Régi-új ismét

Ismét egy régi-új kedvenc. Még az én könyvem volt, meg is vannak benne ma is a bejegyzéseim :), amiért ma próbálok szólni a gyerekeimnek. Zsófi nagyon szereti. Én pedig még mindig tudom kívülről. Olyan jó. És olyan szép!

Megtettük

Nos, eldőlt. Hosszú-hosszú tanakodás, beszélgetés, elmélkedés, imádkozás után eldőlt. Zsófi ovis lesz.
Sokat gondolkoztam azon, hogy mi a jó neki. Mindenféle érvet felsorakoztattam, és próbáltam meggyőzni magam arról, hogy neki otthon a helye. Nem kell oviba mennie, itthon lesz a legjobb dolga. Nekem Ti, akik otthon oktatjátok a gyermekeiteket nagy példaképeim vagytok, és tisztelem, amit csináltok. Hihetetlen erő, energia és szeretet jele ez.
Persze, én is szeretem Zsófit, és sok ötletem van, amit meg is valósítottam vele kapcsolatban. Nem tudtam mindent feltenni, mert nincs annyi időm és energiám, meg az időbeosztásom is rossz, így maradtak a csendes séták, a könyvek, a füzetek, amelyek nekik íródtak. Néha-néha volt egy kis időm arra, hogy rajzoljak, amit szeretek, csak mint említettem időhiány. Az egyetlen, amit szeretnék neki megrajzolni, azok a Bibliában található állatokkal kapcsolatos történetek, de ez is hosszú munka és nagy feladat lesz.

Sok érvem volt amellett, hogy itthon tanuljon.
Aztán egy alkalommal elmentünk az egyik ovi előtt, ahol gyerekek voltak. És az én édes kislányom ártatlan és nagy szemekkel nézte a gyerekeket, szinte sugárzott. "Mit csinálnak ezek a gyerekek? Bemehetek? Csúszdázhatok? Homokozhatok? Játszhatok velük?" - kérdezte.
Ott álltam, hogy mit mondjak neki. Mondjam egyszerűen csak azt, hogy NEM, hazamegyünk. Vagy kezdjek magasröptű filozófiai eszmefuttatásba az oviban működő helytelen dolgokról, viselkedő gyerekekről... Nem tettem.
Hazajöttünk, és imádkoztam. És beszélgettem sok-sok ismerősömmel, akiknek adok a véleményére. Aztán leültem, és végiggondoltam, hogy bírnám-e én ezt csinálni. Az óvodások nem az én korosztályom. Nem tudom hogy kell bánni velük, nem tudom hogyan, miben kell igazán fejleszteni őket, de ez megtanulható. Ráadásul mi sokat vagyunk közösségben, amire szokták mondani, hogy szocializálódnia kell. Most is az a véleményem, hogy szocializálódni otthon tanul meg a gyerek.

Aztán úgy döntöttünk, elmegyünk, megnézzük az óvodákat, beszélgetünk óvónénikkel, ismerkedünk a helyzettel. Megtettük. Volt olyan ovi, ami nagyon tetszett, és volt olyan, ami kevésbé. Ebben a kevésbé oviban viszont volt egy óvónéni, aki komolyan vette a mi vegetáriánusságunkat, és nekem ez már jó pont :), sőt később is emlékezett ránk.

De igazából a fő indok az, hogy sajnos úgy néz ki, munkát kell keresnem. Nagy Őm kevéske fizetéséből, és az én gyesemből igen nehezen élünk meg. Szomorú a szívem, de egyenlőre sajnos ez a helyzet.
Mindenesetre ő vágyik. Mi beírattuk. Délig. Aztán a többi majd alakul.

Lányos buli

Uszodabérletünk története is izgalmas. Amikor 2005-ben összeházasodtunk, gondoltuk, milyen sok időnk lesz nekünk mindenfélére. Túrázásra, kirándulásokra, sportolásra. Be is szereztünk mindenféle kelléket. Tollasütőt, biciklit, uszodabérletet. Eltelt 5 év és és egy kicsi :), és az uszodabérletünkön kb. 8 pecsét van. Hát... igen. Valahogy nem értünk oda. Van ez így.
Persze közben mindig vágytam elmenni. Sportos lány voltam egykoron. Két báttyal az ember lánya nem is tehet mást, mint focizik, fára mászik, indiánosdit játszik, ugrál fáról fára, biciklizik. Később, mikor már nagyobb voltam a foci és a bicikli maradt meg. Kerékpárral jártam a munkahelyemre (5-6 km), aztán pedig Nyíregyházán úszni és kondizni jártam. Csak sportosan!
Vallom amúgy is, hogy a mozgás az egészséges életmód része. Kevés az, ha az ember nem eszik egészségtelent, ettől még nem lesz egészséges. Az egészségnek 8 alapelve van, ha egy hiányzik, akkor már nem teljes. Nos, az én életemben ez eléggé kiesett. Mindig csak elhatároztam, hogy megyek, de valahogy nem jutottam el.

De:
Ma úszni voltunk Zsófival, és Dorinával, Zsófi unokatestvérével. Lányos buli volt :) Nagyon élvezte. Én is.

Már egy ideje szeretném elvinni, hiszen mindig is sok energiája volt, és van, ez nem változott. A vizet szereti, bár kimondottan ellenzi, ha az arcához ér a víz, ami így elsőre elég furcsa felállás. Egy ismerősöm csinál úszást az ilyen korú gyerekeknek, gondoltam, megpróbáljuk. Elég jó volt. Nehezen is tudtuk hazavinni. Jövő héten újra megyünk.
És hogy én milyen jót úsztam... :)

Lili

Lili egy kutya. A mi családunk szűkebb "család kutyája". Nagy Őm nagybátyjáéké, aki nagyon népszerű eb. Zsófi nagyon szereti. 

Amikor megismertem a családot, és találkoztam Lilivel, nem voltam vele túl barátságos. Ő persze lelkesen próbálkozott, de én ennek nem annyira örültem. Pedig mindenféle ügyes mutatványt is bemutatott, de szegénynek sehogy sem sikerült a kedvembe járnia. Ő tényleg megtett mindent. 

Ez abból adódik, hogy nem vagyok kutyapárti. Aki ismer, tudja, hogy a cicákat szeretem. Persze, messziről örülök a kutyáknak, de van valamiféle távolságtartásom velük szemben. Nagyon ritka kivétel van. Egyik kivételt Joeynak hívják, egy gyönyörű husky, akire Zsófi születése előtt vigyáztunk.  Íme Joey:

 Én pedig erre vetemedtem akkor, ami nagy szó:

Szóval, el kellett telnie egy kis időnek, hogy Lilit a szívembe zárjam, de most már nagyon szeretem. Annyira vicces dolgai vannak. Lili nagy játékos. Az ennivalóért sok mindenre képes!

Bibliai munkafüzetet nyerhetsz! 2.

Lilla kérésére néhány oldal a tanulmányból:

Bibliai munkafüzetet nyerhetsz!

A hétvégét a szüleimnél töltöttük. Pihentünk, kikapcsolódtunk, ünnepeltünk. A február nálunk ünneplős hónap. Anyukám névnapja, a testvérem, és az én születésnapom. Meg persze a sógoromé is, Mindenesetre ilyenkor együtt a család, és igen jókedvűen szórakozunk. Sajnos a fényképezőgépünk nem túl jó, nem bírja sokáig a fotózást, mindig lemerül, így nem tudtunk jó és használható képeket készíteni. 

De egy vicces képet mindenképpen szeretnék megosztani veletek. Mi, akik alkohol-ellenesek vagyunk és a családunk sem ivós, meglepődve tapasztaltunk Zsófia lányom szerzett egy poharat... Hát, igazán vicces volt.

Igen jó volt az a néhány nap otthon. Kicsit kiszellőztettem a fejem, elcsendesedett a szívem és a lelkem. Kicsit elfáradtam mostanában, túlhajtottam magam. Nagyon szeretek írni, és az a vágyam, hogy sok gyermekanyag szülessen, amiből a mi Drágáink megismerjék Istent, a hatalmas Istent.

Ezért arra gondoltam, hogy megosztom Veletek ezt az örömet.

Két lelkes :) olvasóm megnyerheti ezt a tanulmányfüzetet, melyet Mózes életéről írtam. Semmi mást nem kell tenned, csak 

1) írd meg, hogy milyen témáról gondolod azt, hogy hiányzik, és szerinted kellene, hogy a gyerekek tudjanak, halljanak, és

2) jelezd nekem, hogy szeretnéd megnyerni.

A jelentkezési határidő: 2011. március 15. (édesanyámék házassági évfordulója)

Zsófi fogja kihúzni a két nyertest. :)

Íme a füzet:

 

Ebben a tanulmányban egy olyan embert ismerhetünk meg, akinek az élete igazán különleges volt. Nem kitalált képregény- vagy filmhős volt ő, hanem hozzánk hasonló ember. Neki is voltak hibái és rossz tulajdonságai. Önző alaptermészete ellenére Isten segítségével példamutató jellemet fejlesztett. Így lett Isten hűséges, kedves szolgája Mózes. Tökéletesen töltötte be azt a szolgálatot, amelyre Isten elhívta. Kívánjuk, hogy Mózes életén keresztül ismerjétek meg Isten nagyságát, hatalmát is. Az Úr állandóan gondoskodott Izráel népéről. Mindent megtett értük. És ahogyan a múltban, Isten ma is úgy vezeti életünket és gondoskodik minden szükségletünkről. Mózes életével párhuzamosan Jézus életének és szolgálatának egy-egy szakaszát is megismerhetjük. Pál apostol a Zsidókhoz írt levél 3. fejezetének elején összehasonlítja Jézust és Mózest. Ezt tesszük mi is a tanulmányokban. Mózes és Krisztus életének példája által mélyebben megérthetjük, mennyire szeret bennünket Isten. Bárcsak vágy ébredne bennünk arra is, hogy Krisztus követőivé legyünk! A tanulmányban sok feladatot és rejtvényt találtok, olvashattok elgondolkodtató történeteket, és kézügyességeteket is fejleszthetitek a kézművesfeladatok elvégzésével.

Pedagógia és filmek

Ma kettesben voltunk itthon Nimróddal. Zsófi még tegnap elment mamához, apuka dolgozik. Gondoltam, "kirúgok a hámból" - ahogy mondani szokták. Jól megnéztem egy filmet. Persze közben készült egy kis szilvásgombóc, mert már nagyon régóta terveztem. Képet sajnos nem tudok készíteni, mert akármikor beleteszem az akkumulátort, hogy fényképezzek, akkor nem működik. De higgyétek el, lettek gombócok, jó nagyok. 

Szóval, a film. Szeretem a filmeket, és szeretem azokat, amelyeknek van értelme és tartalma. 

Antonio Banderas nem tartozik a kedvenceim közé, inkább közömbösnek mondanám. Úgy értem, megnézem a filmjeit, de ennyi. Most viszont megnéztem egyet, és örülök neki.

Egyébként is szeretem az olyan típusú filmeket, amikben táncolnak. A táncot nagyon szeretem. De csak és kizárólag a balettet és a társas táncokat. Emlékszem, amikor kicsi voltam, anyukámmal és a nagyszüleimmel mindig ott ültünk a tévé előtt, és néztük a Savaria táncesteket. Gyermekként már magával ragadott. Sajnos nem adatott meg nekem, hogy táncoljak. Mármint értelmes táncra gondolok, és nem azokra az ugri-bugri idétlenségekre, már bocsánat, amit ma táncnak neveznek. Még mindig vágyom rá. Nem azért, mert bármilyen céljaim is lennének velem, csupán a mozgás öröméért. De hát úgy van az, amikor valakinek se ütemérzéke, ráadásul botlába van, azon kívül gátlásos és izgulós, nem is beszélve a keresztszalag-szakadásáról, amitől fáj a térde... így nehéz. Így maradnak a filmek.

