Szomorúak vagyunk

Kicsit szomorú a lelkünk, mert a hétvégén elvesztettük a cicánkat.
Nem olyan régen volt még velünk, de nagyon aranyos volt, és nagyon közel került a szívünkhöz. Egy vidám, játékos, cukorborsó volt, aki persze nevelésre szorult, és igyekeztünk is. Nagyon érdeklődő volt, és mindenre kíváncsi volt. Nagyon sokat nevettünk és megvidámította a napjainkat.

Zsófinak segített a gitározásban. Zsófi volt az a családban, aki maga mellé vette, és rögtön elaludt.

Kata és Gyömbi egyszerre képviselte a játékot és a nevetést. Ők ketten, amit leműveltek, az mindig hangos kacagásra adott okot.

Kultúrmacska lett.

Az utolsó kép róla.

Ezt a képet péntek délelőtt készítettem, amikor még teljes nyugalomban és örömben együtt voltunk a házban. Délután aztán már úgy jöttünk haza, hogy megtaláltuk elütve az úton. Kiszökött, és mivel nagyon kis kajla volt még, meg kíváncsi, nem tudta mi vár rá.  

Kb. 1 órán keresztül sírtunk. 

A gyerekek, főleg Kata nem tudtak elaludni, így mellém bújtak, és ott aludtak el. 

Cuki cica volt, és nagyon fog hiányozni...

Life in colors - Erős őszi hangulat

Ugye nem baj, ha azt a szót használom itt, hogy "imádom" az őszt. Persze, most jól értsétek, már akik hívőként olvasnak. Tényleg nagyon szeretem és a kedvenc évszakom. Élvezem.
Ez az én időszakom, amikor bebarnul minden, szürke lesz a táj (ezek a kedvenc színeim), lehet vastag harisnyában, szoknyában, pulóverben, kabátban és sapkában járni.
És az ősz színeiben gyönyörködni.
Tudom, hogy az alsó képre október van írva, de most novemberben érzem azt, hogy ősz van. Ez a kép októberben még nem volt aktuális. :)

Kulcskérdés

A dilemmák feloldását, jó döntéseket, jó kulcsokat - a nekünk való ajtókhoz.

Pozitív kihívás - 10. nap

Mai kihívás: Légy kreatív, csinálj kreatív dolgot!

Egyszer voltam egy állásinterjún, és megkérdezték tőlem, hogy mi az én erősségem. Azt kérték, fényezzem magam. Nem vagyok egy nagy önbizalomban erős ember (bár ebben meglepő módon sokan kételkednek, és persze közben sokat
javultam), azaz nem hiszik el rólam. Akkor jól csinálom,  mert sikerült dolgoznom ezen. 
Egész életemben mindig háttérben éltem, mert nem hittem abban, hogy képes vagyok bármire is. Mondjuk egy-egy jól sikerült gyerektábor vagy gyermekanyag után tudom, de aztán megint elmegy az önbizalmam, és azt nem annyira 
szeretem. 
Mondják azt is, hogy jó anya vagyok (ha mások mondják akkortényleg úgy van?, vagy csak magamnak kell megfelelnem?), ami szintén jól esik. De szükség van arra, hogy az ember jó  legyen valamiben!
Nos, én akkor azt mondtam, hogy szerintem az erősségem az, hogy nagyon kreatív vagyok. Bármit kitalálok és bármit megszervezek, ha úgy alakul. Ebben tényleg jó vagyok.

Úgy gondolom, hogy semmi sem táplálja a lelket jobban, mint az a képesség, hogy kreatív, hogy vannak ötletei. És higgyétek el nekem, hogy mindenkinek megvan ez a képessége, csak van, aki bátrabban használja, és van, aki nem. 
Sokáig én sem használtam, és most nagyon élvezem.

A művészet egy csodálatos alkalom arra, hogy megnézzük magunkat, és ne csak rejtegessük a tehetségünket, akármi is az. Lehet ez szenvedélyt, hobbit vagy "önkifejezése" (mennyire utálom ezt a szót!)  önmagad kifejezésére. Vagy csak stressz enyhítésére. Már mondtam nektek, hogy nem igazán hiszek az önmegvalósításban. Úgy, ahogy azt sokan teszik és képviselik. A rokonságban valaki pl. egyik okként azt hozta fel, hogy elhagyta a társát,hogy önmaga akar lenni, és szüksége van térre és helyre. Eddig is önmaga volt, nem?

Csak nem adott magának lehetőséget?

Pedig adott. Mert mindent megkapott anyagilag (főleg), és minden elképzelése megvalósult. Igaz, kitalálta, és a társa megvalósította, mert olyan vágyak voltak ezek, amihez sok pénz kellett..., de ha én vagyok, és tudom mit akarok, akkor meg is tudom élni az álmaimat. 

Ui: Nem bánom, hogy ez így alakult a családban, még ha nehezen is éljük meg. 

Én pl. sohasem tudtam, hogy van bennem képesség az írásra. Csak vágytam rá, már tinédzser  koromban. Spirál füzetekbe írtam a regénykéimet, amit az osztálytársaim elolvastak, és  szerintük jó volt. Aranyosak voltak. Mondjuk akkor tényleg jók voltak, ma már...  De ott lappangott ez bennem.
És pl. a festés is. Alapvetően nem tartottam magam jó rajzosnak, most sem tartom.  Az iskolában sem voltam jó ebben. Aztán tanítanom kellett egy fél évig rajzot, amit nagyon élveztem, és szerettem is csinálni. Egy időben festettem is. Azt mondta a rajztanár, akit helyettesítettem, hogy elég jó. Kicsit impresszionista hatású. Ennek nagyon örültem, mert ők a kedvenceim. :)
Szívesen kötök is, de ebben sem vagyok benne profi. Csak a magam szórakoztatására szoktam kötni, és szeretem a pulóvereimet, de ma már arra sem sok időm és energiám van. 
Rajzolgatok is, leginkább a gyerekanyagaimhoz, és most max. ez az egyetlen "művészet",  amiben kibontakozom, de ebben sem vagyok kimagaslóan jó. Ettől még mindent élvezek, amit csinálok. Mégis kreatívnak érzem magam. 

Nem vagyok rendetlen. Én kreatív vagyok. :)

Amikor az ember létrehoz valamit az olyan, mint amikor megálmodsz valamit és megvalósítod. Számomra ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy mennyire művészi valaki.  Nekem pl. nagyon kreatív dolog a tánc, mármint a társastánc. Lenyűgöz. Valami, amire csak  vágyom, hogy egyszer részese lehessek.  Ilyen a zene, amihez végképp nincs tehetségem, de élvezettel nézem és hallgatom a gyerekeim és mások játékát. Ilyen a színészkedés, az éneklés,
vers-és regényírás, ilyen az, amikor valaki ír egy fantasztikus blogbejegyzést. 
Amikor valaki csodaszép süteményeket, tortákat készít, vagy új frizurát másoknak, valami sajátot tervez... ez mind-mind kreatív. 

Én azt vallom, hogy amikor van egy probléma, akkor egyedülálló megoldásokra van szükség. És azokat jó véghez vinni, ha szerinted úgy jó.    
Neked mi a kreativitásod? Tényleg érdekel!

