"Az ezer mérföldes utazás is egyetlen lépéssel kezdődik."
Azt gondolom, hogy a siker legnagyobb rablója a halogatás. Én magam is hajlamos vagyok a halogatásra. Pedig minden napra betervezett és eltervezett dolgaim vannak. De néha becsúszik egy olyan, vagy több :), hogy nincs kedvem, ezt most nem, majd holnap... Persze, azért néha akkor is van ilyen, ha túlvállaljuk magunkat.
Én alapvetően egy gondolkodós fajta vagyok :) Amikor egy fáradt nap után - ha még késő este is van - eljutok a fürdőkádba, a jó meleg víz csodákat tesz, mert remekül ellazít és remek gondolatokat tudok megfogalmazni magamnak, magamban. Ilyenkor szoktam fejben megszervezni a családunk dolgait, átgondolom, hogy mit hogyan lehetne a legegyszerűbben és leglogikusabban :)
Tervezgetek. Nem annyira, mint az anyukám, aki képes nem aludni, annyit agyal.
De én fontosnak érzem azt is, hogy beszéljek róla (leginkább Férjnek, mert ki mással beszélné meg az ember lánya a felvetendő kérdéseket, mint Házastársával?), fontos tervezgetni is, de cselekedni is kell. Én szeretek a tettek embere lenni.
De kellenek a tervek. Én hiszek a tervezésben. Mert én magam ilyen vagyok. Szeretem, ha minden meg van szervezve, el van tervezve, át van gondolna. Lehet, hogy több terv kerül elő, de jó átgondolni a dolgokat.
Persze könnyebb a dolgunk akkor, ha a családi utazás megszervezéséről, vagy bármi családdal kapcsolatos dologról van szó. Könnyebb. De amikor arról van szó, hogy van egy rossz szokásom,tulajdonságom, természetem, amiből változni kellene, akkor az embernek át kell gondolnia, hogy akarja-e végigküzdeni ezt az utat. Könnyű feladni.
Amikor voltam a kezemmel a reumatológián, figyeltem az embereket. Sok a beteg, a túlsúlyos, a szívbeteg, a cukorbeteg, és még sorolhatnám. Hallottam beszélgetéseket, hogy "ezen már változtatni nem lehet", meg hogy "így halok már meg", esetleg "műtétem lesz, már az ötödik"... és még sorolhatnám. Néha beszélgetésbe elegyedek emberekkel, akik panaszkodnak arra, hogy ők milyen betegek, de változtatni nem akarnak. Sem az étkezésükkel kapcsolatban, sem az életmódjukkal, sem a mozgásukkal, sem semmivel.
SOHA NEM AZT MONDOM AZ EMBEREKNEK, HOGY LEGYENEK VEGETÁRIÁNUSOK!, HANEM AZT, HOGY VÁLTOZTASSANAK EGY KICSIT, APRÁNKÉNT, LÉPÉSRŐL-LÉPÉSRE AZ ÉLETÜKÖN. SÉTÁLJANAK TÖBBET, EGYENEK KEVESEBBET, IGYANAK TÖBB VIZET, LEGYENEK TÖBBET FRISS LEVEGŐN, NAPFÜRDŐZZENEK (TÉLEN IS LEHET) STB.
"A rossz szokások olyanok, mint a kényelmes ágy: belekerülni könnyű, de kimászni belőle igen nehéz."
Azon gondolkodtam, hogy hajlandó vagyok-e áldozatot hozni annak érdekében, hogy később könnyebb, szabadabb legyen az életem? Persze, mondhatja az ember: ÉN MOST IS SZABAD VAGYOK!
Pedig de nem :)
Ezt Joyce így fogalmazta meg: "Ironikus, hogy gyakran nem vagyunk hajlandóak a rövid ideig tartó szenvedést vállalni azért, hogy megtegyük, amit kell: így végül folyamatosan nyomorúságban, félelemben, bűntudabtan és más kellemetlen következmények közepette találjuk magunkat olyasminek az elmulasztása miatt, ami pedig csupán néhány percünkbe vagy óránkba került volna. Más szavakkal, amikor elodázzuk a "fájdalmat", amivel egy nehéz dolog megtétele jár, gyakran több időt töltünk azzal, hogy megpróbáljuk elkerülni, mint amennyit az venne igénybe, ha egyszerűen csak megtennénk."
Szeretünk győzni, nem? De!
Pedig én nem vagyok egy versenyző alkat, soha nem is voltam. Nem is tanítom a gyerekemet erre. Ti. arra, hogy azért versenyezzen, hogy azt bizonyítsa, bizonyos tantárgyból ő a legjobb. Nem tudok ezzel azonosulni. Arra viszont igen, hogy ha többet ki tud magából hozni, akkor azt tegye meg! Mert a lustaság, a kényelem nagyon jól működik az életünkben. Az enyémben is, és a gyerekeimében is. És valószínűleg a tiedben is :)
Ezért azt mondom: Let's Go! Gyerünk!!!!
Mert semmi sem tölt el jobb érzéssel, mint ha tudom, hogy a tőlem telhető legjobbat teszem, a lehető legjobb döntéseket hozom meg, és következetesen haladok az Istnn által nekem szánt jobb élet felé.
Van egy ismerősöm, akit nagyon szeretek. Lelkész és alkoholbetegekkel foglalkozik, addiktológus. A függőség az ő specialitása. Ő szokta azt mondani, hogy "Kétféle ember létezik. Az egyik, aki bevallja, hogy függő, a másik meg az, aki nem. De ettől még ő is függő." :)
A függőség az nemcsak abban nyilvánul meg, hogy valaki alkoholt, drogot, kávét fogyaszt, vagy cigizik... Sokkal összetettebb ez. Engem is nagyon érdekel ez a téma, érdekelt mindig is. :)
Nagyon függővé válhatunk a kis szokásainktól, még akkor is nehezen adjuk fel őket, ha ártanak nekünk. Mindannyiunknak vannak jó és rossz szokásaink egyaránt.
Állítólag Benjamin Franklin mondta: "Nettó értékünket a világ számára az határozza meg, ami marad, miután a jó szokásinkból kivonjuk a rosszakat."
Szóval, érdemes elkezdni a lehető legtöbb jó szokás kialakítását. Lépésről lépésre.
És ha ez nőni fog, ha emelkedik a jók száma, akkor az ember többre értékeli magát is, és a család is, a barátaid is, és esetleg a társadalom is :) Bár ez utóbbi engem alapvetően hidegen hagy. Már ti. az, hogy a társadalomnak mi az elvárása felém. Fontosabbnak tartom, hogy Istennek mi az!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése