Könyvajánló - Fekete István: Csí

Még mindig ott a terv, hogy elolvasom, ami a könyvespolcomon van. Ezt a lányommal olvastuk, de természetesen ez is ér. :) Gyerekkoromban olvastam, és emlékszem, hogy mennyire sírtam rajta.

Haladok vele, de persze nincs mindig időm megosztani mindent. 

Fekete István állatregényeit és történeteit mindig érdemes és érdekes olvasni.

Történet:
Csí és Vit, a fecskepár nagy útra készül. Ideje volna indulni már a meleg tenger partjáról haza, ahol üresen várja őket a malomalji fészek. A kis fecskeasszony sebesült szárnya azonban nem bírná az utazást. Maradnia kell hát, egyedül. És várja, hűségesen várja a párját. Ám hűségről, hűtlenségről a természet másként vélekedik, mint mi, emberek.

Idézetek:

* Tudod, óvtalak, szerettelek. És most is szeretlek. Nem válunk el örökre, és éppen azért nem szabad a nagy útnak nekivágnod, hogy újra találkozhassunk.

* – Te vagy itt, kis fecskemadár? Mért nem repülsz a többiekkel a tavasz felé, szép Magyarországba?

* – Áldott Fény, kísérjen bennünket meleg szemed a hosszú úton!

* – Mi leszünk az utolsók – mondta. – A többiek addig minden fészket elfoglalnak.

– Inkább új fészket rakunk, mint hogy egyedül érjek a régibe – szólt aggodalmasan Csí.

* Egyik nap Ri szokatlan csinosan érkezett. Minden szál tolla nagy gondossággal eligazítva. Fehér mellénykéje ragyogott, és izgatottan tipegett a csatorna szélén.

*– Nagy Fényesség, légy áldott, hogy visszajöttél, és megfürödhetünk arcod ragyogásában. Nézz ránk és nemzetségünkre, mert csak addig élünk, amíg meleg, örök szemed rajtunk tartod.

Aztán kilendültek a víz fölé, hol termetes szúnyogokat hordott a szél, és reggelizni kezdtek.

Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk

 Sok idő telt el, hogy újraolvastam ezt a könyvet. Katának kötelező olvasmány volt ebben az évben. Én voltam a hangos könyv. Mivel a kolléganőm szervezett a gyerekeknek délutáni felolvasást a könyvből (nagyra is tartom ezért is), Kata nem maradt ott, ezért én is szerveztem itthon egyet, hogy lépést tartsunk a többiekkel. Én amúgy is szeretek felolvasni könyveket, sokszor csináltam itthon is a gyerekeknek, meg az iskolában is szoktam. Hálás vagyok a kolléganőmnek is, aki rendszeresen olvas fel könyveket a gyerekeknek, hogy minél több történetet ismerjenek meg. 

Na, szóval, az örök klasszikus. Én magam nagyon régen olvastam már. Kb. akkor, amikor nekem kellett az iskolában. Ez se ma volt. Bevallom őszintén, hogy úgy vagyok a magyar irodalommal, főleg a kötelező olvasmányokkal, hogy szinte mindent elolvastam, amit kértek, mert szabálykövető gyerek lévén ezt így tartottam helyesnek. Sajnos az én gyerekeim nem annyira szeretnek olvasni. Zsófi igen, ő mindig olvas valamit. Kata leginkább csak angolul. Ezért most nekem is küldetésem az, hogy a klasszikus történeteket, amiken felnőttem, megismerjék a gyerekeim. Még ha kamaszok, akkor is. :)

Molnár Ferenc fantasztikus író, és én szeretem, amiket ír. De ezt a regényét nem. A történet nagyon jó és teljesen lelkes és őszinte érzelmekkel teli, de én mindig utáltam, ha valaminek rossz a vége. És a magyar irodalom kötelező olvasmányaiban valaki mindig meghal vagy rossz lesz a vége. 

Az biztos, hogy nem is bírtam sírás nélkül felolvasni.

Történet:

A Pál utcai grundon délutánonként kisdiákok játszanak. Hírét veszik, hogy a Füvészkertben tanyázó rivális társaság, amelynek Áts Feri a vezére, rohamra készül, hogy elfoglalja a Pál utcaiak grundját. A fiúk felkészülnek az ellenséges támadásra. Bokát választják vezérül, a többiek is kapnak rangot, egyedül a vézna, szőke Nemecsek Ernő marad közlegény. Geréb, aki szintén a vezéri rangra pályázott, bosszúból a füvészkertiekkel szövetkezik. Az árulás gyanúja Nemecsekre terelődik. A vézna kisfiú, hogy bebizonyítsa hűségét, visszaszerzi az ellenség által elrabolt grundzászlót. Akciója során kényszerű fürdőt vesz a füvészkerti tó hideg vizében. Elérkezik a csata napja… 

 Maga a történet persze életszagú, bepillantást nyerhetünk a régi korba, amikor egy pesti fiúnak nem voltak olyan játszási lehetőségei, mint nekünk, akik vidékről származunk. Mi csak kimentünk az utcára, vagy lementünk kert végébe, ki a határba, és csatangoltunk, játszottunk. Itt nehezebb volt a helyzet. De talán a gyerekek is megértik, hogy mennyivel másabb volt régen az élet.

Mindenesetre örülök, hogy még egyszer, többet nem kell elolvasnom.

Könyvajánló - Louis Sachar: Bradley, az osztály réme

 Sajnos mostanában nem volt időm olvasni. Írni sem. Csak a minden napi "ünnepes" bejegyzésre. Az egész áprilisom azzal telt, hogy helyettesítettem. Volt, hogy egyszerre több kollégát is, amitől úgy éreztem, hogy kész vagyok. Annyira elfáradtam, hogy ténylegesen szinten tartottam a létemet. A saját gyerekeim is ennek látták kárát. 

 

Így persze eléggé elmaradtam az olvasással. Persze, mindig van aktuális könyv az ágyam mellett, és olvasom is őket, de valahogy nem  haladok. Lassan.

 

De van nekem egy fantasztikus kolléganőm, aki Katának az osztályfőnöke, és ő tanítja a magyart is neki. Ő is olyan, mint én, hogy szereti, ha a gyerekek is olvasottak, vagy ilyesmi, ezért mindig kiválaszt egy könyvet, és minden magyar óra előtt egy-egy fejezetet, részt felolvas az adott könyvből. 

 

Ez volt az egyik könyv, amit elolvasott. 

Nem ismertem ezt a könyvet, és igyekszem nyitott lenni az ifjúsági irodalomra. Én is sokat olvastam annak idején a gyerekeimnek. Bár már elég nagyok, nem adom fel abbéli szándékaimat, hogy ezt folytassam. :)

A képet az internetről szedtem le, mint látszik, a Jófogásról. :)

Könyvtárban is biztos megtalálható 

 

Nagyon vicces számomra az, hogy a könyv magyar címe Bradley, az osztály réme, míg az eredeti cím: There's a Boy in the Girls' Bathroom. :)

Ez egy gyermekregény, amit Louis Sachar írt. Az eredeti angol kiadás először 1987-ben jelent meg a Yearling kiadónál, továbbá finn, francia, japán, katalán, litván, magyar, német, olasz, orosz, perzsa, spanyol és thai nyelven is megjelent. Magyarul először 2001-ben jelent meg. A Gózon Gyula Kamaraszínház 2015. február 17-én mutatta be az A szörnyeteg – Színházi feljegyzések Bradley, az osztály réme című regény kapcsán című előadást.

 

Tartalom: 

A történet egy kisfiúról, Bradleyről szól, aki a legidősebb és legerősebb az ötödik osztályban, mert évet ismételt. Nem szeretik az osztálytársai, se a tanárok, de jön az iskolába egy nevelőtanár, Carla, aki elhatározza, hogy segít rajta és a végén meg fogják szeretni Bradleyt.

 Bradley Chalker a legidősebb az ötödik osztályban. És a legerősebb. Ez még nem lenne baj, de kötekedik, verekszik - a lányokat sem kíméli - s persze a tanulásban sem jeleskedik. Helye a leghátsó sorban olyan, mint egy sziget: előtte, mellette nem ül senki. Tanárai szerint "komoly viselkedési zavarokkal küzd", s mi tagadás, ők sem rajonganak érte. Érkezik azonban egy nevelőtanár, aki megkedveli. Azt állítja, Bradleyről, hogy érzékeny, jószívű gyerek, mi több, szívesen hallgatja fiú kitalált történeteit is, melyeket az iskolában mindaddig csak mint elképesztő hazugságokat emlegettek. Carla, az új nevelőtanár számára nem kétséges, hogy Bradley meg tud változni, ha van elég mersze hozzá. 

Kiállja-e Bradley ezt a kemény próbát? Erről ad számot ez a fordulatos, humoros, a gyerekek és az iskola világának közeli ismeretéről tanúskodó könyv, az író egyik legismertebb regénye. Tizenkilenc díjat nyert Amerika-szerte, melyeket fiatal olvasók szavazata alapján ítélnek oda.
 

Idézetek:

A tanár gyakran többet tanul a diákjától, mint a diák a tanárától.

Úgy lehet a legjobban barátságot építeni, ha nyíltan elmondjuk a másiknak, mit gondolunk, mit érzünk. Ahogy most mi ketten csináljuk. Őszinték vagyunk egymáshoz, ezért barátok vagyunk.

Szeretem a rendetlenséget. Szerintem az olyan szoba, ahol mindig rend van, unalmas, nyomasztó.

Minden könyv más, pedig mindegyikben ugyanazok a szavak vannak. Csak más sorrendben. (...) Az írók azt a néhány betűt rakosgatják ide-oda, mégis rengeteg mindent el tudnak mondani! (...) Azt gondolná az ember, hogy egy idő után már nem is tudnak új sorrendet kitalálni.

 Fantasztikus!

Könyvajánló - Újabb Grisham, de gyerekeknek!

Az utóbbi időben rengeteget olvasok. De tényleg.
Úgy érzem, hogy rengeteg pótolnivalóm van, hiszen évekig csak szültem és pelenkát cseréltem, szórakoztattam a gyerekeimet, játszottam, vittem ide-oda őket, és tényleg kevés időm maradt arra, hogy a hobbijaimmal foglalkozzak. Ám ennek ez is volt a rendje.
Most viszont már mindenki elég nagy ahhoz, hogy tudja intézni a maga dolgát és ügyét. Így meglepő módon eljött az idő, amikor újra könyvet foghatok a kezembe, és kikapcsolódhatok.

Bocsássatok meg, kedves ide tévedő keresztények, de most el kell szomorítsalak benneteket, nem bibliai jellegű és mélységű könyveket választottam, nem teológiai eszmefuttatásokat. Szeretem a lelki tartalmú könyveket, és szoktam is olvasni őket. Mark Gungort például nagyon szeretem, és már ajánlottam is nektek a jó kis könyvét. És még sok-sok lelki könyv van, amit szívesen olvasok egyébként. Ellen White könyveit is szívesen veszem elő, és szeretem a lelkületét és üzenetét a könyveinek, leveleinek, üzeneteinek.

Ám most kicsit más műfajokba megyek bele, amelyek régebben is a kedvenceim voltak, és ma is azok. Sokszor írtam már arról, hogy szeretem a nyomozós, krimi jellegű könyveket és szeretem a romantikus regényeket is. Ez utóbbiaknál nem a Júlia és Romana - régi stílusú rövidke kis füzetekre gondolok, bár én azt sem vetem meg, aki ezeket olvassa, legalább olvas! Én annak vagyok a híve, hogy olvasson mindenki azt, amit szeretne, csak olvasson, mert az emberek és főleg a gyerekek nem tudnak és nem szeretnek olvasni.
Én viszont nagyon.

Pénteken írtam arról, hogy befejeztem egy Grisham könyvet, és most azt kell mondanom, hogy újra befejeztem egyet. Ez kicsit rövidebb, ez egy ifjúsági regény, szerintem a nagyobb gyerekek (7-8. osztályostól felfelé) nagyon élveznék. Én is tervezem rábeszélni a lányomat, hogy olvassa el. Jó kis könyv.

 

 Elhamarkodott ítéletek, hamis vádak.
Belőled is lehet áldozat!
A biciklis kölyökügyvéd tisztázza magát.
Theodore Boone ismét az igazság nyomában.

Grisham is azért írta, mert a lánya kérte meg. Ötödikeseket tanít, és ő is azt látta, hogy nem szeretnek olvasni, azért azt mondta neki: "Apa, neked kellene írnod egy könyvet nekik". - és így született meg Theodore Boone.
Én személy szerint nagyon szeretem olvasni, még akkor is, ha ifjúsági irodalom. Nincs olyan hosszú, mint a legtöbb Grisham könyv, pörgős, eseménydús, és együtt tudunk érezni a főszereplő kisfiúval is.
Ez már a 3. rész. Én elolvastam az 1-2. részt is, de nagyon várom a folytatást.
Jó könyv!

KamaszHarc

Mostanában újra van időm olvasni. :)
Ez nagy örömmel tölt el engem, mert szeretek. Mindig is szerettem.
Alapvetően azt mondanám magamra, hogy mindenevő vagyok, már ami a könyveket illeti, de ez nem teljesen igaz. Mint itt említettem szeretem a krimiket. Egyébként is írtam már róla, hogy nagy Agatha Christie rajongó vagyok, de ha esetleg rátalálok egy-egy izgalmas, tartalmas bűnügyi regényre, szívesen elolvasom. A Jack Reacer-sorozat most ilyen, úgyhogy erről még fogtok hallani tőlem :)

Már egy ideje a könyves polcomon figyelt Balatoni József, vagy ahogy mindenki / sokan ismerik Jocó bácsi könyve. Mivel ez a fickó érdekes számomra (talán azért is, mert tanár ember), sok jó írását olvastam, és kicsit úgy éreztem, hogy talán sok mindent másképpen lát, mint néhány pályán lévő kollégája, elkezdtem őt figyelni. Az írásait, amit képviselt.
Ő volt az, aki a Kék bálna hatásra (tudjátok, amikor egy időben a gyerekek sorra öngyilkosok lettek) bevetette a Zöld Elefánt projektet. És tényleg volt értelme.
Közép iskolában tanít történelmet, fiatal, vicces fickó, akit szerintem a gyerekek is kedvelnek. Kellenek az ilyen figurák.
És mivel felkapta őt a média, írt is néhány könyvet.
Én meg kíváncsi voltam, és megvettem a Kamasz(h)arc című könyvét.

Nem mondom, hogy életem nagy könyve, de nagyon érdekes volt. Pedig abszolút távol áll tőlem stílusilag és tartalmilag is. Kb. 2 óra alatt el lehet olvasni. Elég szókimondó, szerintem épp annyira, amennyire ma egy 17 éves, úgyhogy nagyon. 
Nekem alapvetően furcsa volt, bár sok igazságot tartalmaz arról, hogy hogyan gondolkodnak a mai fiatalok. Mert tényleg semmi máson nem jár az eszük, csak a bulin, az iváson, a szexen, a szüzesség elvesztésén, hogy mennyire utáljuk a szüleinket, akik ellenség! és még sorolhatnám. De a fő hangsúly, a legnagyobb hangsúly ezen belül a szexen, és a maszturbáción van, ami persze keresztény körökben húde kellemetlen téma. 
Alapvetően jó, hogy beszél erről a könyv, jó, hogy nem érezteti, hogy bűnös vagy (nyilván nem, mert maga a szerző sem keresztény - legalábbis nem olvastam róla ilyen jellegű bejegyzéseket), de ettől még létezik, és foglalkozni kell vele. És azzal, hogy a kamasz fiúk mennyire másképpen élik meg a mindennapjaikat. Mi lányok is máshogy. 

Régebben zavarba jöttem ettől a témától, de én úgy gondolom, hogy kell róla beszélni, mert fontos.
Meg arról is, hogy bár a világ ezt képviseli, ami ebben a könyvben van, ti. hogy bulizz, igyál, részegedj le, csókolózz annyi nővel / pasival, amennyivel csak lehet, és szexelj minél többet, mert akkor vagy vagány..., de közben fogadd el, ha a legjobb barátod homoszexuális... 
Szóval bele van zúdítva minden egyszerre.
Kicsit sok volt így. Én ezeket az értékeket (nekem nem azok) nem tudom elfogadni. Én úgy gondolom, hogy meg kell tanulni a mértékletességet, meg kell tanulni határt szabni, és felvállalni, hogy máshogy gondolkozunk. Milyen ciki ma már, ha valaki 16-17 évesen még szűz! Nahát!!!

Bennem amúgy is volt egyfajta küldetés tudat (nincs szebb szóm rá), hogy jó lenne a gyerekekkel beszélgetni, a helyes utat megmutatni, vágyom rá... Nem az a cél, hogy mindenkit megtérítsek (bár nem lenne rossz:) ), egyszerűen, csak azt látom, hogy a világunk olyan, mint Noé napjaiban, és az nem volt semmi. Márpedig a Biblia szerint Jézus akkor jön vissza, amikor a világ újra olyan lesz.
Fiataljaink veszélyben vannak, és minden tőlünk telhetőt meg kell tenni értük.

Én most leginkább azzal küzdök, hogy a gyerekem (leginkább a 10 éves) elszemtelenedett, visszabeszél, flegma és semmi nem érdekli (és mindezt egyszerre), és saját bevallása szerint is, "ez van, ő most már tinédzser"! Kemény csatáink vannak, nagyon kemények. Sokszor kiakadok, mert én meg nem tudom jól kezelni ezt a helyzetet. Úgyhogy nekem is tanulni kell. Nem vagyok engedékeny szülő, inkább korlátozó. Olyan, aki nagyon szereti a gyerekeit, de tudja, hogy hova ne jussanak el, és ezért mindent megteszek. 
Csak lehet, hogy rosszul...

Erre vágyom...

Valahol a neten bóklászva találtam rá erre a képre és erre az idézetre. 

Most ezt érzem.
Még akkor is, ha én alapvetően, szangvinikus ember lévén, nagyon bírom a közösséget, társaságot, tömeget és zajt. De az utóbbi időben (értsd: amióta 3 gyerekem van, lett) nem vágyom annyira közösségbe, társaságba, tömegbe. A Barátokra, ismerősökre igen, de szívesebben vagyok itthon egyedül és csendben.
Furcsa érzés, mert sosem gondoltam, hogy egyszer elfáraszt a pörgés, mozgás, zsongás, az élet.
Egyre jobban vágyom a csendre és a szemlélésre.

"Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni."  

(C. H. Spurgeon)

Ti hogy vagytok vele, és hogy élitek ezt meg?

Egyszer eljött hozzánk egy nagyon kedves házaspár. Nagyon szeretem őket, mindketten tanárok és az egészséges életmód elkötelezett hívei. Előadásokat tartanak az országot járva, főleg a férfi.
Szabó Attilának hívják, (egyszer már utaltam rá, egy előadás tekintetében), és ezt a könyvét szeretettel ajánlom osztályfőnöki, vagy hit- és erkölcstan tanításához felsősöknek:

                                                         

Szóval a felesége gyakran járt hozzám, mert a közösségünkben Ő a gyermekosztály vezetője, és amikor Nimród még baba volt, sokszor nálunk voltak a megbeszélések, osztályülések.
Ha már itt voltak, összekötöttük a kellemest a hasznossal, ahogy mondani szokták, és vettek mustot, és közben pedig megnézték a mi kis birtokunkat. Ahogy felvittem őket a harmadik dombra, ahogy én hívom, csak ámultak. Egyébként csodálatos látvány nálunk lenni :)

"És gondolom, minden hajnalban feljöttök ide családi áhítatot tartani. Én biztosan feljönnék ide olyan fél 5 körül." - mondta Attila.

Én persze kedvesen mosolyogtam. Mondtam neki, hogy nagy Őm fél 5-kor már általában úton van dolgozni, (mert akkor még 1 szakba járt), én pedig 3 gyerekkel nem vonulok fel ilyen korán, mert én magam is örülök, hogy csendben vannak, még én is tudok aludni, és egyébként is...

De ettől függetlenül sokat felmegyünk a mi 3. dombunkra, és rácsodálkozunk a látványra.

Tényleg találóak Spurgeon szavai: Sokkal jobb időnként csendességbe visszavonulni, mint e világ zajától mentes élet után szentimentálisan sóvárogni."  

A csend gyógyít!

Tehetséges gyermekem

Mostanában mindenki oda van Zsófiért, hogy milyen okos meg milyen értelmes. Lehetek kicsit elfogult? Szerintem is. Én hiszek abban, hogy időben el kell kezdeni a fejlesztést.

Biztosan ismersz Te is olyan családokat, ahol az egyik gyerek valamiben tehetségesebb a másiknál. Aztán összehasonlítják mindenkinél. Hát, meg kell mondjam néha ebbe a csapdába én is beleesek. Mert sokszor úgy érzem, hogy többet tud a lányom másoknál, máskor meg úgy érzem, mégsem úgy viselkedik, ahogy szeretném. Nincsen kivételes képessége még. Elég hamar elkezdtem énekelni neki és a zene iránti szeretetét nyitogatni. Nagyon fontosnak érzem a nevelés szempontjából. 

Ahány nevelés könyvet elolvastam, szinte mindegyikben két nagyon fontos tantárgy jelent meg, ami a kreativitást és a gondolkodást fejleszti: a zene és a matematika. Nos, - őszinte leszek - egyikhez sincs tehetségem. Humán vagyok. :)

Sokszor van az, hogy valamelyik gyerek valamiben tehetségesebb a másiknál, és akkor már rögtön kivételes bánásmódban részesül. Mint József. Józseffel is különösen viselkedtek, máshogy. Mert kivételes volt. Isten választottja! - de vajon hogy alakult volna az élete, ha nem történik meg ez a kivételezés, amit Jákob tett? Én biztosra veszem, hogy Jákob többi fiának is volt valamihez tehetsége. Minden gyermek ért valamihez, mindenkiben van valami rejtett, titkos tehetség, csak meg kell találni benne! Ezt hiszem és vallom!

Megtanítjuk az ellenséges érzést a gyerekekben, pedig csak tehetségesebb kicsit, okosabb kicsit... stb. Ezek az emberek sokszor kérkednek a gyermekeik tehetségével. Persze normális, ha valaki büszke a gyerekére, én is az vagyok. 

A legtöbb szülő dicsekszik az egyik gyereke tehetségével, de a másiknak a képességeit meg nem veszik észre. Ettől zárkózottabb, csendesebb, magányosabb lesz. Lehet, hogy a "kedvenc", de lehet, hogy a másik. 

Sokszor a tehetséges gyerek - mint József is - többre értékeli magát ilyenkor. Hiszen a szülők is ezt erősítik benne. Hajlamos többet tartani magáról. József is önelégültté vált és lenézte a testvéreit. A tehetséges gyerekek is így vannak ezzel. De kitől is származik a tehetség? Ki adja az adottságokat?  MINDEN ISTENTŐL VAN. A gyerekeknek meg kell tanulniuk azt, hogy a tehetségüket Istentől kapták és neki tartoznak hálával.

Ráadásul a nem tehetséges gyermek lassan közömbös lesz, vagy mint a József testvéreiben gyűlölet és harag jelenik meg. Lehet, hogy látványosan, de az is lehet, hogy titokban. Vagy cinikus és nem törődöm lesz.

Saját rokonaim között is így volt. Egy családban volt két fiú. Az egyik rokon egy kimagaslóan tehetséges, matematikailag zseni fiú. Külön világa volt mindig, de valahogy nem tudott beilleszkedni sehová. Igen tehetséges volt. Jó képességű, de mégis, valahol sérült. Hiába volt tehetséges, mégis hátrányban volt. Kikapott, ha nem 5-öst vitt haza, mindig mindenért elverték, szóval eléggé görcsölt. Ellenben az öccse az az igazi rosszfiú volt, sok minden vad dolgot csinált. Mégis ő volt a kedvenc. Már nagyok, felnőttek, de családjuk, kapcsolatuk van. Ha látom őket (igen ritkán), akkor is lehet érezni, hogy ki a kedvenc.

Azt gondolom, hogy minden lehetséges módon  segítenie kell egy anyának a gyermekét. Bármi legyen is az. Eszembe jutnak Brunella Gasperini könyvei. Ha akartok jókat nevetni és szórakozni, őt ajánlom:

Nagyon fontos, hogy minden gyermekünket dicsérjük minden teljesítményéért. Legyen az apró dolog vagy nagy. Én fontosnak tartom. Én Zsófit amiért lehet mindenért megdicsérem. Mert rájöttem, hogy mostanában többször mondtam azt neki: "Nem!, Nem szabad!, Ne csináld!, Ne menj oda!" stb. A gyerekek szeretik, ha dicsérik őket és igyekszenek is megfelelni. Utána nagyon lelkesek.

Ha az anya bátorítja és dicséri a gyermekét, de ezzel a bátorítással és dicsérettel Istenre mutat, rá irányítja a tekintetet, akkor megtanítja helyesen értékelni magát. Akkor nem lesz nagyképű, magamutogató, nem értékeli többre magát társainál. 

Nagyon nagy feladatunk van. Sok sikert mindenkinek! És sok tehetséges gyermeket!