És még néhány másik, pedagógiai szempontból is értékes és ÉRDEMES MEGNÉZNI film. Még akkor is, ha már sokszor láttuk. Én mindig tanulok belőle.

BANDERAS TÁNCOL ÉS TANÍT! JÓ!

 

Sokak kedvence Robin Williams is. Szerettük őt, mint Úrt, az űrből, de ebben a filmben nagyon jó. És alapvető klasszikus. HOLT KÖLTŐK TÁRSASÁGA.

Ó, KAPITÁNY, KAPITÁNYOM! - a mozdulat, amitől nekem a kedvencem ez a film :) és talán sokaknak.

Amikor a Veszélyes kölyköket láttam (ez már nagyon régen volt) sokáig nem akartam megnézni újra. Eléggé megviselt, ugyanakkor nagyon nagy hatást tett rám. Hogyan lehet az irodalmat megszerettetni olyan kallódó fiatalokkal, akiknek az élet a küzdelem és a veszély.

ÉS A NAGY KEDVENC. AZÓTA SEM LÁTTAM ETTŐL JOBB PEDAGÓGUSRÓL ÉS NEVELÉSRŐL SZÓLÓ FILMET. SZENZÁCIÓS. FENOMENÁLIS!

A mai napig nagy hatással van rám ez a film.

 

Jézus bátorítja az édesanyákat

Amikor Jézushoz vitték az anyák a gyermekeiket, ő megáldotta őket. Milyen csodálatos lelkülete lehetett! Hogy vonzhatta a gyermektekinteteket, a szeméből micsoda melegség, szelídség, öröm, türelem, békesség áradhatott!  Hiszen egyébként hogyan öltek volna az ölébe, hogyan szedtek volna neki virágot, hogyan hallgatták őt szívesen? A gyerekek érzékei nagyon jók. A gyerekek szerették Jézust, keresték őt. Hittek benne, bíztak benne, szerették őt. Jézus nemcsak a felnőttekért halt meg, hanem a gyerekekért is. Olyan jó látni, hogy milyen nyitott szívűek, hogyan fogadja be a természetes üzenetet a kis lelkük, hogy Jézus él és van, hogy szereti őket, hogy a szívükbe akar költözni. Zsófival sokat imádkozunk ezért, kéri, hogy Jézus költözzön a szívébe. Aztán, amikor vita támad köztünk viselkedését illetően :), akkor ezen elgondolkodom, hogy miért nem megy az, hogy úgy vonzom én is a gyermekemet, ahogy Jézus tette. Persze, tudom a választ, de nem kellene, hogy így legyen, nem? 
Persze a tanítványok meg olyan felnőttesen viselkedtek. Mintha a gyerekeknek nem lenne szükségük Jézusra! Csak azt látták, hogy félbeszakítják Jézust, hogy észrevegye őket. Haragudtak a szülőkre. Úgy gondolták, valami szentséget sértettek meg. Pedig Jézus nem így gondolta. Jézus nemcsak a gyerekeket, hanem az édesanyákat is nagyon szereti. Jól tudja, hogy milyen sok nehézség, küzdelem van ebben a feladatban, és ad erőt, kitartást, lelkesedést, terveket, kreativitást, megerősít, átértékeltet,lendületbe  hoz és még sorolhatnám. Jézus nem küldi el csak úgy a nőket, asszonyokat, feleségeket. Hiszen mennyi női szereplője van a Szentírásnak, amely életek tanúságosak lehetnek számunkra! Én nagyon szeretem olvasgatni a Biblia nőinek az életét, sokat tanulok belőle.

 Jézus azonban máshogy gondolta, mint a tanítványok. Ő megdorgálta a tanítványokat és azt mondta mindenkinek, hogy engedjék hozzá az édesanyákat és gyermekeiket. "Hagyjatok békét e kis gyermekeknek és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jöjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa." (Mt 19:14.)

Úgy megnézném azt a képet. Mit érezhettek ekkor az anyák? Hogy átértékelődhetett az életük, hogy más szemmel is  nz rájuk valaki! Az embert, a kereső embert látta bennük Jézus, akik vágyva vágynak a közelébe. Milyen megnyugtató volt számunkra, hogy nem tehernek érezték jelenlétüket, hanem megtapasztalhatták az elfogadást, a bátorítást, a szeretetet. Jézus ölébe vette az ő gyermekeiket. Milyen jó érzés ez egy anyának, egy szülőnek, amikor elfáradt, megterhelt, amikor erőre van szüksége, akkor Krisztushoz mehet és viheti a gyermekeit is hozzá, elé.
Mert emberileg olyan sok mindent megteszünk értük, hiszen szeretjük őket. De ő számára ez még többet jelent. Ugyanúgy szereti a karon ülő kisgyermeket, babákat, mint az ovisokat, a kisiskolásokat, a tinédzsereket és a felnőtteket, időseket. Nincs különbség. Értük is meghalt.

 Én felnőttként is gyermek vagyok, az is szeretnék maradni. Szülő vagyok Isten jóvoltából, kegyelméből, és ezért hálás vagyok. Igen jó érzés, amikor gondjaimmal Istenhez mehetek, amikor tehetetlennek érzem magam, amikor megnyugtatásra és megnyugvásra van szükségem. Én hiszem és vallom, hogy Istentől elég bölcsességet kapunk a neveléshez.
Én hiszem azt is, hogy ő hív és vár minket, anyákat, és várja azt is, hogy hozzájuk vezessük a mi gyermekeinket. Nem magasröptű teológiai eszmefuttatásokkal, megmondva mikor hogyan viselkedjenek, hanem egyszerűen, szeretve, megölelve őket.

A férjekről, akik...

Mostanában sokat gondolok a férjemre. Arra, hogy mennyire szeretem őt, és milyen hálás vagyok Istennek, hogy Őt adta nekem. Tényleg. Milyen érdekes, hogy fiatalként :) az ember leánya tervezi, eltervezi, hogy milyen társat szeretne magának, és mivel nőként romantikus lévén olyan eszményiséget képzel el, ami valljuk be, nem létezik. Aztán lassan minden átalakul. 

Én azok közé tartozom, akik nem mentek korán férjhez. Elmúltam már 30, mikor kimondtam az Igent, és nem bántam meg. Az utóbbi időszakban mondogatom, hogy de jó lett volna, ha nagy Őmet hamarabb ismerem, de azt gondolom, hogy ezt szintén a romantikus énem mondatja velem. Nem tudom, mi lett volna. És ez így jó. Ez volt Isten szándéka, és jó, hogy az ember nem tudja, nem látja a "mi lett volnákat"...

Szeretném ajánlani kedvenc pszichológusom, vagyis inkább LELKIGONDOZÓM és Előadóm könyvét és beszélgetéseit, mely ezeket erősíti meg, ebben erősít meg mindenkit. Csoda fontos, hogyan válasszunk magunknak párt, milyen szempontok fontosak. Talán sokan vagytok házasok, akik olvassátok e sorokat, de meggyőződésem, hogy az egyik legnagyobb veszély a mai világban pont a párkapcsolatokban van. Abban, hogy nem átgondolt, hogy hirtelen lesz mindenki szerelmes, hogy a külsőségekre ad, a magas elvárásokra (sajnos sok esetben még keresztény körökben is). Ő VÉGH JÓZSEF, akit nagyon-nagyon-nagyon kedvelek. Különleges stílusa, lelkülete, jó humora és remek, szemléletes példái miatt tudom ajánlani. Itt rendelhető meg. Én már elolvastam, és osztogattam barátaimnak, ismerőseimnek és esküvőkön is. :) Itt pedig egy remek beszélgetős műsorban láthatjátok, továbbá előadásait hallgathatjátok itt:)

De most a férjemről gondoltam néhány sort írni. Nagyon hálás vagyok érte, nagyon szeretem, még akkor is, ha nem tökéletes :) Meggyőződésem, hogy az otthon szerepében, alakulásában nagyon fontos szerepet tölt be. Hogy milyen egy gyerek, nagyban meghatározza, milyen a család légköre, milyen a gyerekei viszonya az apjukkal. Ezt nagyon vallom!
Én csonka családban éltem évekig, és bár lett egy nevelőapukám, mégsem azt hozta magával, mint egy igazi. Így én sérült vagyok. A szónak abban az értelmében, ami a családra vonatkozik. Nem volt helyes apaképem. A szüleim próbáltak minket nevelni  a bátyáimmal (illetve csak a kisebbikkel, mert a nagyobbik hamar lelépett világot látni, azóta is ezt teszi) és alapvető értékekre, fontos dolgokra megtanítottak, amikért hálásak is vagyunk. Nem hívő családban nőttem fel. Nevelőapukám munkamániás, így egész életében semmi mást nem tett, csak dolgozott, neki ez az érték, a legfontosabb. Persze, minden évben elmentünk nyaralni, kirándultunk, focizott, sakkozott, tollasozott velünk, nem tudom azt mondani, hogy hú, de... 

Persze, voltak nehézségek is, mert nem örült annak, hogy Isten útját választottam, de ez egy más fejezet.

Nagy Őm szülei is elváltak. Őket az anyukája nevelte fel. Alapvetően nála sem volt apakép. Ő is - ilyen tekintetben - sérült családból jön. Sokszor mondják, hogy ilyen esetekben fennáll az esély, hogy itt is megismétlődik a folytatás, sérülhetnek a gyerekek. Lehet. De Istennel semmi sem lehetetlen!

Meggyőződésem, hogy a boldog család nem az anyán múlik elsősorban. Igen, ő az, aki szervezi a család életét, aki az otthon melegéről gondoskodik, aki képben van, hogy kinek mikor van a családban a születésnapja, megszervezi a családi nyaralásokat, eltervezi, hogy mit kellene a férjnek megcsinálni :), de valljuk be, nagyon kell egy olyan férj, egy olyan apa, aki Gazda. 
Az én nagy Őm nagyon szereti a kertet. Már most azt tervezgeti, hogy mi hogy lesz a kertben, mit hova ültet, mikor megy ki metszeni, mit honnan szerez be. Csendben van, és egyszer csak elmondja, hogy ezt is meg azt is megszervezte, kitalálta és megvalósította. Tavaly beszéltünk arról, hogy milyen jó lenne egy fólia a kertünkbe, mert mégiscsak... és idén jelentem LESZ fóliánk, mert a Gazda elintézte. 

De folytathatnám azzal, hogy jól is főz. (ez persze az anyósomat dicséri) Ritkán teszi, mert nem igazán van rá ideje, de anyósom sok olyan dolgot megtanított a fiainak, ami minden fiúnak a javára válna. Elsősorban azt, hogy önállóak, nem kell őket kiszolgálni, képesek kenni maguknak kenyeret, és nem halnak éhen. (a sógorom is ilyen, azért a többesszám). 
A gyerekeim nagyon szeretik az apjukat. Zsófi egyenesen rajong érte. Nagyon türelmes, nagyon figyelmes. Persze, sokszor fáradt is, de tudja, hogy én is az vagyok. Ilyenkor kapok mindig egy fél órát a fürdőben, mert tudja, hogy engem az nyugtat meg. 

Azt írta Ellen White, hogy "A férj a ház összetartó kötele." Ezt gondolom én is.

Egyszer egy munkatársam, amikor férjeinkről beszélgettünk, azt mondta nekem, hogy "Nem hiszem el, hogy nincs egyetlen rossz tulajdonsága sem." De van. Akkor is volt, és ma is van. De ez nem publikus. Úgy értem, nem szapulom és nem szidom a társamat másoknak, nem mondom el a hibáit, nem adom ki, nem bántom meg, és nem alázom meg mások előtt. Ha hibát látok benne, vagy valamivel nem értek egyet, elmondom neki. 

Persze arra próbálok figyelni, HOGYAN. Tudom, hogy sokszor fáradt, és ilyenkor visszavonul az amúgy is szűk csigaházába. Az viszont - és ne haragudj meg kedves Józsi :) - nem megy, amit egykor említettél, hogy ilyenkor üljek oda mellé, és csendben hallgassak vele. Nem tudok. Még. De igyekszem és tanulni szeretném...

Te miért szereted a férjedet?

El se hiszem...

hogy eltelt 3 év... Pedig eltelt. Még most született ez az édes csöppség, akit annyira vártunk és aki oly sok szeretetet és kedvességet, melegséget és örömet ad nekünk.

Nagyon hálás vagyok érte Istennek!

És persze a ráadásért is :)

Aludni jó?!

Pár napja elmélkedem azon, hogy miért is lep meg engem, hogy édes kicsi lányom nem szeret aludni. Azt hiszem, az alvás egy olyan dolog lett, amit nem szeretünk, ami népszerűtlen. Amikor este van és megyünk aludni - pedig már látod, hogy fáradt és rettenetesen nyűgös, akkor is azt állítja: "nem vagyok álmos". Közben dörgöli a szemét és nagyokat ásít, de kitart, mert az adott szó kötelez. :) Közben azt mondja folyamatosan: "Már tegnap is aludtam." Valóban, de ez egy ilyen élet, ahol néha aludni kell. Szerintem, ha rajta múlna megdöntené a NEM ALVÁS REKORDOT! De jó, hogy nem rajta múlik!

 Azon gondolkoztam el, hogy nem lehetek túlságosan mérges rá ezért, hiszen én is azok közé tartozom, akik nem szeretnek aludni, akik sajnálják az alvásra az időt. Mindig is nehezen aludtam el. Emlékszem, amikor az oviba jártam, és altatási idő volt, akkor én alvás helyett mesével szórakoztattam Fegyveres Kriszti barátnőmet, akiről persze  azóta sem tudok semmit. De már akkor inkább a meséket és a beszélgetést választottam. Nem szerettem aludni. Iskolás koromban sem, és tinédzserként sem. Nem jártam bulikba meg szórakozóhelyekre, hanem hajnalokig olvastam inkább. Ha kezembe akadt egy jó könyv, nem bírtam letenni és csak olvastam és olvastam. Sokszor a zseblámpás módszert is bevetettem, hogy a szüleim észre ne vegyék, hogy még olvasok... Most is elég jól bírom az éjszakázást. Nincs nagy alvásigényem, ami nem jelenti azt, hogy néha nem örülnék annak, ha aludhatnék és nem kellene felkelni, de ez ritkán van.

Ezért értem meg Zsófit, és tudom, hogy ezt örökölte. Ő is egy mozgékony alkat, mindig úton van, megy, az élet meg nem áll nála. Sokszor kiborultam az alvás miatt (akik olvassátok soraimat, tudjátok ezt), de azóta átértékeltem sokszor már ezt a témát. Előfordul, hogy még mindig nem az igazi, de igyekszem. Vicces, hogy én magyarázom azt, hogy miért fontos az alvás. Persze én is tudom, és azt is tudom, hogy fontos. Isten 8 alapelvében ott a pihenés. Ott van az 1 nap, amit Istennek adok az életemből, amikor pihenek, amikor vele foglalkozom, amikor megszentelem azt a napot. Ha Isten megpihent, akinek nincs szüksége pihenésre, akkor ez jelent valamit, nem igaz?

Ritka, elkapott, édes pillanatok. Zsófi és nagy Őm alszanak. Hát nem édesek?

Gondolkodtam azokon a fiatalokon is, akik az éjszakákat ébren töltik. Jó, egyszer-kétszer kipróbáltam, hogy elmentem szórakozni, de éjfél után már alig bírtam, és inkább hazamentem. Valahogy nem pörgetett fel semmi. Sem a dübörgő diszkózene, sem az italozás (nem is ittam alkoholt), sem a buli heve. Próbáltam, hogy elmondhassam, de nem tudom elmondani... Egy jó könyv vagy egy film sokkal jobban vonzott magával. Ezért nem tudom a mai fiatalokat követni. Igen, volt, hogy hajnal 2-kor feküdtem le, de akkor is inkább egy jót beszélgettem valakivel.

EGY KIS KITÉRŐ ÉLETEMBŐL EZZEL KAPCSOLATBAN: 

Emlékszem, kb. 16-17 éves voltam, elhívtak egy szilveszteri buliba. Ún. "értelmiségi buliba", ha értitek mire gondolok. Olyan alternatív-klubba. Úgy gondoltam, hogy ha ilyen helyekre járok akkor "entellektüelnek" tűnhetek. És komoly, mély gondolkodású és értelmes emberek jártak oda. Tényleg. Beszélgettünk az élet dolgairól - leginkább arról, hogy milyen rossz az élet és milyen szenvedés :)) (bocsánat, ma ezen csak mosolygok, akkor halálos komolyan gondoltuk, pedig nem volt rossz életünk). Korán mentünk egy barátnőmmel, és már korán hulla részeg volt egy-két ember. Nos, ez kiábrándító volt számomra. Nem mondom, hogy akkor - bár soha nem tudtam elfogadni, és egyetérteni azzal, hogy inni kell ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, - úgy gondoltam, jó, igyon meg valaki 1 pohár sört vagy bort, de a részegségnek ugyan mi értelme? Emlékszem, arra a fiúra is, aki már akkor lemerevedve ült, pedig milyen messze volt még éjfél, és arról filozofált, hogy bárcsak kőszikla lenne, hogy ne érezzen. Szerelmi csalódása volt. Aztán történtek az események, és semmi másról nem szólt, az ún. magukat értelmesnek tartó emberek bulija, mint az ivásról, dohányzásról, drogról (mint később kiderült számomra), pogózásról. Haza is mentem. Onnantól kezdve soha nem mentem buliba. Persze ennek az volt a fő oka, és ezért nagyon hálás vagyok, hogy megismerhettem Istent, és egy teljesen más közösségben, másfajta emberek és lelkület mellett jobb "bulikban" vehettem részt. 

Ott nem volt éjszakázás. Isten nem azért adta az éjszakát, hogy fent legyünk, hanem hogy pihenhessünk. Beszélgetni lehet napközben. Emlékszem, amikor megismertem nagy Őmet, és elutaztunk egymáshoz (350 km), valaki azt kérdezte tőlem: "Akkor gondolom, végigbeszélgettétek az éjszakát?" Nem. Aludtunk. (És akármilyen furcsa, nem együtt.) Ott volt a reggeltől-estig időszak.

 Istennek nem tetszik az, ha valaki, ha a keresztény fiatal éjszakáig fent van. Azt értettem meg, hogy ha sokáig fent van az ember, akkor károsodik az egészség, nem tud úgy gondolkodni az ember másnap, nem tudja elvégezni a kötelességeit, fáradékonyabb lesz stb. Nekem sem megy ez most még nagyon, de próbálkozom. Az igaz, hogy nincs nagy alvásigényem (5-6 óra), és van, hogy este jutok csak oda, hogy olvassak kicsit, vagy írjak, de mindenképpen figyelni szeretnék arra, hogy kialudjam magam. Mindenkinek így jó ez. 

A gyerekeimnek főleg, hiszen nem jó az, ha anyuka indulatos, türelmetlen, nem pihent és kifacsart. Nincs olyan feladat, amit ne lehetne napközben megoldani. Ezt most értettem meg, amikor is 3 gyermekanyag megírásába vágtam bele. Nem lehet és nem szabad azért éjszakázni, hogy időre elkészüljön az ember. Azt tapasztaltam, hogy Isten mindig segít, erősít, segítséget ad, bátorít, ötleteket ad és IDŐT!

Azt próbálom erősíteni Zsófiban is, hogy aludni jó. És magamban is. Mert ha én sem szeretek aludni, akkor magammal kell kezdeni. Nem is kérhetek olyat számon tőle, amiben én magam sem vagyok következetes. Sajnos néha elrontom, de annyira szeretném ezt (is) jól csinálni. 

Szurkoljatok!