai asszisztens, oktatásszervező, bibliaoktató és lelkigondozó. :) Ha most visszagondolok az elmúlt évekre, egy dolgot tényleg bánok. Tudniillik azt, hogy nem mentem el, és nem végeztem el a tanítóképzőt. De akkor, abban az időszakomban úgy gondoltam, hogy nem vagyok képes elvégezni egy főiskolát (ez még a teológia előtt volt), mert nem volt kellő önbizalmam magamban és és hitem abban, hogy képes vagyok megcsinálni. Aztán meg már máshogy alakultak a dolgok. Ma már nem mernék nekivágni. Csak kisebb képzéseknek, amelyek érdekelnek. Most is gondolkodom egyben, de aztán meglátjuk. Meg nyelvet kellene végre rendesen tanulni, mert tanultam 3-at, de egyiket sem tudom rendesen, csak amolyan fapadosan :)
Szeretnék például cukrászatot tanulni, ez egy nagy vágyam. És bár van Székesfehérváron, de sem az ára, sem a napja nem jó nekem. Túl drága és szombaton van!

De nem is ide akartam kilyukadni. Hanem ha mi is ilyen sok mindent elértünk az életünkben, tanultunk, képeztük magunkat, akkor a gyermekeinknek is azt szeretnénk, ha sikeresek lennének.

Íme egy példa az én gyermekeim hosszú távú terveiből, amely az autóban hangzott el:
Zsófia: - Én ha nagy leszek, állatvédő leszek.
Nimród: - Én ha nagy leszek rendőr leszek vagy bíró.
Kata: - Én pedig ovis.

És persze az ember mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekei okosak, ügyesek legyenek, hogy esetleg még sikeresek is, bár én nem hiszek abban, hogy agyon kell nyomni őket tudással és túl sok ismerettel (az egyetlen problémám az iskolarendszerrel, de erre már most is odafigyelünk).

De azon gondolkodtam, visszatérve az iskolára és a tanulásra, hogy mindenhez iskolába járunk, éveken át képezzük magunkat, tanulunk, magolunk, olvasunk, beadandókat írunk, zh-kat, vizsgákra megyünk... De gyermeknevelésből nincs iskola. Mert hogy az mindenkinek mindig rögtön és azonnal megy.
Egy ismerősöm mondta egyszer nekem, akinek tényleg nagyon okos a gyermeke, sosem járt el bulizni, nem csavargott, nem csinált semmi olyat, ami miatt aggódnia kellene egy szülőnek (nem keresztény családról van szó), ellenben a gyermek mindig tanult, és ez volt a hobbija is. Most is ez, most is ilyen nagyjából, bár már tényleg nagy gyermek. Ő azt mondta nekem, hogy ő ösztönből nevelt. És szerencséje is volt.
Én nem hiszek a szerencsében. :)

Valljuk be, hogy amikor megszületik a babánk, azért mély víz ez! És nem mindenki kezdi úszóként. Mindenkinek van egy első! Három gyerekes anyukaként a második és a harmadik terhesség és szülés rutinból megy, mert tudod mire számítasz (jó, a császárra nem számítottam), de akkor is, minden gyereked más és más. Meg kell tanulni, hogy minden gyermeket máshogy kell kezelni. Én is tanulom ezt, mert nem akarom ösztönből nevelni őket. Nevelődni szeretnék, hogy nevelni tudjak. De ezzel én is nagyon küzdök. Mert elég temperamentumos a természetem.
Ám fontosnak tartom, hogy minél jobban megismerjem a gyermekeimet, hogyan éreznek, látnak, gondolkodnak, kik ők, a kis világukat (és bár jókat szórakozom, de nagyon komolyan veszem őket). És így biztosan, mármint ha megismerem őket, akkor a kitűzött cél felé vezethetjük őket.

A kocsiban elhangzott fenti beszélgetés teljesen jellemző a gyerekeimre. Zsófia nagy rajongója a természetnek, az állatoknak, mindent szeret, ami a természettel kapcsolatos (nagy Állati küldetés rajongók vagyunk, meg Állatkert a hátizsákomban =ugyanaz a cég). Amikor csak teheti, itthon is az állatok körül lebzsel és velük játszik. Küldetése, hogy a tyúkok az ölébe jöjjenek és simogathatóak legyenek :) És nagy rajongója még a kisbabáknak. Mindig mindenhol meg kell állni játszani velük, megsimogatni őket, ölébe venni... Türelmesen tud velük bánni, tanítani őket, a gyülekezetben is a kisebb gyerekeket szeretgetni, irányítgatja. Egyetlen gyermekhez nincs türelme, az pedig Nimród. Mondanám, hogy van benne igazság, mert Zsófia egy művész lélek, szabad gondolkodással, kreativitással, ötletekkel, elméletekkel, hihetetlen energiával. A kisfiam merőben az ellentéte. Nem is értem, hogy miért nem KOCKA a jele az oviban. Szabálykövető és szabályszerető, szabálybetartó és betartató típus. Ha valami nem úgy áll, nem ott volt, nem oda tette, zavarja őt. Ő az, aki minden reggel ellenőrizteti Zsófiát, hogy bent van-e a tolltartó a táskájában, mert tudja, hogy Elsőszülöttem szórakozott, és néha nincs képben. Nimród ellenben mindig képben van. Nagyon komolyan veszi az élet dolgait, és kicsit hajlamos arra, hogy már most összeesküvés-elméleteket gyártson. Állandóan nyomozni kell, kideríteni mi van a dolgok mögött, mi miért történik, minek mi az összefüggése, mi miért történik, minek mi az értelme és hogy függ össze. Ez mondjuk több órán keresztül elég fárasztó, de azért ilyennek szeretjük. Nimród nagyon okos, már most remekül sakkozik, és jól átlát olyan játékokat, feladatokat, amihez én nem tudok hozzászagolni. Úgy értem logikailag.
Kata meg - egyenlőre - a legenergikusabb és legerősebb egyéniségű gyermekem. Lehet, hogy harmadik gyereknél így működik. Természetre inkább Zsófia.

Szóval, nagyon ki kell találni azt, hogy mit csináljak egyik-másik-harmadik gyerekemmel, amikor megnyugtatom, amikor fegyelmezem, amikor vigasztalom, amikor sír, és még sorolhatnám.

Megmondom őszintén, hogy nem olvasgattam túl sok gyermekneveléssel kapcsolatos könyvet. Néhány könyv, ami szerintem jó. Mindegyiket ugyanaz az írónő írta, akinek én nagyon szeretem a gondolatait, mert hiszem, hogy Istentől ihletettek.
Értékes gondolatokat tartalmaznak.

  

Ezt majd később, de érdemes már most olvasgatni, hogy mire számítson az ember és hogyan kezeljen esetleg bizonyos helyzeteket.

Vannak olyan szülő ismerőseim, akik viszont már annak a gondolatától is megijednek, hogy NEM bibliai jellegű gyermeknevelésről szóló könyveket olvassanak. Volt olyan, aki azt mondta, hogy ez nem helyes, mert a Sátántól van. Én ezért nem fogalmaznék ilyen durván.
Bennem is volt rá hajlam, (Zsófiáig) de az utóbbi időben odafigyeltem arra, hogy ne így legyen. Szívesen olvasom Ranschburg Jenő gondolatait e tekintetben (ő áll hozzám a legközelebb), szívesen hallgatom Tapolyai Emőkét (nagy kedvenc!), aki ugye bár keresztény, de van akinek problémát okoz, hogy elvált. Tudjátok, nem különb a keresztény a Deákné bizonyos vásznánál... Akit nem kedvelek, az Vekerdy Tamás. Nem mindig tudok egyetérteni vele, a stílusával, a hangulatkeltéseivel, pl. hogy az iskola ellenség! és még sorolhatnám.
A Biblia is azt tanítja, hogy mindent vizsgálunk meg.

BÖLCSESSÉG ÁLTAL ÉPÍTTETIK A HÁZ, ÉS ÉRTELEMMEL ERŐSÍTETTEIK MEG. ÉS TUDOMÁNY ÁLTAL TELNEK MEG A KAMARÁK MINDEN DRÁGA ÉS GYÖNYÖRŰSÉGES VAGYONNAL.

PÉLDABESZÉDEK 24,3

Összefoglalva, minél jobban belemerülünk a gyermeki fejlődés kutatásában - hogyan alkotta meg őket Isten, hogyan gondolkodnak, hogyan hat a testi fejlődésük az érzelmeikre, és hogy Istentől kapott (velük született) személyiségjegyeik hogyan alakítják motivációkat és érdeklődési köreiket - annál hatékonyabb szülőkké válhatunk. Ha már megszereztük ezt a széleskörű tudást, ahelyett, hogy vakon mindenféle, ún. szakértőkre támaszkodnánk, kipróbálhatjuk az ajánlott módszereket, hogy magunk láthassuk meg, vajon ellentmondanak-e saját, Szentlélek vezette józan eszünknek, vagy annak, amit tanultunk.

A HELYES GYERMEKNEVELÉSSEL BIZTOS ALAPOKAT, LENDÜLETET ADUNK GYERMEKEINKNEK, NEM PEDIG NEHÉZSÉGEKTŐL MENTES ÉLETET.

ELISABETH HORMANN

LEGYETEK EGYMÁSHOZ JÓSÁGOSAK!

Mostanában sokszor szembesültem azzal, hogy a gyerekek és a fiatalok körében megnövekedett a durvaság. (Amikor iskolában dolgoztam, még nem beszéltek sem egymással, sem a tanárokkal úgy a gyerekek, ahogy néha most tapasztalom.) De szerintem ezt ti is tapasztaljátok.
Mostanában rengeteg olyan cikket, írást olvastam, ami erről szólt: beszólt, megverte, megütötte, megalázta, szexuálisan molesztálta, elvette, megölte...
Nem értem én, hogy miért van ez? Miért váltak ilyenné a gyerekek? Miért jó az, ha ezeket megcsinálják, csak mert úgy tartja kedvük? Miért az ELSŐ megoldás a gyerekeknek, ha valami nem sikerül nekik a zsarolás vagy az öngyilkossági kísérlet? Miért olyan sok a gyilkosság a semmiért? Mindig megdöbbent, amikor pár száz forintért ölnek meg fiatalok időseket, vagy bántják társukat.
Tudtad, hogy az Egyesült Államokban 15 másodpercenként megvernek egy nőt - általában a családtagja vagy a partnere? Hogy több, mint három millió gyerek lehet kitéve családon belüli erőszaknak?
Vagyis tudom én... A neve: Sátán, Ördög, Ellenség, Ordító Oroszlán...
De mégis...

Mi történik a társadalmunkkal? A gyerekek már nem félnek úgy az atombombától, földrengéstől, cunamitól, hurrikántól, tornádótól vagy az elhagyatottságtól, mint ahogy az erőszaktól félnek - a másoktól elszenvedett rossz bánásmódtól. Egy félelmetes világban élünk!

Mi okozhatja az erőszak és a testi bántalmazás ekkora mértékű növekedését? Miért bántja sok ember az embertársait?
Ez a világ háborúban áll: a terrorizmus, a fajirtás, a gyűlölet, az éhség megtették a magukét. Az alkohol és az illegális drogok fogyasztása, valamint a televízióban, zenei videókban és videojátékokban látott erőszakos jelenetek elszaporodása részben az okok között sorolható fel. De a jelenség nem fogható csupán ezekre. Tény, hogy az erőszak erőszakot szül. Ha pedig a verbális és testi erőszak nem szűnik meg a családokban, akkor teljességre jutva el is pusztít bennünket.

 

"Még mindig az a vágyam, hogy a gyerekeim ne ilyenek legyenek. Ne álljanak bele a világnak ebbe az agresszivitással teli világába, és fel tudják ezt ismerni. Szeretném megtanítani nekik azt, hogy meginduljon a szívük, ha emberi szenvedést látnak. Persze ez mindig kérdés, hogy mennyit tud befogadni a szívük, lelkük...  De ők is sokszor úgy viselkednek, és olyan hatások érik őket, ami nem helyes, nem tetszik... Nekik sem, de nekem sem. 

Azt szeretném, ha a gyermekeim józan, erkölcsök emberek lennének, akik elég erősek ahhoz, hogy kiálljanak az igazságért és a kegyelemért, hogy segíthessenek szenvedő embertársaikon. 

Szeretném azonban, ha mindez példamutatáson, meggyőződésen és az evangélium jó hírének megosztásával érnék el, nem pedig olyan módszerek alkalmazásával, amelyek félelmet, haragot és lázadást szülnek.

Kívánom, hogy tagjai legyenek egy olyan új szülőnemzedéknek, amely gyermeknevelésével megváltoztatja a világban kialakult rossz tendenciákat, szóvá téve azt, ha valaki durva bánásmódban részesít másokat. Szeretném, ha a mai fiatal szülők határozottan kiállnának az általános erőszak és a gyerekekkel szemben rossz bánásmód ellen. Szeretném, ha a bántás, az erőszak örvénye megszűnne ennek a nemzedéknek az idején!

Ha lehetséges volna, határozott, de mégis gyengédebb környzetet kívánnék a gyermekeimnek, amiben felnőnek. Olyan környezetet, amelyben minden személyt, társadalmi állstól, fajtól, kortól, vallástól, vagy életstílustól függetlenül tisztetettel kezelnek, szeretetteljesen szolgálnak, és segítik, ha szüksége van rá. Ha pedig látják szüleiket, ahogy önzetlenül próbálják valamilyen módon jobbá tenni mások életét, szeretném, ha krisztusra gondolnának, aki segített a lenézett és a kitaszított embereken, a betegeken, éhezőkön és a számkivettetteken a maga korában. 

AZ EMBEREKEN (BELEÉRTVE A GYERMEKEKET IS), SEGÍTENÜNK KELL, NEM DURVÁN BÁNNI VELÜK.

Látták már a gyermekeid, hogy valakin segítesz? Látnak téged gyermekeid úgy, hogy megállsz és udvariasan útbaigazítasz valakit, aki eltévedt, vagy kicserélsz egy kidurrant gumit? Elviszed a gyermekeidet kórházakba vagy otthonokba, hogy meglátogassátok a betegeket és magányosokat? Látnak téged előreengedni valakit a sorban, amikor a ti bevásárlókocsitok tele van, a másik emberében pedig csak pár termék? Ha felhívod szüleidet, figyelmes, tapintatos, szeretetteljes szavakat halhatnak tőled? Türelmesen félbehagyod, amit éppen csinálsz, amikor gyermeked már századszor kér tőled valamit? Remélem, hogy gyermekeid Jézust látják benned.

Az én vágyam, kedves szülők, hogy gyermekeitek első hét életévében határozott, gyengéd szülők legyetek. Erős jellemű szülők, akik szilárdan kitartanak értékrendjük mellett, kerülik a meggondolatlan és erőszakos viselkedést, és igazságossággal, kegyelemmel és feltétel nélküli szeretettel nevelnek. A törvényeskedés, a hatalmaskodás, az erőszak és a durva bánásmód hozzátartozik ehhez a bűnös világhoz. Nem kell azonban, hogy a ti családi életetekhez is hozzátartozzon. Nevelhetetitek gyermekeiteket Isten dicsősérége. Hogyan? 

Azáltal, hogy mindent úgy teszel, mintha JÉzusnak tennéd, és úgy, hogy a cselekvés közben is folyamatosan beszélgetsz vele.

Rick Warren

(Részlet: Az első 7 év című könyvből - 25-26. oldal)

Választás

Ha kedd, akkor Gyermeknevelde!!!

Én mindig várom a keddet, mert jó erről írni, átgondolni a gyermeknevelés dolgait, küzdelmeit... Még akkor is, ha esetleg csak magamnak jegyzem le ezeket a gondolatokat. Nekem sokat segít. Azt nem mondom, hogy mindig mindent tudok változtatni, rögtön és azonnal meg főleg nem, de dolgozom rajta!

Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de nekem néha úgy tűnik, hogy a gyermekeim talán sose fogják megtanulni azokat a fontos dolgokat, amelyeket szeretném, ha tudnának. Napi szinten küzdelem van, de gondolom, hogy nemcsak nálam :) Tanulom azt, hogy minden alkalommal megerősítsem benne a helyes viselkedést, és a jó döntéseket. Bár az is tény, hogy nem mindig vagyok türelmes. Azt kell megtanulnom, hogy most elmondom sokszor 

MÁR EZERSZER ELMONDTAM! - mondat akár unalmas is lehet, és válaszolja is a gyerek: ANYA, TUDOM, MÁR MONDTAD! Mégis azt látom, hogy nem azt csinálja, nem úgy tesz, nem szerepel az a kérés és terv a terveiben.

Meg kell tanulnunk azt, hogy bár elmondjuk ezerszer, és mi azt hisszük, hogy nem értik, pedig tudják... nos, megtanulták és megtanulják. Csak mi türelmetlenek vagyunk, mert arra várunk, hogy RÖGTÖN, AZONNAL ÉS MÁRIS! 

Az a kérdés, hogy meg tudjuk-e tanítani őket azokra a fontos dolgokra, amelyek idővel szokássá (JÓ SZOKÁSSÁ) válnak az életükben? 

Nekünk jelent sok-sok kitartást és türelmet. 

De mivel én nem vagyok egy türelmes ember, vagyis alapvetően az vagyok, azért néha a gyerekeim ebből segítenek kimozdulni. 

Azt kell tanulnom, és megértenem, hogy ahogy nőnek a gyerekek, éretté válnak és megtanulják azokat a dolgokat, amelyeket a MI életünkben látnak. De ehhez kell egy szülőnek ÖNKONTROLL. Nekem ez nem erősségem. Úgy értem alapvetően fegyelmezett vagyok és szeretem a szabályokat betartani, és soha nem kések el sehonnan, és még sorolhatnám..., de azért nincs bennem meg az a KONTROLL mindig, ami helyes és ami jó példa lehetne. Ha gyakran vagyok türelmetlen, akkor ezt szokják meg. És természetemből és öröklöttségből adódóan van rá hajlamom.

Azt szeretném ezen a héten megtanulni, hogy adjak nekik választási lehetőséget. Kicsit szeretem irányítani a dolgokat, az eseményeket, a gyerekeimet is. Szeretem a szervezettséget az életemben, de nem biztos, hogy ez mindig jó. Jobb lenne kicsit spontánabbnak lenni. 

Mert tény, ami tény, hogy mi szülők monitorozhatjuk, tanácsolhatjuk őket, ha szükséges. Megláttathatjuk velük tetteik következményeit. De meg kell tanítani őket az önállóságra. 

Az a cél, hogy segítsük az érés folyamatában őket. Az a cél, hogy tudjanak egyedül is döntést hozni. Persze, mi azt szeretnénk, ha csak jó döntéseket hoznának, de ez nem lesz mindig így.

Az érettség példamutatással tanítható és érhető el.

HA LEHETSÉGES, ADJUK MEG GYERMEKÜNKNEK A VÁLASZTÁS SZABADSÁGÁT.

"Az első, fejlődési évek során bármikor, amikor a szülői kontroll túlzottan erélyessé és kényszerítővé válik, és haragot vagy megfélemlítést alkalmazunk az engedelmesség kicsikarásához, negatív reakciókat váltunk ki gyermekeinkben. Vagy ellenszegülnek, vagy visszahúzódnak - teszik mindezt annak érdekében, hogy megkíséreljenek némi kontrollt szerezni saját életük felett. A gyermeknevelés így egy csatává válik."

(Kay Kuzma)

Azt szeretném, ha a gyermekeim már most, kisgyermekként megszeressék Jézust. Mellette döntsenek.
Szombaton, amikor a gyülekezetben voltunk, és ültünk az istentiszteleten, Zsófia általában színezni szokott, vagy másol valamit. De most rajzolt. Ezt:

Ez a vágyam, és ez a célom. És bár nagyon szeretem a gyerekeimet, sokat vitázunk egymással. Zsófiával főleg. De mégis az a vágyam, hogy jól megalapozzam azt benne, hogy Krisztus szereti őt, meghalt érte, és szabadsága van szeretni őt és mellette dönteni. És abban is, ha nemet mond.
De azt is szeretném, ha az is éreznék, hogy én is nagyon szeretem őket. Szigorúnak tűnök és tűnhetek, de ez a szigor szeretetből fakad.

A SZOKÁSAINK LEGYŐZÉSE - Ne add föl! # 3.

A szokás olyan cselekvés, amit ismétléssel sajátítunk el, és végül nagyon kis erőfeszítésbe kerül, hogy megcsináljuk.
Tényleg úgy van, hogy először mi alakítjuk ki a szokásainkat, aztán azok alakítanak minket. Azok vagyunk, amit újra meg újra megteszünk.
Nem szabad elhinni azt, hogy képtelen vagy(ok) másképpen cselekedni. Úgy gondolom, hogy meg tudjuk csinálni a MÁST is, csak a hozzáállásunkon kell változtatnunk.
Nem olyan régen találkoztam két kedves hölggyel, akik jártak itt Móron az egészségügyi előadás-sorozatra. Nagyon lelkesen jöttek, mindig együtt, mert barátnők, mindig ott voltak, meghallgattak mindent. Én azóta szültem, és eltelt 3 év, kicsit ki is estem a főzőkörökből és bibliakörökből... Ez nekem is tény. De amikor találkoztunk, nagyon kedvesen megkérdezték, hogy lesz-e és mikor folytatás? Mert érdekelni nagyon érdekli őket, persze változtatni nem akarnak, de olyan jól elülnek ott, mert jól tudnak hallgatni.
Mosolyogtam.
Nos, ilyenkor mit mondasz?

Az ember azért megy el ilyen helyekre, mert érdekli, és mert akar valami változást az életében. De nagyon nehezen tudjuk megtenni, mert a szokásaink már megragadtak.

Nos, ugyanez van a lelki dolgokkal is.
A Római levélben van egy vers, ami szerintem nagyon fontos:

Szerintem ebben a tudatban kell élni és gondolkodni. Én legalábbis igyekszem, és próbálkozom.
Ha azokra a dolgokra koncentrálunk, ami rossz az életünkben (emberek, ki a hibás, milyen nehéz nekem, rossz az életem, stb.), ettől nem változik semmi. Ha jól akarjuk magunkat érezni a bőrünkben és az életünkben, akkor döntéseket kell hozni. Dönteni abban, hogy a jót választom!
Én ezt képviselem, tudniillik azt, hogy a jó hatalmasabb, mint a gonosz. Hogy a jó mindig győz!
Meggyőződésem és hitem szerint is az ellenség az, aki azon dolgozik és mesterkedik, hogy nekünk rossz legyen. Akár rossz szokásaink is.

Fontos az, hogy kialakítsuk az életünkben a jó szokásokat, és megszabaduljunk a rosszaktól. Én hajlamos vagyok arra, hogy miután jót ettem, még a gyermekeim utáni maradékot is megegyem. Ez nem jó szokás, mert hát már nincs szüksége rá a szervezetemnek, de azt sem akarom, hogy megmaradjon. És mivel elhatároztam, hogy változtatok az életmódomon, - attól függetlenül, hogy az egészséges életmód híve és kicsit a képviselője is vagyok :) -, nagyon fontos volt megtanulnom, hogy 1) a gyerekeimnek kevesebbet kell szedni, mert lehet úgy is, hogy keveset többször, 2) ha esetleg mégis megmarad, nekem nem KELL megennem, csak azért, hogy ne maradjon maradék.

 Az étkezés sok mindenkinek küzdelem. Én is mindig megállok egy-egy jó kis szakácskönyv vagy ilyen jellegű újság mellett, de meg tudom állni, hogy nem veszem meg az újságot, csak azért, hogy még több olyan könyv legyen a polcomon, amit nem főzök meg. Hiszen jelenleg időm sincs. (Biztos észrevettétek, hogy nem igazán volt időm még új receptet feltenni... Mert tényleg nincs időm, meg energiám sem.)
Szeretek enni, még mindig, de igyekszem nem gondolni annyit az ételre.

Azt értettem meg, hogy ha rendszeres testmozgást szeretnék az életemben, és azt kialakítani, akkor ne azon gondolkodjak, és mondogassam, hogy "ez nehéz", mert egyébként tényleg az :), hanem azt erősítem magamban, hogy milyen KLASSZ következménye lesz  a kitartásomnak.
Mivel még mindig - immáron sokadjára írom, de tény -, nem jutok el edzőterembe, így újra bevezettem életembe a gyaloglást. Hidegben és néha szétfagyva, de nagyon élvezem. Muszáj mozogni és odafigyelni erre!

De időt kell szánni rá. Szerintem.
Bár sokszor mondja azt az ember, hogy nincs rá ideje, esetleg izomlázad lesz (nekem volt, amikor visszaszoktam rá, élni sem volt kedvem sokáig, de már nagyon jó!)

Énszerintem az embert motiválja a jutalom, és az, hogy látszik a mínusz kiló, az nagyon jó! Az elismerés pedig nagyszerű érzés!

NE ADD ÁT MAGAD A VERESÉGNEK MÉG A HARC ELŐTT AZZAL, HOGY ELMÉDET A HELYTELEN DOLGOKRA IRÁNYÍTOD!
AZ EMBER ARRA MEGY, AMERRE AZ ELMÉJE VEZETI, ÚGYHOGY ÜGYELNED KELL, HOGY GONDOLATAIDAT INKÁBB ARRA FÓKUSZÁLD, AMIT SZERETNÉL, ÉS NE ARRA, AMIT NEM.

Kényszerítés

Mivel mi, szülők nagyobbak, okosabbak és erősebbek vagyunk, és tény, mi tény hangosabbak is, beleeshetünk abba a csapdába, amit úgy hívnak, hogy KÉNYSZERÍTÉS.
Ez azt jelenti, hogy alkalmazunk módszereket, hogy a gyerekeink azt tegyék, amit mi akarunk.

Ide tartozik a vesztegetés, megfélemlítés, fenyegetés és a testi fenyítés is.
Ez persze így elég durván hangzik és hat, de érdemes elgondolkodni rajta.

Mi, felnőttek olyanok vagyunk, hogy szeretünk kritizálni és jól megmondani a véleményünket, ha esetleg nem értünk egyet a másikkal, úgy gondoljuk, hogy mi jobban tudjuk, pedig dehogy! Ilyenek vagyunk. Sokszor többnek és okosabbnak érezzük magunkat másoknál, és jobban tudjuk, hogy mit kellene tennie a másiknak bizonyos helyzetben.
Bizony, tény, ami tény, hogy vagyunk néhányan IRÁNYÍTÁS-MÁNIÁSOK.
Én nem tagadom, bennem van ilyen hajlam. Nem tudom, hogy és miért alakult ki ez az egész - lehet, hogy a 12 év iskolai évem van mögötte, lehet, hogy ilyen természetet alakítottam ki... Persze, ebben benne van az is, hogy nagyon sokáig kisebbrendűségi komplexusos voltam, aki sosem hitte el, hogy bármire is alkalmas, tud valamit, értékes ember, vagy bármi...
Az én családomban is van ilyen hajlam, ti. hogy "szeretetből, és mert jót akarnak megmondják, hogy nekem hogyan lenne jó... És ezt azt hiszem örököltem is.
Tény, hogy van bennem egyfajta "diktátori" hajlam (ahogy én hívom) :)

De a tényen nem változtat, hogy a túlzott irányítási vágy egy csapda. Mert a gyerekek felé is ilyen elvárásokat közvetítek. Tudom, mert ezzel nagyon küzdök. Nimródban látom viszont ezeket a tulajdonságokat, ami tényleg nagyon fárasztó és idegesítő. Zsófia pedig nehezen viseli a kontrollokat, mert nem mindig e világban él és létezik :)

Az is hiba lehet, hogy akkor vagyok jó szülő, ha uralom és irányítom a gyermekemet. Persze, szeretném, ha megtanulná, hogy hogyan kell viselkednie bizonyos helyeken és helyzetekben, de ez elég nehéz dolog, mert összemosódik. Nem?
Ami nagyon fontos, és megértettem e könyvet olvasva, az az, hogy:
ADOTT HELYZETEKET KELLENE URALNUNK ÉS NEM A GYEREKEKET!!!!
És nekem nem mindig sikerül.
Hogyan is lehetne ezt máshogy csinálni?

Én ezt láttam, ezt a családi modellt. Bár nálunk a szüleim elég engedékenyek voltak, nem voltak szigorúak, nem voltak túlságosan nagy szabályok nálunk, nem kellett részt venni az otthoni dolgokban (ezt később megbánták :) ), de azért szerették kézben tartani, vagy legalábbis megmondani szerintük mi jó. És én ezt láttam, ebben a családmodellben nőttem fel. Valamilyen formában ezt adom tovább.
Amikor az ember elhatározza: "ÉN nem fogom azt csinálni, mint a szüleim!" - ez nem teljesen igaz. Mert hoztuk magunkkal és bennünk van.

Van egy mondat ebben a könyvben (Az első 7 év), ami szerintem fontos, és amit nekem is szem előtt kell tartanom:
"Azok a gyerekek, akiknek nem engedik, hogy a saját koruknak megfelelő, általuk is megoldható kérdésekben döntéseket hozzanak; akiknek nincs lehetőségük megtapasztalni saját döntéseik természetese következményeit, ritkán válnak érett, felelős döntéshozókká." (23. oldal)

Amikor rosszat csinál, kellene, hogy viselje annak a következményét? Hogyan lehetséges ez?
Amikor kényszerítjük őket, hogy engedelmeskedjenek, erősnek érezzük magunkat. Csak hogy a saját igazam bizonyítva legyen! Ez azért van, mert türelmetlen vagyok.
Én ezt tudom magamról, és ezzel nekem meg kell küzdenem.

 

Érdemes ezeken a kérdéseken elgondolkodni és egyébként is...

A hatékony gyereknevelés a határozottság sziklájára épül, nem pedig a határozatlanság homokjára.
A határozott, mégis gyengéd szülőknek a helyzeteket kell irányítaniuk, nem gyermekeik feletti hatalmaskodásukat. Olyan környezetet teremteni, amelyben a gyerekek szükségletei kielégülnek, beleértve az önkifejezés és a választás iránti igényét is.
De ettől függetlenül azt gondolom, hogy a helytelen viselkedést és magatartást meg kell tiltani, ki kell javítani!

És nekünk szülőknek pedig meg kell tanulnunk a helyes viselkedést, anélkül, hogy haragot mutatnánk vagy testi fenyítést alkalmaznánk.
Valahol itt kezdődik a bizalom.
Azt hiszem :)

Kegyelem

Próbálkozom felvenni a harcot a törvényeskedéssel szemben. Nem olyan könnyű, mert az ember beleesik akaratlanul is. Hiszen melyik szülő nem szeretné, ha a gyermeke TÖKÉLETES legyen? Vannak, akik azt mondják, hogy ők azok, és ebből kifolyólag a gyerekei is. Nos, lehet. De nem irigylem sem azokat a gyerekeket, sem ezeket a szülőket.

Nagyon szeretem a gyerekeimet. Tényleg. Nagyon hálás vagyok értük, és nagyon-nagy élmény, hogy az anyukájuk lehetek. Hálás vagyok, hogy részesei a mindennapjaimnak és hogy őket bízta rám az Úr, hogy nevelgessem és táplálgassam őket.
De ha őszinte akarok lenni, nem mindig megy ez nekem.
Mert hát néha kihoznak a béketűrésemből, türelmetlen(ebb) vagyok, nem értem, hogy mit miért csinálnak és miért úgy, nem értem, hogy tényleg nem hallják azt, amit mondok, vagy csak szórakoznak velem... és még sorolhatnám.
Szeretem őket, de néha elfáradok, és azt szeretném, ha nekem is lennének "tökéletesen" viselkedő gyerekeim. Sokan mondják, hogy azok, mert alapvetően szófogadóak, és megcsinálják, amit kérek, de ezt elég kemény harc és néha háború hozta össze.

AHHOZ, HOGY A GYERMEKEK MEGÉRTSÉK ISTEN KEGYELMÉT, ELŐSZÖR MEG KELL TAPASZTALNIUK A SZÜLŐI KEGYELMET.

Az a vágyam, hogy a gyermekeim azt érezzék, hogy Jézushoz tartozni kegyelem. Nem szeretném, ha azt látnák és élnék meg, hogy Isten elvár és követel, (ahogy néha anya) és türelmetlen (mint néha anya). Azt szeretném, ha élő és tartós kapcsolatuk lenne Jézussal, megértenék a szeretetét és a munkáját értük.
Még akkor is, amikor úgy érzik, hogy ez "életük legrosszabb napja". Szeretném, ha megértenék, hogy Isten kegyelme mennyire fontos és milyen jó megtalálni őt, de ha úgy alakul, akkor visszatalálni is.
Arra vágyom, hogy megérték, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak. A hibáikkal, amelyeken dolgozni és változtatni kell. Az a vágyam, hogy megértsék, ne azért CSELEKEDJENEK, TEGYENEK dolgokat, mert ennek kell megfelelni ahhoz, hogy Isten országába jussanak, hanem szimplán, egyszerűen megértsék, hogy ISTEN ÚGY SZERETI ŐKET, AHOGY VANNAK!

Azért izgulok ezért, mert ha gyermekkorukban azt tapasztalják, hogy sok a törvényeskedés a szüleikben (és bennem van ilyen jellegű hajlam), akkor se engem lássanak, hanem Krisztust. Én ezért csak imádkozni tudok, és imádkozok is, hogy Bocsásson meg az Úr nekem azért, hogy ne legyek törvényeskedő!

Van a könyvben egy mondat, amit nagyon szeretek:

 EZ egy nehéz mondat, és nekem sokszor el kell mondanom magamnak. Figyelmeztetnem kell magamat arra, hogy szeretem őket (amit elvileg tudok, de nem mindig jön ez belőlem). 

Ha azt kérdezed tőlem és a gyerekeimtől, hogy SZIGORÚ vagyok-e velük, Zsófia biztosan azt mondja, hogy igen. Én is azt gondolom, hogy igen. Bár én jobban szeretem azt mondani, hogy következetes. Ez jelen esetben nem mindig népszerű. Mert vannak ismerőseim, akik nem mennek bele a küzdelembe, legyen csak az, amit a gyerek akar (bizonyos határig lehet is), mert vagy elfáradtak benne, vagy erős akaratú a gyerek és keményen megy az igazáért. Nálunk ez nem így van. Nimród a legkeményebb eset, van benne egy adag makacsság, amit nehéz formálni. Zsófia meg az a típus, akinek, ha valami nem tetszik és nem jön össze, nem ért egyet, vagy én szólok, hogy meg kell csinálni, akkor "nyávogó" üzemmódba lép. Na, ez a legfárasztóbb. Főleg, így közel a 8-hoz! (10 nap!)

Szóval nagy a feladat. Én legalábbis néha így élem meg. 
De felveszem a kesztyűt! 
Remélem! 

Gyermeknevelde # 1. Törvényeskedés ellen

Még tavaly, meg tavalyelőtt foglalkoztam ezzel a témával, tudniillik a Gyermekneveléssel. Aztán valahogy nem folytattam e tekintetben és témában a gondolataimat. Pedig, szoktam mondani, ez az, amihez mindenki ért, mert mindenkinek van véleménye. Leginkább a más gyermekének neveléséről.

Szoktam olvasni gyermeknevelési cikkeket, amelyeket nem mindig bírok elviselni és elfogadni. Kicsit máshogy látok bizonyos dolgokat, és máshogy is élem meg. Én magam nem vagyok egy engedékeny szülő, akit a gyermekei irányítanak. Ahogy viccesen szoktam mondani, vannak bennem enyhe "diktátori hajlamok". Mindig is voltak.

Mégis úgy gondolom, hogy amikor az iskolákban dolgoztam, akkor is szerettek a gyerekek, mert bár szigorú voltam, és megköveteltem (igen, vállalom!) a fegyelmet és a rendet, ennek ellenére kint játszottam velük, fociztunk és kosaraztunk, elvittem őket ibolyát szedni, és csúszkálni a jégre. Egy csomó mindent megcsináltam, de voltak határok. Így van ez a gyerekeimmel is.

Az a baj, hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk a gyermekeinket és más gyermekeit is megítélni az alapján, hogy hogyan viselkednek. Ebbe a hibába sokszor beleestem már én magam is. Van egy társadalmi elvárás, aminek meg kell(ene) felelni. De persze, ez nem biztos, hogy helyes és jó.

Mi szülők arra vágyunk, hogy azt mondják: "ó, te egy jó szülő vagy!" , és akkor :) vigyorgunk rendesen. De közben tudjuk, hogy milyen nagy küzdelem az, hogy olyanok legyenek, amilyen.

Biztos igaz az is, hogy mivel bennünk van ez az elvárás, nekünk is elvárásaink vannak a gyerekekkel szemben. Nekem vannak. Én egész életemben az a típus voltam, aki betartottam a szabályokat. Mindenhol. Az iskolában, az életben, a társadalomban, és stresszelek, ha elkések valahonnan, vagy hivatalos ügyet kell intézni. Jó gyerek voltam, (de tényleg, szerénytelenség nélkül mondom) szófogadó, így anyukámnak nem sok gondja volt velem. Még tinédzser koromban is, ha megígértem, hogy 10-re hazamegyek, hazamentem. Ilyen gyerek voltam.

Nos, az enyémek nem ilyenek. :)

Én szeretnék jó szülő lenni (ki nem?), de nem érzem magam mindig annak. És mivel jó szülő szeretnék lenni, ezért van kicsi elvárásom a gyerekeim felé is, hogy engedelmesek legyenek, és lehetséges, hogy kicsit nagyobb elvárást támasztok feléjük. De - figyelve a gyermekeimet -, nem biztos, hogy ez mindig jó.

Zsófia remekül kijön mindenkivel, főleg más gyerekkel, és volt már olyanra példa, hogy az istentiszteleten odaült egy zajos kislány mellé, és lefoglalta. Ekkor persze nagyon büszke voltam rá. Mégis, ő az az alkat, aki hamar fellázad és ellentmond, és olyan dolgokat tesz vagy cselekszik (nem biztos, hogy nagyon tudatosan még), ami nem helyes.

Nimród fiam éppen az ellenkezője. Nehezen barátkozik, és ha megmakacsolja magát, nagyon nehezen lehet kimozdítani a kis életéből. Megmerevedik, és áll, és néz. Mégis ő a legszabálykövetőbb. Betartja és betartatja másokkal a szabályokat.

Éppen ezért hol az egyikőjükkel könnyebb, hol a másikójukkal.

Katáról nem nyilatkozom, mert ő egy veszélyzóna a családban. :)

Szóval elvárásaink vannak. És azon gondolkoztam mostanában, hogy én mindig megbeszélem velük, hogy bizonyos helyen és helyzetben hogyan viselkedjenek, mert kicsit félek, hogy a felnőttek mit mondanak. Ugyanis a felnőttek nem tudják tolerálni a gyerekeket. Sokszor azt várják a gyülekezetben, a családban, a szomszédok is, és a nagyszülők is, hogy amit ő tud, azt tudja a gyerek is. Ezzel azért néha szembeszállok, mert nem mindig érzem igazságosnak.

Nekem is nehéz küzdelem, de próbálok arra figyelni, hogy ne a viselkedésük legyen fontosabb (fontos, de ne legyen fontosabb!), mint a lelkületük, ahogy élnek, és amit élveznek. Bár nem mindig könnyű .

Sokszor hoznak rossz döntést, és abban nem engedem, hogy rossz irányba menjenek. Ilyenkor mindig szólok, és igen, néha erélyesebben is.

Nem tudom, amikor olvasok szent és jó gyerekekről és főleg szülőkről, mindig kicsit irigylem őket, mert mindenki úgy tud róluk írni, hogy azt gondolom, hogy neki tökéletes és hibátlan, szófogadó és rendes gyerekei vannak. Aztán leszállok a földre, és tudom, hogy igazából csak senki nem szeret beszélni a nehézségekről, gondokról, problémákról. Miért mondaná ki bárki is, hogy néha kiakadok, néha türelmetlen vagyok a gyerekeimmel, néha kiabálok is velük, esetleg kapnak egy fenekest... Helyette mindig mindenki tökéletes... Aha! (ha ez tényleg létezik, akkor irigylem az ilyen szülőt!)

Ezért nem igazán szeretem a törvényeskedést. Gyülekezeti szinten sem, meg emberi szinten sem. Ne azért csináljon valaki valamit, mert ezt várják el tőle... Én elég szigorú vagyok a gyerekeimmel. Tényleg. Szabályokat adok nekik, mert úgy gondolom, hogy fontos, hogy már gyerekkorban tudják, hogy vannak feladataik. Én például jutalmazós típusú anyuka vagyok. Piros pontokat szoktam osztogatni, és igen, feketét  is! De érezniük kell, hogy ne azt érezzék, hogy csak akkor szeretik és fogadják el őket, ha jutalmat kapnak. De semmiképpen sem szeretném, ha úgy élnék meg, hogy Isten is ilyen. Ti. hogy csak akkor szereti őket, ha jók voltak. Ne éljék meg úgy, hogy VAGY JÓL VISELKEDSZ, VAGY VÉGED!

Sokszor tapasztaltam ezt másoknál is, és magamnál is. De nagyon küzdök ellene. Ezért sokat beszélgetünk arról, hogy Isten és Én is nem őket nem szeretem, hanem azokat a rossz dolgokat, tetteket, amiket megtesznek (visszabeszélnek, engedetlenek, verekszenek, türelmetlenek a másikkal, kiabálnak, stb...), de ŐKET nagyon szeretjük. Isten is és Én is.

Meg kell tanulnunk nekünk, felnőtteknek is, hogy Isten szereti a gyerekeket. Ahogy minket is, és ahogy mi elfogadtuk a szeretetét és a kegyelmét, úgy a gyerekeinkkel is így tesz. Szereti a gyerekeket, mert vannak, mert léteznek. És sokszor elmondom nekik, hogy "az Úrtól kaptunk ajándékba benneteket, és nagyon hálásak vagyunk." Elmondom nekik, hogy NAGYON-NAGYON-NAGYON SZERETEM ŐKET. És azt is elmondom, hogy amikor szigorú vagyok, akkor sohasem rájuk vagyok mérges (ez is egy küzdelem ám!), hanem arra, amit tettek.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy mi Isten helyettesei vagyunk ezen a földön! Nem szabad, hogy azt érezzék, hogy azért kell jónak lenniük, mert ... így fogadom el őt, őket, mint szülő, vagy Isten csak így szereti őket... hanem fontos, hogy ez feltétel nélküli legyen.

Mindig vallottam, és vallom most is, hogy a törvény betartása fontos. Ahogyan a Tízparancsolaté is. De mindennél fontosabb, hogy megértsük mi is, és a GYEREKEK IS, hogy KEGYELEM nélkül semmi örömünk nem lehet az életben.

Saját magunkat nem tudjuk megváltani, nem tudjuk kihúzni a gödörből, mint Münchausen báró, mert önmegváltás nem létezik. De fontos megérteni azt is, hogy nem létezik cselekedet-alapú megváltás.

És a gyermekeinknél sem!

Remélem, hogy bebarangoljuk együtt azokat a nagy kérdéseket, amelyek engem foglalkoztatnak!

Remélem, hogy megírjátok a véleményeteket, küzdelmeiteket!

Harcra fel!

Szülői céltudatosság 3.

Bár még a gyermekeim kicsit, és azért egyszer lesznek nagyon is :), sokat gondolkodtam mostanában azon, hogy MIT SZERETNÉK A SZÁMUKRA???
Persze tudom, hogy mást adunk nekik 1 évesen és megint mást 7 évesen, és megint mást 17 évesen, de ez mindig egy örökös és nagy kérdés lesz. 
Sok mindent szeretnék. Persze leginkább azt, hogy jó gyerekek legyenek, de nem az emberi elvárásoknak megfelelően (persze bizonyos tekintetben úgy is), hanem elsősorban az szeretném, hogy mindig túljussanak azon a napon, ami szerintük "a legrosszabb nap" akkor, amiben benne vannak. Zsófia lányom szokta mondani, amikor valami nem a tervei szerint működik, és ő hajlamos elég hullámzóan megélni a dolgokat, mert igazi érzelmi lény: "Ez életem legrosszabb napja." 10 perc múlva pedig már a legboldogabb ember a földön és puszikat osztogat és az öledbe ül.
Szóval, az a vágyam, hogy Bölcsek legyenek a gyerekeim. Zsófia azzal is szokott büszkélkedni, hogy az Ő nevének jelentése Bölcsességet jelent. :) Aranyos, de nem mindig él és viselkedik ehhez méltóan. Még. De élhet így. Megtanulhatja. De tudom, hogy leginkább Isten segítségével teheti ezt. 
Legyőzni a rossz természetünket küzdelem. 

Sajnos olyan világban élünk (akár szeretjük, akár nem a "Bezzeg az én időmben" kifejezést), ami nagyon rossz hatással van a gyerekeinkre. Olyan környezet veszi körül őket, ami tele van veszélyekkel és csapdákkal. Olyan dolgokat hoznak haza az iskolából és az óvodából, amivel meg kell harcolnunk. De azt gondolom, hogy az otthonoktató szülőknek is megvan a mindennapi harca, csak valószínűleg máshogy.

Egyszer régen láttam egy dokumentumfilmet. Egy anyuka otthon nevelte a gyermekeit, keresztény volt, és azt szerette volna, hogyha a gyermekei csak jó dolgot látnak és tapasztalnak. Szerette volna kivenni az élet forgatagából, hogy ne érje rossz hatás a gyerekeket. Nem volt tévéjük, minden idejüket lekötötte, foglalkozott velük, nem jártak iskolába, oviba, és az volt a vágya, hogy a gyerekei, a fiú gyerekei ne tudják mi az, hogy fegyver, háború, egymás bántása. De az látszott a képeken, hogy a fiúk mindig birkóztak, fegyver készítettek tárgyakból, kardoztak, és "meghalsz!" kiáltásokkal játszották a maguk kis csatáit.

Félreértés ne essék! Nem az otthonoktatás ellen szólok. Én pártolom, noha nem döntöttem így. Több okból, de ez most jelen esetben nem téma. Csak azért írom le, mert nem lehet bizonyos hatások alól kimenteni a gyermeket.  nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid. (János 17,9)

Elismerem, hogy nem könnyű feladat ez az egész. Az egész világ tele van a gyerekek és a családok felé csapdákkal és az egész olyan, mintha csatatéren lennénk. Akaratlanul is így érzem. És sajnos nagyon könnyű lelépni a biztonságos, kényelmes útról, ha senki sem figyelmeztet, fegyelmez, nem mondja meg a gyerekeinek, hogy mi a helyes. Mert szerintem ez fontos. Én sokszor elmondom a gyerekeimnek, hogy nagyon szeretem őket, és mindent, amit teszek, értük teszem. Van, amikor szigorúnak tűnök nekik, de még ők kicsit ahhoz, hogy tudják, hogy ebben jó szándék van. 

Nem engedhetem meg, hogy visszabeszéljen, hogy engedetlen legyen, hogy bántson más gyerekeket, hogy csúnyán beszéljen bárkivel, hogy hisztis és indulatos legyen, nem engedhetek meg olyan dolgot, amivel nem tudom megértetni azt, hogy az a cél, hogy jó, Istenhez méltó életet éljen. 

Nagyon másképpen nevelem a gyerekeimet, mint ahogy anyukám nevelt engem, minket. Szerinte szigorú vagyok.
Nagyon másképpen nevelem a gyerekeimet, mint ahogy anyósom nevelte a fiait.
Szerinte engedékeny vagyok.

Ez aranyos, de nem számít ki mit gondol. Vannak szabályok, és van néhány dolog, amit át kell gondolnom és át kell gondolni gyermeknevelésünkben. 
De hát ki ne szeretné a gyerekét, és ki ne szeretné, hogy jó ember váljon belőle?
A nagy kérdés a Hogyan tovább????

Szülői céltudatosság

Szülői értekezlet volt az iskolában és az óvodában is.
Nem meglepő számomra, hogy mindenhol mást hallottam. Mármint arról, hogy melyik gyerekem milyen és hogyan teljesít, mi mindent csinál, vagy nem csinál. Nem lepődtem meg egyiknél sem, természetesen, hiszen amelyik szülő ismeri a gyermekét, tudja, hogy mire számíthat. Megmondom őszintén, hogy sokkal jobban meglepett a szülők viselkedése, azaz a gyerekekhez való viszonya, hogy pl. engedi, hogy a gyerek rugdosson, hülyézzen, rácsapja az ajtót, kirohanjon felé és rá és sorolhatnám. Én meg nem értem az ilyesmit, hogy ti. ez miért jó a gyereknek, hogy ő irányít? Amikor azt mondja a szülő: "Nem tudok vele mit csinálni!"

Igen, sokszor én is így érzek Nimróddal kapcsolatban, és még sok kérdésem van. És valószínűleg lesz is. Nem akarok rászabni egy átlagos viselkedési normát és feladatokat, mert ő máshogy kezel dolgokat, mint a többiek. Mint olyan sokszor elmondtam már, Nimród nem szereti a gyümölcsöt. De olyan szinten nem, hogy fizikailag kiborul, ha gyümölcsöt lát vagy tapint. Szinte beteggé válik. Először azt gondoltam, hogy ez színjáték, és műsor (ami lehetséges), de most úgy gondolom, hogy ez neki fontos, valamiért nem szereti elviselni a gyümölcsök látványát. Azt mondták, hogy azért, mert "elkapattam". Ez vicces, mert azért hogy lehet elkapatni valakit úgy, hogy 5-ből 4-en eszünk a családból gyümölcsöt, mindig van nálunk és mindig fogyasztjuk... de ebbe sem megyek bele...

Egy időben úgy éreztem, hogy valószínűleg én csinálom rosszul, de mára ezt is elhessegettem. Mert megértettem bizonyos dolgokat, amelyeken tovább lehet lépni és amelyeken túl is kell.

Megértettem, hogy a tervszerű nevelésnek van helye a gyerekekkel való kapcsolatomban. Hogy vannak szabályok, lefektetett direktívák, amelyeket már kis korukban meg kell szokni. Pl. ez és ez a sorrend reggel, vagy este, ha megjövünk valahonnan, vagy étkezésekkor... Nem igazán akarom követni a divatot és a hóbortokat, és bár nézünk meséket, de azokat is szelektálom. Tudják, hogy mit nézhetnek, és mit kell elkapcsolniuk.
Szerintem a szülőknek van joguk eldönteni, hogy milyen irányt választanak, de akkor később nem szabad panaszkodniuk. Én bizonyos szinten konzervatív vagyok, és van, amiben kicsit engedékenyebb. A szabályok betartását komolyan veszem, meg hogy hogyan beszélnek és viselkednek a gyerekeim, de kicsit lazábban veszem például a tévézést, amikor ott vagyok velük. Stb.

Én hiszek abban, hogy nekünk, szülőknek van lehetőségünk eldönteni, hogy mit szeretnénk, hogy milyenné váljon a gyermekünk. Ez megnyilvánulhat abban, hogy pl. eldönthetem, hogy kivel barátkozhat a gyerek. Nem a gyereknek kell döntenie szerintem, ha én, mint szülő azt látom, hogy rossz hatással van rá. Volt ilyen az oviban is, hogy úgy jött haza a kisfiam, hogy nem tetszettek dolgok. És akkor igenis eltiltottam (!!! - vállalom!) x és y gyerektől, és ezt közöltem az óvónénivel is.
Ha a szülő helyes útra tereli a gyereket, akkor gyarapodhat a gyermek is. De ez persze harc és küzdelem, mert a gyerek sokszor keresi a határokat, a lehetőségeket... De azt kell érezniük, hogy úgy és akkor vannak biztonságban, amit a szülő mond nekik.

Én sokszor és szinte mindig  (minden nap) elmondom nekik, hogy mennyire szeretem őket. Még akkor is, amikor éppen büntiben vannak, vagy megszidom őket... Arra törekszem, hogy azt éljék meg, hogy szeretem őket, bármit tesznek, de ha helytelen dolgot tesznek, annak az ő életükre nézve is van következménye.
A Biblia is ezt tanítja, hogy ti. ha bűnt követünk el, annak van következménye.
Mindig az a kérdés, hogy vajon milyen jellemtulajdonságokat látok a gyerekeimben? Sokszor látjuk, hogy ő az apjához hasonlít, ő meg az anyjához, a másik pedig a nagynéni vagy nagybácsi jegyeit viseli magán, máskor meg felfedezzük a nagyszülők természetét. Igen, van, ami öröklött, de sok mindent lehet átformálni, nevelni. Csak idő kérdése...

Én azt értettem meg, hogy egyedül nem tudok megbirkózni ezzel a hatalmas feladattal, mert tényleg nehéz, a legnehezebb feladat gyereket nevelni. Szerintem.
Csak azt tudom, hogy szeretem őket (ahogy gondolom Ti is a tieiteket), és vágyom arra, hogy JÓK legyenek. És azt is tudom, hogy ezt csakis Isten segítségével érhetem el. Egyedül kevés vagyok.

Ezért leültem, és végiggondoltam.
Isten egyéni tulajdonságokkal teremtette meg a gyermekeimet. (Ahogyan a tiedet, tieidet is.) Én hiszem, hogy Isten különleges feladatot bíz a gyermekekre a lelkük miatt :) De az a nagy kérdés, hogy vajon mit szeretne látni Isten bennük? Milyen tulajdonságokat? Azokat, amelyeket én? Ugyanazt szeretné, mint én, vagy más dolgokat szeretne, másra vágyik?

Ezért vettem egy füzetet, és grafomániámat előhozva úgy döntöttem, hogy a magam módján lejegyzetelem a dolgokat, leírom, mit és hogyan gondolok. Hátha jutok valamire, és bölcsebb leszek :)

Vettem egy füzetet, (szép rózsás, hogy mindig virágos kedvem legyen :) ),  és én úgy döntöttem, hogy abba fogom beleírni a gondolataimat ezzel kapcsolatban. Mert muszáj, hogy papírra legyen vetve, és hogy újra és újra fel tudjam lapozni, hogy mit írtam, és mit gondoltam.egyes témákról.
Az első lapra felírtam a számomra fontos igét, amelyet szem előtt tartok gyermeknevelésben is és minden egyébben, ez most életem meghatározó igéje:

Állj meg egy pillanatra, és kérdezd meg Istent, hogy milyen gondolkodásmódot, lelkületet és jellemet szeretne gyermekeidben látni? (Szerintem lesz mit leírni)

Ui: Ha esetleg nem hiszel Istenben, akkor is érdemes végiggondolni ezeket a dolgokat. Ártani nem árthat :)

Bevezetés 3.

"Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, akiket illet." (Példabeszédek 3,27)

Szülők, kérlek titeket: Legyetek erősek!
Tartsatok ki amellett, ami helyes.
Mondjátok ti is,miként Józsué: "én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk." Ugyanakkor kérjétek Istent, hogy szíveiteket fordítsa gyermekeitek felé. (Mal. 4,6)
"Ne fogd meg a jótétemény azoktól, akiket illet." (Péld. 3,27)
Gondoskodj finom lelkivilágukról.
Tanulj meg fegyelmezni anélkül, hogy harcias lelkületet váltanál ki belőlük! (LÁsd Efezus 6,4). Azok a szülők, akik szüntelen korholással követelik ki az engedelmességet, eltávolítják gyermekeiket Istentől. A gyermekek ezt mondják: "Ha ilyen a vallásosság, én nem kérek belőle."
Neveljetek inkább kegyelemmel. Imádkozzatok a Krisztushoz hasonló irgalmasságért, ami gyermekeiteket önszántukból való engedelmességre vezeti. AMikor gyermekeid hibákat követnek el, imádkozz a Krisztuséhoz hasonló könyörületességért, ami megbánásra vezeti őket. Beszélj gyermekeidnek Isten irántuk érzett szeretetéről.
Kérd a Szentlélek vezetését, hogy megmutassa, hogyan bánhatsz a lehtő legjobb módon velük. És kezeld őket úgy, mint Isten királyi családjának fiait és leányait. EZ az a fajta szülői hozzáállás, ami szívüket Megváltójuk felé fordítja - aki tökéletesen bemutatta a szilárd elveken alapuló irányítás és a gyengéd terelgetés összhangját.
Az első 7 év rendelkezésedre bocsátja azokat az eszközöket, melyekre szükséged van, hogy erős, de ugyanakkor gyengéd légy, miközben azon azúton vezeted gyermekeidet, amelyen járniuk kellene.

"Az apák és anyák emlékezzenek meg róla, hogy ők maguk is felnőtté vált gyermekek...
A saját tévedéseikből és hibáikból kiindulva meg kell tanulniuk gyengéden bánni hibázó gyermekeikkel." (E. G. White)

Bevezetés 2.

"....én azonban és az én házam

az Úrnak szolgálunk." (Józsué 24,15)

Ha a gyerekeket olyan szülők nevelik, akik erősen állnak Krisztus-központú értékrendjükben, de mégis gyengédek maradnak, amikor a gyermek lelkéről van szó, az ilyen gyerekek általában hasonló jellemvonásokkal nőnek fel. Előbb-utóbb ők is ugyanabban a szemléletben fogják nevelni gyermekeiket, amilyenben őket is nevelték. De ha szidások, megfélemlítések és ostorozások által formálódtak, a legtöbb esetben ez az egyetlen modell, amit megismertek, válik a saját nevelési módszerükké is.

Isten olyan alapvető szükségletekkel alkotta meg a gyerekeket, amiket ki kell elégíteni ahhoz, hogy egészséges felnőttekké váljanak. Ez a könyv végigveszi azokat az alapelveket, melyekre szükséged van ahhoz, hogy kielégíthesd gyermeked szükségleteit a következő területeken: életcél, szeretet, egyéniség, érzelmek, fegyelem, kognitív tanulás, erkölcsi jellem és személyes értékrend. Ha szeretetteljesen és hűségesen kielégíted ezeket a szükségleteket, olyan gyerekeket fogsz formálni, akik nyitottak lesznek Isten szeretetére és korlátozásaira.

Mivel a gyerekek Istent a szüleik kiterjesztésének tekintik, azok, akiknek otthonában a szülők a szilárd értékrendet gyengéd hozzáállással képviselték, vonzódni fognak ahhoz, hogy közeli és mély kapcsolatot alakítsanak ki Mennyei Atyjukkal is. Amint megtapasztalják a Krisztussal való üdvözítő kapcsolatot, az Ő útmutatásai alapján kívánnak majd élni,másokat szeretve - még azokat is, akik rosszul bánnak velük. A Mindenható lesz erősségük, hogy ezt az utat járhassák. Krisztussal együtt lehetséges a győzedelmes élet! Mennyire megalapozza ez a reménységet,a  bizonyságérzetet, a békességet és az örömet a felcseperedés évei alatt, amikor a félelem, a kudarc és az elutasítás olyan gyakran lesben áll.

Nos, már csak ennyi elolvasása elgondolkodóvá tett. Az az igazság, hogy tudom, hogy valamit valahol valahogy nem csinálok jól, csak szeretném, vágyom rá...
Remélem, hogy ez változni fog!

FOLYT. KÖV.

Bevezetés 1.

AZ ÚJ FELFEDEZÉSEM:

www.bikkiado.hu

A gyerekek nagyon erősen befolyásolhatók. Azzá válnak, amit látnak, hallanak és tapasztalnak. Az első hét év alatt rakhatjuk le az egész életükre kiható szokások alapjait. Az első hét év olyan, mint a lehetőségek nyitott ablaka a szülők számára gyermekeik befolyásolására, tanítására és formálásra, hogy alkalmas, gondoskodó ás krisztusközpontú emberekké váljanak. Ez a végeredmény ennek a szülői nevelési programnak a célja.

A fejlődés olyan gyorsan megy végbe ez alatt az idő alatt, hogy gyermekeid soha többé nem fognak ehhez fogható gyorsasággal és ilyen mennyiséget megtanulni, mint itt a korai gyermekkorban. Ez alatt a hét év alatt formálódik ki gyermekeid egész életét meghatározó értékrend és motivációs bázis. De ez alatt a hallatlanul gyors fejlődési időszak alatt a gyermeked nagyon sebezhető is egyben - a jó és rossz számára egyaránt! Nem engedheted meg magadnak, hogy eltékozold ezeket az éveket.

A nevelés egy fantasztikus utazás, amire nem tudsz még egyszer sort keríteni. Ezért annyira fontos, hogy a legjobbat hozd ki magadból. Legyen Az első 7 év a térképed és az útikönyved, hogy elérhesd az úti célodat.

A könyvben a későbbiek során szilárd, ugyanakkor gyengéd szülőkről fogok beszélni. Ez  nem ellentmondás, igenis lehetséges. Sőt, ez egyenesen nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a program eredményes legyen. Egy szempontból nagyon szilárdnak kell lenned - az értékeid megtartásában. De nem akármilyen értékrendről beszélek. Ez az az értékrend, amely segít megtanítani gyermekeidnek a megfelelő lelkületet és viselkedést a Szentírással összhangban.

A másik szempont arról szól, hogyan tanítod meg ezeket az elveket. Itt jön a képbe a Krisztuséhoz hasonló gyengédség. Ha durva és követelőző vagy, gyermekeid nagy valószínűséggel lázadni fognak és valahol az út során elfordulnak az értékrendszeredtől. Ezen felül gyermekeidet egy élethosszig tartó érzelmi megsebzettségnek és visszautasítottságnak teszed ki, és a spirál továbbgyűrűzik majd az ő családjaikban is.