Még mindig ott a terv, hogy elolvasom, ami a könyvespolcomon van. Ezt a lányommal olvastuk, de természetesen ez is ér. :) Gyerekkoromban olvastam, és emlékszem, hogy mennyire sírtam rajta.
Haladok vele, de persze nincs mindig időm megosztani mindent.
Fekete István állatregényeit és történeteit mindig érdemes és érdekes olvasni.
Történet:
Csí
és Vit, a fecskepár nagy útra készül. Ideje volna indulni már a meleg
tenger partjáról haza, ahol üresen várja őket a malomalji fészek. A kis
fecskeasszony sebesült szárnya azonban nem bírná az utazást. Maradnia
kell hát, egyedül. És várja, hűségesen várja a párját. Ám hűségről,
hűtlenségről a természet másként vélekedik, mint mi, emberek.
Idézetek:
* Tudod, óvtalak, szerettelek. És most is szeretlek. Nem válunk el örökre, és éppen azért nem szabad a nagy útnak nekivágnod, hogy újra találkozhassunk.
* – Te vagy itt, kis fecskemadár? Mért nem repülsz a többiekkel a tavasz felé, szép Magyarországba?
* – Áldott Fény, kísérjen bennünket meleg szemed a hosszú úton!
– Inkább új fészket rakunk, mint hogy egyedül érjek a régibe – szólt aggodalmasan Csí.
* Egyik nap Ri szokatlan csinosan érkezett. Minden szál tolla nagy gondossággal eligazítva. Fehér mellénykéje ragyogott, és izgatottan tipegett a csatorna szélén.
*– Nagy Fényesség, légy áldott, hogy visszajöttél, és megfürödhetünk arcod ragyogásában. Nézz ránk és nemzetségünkre, mert csak addig élünk, amíg meleg, örök szemed rajtunk tartod.Aztán kilendültek a víz fölé, hol termetes szúnyogokat hordott a szél, és reggelizni kezdtek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése