Aludni jó?!

Pár napja elmélkedem azon, hogy miért is lep meg engem, hogy édes kicsi lányom nem szeret aludni. Azt hiszem, az alvás egy olyan dolog lett, amit nem szeretünk, ami népszerűtlen. Amikor este van és megyünk aludni - pedig már látod, hogy fáradt és rettenetesen nyűgös, akkor is azt állítja: "nem vagyok álmos". Közben dörgöli a szemét és nagyokat ásít, de kitart, mert az adott szó kötelez. :) Közben azt mondja folyamatosan: "Már tegnap is aludtam." Valóban, de ez egy ilyen élet, ahol néha aludni kell. Szerintem, ha rajta múlna megdöntené a NEM ALVÁS REKORDOT! De jó, hogy nem rajta múlik!

 Azon gondolkoztam el, hogy nem lehetek túlságosan mérges rá ezért, hiszen én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek aludni, akik sajnálják az alvásra az időt. Mindig is nehezen aludtam el. Emlékszem, amikor az oviba jártam, és altatási idő volt, akkor én alvás helyett mesével szórakoztattam Fegyveres Kriszti barátnőmet, akiről persze  azóta sem tudok semmit. De már akkor inkább a meséket és a beszélgetést választottam. Nem szerettem aludni. Iskolás koromban sem, és tinédzserként sem. Nem jártam bulikba meg szórakozóhelyekre, hanem hajnalokig olvastam inkább. Ha kezembe akadt egy jó könyv, nem bírtam letenni és csak olvastam és olvastam. Sokszor a zseblámpás módszert is bevetettem, hogy a szüleim észre ne vegyék, hogy még olvasok... Most is elég jól bírom az éjszakázást. Nincs nagy alvásigényem, ami nem jelenti azt, hogy néha nem örülnék annak, ha aludhatnék és nem kellene felkelni, de ez ritkán van.

Ezért értem meg Zsófit, és tudom, hogy ezt örökölte. Ő is egy mozgékony alkat, mindig úton van, megy, az élet meg nem áll nála. Sokszor kiborultam az alvás miatt (akik olvassátok soraimat, tudjátok ezt), de azóta átértékeltem sokszor már ezt a témát. Előfordul, hogy még mindig nem az igazi, de igyekszem. Vicces, hogy én magyarázom azt, hogy miért fontos az alvás. Persze én is tudom, és azt is tudom, hogy fontos. Isten 8 alapelvében ott a pihenés. Ott van az 1 nap, amit Istennek adok az életemből, amikor pihenek, amikor vele foglalkozom, amikor megszentelem azt a napot. Ha Isten megpihent, akinek nincs szüksége pihenésre, akkor ez jelent valamit, nem igaz?

Ritka, elkapott, édes pillanatok. Zsófi és nagy Őm alszanak. Hát nem édesek?

Gondolkodtam azokon a fiatalokon is, akik az éjszakákat ébren töltik. Jó, egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy elmentem szórakozni, de éjfél után már alig bírtam, és inkább hazamentem. Valahogy nem pörgetett fel semmi. Sem a dübörgő diszkózene, sem az italozás (nem is ittam alkoholt), sem a buli heve. Próbáltam, hogy elmondhassam, de nem tudom elmondani... Egy jó könyv vagy egy film sokkal jobban vonzott magával. Ezért nem tudom a mai fiatalokat követni. Igen, volt, hogy hajnal 2-kor feküdtem le, de akkor is inkább egy jót beszélgettem valakivel.

EGY KIS KITÉRŐ ÉLETEMBŐL EZZEL KAPCSOLATBAN: 

Emlékszem, kb. 16-17 éves voltam, elhívtak egy szilveszteri buliba. Ún. "értelmiségi buliba", ha értitek mire gondolok. Olyan alternatív-klubba. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyekre járok akkor "entellektüelnek" tűnhetek. És komoly, mély gondolkodású és értelmes emberek jártak oda. Tényleg. Beszélgettünk az élet dolgairól - leginkább arról, hogy milyen rossz az élet és milyen szenvedés :)) (bocsánat, ma ezen csak mosolygok, akkor halálos komolyan gondoltuk, pedig nem volt rossz életünk). Korán mentünk egy barátnőmmel, és már korán hulla részeg volt egy-két ember. Nos, ez kiábrándító volt számomra. Nem mondom, hogy akkor - bár soha nem tudtam elfogadni, és egyetérteni azzal, hogy inni kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, - úgy gondoltam, jó, igyon meg valaki 1 pohár sört vagy bort, de a részegségnek ugyan mi értelme? Emlékszem, arra a fiúra is, aki már akkor lemerevedve ült, pedig milyen messze volt még éjfél, és arról filozofált, hogy bárcsak kőszikla lenne, hogy ne érezzen. Szerelmi csalódása volt. Aztán történtek az események, és semmi másról nem szólt, az ún. magukat értelmesnek tartó emberek bulija, mint az ivásról, dohányzásról, drogról (mint később kiderült számomra), pogózásról. Haza is mentem. Onnantól kezdve soha nem mentem buliba. Persze ennek az volt a fő oka, és ezért nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Istent, és egy teljesen más közösségben, másfajta emberek és lelkület mellett jobb "bulikban" vehettem részt. 

Ott nem volt éjszakázás. Isten nem azért adta az éjszakát, hogy fent legyünk, hanem hogy pihenhessünk. Beszélgetni lehet napközben. Emlékszem, amikor megismertem nagy Őmet, és elutaztunk egymáshoz (350 km), valaki azt kérdezte tőlem: "Akkor gondolom, végigbeszélgettétek az éjszakát?" Nem. Aludtunk. (És akármilyen furcsa, nem együtt.) Ott volt a reggeltől-estig időszak.

 Istennek nem tetszik az, ha valaki, ha a keresztény fiatal éjszakáig fent van. Azt értettem meg, hogy ha sokáig fent van az ember, akkor károsodik az egészség, nem tud úgy gondolkodni az ember másnap, nem tudja elvégezni a kötelességeit, fáradékonyabb lesz stb. Nekem sem megy ez most még nagyon, de próbálkozom. Az igaz, hogy nincs nagy alvásigényem (5-6 óra), és van, hogy este jutok csak oda, hogy olvassak kicsit, vagy írjak, de mindenképpen figyelni szeretnék arra, hogy kialudjam magam. Mindenkinek így jó ez. 

A gyerekeimnek főleg, hiszen nem jó az, ha anyuka indulatos, türelmetlen, nem pihent és kifacsart. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne napközben megoldani. Ezt most értettem meg, amikor is 3 gyermekanyag megírásába vágtam bele. Nem lehet és nem szabad azért éjszakázni, hogy időre elkészüljön az ember. Azt tapasztaltam, hogy Isten mindig segít, erősít, segítséget ad, bátorít, ötleteket ad és IDŐT!

Azt próbálom erősíteni Zsófiban is, hogy aludni jó. És magamban is. Mert ha én sem szeretek aludni, akkor magammal kell kezdeni. Nem is kérhetek olyat számon tőle, amiben én magam sem vagyok következetes. Sajnos néha elrontom, de annyira szeretném ezt (is) jól csinálni. 

Szurkoljatok!

Aludni jó?!

Pár napja elmélkedem azon, hogy miért is lep meg engem, hogy édes kicsi lányom nem szeret aludni. Azt hiszem, az alvás egy olyan dolog lett, amit nem szeretünk, ami népszerűtlen. Amikor este van és megyünk aludni - pedig már látod, hogy fáradt és rettenetesen nyűgös, akkor is azt állítja: "nem vagyok álmos". Közben dörgöli a szemét és nagyokat ásít, de kitart, mert az adott szó kötelez. :) Közben azt mondja folyamatosan: "Már tegnap is aludtam." Valóban, de ez egy ilyen élet, ahol néha aludni kell. Szerintem, ha rajta múlna megdöntené a NEM ALVÁS REKORDOT! De jó, hogy nem rajta múlik!

 Azon gondolkoztam el, hogy nem lehetek túlságosan mérges rá ezért, hiszen én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek aludni, akik sajnálják az alvásra az időt. Mindig is nehezen aludtam el. Emlékszem, amikor az oviba jártam, és altatási idő volt, akkor én alvás helyett mesével szórakoztattam Fegyveres Kriszti barátnőmet, akiről persze  azóta sem tudok semmit. De már akkor inkább a meséket és a beszélgetést választottam. Nem szerettem aludni. Iskolás koromban sem, és tinédzserként sem. Nem jártam bulikba meg szórakozóhelyekre, hanem hajnalokig olvastam inkább. Ha kezembe akadt egy jó könyv, nem bírtam letenni és csak olvastam és olvastam. Sokszor a zseblámpás módszert is bevetettem, hogy a szüleim észre ne vegyék, hogy még olvasok... Most is elég jól bírom az éjszakázást. Nincs nagy alvásigényem, ami nem jelenti azt, hogy néha nem örülnék annak, ha aludhatnék és nem kellene felkelni, de ez ritkán van.

Ezért értem meg Zsófit, és tudom, hogy ezt örökölte. Ő is egy mozgékony alkat, mindig úton van, megy, az élet meg nem áll nála. Sokszor kiborultam az alvás miatt (akik olvassátok soraimat, tudjátok ezt), de azóta átértékeltem sokszor már ezt a témát. Előfordul, hogy még mindig nem az igazi, de igyekszem. Vicces, hogy én magyarázom azt, hogy miért fontos az alvás. Persze én is tudom, és azt is tudom, hogy fontos. Isten 8 alapelvében ott a pihenés. Ott van az 1 nap, amit Istennek adok az életemből, amikor pihenek, amikor vele foglalkozom, amikor megszentelem azt a napot. Ha Isten megpihent, akinek nincs szüksége pihenésre, akkor ez jelent valamit, nem igaz?

Ritka, elkapott, édes pillanatok. Zsófi és nagy Őm alszanak. Hát nem édesek?

Gondolkodtam azokon a fiatalokon is, akik az éjszakákat ébren töltik. Jó, egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy elmentem szórakozni, de éjfél után már alig bírtam, és inkább hazamentem. Valahogy nem pörgetett fel semmi. Sem a dübörgő diszkózene, sem az italozás (nem is ittam alkoholt), sem a buli heve. Próbáltam, hogy elmondhassam, de nem tudom elmondani... Egy jó könyv vagy egy film sokkal jobban vonzott magával. Ezért nem tudom a mai fiatalokat követni. Igen, volt, hogy hajnal 2-kor feküdtem le, de akkor is inkább egy jót beszélgettem valakivel.

EGY KIS KITÉRŐ ÉLETEMBŐL EZZEL KAPCSOLATBAN: 

Emlékszem, kb. 16-17 éves voltam, elhívtak egy szilveszteri buliba. Ún. "értelmiségi buliba", ha értitek mire gondolok. Olyan alternatív-klubba. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyekre járok akkor "entellektüelnek" tűnhetek. És komoly, mély gondolkodású és értelmes emberek jártak oda. Tényleg. Beszélgettünk az élet dolgairól - leginkább arról, hogy milyen rossz az élet és milyen szenvedés :)) (bocsánat, ma ezen csak mosolygok, akkor halálos komolyan gondoltuk, pedig nem volt rossz életünk). Korán mentünk egy barátnőmmel, és már korán hulla részeg volt egy-két ember. Nos, ez kiábrándító volt számomra. Nem mondom, hogy akkor - bár soha nem tudtam elfogadni, és egyetérteni azzal, hogy inni kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, - úgy gondoltam, jó, igyon meg valaki 1 pohár sört vagy bort, de a részegségnek ugyan mi értelme? Emlékszem, arra a fiúra is, aki már akkor lemerevedve ült, pedig milyen messze volt még éjfél, és arról filozofált, hogy bárcsak kőszikla lenne, hogy ne érezzen. Szerelmi csalódása volt. Aztán történtek az események, és semmi másról nem szólt, az ún. magukat értelmesnek tartó emberek bulija, mint az ivásról, dohányzásról, drogról (mint később kiderült számomra), pogózásról. Haza is mentem. Onnantól kezdve soha nem mentem buliba. Persze ennek az volt a fő oka, és ezért nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Istent, és egy teljesen más közösségben, másfajta emberek és lelkület mellett jobb "bulikban" vehettem részt. 

Ott nem volt éjszakázás. Isten nem azért adta az éjszakát, hogy fent legyünk, hanem hogy pihenhessünk. Beszélgetni lehet napközben. Emlékszem, amikor megismertem nagy Őmet, és elutaztunk egymáshoz (350 km), valaki azt kérdezte tőlem: "Akkor gondolom, végigbeszélgettétek az éjszakát?" Nem. Aludtunk. (És akármilyen furcsa, nem együtt.) Ott volt a reggeltől-estig időszak.

 Istennek nem tetszik az, ha valaki, ha a keresztény fiatal éjszakáig fent van. Azt értettem meg, hogy ha sokáig fent van az ember, akkor károsodik az egészség, nem tud úgy gondolkodni az ember másnap, nem tudja elvégezni a kötelességeit, fáradékonyabb lesz stb. Nekem sem megy ez most még nagyon, de próbálkozom. Az igaz, hogy nincs nagy alvásigényem (5-6 óra), és van, hogy este jutok csak oda, hogy olvassak kicsit, vagy írjak, de mindenképpen figyelni szeretnék arra, hogy kialudjam magam. Mindenkinek így jó ez. 

A gyerekeimnek főleg, hiszen nem jó az, ha anyuka indulatos, türelmetlen, nem pihent és kifacsart. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne napközben megoldani. Ezt most értettem meg, amikor is 3 gyermekanyag megírásába vágtam bele. Nem lehet és nem szabad azért éjszakázni, hogy időre elkészüljön az ember. Azt tapasztaltam, hogy Isten mindig segít, erősít, segítséget ad, bátorít, ötleteket ad és IDŐT!

Azt próbálom erősíteni Zsófiban is, hogy aludni jó. És magamban is. Mert ha én sem szeretek aludni, akkor magammal kell kezdeni. Nem is kérhetek olyat számon tőle, amiben én magam sem vagyok következetes. Sajnos néha elrontom, de annyira szeretném ezt (is) jól csinálni. 

Szurkoljatok!

Gyermekeimmel a munkában és a játékban

Este van. Mindenki alszik már. Fárasztó nap volt ez nekem, mert elhalasztott itthoni dolgaim túlnőttek rajtam. Zsófi a mamánál volt, este hozta haza a sógorom. Amikor megérkezett, szinte repült felém: "Ugye hiányoztam neked?" - kérdezte. Persze, hogy hiányzott. Minden nap hiányzik, amikor nem látom néhány órát vagy akár egy napot is. Hihetetlen, mennyire vágyik a szeretetre egy kis lény, a gyermek. Amikor megjelenik, körbeugrál mindenkit, ami amúgy is normális nála, de ilyenkor dupla akkorákat ugrik és puszilgat. Ő, aki nem tud megmaradni pár percre sem sehol. Odamegy, odabújik, 1 perc és már halad tovább.

Mégis sokszor úgy érzem, hogy nem foglalkozom eleget velük. Pedig igyekszem. Játszunk, szaladgálunk, sétálunk (ha az idő megengedi), tanulunk, színezünk, alkotunk. Sok esetben, amikor sütök vagy főzök valamit, ő az, aki odatolja a széket és megkérdezi: "Segíteni szeretnék!" És én ennek örülök. Rendszeresen ő szedi össze a  megszáradt ruhákat a szárítóról, ő viszi ki Nimród pelenkáit a kukába, sőt, már kibontani is ő szokta. Szóval, ügyes és örül is annak, ha segíthet.

Mostanában kezdtem igazán gondolkodni azon, hogy milyen fontosak az együtt töltött idők. Tanulás és tanítás szempontjából is. Hogy mennyire fontos, hogy amikor van szabad időm, azt velük töltsem. Pedig így is velük vagyok egész nap. De más az az idő, amit velük vagy, vagy amit Velük vagy. Nagyon fontosnak érzem, hogy a szülők a gyerekekkel töltsék az idejük bizonyos részét. Azt az ún. minőségi időt. Amikor nem kell a fárasztó munkára gondolni, amikor nem az jár a fejemben, hogy mit kell holnapra szervezni, főzni, mi lesz holnap a munkahelyen. Hanem csak a gyerekek.

Azért írom, mert én hajlamos vagyok rá. Hajlamos arra, hogy másra gondoljak, elterelődik a figyelmem, valamiről eszembe jut valami, és akkor, mivel szórakozott és feledékeny vagyok sok esetben, ha akkor nem csinálom meg, nem mondom el, utána nem jut az eszembe. Erre figyelnem kell.

De fontos dolognak tartom a játékot is. Mi nagyon szeretünk játszani. Itt szeretnék figyelmetekbe ajánlani egy nagyon jó társasjátékot. Tavaly vettük karácsonyra magunknak. Általában ezzel még csak a nagy Őmmel szoktunk játszani, vagy gyülekezetben, de ezzel a játékkal Zsófi is szívesen játszik. Ő szabályok nélkül, csak lépeget a bábujával és dob a dobókockával. Nagyon szereti. Egyébként pedig arra is figyelünk ezzel, hogy kivárja a sorát, és figyelmesebb legyen. Mert ez elég nehéz nála.

Íme a társasjáték. A Parakletos Könyvesház kiadványa, akiket én személy szerint nagyon szeretek. A játékban megtalálhatjuk az egyes bibliai történetek tárgyait, ki lehet találni a hozzá tartozó történeteket, kicsiknek és nagyoknak roppant izgalmas játék. Igaz, hogy 6 éves kortól szól, de kisebbekkel is lehet játszani vidáman és jókedvvel. Mi néhány tárgyról elmondjuk Zsófinak, hogy melyik történet, de nem mindet egyszerre, mert nem tudja megjegyezni rögtön. Többször.

Egy másik dolog, amit szeretnék ajánlani az a könyv. Biztosan sokat ismeritek Bartos Erika könyveit. Zsófi karácsonyra kapta a Bárányfelhők című verseskönyvét, és nagyon szeretjük. Még csak nem olyan régen kapta (késői karácsonyi ajándék), de már néhány verset tud. Ezt is szeretettel ajánlom.

Izgalmas és különleges játékokat, beszélgetéseket, sétákat és élményeket kívánok mindenkinek!

Régi-Új kedvencek gyerekeknek gyerekként

Mi ezeken a meséken nőttünk fel, és nagyon örülök, hogy Zsófi is ezeket szereti. Az a különlegességük, hogy jó dologra tanítanak. Szeretetre, odafigyelésre, segítségnyújtásra, barátságra, figyelemre a másik iránt. 

Néha pedig vicces helyzetekbe kerülünk, mert az én kislányomnak eszébe jut idézni ezekből a klasszikusokból, és már mi sem mindig tudjuk, hogy honnan való az idézet.

Szabina barátnőm írt a Kisvakondról egy aranyosat a blogjában. Egy alkalommal valamit kerestünk a neten, és ráakadtunk valahol a mesére, azóta mindig "körbeudvarol" minket a kislányunk, hogy nézhesse. Karácsonyra is kisvakondos színezőt kapott :)

Biztos ti is voltatok már úgy, hogy tizenhatezerszer néztük meg ugyanazt a mesét (nálunk egy időben a Micimackó volt ilyen, amit nagyon szeretek, de már nagyon untam). És akkor bevetettem :) Nagyon szeretem Marék Veronikát, és a Kockásfülű nyulat. Még akkor is, ha egy ismerősöm szerint négyzetrácsos a füle. Ez alapvetően részletkérdés. Gondoltam, valami, ami az újdonság erejével hat a leányomra. Így is lett.Ez a másik, amit állandóan nézni szeretne.

Anyósomnál is sok mese megtalálható, mert van másik unoka is, aki szintén nagy mesés. Ráadásul anyósom szereti Halász Juditot (én is, persze, ki ne, aki gyerekként megismerhette őt, sőt koncertjén is lehetett!). Úgyhogy náluk pedig Mirr-murr a nagy kedvenc. Persze Csukás Istvánt nem lehet nem szeretni, nem igaz? Olyan édes, kedves, mosolygós ember. Nekem nagy élmény, és hihetetlen mesemondó. És akkor már ne feledkezzünk el Pompomról sem, aki hol ilyen, hol olyan...

Tanulunk mi is

Tanulunk. Vagyis amennyire egy 3 évessel lehet. Egy ideje már csináljuk. Nagyon nyitottak ebben a korban, és nagyon befogadó a kis agyuk, fejük. 

Pár napja felhívott egy cég, hogy tudnának ajánlani olyan lapokból álló anyagot, amivel a gyerekeim megtanulnák a színeket, formákat, állatokat stb. Mondtam, köszönöm, nem kérem, ezeket már tudja Zsófi, Nimród meg pedig később fogja megtanulni, és ahogy megtanultuk Zsófival, ugyanúgy fogja Nimród is.

Még most is azt mondom, hogy otthon tanítani a gyerekeket egy különleges élmény. Fantasztikus dolgokat csináltok ti, akik emellett tettétek le voksotokat. Nekem is egyfajta titkos vágyam volt ez mindig. Kicsit most is az. Most a vágyakba és a tényekbe nem mennék bele.

Általában még kint szeretünk tanulni. Most a hidegek miatt ez nehezebb volt. A leginkább a természetet szereti Zsófi, a szabadban lenni, megnézni a madarakat, a fákat, a virágokat, ilyenkor megállunk, és figyeljük őket, mi hogy néz ki, és megtanuljuk a nevét is. Igaz, nálunk környezetismeretből és biológiából nagy Őm a jobb, én nem sokra emlékszem iskolai tanulmányaimból (lévén humán beállítottságú), de a nyitvatermő fogalmát még nagyon tudom :) 

Persze jót tett az, hogy éveken keresztül sok órát helyettesítettem. 12 év van mögöttem úgy, hogy bár nem vagyok pedagógus végzettségű, nem volt olyan tantárgy, amit ne tanítottam volna. Mondjuk az énekóráim elég érdekes voltak, meg kell hagyni!

Szóval, igyekszem minden nap a figyelmének megfelelő időt tanulni vele. Ez olyan 15-20 perc, ami konkrétan a tanulásról szól. Beosztottam, hogy mi mindent tanulunk. Ebben van matematika, verstanulás, éneklés, beszélgetés (új fogalmak tanulása), rajzolás, gyurmázás, különféle kézműveskedés, főzés és sütés (a kenyérhez a hozzávalókat már ő rakja a gépbe és kapcsolja be a gépet) stb. Nincs konkrét "óravázlatom". Lehet, hogy kellene, de az ovis korosztályt most kezdem felfedezni.

Amiket használok, és amiket jónak tartok, azok leginkább olyan - én régi könyveim - amit most is lehet kapni, persze jóval drágábban. Én mindenesetre nagyon szeretem őket.

Tud már számolni Zsófi 10-ig mindenképpen. Egyszer játszottunk bújócskát vele, és számolt. 1,2,3,4,5,6,7,8,9, 20,30,40, 100... Csak néztem. Aztán megkérdeztem tőle ez hol hallotta. Mondta a Mirr-murrban :) Hát a régi mesék is értek és érnek valamit, nem igaz?

Mind a két könyv, ami látható Reich Károly rajzaival illusztráltak. Nem tudom tudtátok-e, (biztos) hogy 2010-ben ez a bélyeg lett Európa legszebbje.

Ez pedig az a könyv, amit szívesen használunk, mert mindenféle logikai feladat van benne.

Persze vannak más kedvencek is, de akkor miről fogok még írni?

El se hiszem...

hogy eltelt 3 év... Pedig eltelt. Még most született ez az édes csöppség, akit annyira vártunk és aki oly sok szeretetet és kedvességet, melegséget és örömet ad nekünk.

Nagyon hálás vagyok érte Istennek!

És persze a ráadásért is :)

BUÉK

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK MINDENKINEK AZ ÉN KIS CSALÁDOM NEVÉBEN AZ ÉN KÉT DRÁGÁMMAL!

 

Utókarácsony

Karácsony másnapja van. Utólag mondom azt, hogy BOLDOG KARÁCSONYT mindenkinek.
Nálunk kicsit húzós volt az ünnep, ugyanis mindenki lebetegedett. Nimród már előtte 1 héttel beteg volt, aztán csütörtöktől Zsófi volt nagyon rosszul. 39 fokos láza volt. Orvoshoz mentünk, ahol kaptunk egy halom gyógyszert, és az én kislányom nagyon hősiesen bevette. Sőt, addig jutott el, hogy egyedül lefeküdt és elaludt. Ez ritkán van. Csak akkor, amikor beteg. Velem aludt, mert egész éjszaka vizes ruháztam, itatgattam, nagyon szenvedett.

Persze én is lebetegedtem. Még most sem vagyok teljesen formában.
Úgyhogy még mindig betegen töltjük a napokat.
Persze volt ajándékozás meg együtt a család, de őszintén megmondom, a hátam közepére se kívántam.

Talán pár nap múlva jobb formában leszek és akkor máshogy tekintek vissza erre a hétvégére.

 

Szép napokat kívánunk: mi, a "Madaras család" (még akkor is, ha nem vagyunk ilyen sokan). Csak a kacsákat nagyon szeretjük :

Novemberi kalandozások Nyíregyházán

Nem, nem tévesztettem össze a hónapokat. Régebben volt, amikor otthon voltunk, de ezt szeretném nektek megmutatni. Csak közben annyi minden történt :)

Lassan több, mint 5 éve itt élek a Dunántúlon, azért én mégis alföldi lány maradok :)

Szívesen megyek haza az én kis hazába, Szabolcsba, ahol vannak visszatérő helyek is az életemben. Ilyen a nyíregyházi állatkert, ahol voltunk előző alkalommal, és ilyen a Múzeumfalu is, amit most rövid képekben szeretnék megmutatni nektek. Mert hangulata van. 

Mindig is magával ragadott és lenyűgözött a régi korok szellemisége, ahogy éltek, amilyen épületekben élték túl az időket, ahogy szorgoskodtak, amiket megtettek az életben maradásért. Sok képet készítettünk ott. Zsófi rohangálásáról, Nimród ordításáról, rólunk, de most úgy gondoltam, hogy inkább a képek beszéljenek helyettünk.

Már nem tudtunk bemenni az épületekbe, házakba, csak sétálójeggyel jártuk körbe, de különleges élmény volt így is.

Régi iskolaépület - belülről is nagyon szép és izgalmas :)

Templomtorony

Igazi alföldi élmény

Ez az én kedvenc épületem. Ez egy csősz ház - el sem hiszitek, de egy temetőcsősz élt benne :)

Másik különleges hangulatú kép

Malom

Galambdúc

A kerítés nagyon tetszett nekünk

Nos, ilyen ez. És mellette pedig épült egy új - eddig még nem találkoztam és nem láttam ezen a környéken - egy kalandpark. Zsófi rögtön meg akarta mászni az összesen és kipróbálni, de mi nem mentünk be. Talán majd legközelebb :)

 

Nem tudom mennyire látszanak a képek, de tényleg nagyon izgalmas feladatok vannak benne. Állítólag gyermek- és felnőttpálya egyaránt található benne.

Helyette a mi kalandunk egy játszótéren ért végen:

Télapó itt van...

Aki ismer, tudja, hogy nem annyira szeretem az ünnepeket. Legalábbis nem abban a hangulatban és szellemben, ami megy a világban. Nem szeretek már október közepétől karácsonyozni, és februártól húsvétozni. Talán furcsa, amit mondok, de nem igazán lelkesedem az egészért. De erről már írtam tavaly itt. Ez az érzés nem változott most sem. De részt veszek ezekben, mert a családomnak ez fontos, és semmiképpen sem szeretném megbántani őket.

A Télapózás sem a kedvencem, mert ilyenkor töméntelen csokoládéval halmozzák el a gyerekeket, de ilyenkor elteszem a sok édességet, és valahogy eltűnik :) Viszont most néhány érdekes élményt szeretnék megmutatni ezzel kapcsolatban.

Novemberben voltunk otthon az ország másik végén. Ilyenkor mindig meglátogatom Kriszta barátnőmet, akivel egykoron egy iskolában dolgoztunk, és együtt ültünk, és mondhatom, jó barátok lettünk. Jókat lelkiztünk az élet nagy dolgairól, filozofáltunk, elmélkedtünk, és ha úgy alakult bementem helyette angol órára is :) Aztán én eljöttem a Dunántúlra, ő maradt a Tiszántúlon. És nem tudom megállni - persze nem is akarom, hogy ne menjünk el hozzájuk, ha otthon vagyunk. Neki is van két gyermeke - ikrek :) - nagyon édik és igazán jó hangulatot tudnak csinálni, ha ott vagyunk. Zsófival elég hamar megtalálják a hangot, de hát a gyerekek már csak ilyenek. Nos, náluk készült ez a kép, olyan előtélapózásként. A gyerekek megtalálták a sapkákat, felvették, és pózoltak. Én meg nem bírtam ki, hogy ne készüljön Zsófiról és Nimródról közös hangulatú kép.

És aztán csak Nimródról. Ő olyan kis manó... Kerek, nagyszemű, édes baba...

 Aztán itthon belefogtam a mézeskalácsozásba. Alapból szeretem ezeket a sütiket, de most gondoltam, megcsinálok egy érdekes adventi kalendáriumot, amit itt találtam. Meg is sütöttük Zsófival, de nem lett szép, nem lett olyan, amilyennek szerettem volna, így bár elkészült, de maradt a mi kis asztali díszünk. Talán jövőre majd jobb lesz. Mindenesetre Zsófi nagyon lelkesen segített nekem.

A sok ajándék közül ez tetszett nagyon. Ezt nagy Őm nagynénje készítette a két gyermeknek. Ő varrta kézzel az egészet. Nagyon ötletes, nagyon tetszett. A Nimród zsebeit még mi esszük meg idén :) aminek nagyon örülünk.

Ez pedig az én édes kicsi fiam az első télapójával. Ami zenél. Amióta megkapta, mindenki nyomogatja a kezét, hogy énekeljen. Egyedül Ő nem, de ami késik, nem múlik.

Hát, így telt a mi Télapónk. Lassan készülhetünk a karácsonyra. Jaj...

Beszólás

Ma délután Nagy Őm és Kicsi Lányom elmentek a mamához. Gondoltam, én itthon csinálok mindenfélét. Ez nem igazán jött össze, mert a legifjabb Madárka rossz napokat él meg, köszönhetően fogzási fájdalmainak. Emiatt sokat kellett "tutujgatni", játszani vele, így gyors ebédet készítettem - leginkább magamnak, mert a többiek ugye a mamához mentek.
Mivel nem olyan régen jöttünk haza, eléggé sok a tennivalóm, és nem tudom, mikor mibe és hol fogjak bele. Pár napja a nagy Őm lomtalanított és pakolt -, míg én szakdolgozatot próbáltam írni, közben szórakoztatni Ifjabbat, aki súlygyarapodása miatt egyre nehezebb egyéniség :), de nagyon jól áll neki.
Igazából Zsófi aranyköpései mostanában azok, amik feldobják a napjainkat.
Ma a mamánál aludt, nagyon szereti a mamát és a nagybácsiját (sógorom). Apukája elköszönt tőle, mire az én kislányom ezt mondta: - Szia apa, majd szólok, mikor jöhetsz értem.

Nagyon határozott egyénisége van, és néha kész csatákat vívunk, mert nem az van, amit ő szeretne.
De akinek van gyermeke, tudja, hogy van ez. Én nagyon élvezem ezt az időszakot. Nagyon poénos. Mindig elhatározom, hogy leírom, amiket mond, aztán mindig jön valami új mondat, amitől elfelejtem a régit.

Labdázunk...