Vegán borjúszelet

A Facebookos oldalamon, amikor megosztottam, hogy volt egy Egészségnap Fehérvárcsurgón, és készítettem fotót, mindenki csak azt látta, hogy milyen sok édesség van. Egyébként igen. :) Én pont arról az oldalról fotóztam, nekem fel sem tűnt. :) Kérték többen, hogy osszak meg olyat, ami nem szénhidrátos édesség. Megpróbálom, de azt kell mondjam, lesz édesség is. :)

Amikor ezt az ételt először megláttam, mármint  nevét, hangosan felnevettem. Még húsevő koromban sem ettem borjút...
Persze, csak a nevében van benne ez, de azért vicces.
Alapvetően nem szeretem, amikor a vega ételek helyettesítenek valamit. "Olyan az íze, mint a húsnak." Nem, nem olyan. "Mivel helyettesíted a húst?" Nem helyettesítem. Nem eszek húst. De eszek a hús helyett mást.
Lehet ezt így is. Persze, ha jobb a tudat, hogy helyette mit eszek, akkor ezeket eszem:

 Elkészítés:
1 csésze zabpelyhet 1 liter vízben, vegetával, apróra vágott fokhagymával (kb. 1 fej) sűrűre főzzük. Pici olajat teszünk bele. Ezután tálcára simítjuk, kb. fél centi vastagságú legyen.
Ha kihűlt, felszeleteljük és panírozzuk.

Life in colors - Őszi világosbarna

Az ősz színei a kedvenceim. A barna az elsődlegesek között van, de nagyon szeretem a szürkét is. És nem, nincs rossz kedvem tőlük.
Most nézzétek meg, hát nem gyönyörű az első kép macskája? Nekem is ilyen van itthon. Rajongás van! :)

Pozitív kihívás - 9. nap

Mai napi kihívás: 15 perc lazulás! 

Gyakran hagyjuk, hogy napjaink feszültségre felépüljön, mert egyszerűen csak idegesek vagyunk. Csak úgy, csak a semmiért, és persze a valamiért is. Én magamról tudom, hogy mindig feszült vagyok, és nem tudok lazítani, engedi, kiengedni. 

Persze, van bennem egyfajta megfelelni vágyás, akarom és szeretném, hogy kedveljenek az emberek (mert én alapvetően nem akarok soha senkivel rosszban lenni), de tudomásul kell vennem, hogy ez nem működik. Ahogy nekem sem mindenki szimpatikus, én sem mindenkinek.

Mégis, fontos, hogy minden nap adj magadnak 15 percet. Nem hírnevet!, hanem szünetet, lazítást, pihenőidőt. 

Az egyik legfontosabb, amit minden nap megtehetsz, az az, hogy 15 percet veszel, lopsz magadnak, hogy lazíthass. Fontos átgondolni a történéseket, vagy megtanulni kiengedni a gőzt. 

Nagyon fontos, hogy haza ne vigyünk negatív érzéseket. Férjben ezt csodálom. Ő mindig a küszöbön kívül hagyja a munkahelyi gondokat. Néha-néha én kérdezem, kérem, hogy beszéljen róla, mert tudom, hogy arra is szükség van. De a problémákat sohasem hozza haza. Minek is tenné? 

Ám én egész nap itthon vagyok (REMÉLEM, EZ HAMAROSAN MEGVÁLTOZIK), és én erős késztetést érzek arra, hogy beszéljek, amikor megjön. Mégis van olyan, amikor sok minden összejön, és elfáradok, ideges leszek, frusztrált pl. Ezért fontos, hogy legyen valami kis elfoglaltság,amiben lazíthat az ember. Én már sokszor mondtam, hogy nekem az egyik ilyen a fürdő. Olyankor relax van, pihenés és sokkal jobban leszek én is és a lelkem is utána. 

Jó elengedni a rossz dolgokat, mert az életemben, életünkben semmiképpen sem építő. Mostanában divat lett a jóga, de hozzám az nem áll közel. Inkább akkor tornázzunk egyet, vagy olvassunk ezalatt az idő alatt (én ezt szoktam), esetleg megnézek egy 45 perces sorozatot. (Tudom, hogy ez nem 15 perc, de néha nem 15 percre van szükségünk a pihenésre és megnyugvásra. Vagy csak igyál meg egy nyugtató teát, tegyél be zenét, simogasd meg a háziállatodat, mindegy, a lényeg, hogy 15 percet adj magadnak. Mindenki jól fog járni vele!

Kiváló segítség a stressz-mentesítésnek!

Számomra ez a legjobb relax...
Feltéve, ha a gyerekeimnek hirtelen jut eszébe pont akkor és ott beszámolót tartani.

De azért én nem vetem el, sőt előtérbe helyezem a Bibliaolvasást és az imádságot is. Ami még jobban le tud csendesíteni. 

Hidd el, 15 perc csodákra képes!

A kedvenc helyem: fürdőszoba

Tudjátok, már sokszor mondtam, hogy a fürdőszoba az egyetlen hely, ahol szívesen vagyok, ahová visszavonulok, és ahol lehetőségem van ÉN IDŐT tartani. A gyerekeim már néha-néha figyelnek erre, és én ki is használom ezt, amikor lehetséges. 

A mi fürdőszobánk elég nagy (a házhoz képes), de még sincs igazi fürdőszoba hangulata. Van benne zuhanyzó és kád (a néni, akitől vettük a házat egy idő után már nem tudott a kádba mászni, ezért csináltatott egy zuhanykabint, amit nem használunk ki eléggé. Én mondjuk kád párti vagyok, de Férj jobban szeret zuhanyozni.Van még benne mosógép, két szekrény, amibe pakolunk, szennyes ruhatartó, felmosóvödör, kuka, kézmosó, és már el sem férünk benne. 

Tudjátok, mit szoktak mondani, hogy néha olyan telhetetlen az ember? 

Ezért nem olyan régen fürdőszobákat nézegettem.

Ez nagyon tetszik nekem, leginkább a sok fonott kiegészítő és a természetes faanyag miatt...

Olyan szép ez a régi polc, nem?

 Ez a csaptelep meg olyan különleges...

Hát persze, hogy a fonott tároló miatt...

Ugye milyen jópofa? Gyerek-és macskamentes házban remek. Nálunk nem működne...

Ennek meg olyan tengerparti hangulata van, nem?

A fürdő tetszik, a csillár nem.

forrás: INTERNET

Life in colors - Sötétbarnán

A boldog házasság kulcsa

Ugye tudjátok, hogy javíthatatlanul romantikus, és még javíthatatlanabbul :) házasság párti vagyok. 

Az utóbbi időben a családunk életében egy nehéz időszak állt be. Nem a miénkbe Férjjel, hanem egy közeli hozzátartozóméba, ami arra indított, hogy sokat gondolkozzak a házasságról, a kapcsolatokról, a felvállalásról, arról, hogy mit is képvisel a Biblia és miben hiszek én e tekintetben.

Persze, abban hiszek, amiben a Biblia. 

Ez persze nem mindig természetes, mert sokszor hozunk rossz döntéseket az életünkben. 

De szeretni és szeretve lenni jó, és ha az ember megtalálja azt, akit a LELKE SZERET, akkor nyert ügye van. Egyszer valaki, sok-sok évvel ezelőtt azt mondta nekem, amikor megkérdeztem tőle, hogy Ha már olyan régóta együtt él az barátnőjével, akkor miért nem veszi el? (nem számonkérés volt, csak érdeklődés), akkor azt mondta, hogy MERT NEM MINDENKINÉL OLYAN EGYÉRTELMŰ, MINT NÁLATOK. 

Ezen meglepődtem, de persze jól esett, hogy mások is olyan jól működőnek és boldognak látják a házasságunkat, ahogy mi. 

Az tény, hogy sokat teszünk azért, hogy jól is működjön. Mert nem adják ingyen! 

Ez az egyik kedvenc képem rólunk. Vendégségben készült, és azt hiszem, hogy valamelyik gyerekem csinálta. És nagyon cukik vagyunk. :)

 

 

Én abban élek és éltem mindig is, hogy létezik BOLDOG HÁZASSÁG, még akkor is, ha pl. a családomban nem látom. Az enyémben és a Férjében is szinte mindenki elvált, vagy csak rossz kapcsolatai voltak. Persze, van kivétel. :) Mert mindig van, akik felülírják a statisztikákat.

Amikor én már huszonévesen ragaszkodtam az elveimhez, kinevettek. Mindenki. És most mondhatnám keserűen azt, hogy NEKEM VOLT IGAZAM!, de nem teszem. Nem vagyok kárörvendő. Én boldog vagyok, és elégedett az életemmel.

Nem tudtam beállni és most sem tudok beállni abba a sorba,ami azt kéri, hogy "feleljek meg" mások, a társadalom, a tömeg elvárásainak. Én egyszerűen csak azt szerettem volna tenni, ami helyes. 

Nem hívő családban nőttem fel, sőt! Soha nem beszélt senki Istenről a nagymamámon kívül, akitől egyszer megkérdeztem, hogy "Mama, létezik Isten?" És ő azt mondta: IGEN, csak ő létezik! 

És arra gondoltam, hogy miért hazudna nekem a nagymamám, miért akarná nekem a valótlant állítani. Ha ő hisz benne - gondoltam -, akkor én is megtehetem. Persze, ekkor még kicsi voltam. Ő tanította meg nekem a Miatyánkot kívülről, meg a szorzótáblát is :), de életem meghatározó döntése miatta volt, és egy csöppet sem bántam meg. A legnagyszerűbb nagymama volt a világon. 

Az apai nagymamám erősen hívő katolikus volt, rendszeresen járt templomba, és aki néha elvitt templomba, de valahogy nem beszélt nekem a személyes hitéről. Ellenben a másik nagymamámmal, aki szintén katolikus volt, de sohasem ment templomba (ennek is külön története van, ami nagyon vicces), mégis nagyobb hite volt, mint sok hívő embernek. 

Az apai nagyszüleim házasságát összehozták: egy komornyik és egy társalkodónő frigye már-már mesébe illő, bár róluk igen keveset tudok, hamar meghaltak, és nem voltak túl beszédesek, pedig én "imádom" a régi történeteket és a sztorikat. Az anyai nagyszüleim ellenben egyszerű családból származtak, és nagyon szerették egymást. Pedig nem egyszerű eset volt a nagypapám a maga indulatos természetével, viszont remek humora volt, amit nagyon sokszor elmesélek, ha úgy adódik. Vicces ember volt.

Ők nagyon szerették egymást, és nagyon boldogok voltak. A maguk módján persze, de kicsit hajlamos vagyok túlromantizálni a helyzetet, de ugye ez nem baj? 

és mert ez így van, gondoltam, hogy megosztanék néhány törvényt, szabályszerűséget, amelyet szerintem érdemes betartani egy jó házasságban. 

Nem fogok pszichologizálni, nem fogok mély filozófiai eszmefuttatásokat leírni (bár szeretek beszélni és sokáig képes is vagyok rá), csak a saját tapasztalataim és élményeim, felfedezéseim alapján valamit mássá tenni. Mindig is fontos volt nekem, hogy elhiggyék az emberek, hogy lehet jó és boldog életet és házasságot élni. Én ebben NAGYON HISZEK. És onnan tudom, hogy működik, mert sokat és sokáig vártam rá. És szerintem én, mi hitelesek vagyunk abban.

És azért is, mert nem olyan régen valaki belegázolt a lelkivilágomba, azt állítván, hogy szerinte mi hazudunk Férjjel, és hogy nem vagyunk boldogok, mert nem létezik boldog kapcsolat, és véleménye szerinte engem Férj megcsal. Persze, hogy felment a pumpám, és bár ennek az illetőnek még nem mondtam el, most éppen a haragszom rá (ez a finomított verzió) kategóriában van. Nem emiatt elsősorban, ettől sokkal komolyabb az ok.

Csak elgondolkoztam, hogy tényleg ennyire kétszínűnek látszom? 

Vagy ennyire jó színész vagyok? Ja, persze. Már akkor rosszul vagyok, amikor ki kell állnom a gyülekezet elé. (Megjegyzés: mindez gyerekek társaságában és gyerekekkel teljesen jól működik.)

  

Nincs nálunk a SzentGrál, vagy az Örök Élet Titka. Csak azt tudom, hogy nekünk hogy sikerül működnie a dolgoknak. 

Hiszen nem meglepő, hogy a házasságok több mint a fele válással végződik, ami keserűséget hagy mindenkiben. Az egykori házastársakban és a gyerekekben. Nem olyan régóta tapasztalom, hogy valaki mennyire tud ártani önzőségével, szeretetlenségével embereknek és embereken. 

A leggyűlöltebb számomra az, amikor az egyik szülő szembefordítja a KÖZÖS gyereküket a másik szülővel. Látok ilyen gyerekeket, és sérültté válnak. 

Ne engedd, hogy veled is ez történjen!

Akár nehéz időket kell megélned házasságodban, vagy éppen anyagi jólétben van részed, esetleg még nem vagy házas, de nemsokára az leszel, remélem, hogy találsz itt majd néhány hasznos és gyakorlati tanácsot.

Ezek közvetlenül attól az Istentől származnak, aki megalapította és megszentelte a házasságot.

Mert a legjobban így működnek a kapcsolatok, a szerelem és főleg a házasság. Nem ketten, hanem hárman. És ez nem A TILTOTT kapcsolat, ez az IGAZI kapcsolat, inkább kapocs!

Ha már sok minden mást is kipróbáltál, miért ne adnál Istennek is egy lehetőséget?

Helyzetjelentés

Ó, talán észrevettétek, hogy a héten nem jelentkeztem, nem írtam semmit. Ennek több oka is volt.

Őszi szünet van, így elhatároztam, hogy látványosan NEM CSINÁLTUNK SEMMIT. De tényleg! Úgy gondoltam, hogy az iskolai idő alatt olyan nagy hajtásban vannak, meg olyan sok mindent kell csinálniuk, fejben tartaniuk, keményen tanulniuk, hogy a szünet az a pihenésről szóljon. Az egy más dolog, hogy Zsófinak verset kellett tanulni és Nimródnak - utolsó percben derült ki, hogy 1 fejezetet el kell olvasni a Ruminiből. Zsófinak nem okozott gondot, ő többet is tett (hamarosan megmutatom, mert nagyon jó lett!), meg ő szeret rajzolni, és amikor csak teheti és ideje engedi, rajzol, illusztrál és alkot. Kisfiam ellenben nagy ellensége az olvasásnak és a magyar nyelvnek (nem is meg neki igazán jól), küzdünk vele, inkább ezt mondanám. De hát ugye mindenki másban jó.Ő inkább matekozik és sakkozik. (Matek versenyre jelentkezett, és egyik nap megkapta a feladatlapot, a másik  nap már be is adta, hogy kész van. A magyarral nem így lenne. :) )

Szóval, lazultunk egész héten. Én alapvetően nem vagyok híve a tanulásnak ilyenkor. Alapszinten igen, olvasni, kicsit írni, de a PIHENÉS híve vagyok.

Így nem is csináltunk mást, csak pihentünk. Férj is itthon volt szabadságon, és olyan jó volt. Együtt nem csinálni semmit. Mármint persze, itthon voltunk meg együtt, de nem töltöttük azzal az időt, hogy elutazzunk bárhová... még haza sem tudtunk menni. :(

Kb.már egy éve küzdök a lábammal és a fájdalommal. Májusban voltam vele egyszer orvosnál, kiírtak egy adag kezelést, de semmit sem jelentett. Egész nyáron nem bírtam menni, kb. fél óráig tartott reggelenként elindulni. Olyan szintre jutott a fájdalmam, hogy néha küzdöttem a könnyeimmel. Így nyár elején időpontot kértem (újra) az ortopédiára, de a háziorvosom elküldött egy röngenre, biztos, ami biztos. Ezt a szakorvos egyébként nem tette meg, amit nem is értek, mert már májusban kiderülhetett volna, hogy van a bokámon egy csontkinövés. Alapvetően jól bírom a fájdalmat, de ez küzdelmes volt. Így nyaraltam, túráztam, gyalogoltam, táboroztam végig a nyarat, és nagyon vártam az októbert, amikorra is időpontot kaptam. (AZÉRT EZ DURVA, NEM IGAZ?) 

A lényeg, hogy kaptam injekciókúrát, ami pont most a szünetben fejeződött be, így nem tudtam hazamenni a szüleimhez. Emiatt kicsit szomorú vagyok.

Ám közben pedig úgy éreztem, hogy végre olyan jó együtt lenni, és látványosan semmit sem csinálni. Mert ezt csináltuk. Mindenki, amit akart (persze határokon belül). Nehéz dolga van a családomnak, mert azért - bár lazának tűntem - él bennem egy erősen kontrolos személyiség, aki néha-néha előbújt. 

De tényleg... És most figyeljetek! 

Bár nem pizsamában töltöttük el a hetet (Zsófia lányom ezt nagyon élvezné egyébként), de tényleg látványosan nem csináltunk semmit. Olvastunk, játszottunk, kütyüztünk (sokat, mert most szabad volt), mindenki. Sokszor mondtam az Férjnek, hogy vágyom egy olyan szünetre, amikor nem kell sehova se menni, nem kell megfelelni elvárásoknak, csak együtt lenni. Bezárni az ajtót, "eldobni a kulcsot", és látványosan nem csinálni semmit. Nos, ez most teljesült. 

Főztem minden nap, de mégis alapszinten éltük az életet, és nagyon jó volt. 5 nap olyan tétlenség, amit alapvetően nem engedhet meg magának az ember, mert nem akarja, de közben meg vágyik rá. ÉN most hadat üzentem a megfelelni vágyásnak, meg, hogy ki mit akar, mit a szokás, mit várnak el. 

Nagy segítségre volt a lazulásban az új cicánk, Gyömbi, aki egyébként Ginger, csak Gyömbi néven fut. Nagyon jó, hogy a család részese lett, mert nagyon aranyos és nagyon vicces cica. Igazi terápiás macska. Jót tesz a léleknek és a közérzetnek.

Ne botránkozzatok meg,  de én nem vagyok híve a koszorúvásárlásnak és a szokásnak, miszerint 1 évben egyszer elmegyünk, mert ezt várják el és ez illik. A szüleim valami 26 sírnál voltak. :( 

Amikor hazamegyek, minden alkalommal viszek virágot azoknak a hozzátartozóimnak, akik fontosak voltak nekem, és meghatározták az életemet: a nagyszüleim és a keresztapám. De ilyenkor meglátogatom a nyolcadikban meghalt osztálytársamat, vagy a tinédzserkorom legjobb barátnőjét, aki a szajoli katasztrófában vesztette életét. 

Ám az az igazság, hogy én inkább emlékezem rájuk úgy, amilyen életükben voltak. A mondásaikkal, a történeteikkel, a sztorikkal, amik eszembe jutnak, a beszélgetések, szerintem ez sokkal fontosabb. 

Én most is azt gondolom, hogy ez a szokás nem őszinte szokás. De persze tiszteletben tartom mindenki nézetét, hitét.  

A gyerekek sem Halloweenoztak, az egyik leggyűlöltebb "ünnep" számomra, amit egyértelműen TILTOK. Nem öltöznek be, nem faragunk tököt (inkább megsütöm és megesszük), nem ünneplek olyan dolgot, ami világi, más országból származik és a sötétségen és a félelmen alapul.

Én az Urat, a Teremtő Istent ünneplem, aki mindenek felett ál, örökké van, volt, lesz és létezik. És tudom, hogy számára nincs lehetetlen.