2017. május 21., vasárnap

Csokis keksz és az M&M's

A május nálunk mindig nagyon húzós. Két gyerekem is májusban született - 2 nap különbséggel, és mindig egyszerre tartjuk a születésnapi "bulijukat". Meg persze Zsófinak ilyenkor van a névnapja, így egybe letudhatunk mindent. Ilyenkor egész gyereksereg jön el hozzánk. A május jó hónap, mert már sokat lehetnek kint, és kiengedhetik az energiákat, nem bent a házban. Én ennek egyébként nagyon örülök. :)

Megmondom őszintén, hogy nem vagyok híve annak, hogy egy gyerek, csak hogy jóban legyen és jó pontokat szerezhessen, az egész osztályát hívja meg magához. Ismerek ilyen helyzetet. Mi évek óta ugyanazokat az embereket hívjuk, akik ténylegesen a barátaink, és akikkel jóban vagyunk, és a gyerekek is jól kijönnek. Jó látni, ahogy az évek alatt formálódtak, alakultak, és már a lányok is igen komolyak, nincsenek például nyávogások és árulkodások. :) :)

Az a típus vagyok, aki szeret vendégül látni és készülni. És az, aki szereti, ha kipróbálhat új sütiket. 

Szeretek blogokon járni és kutatgatni, olvasgatni, mert ki tudja, hogy honnan lesznek a nagy ötletek! :) Azon gondolkoztam, hogy valami újdonságot sütök a gyerekeknek, mégiscsak egy szülinapi partyról van szó!
És akkor megtaláltam ezt a kekszet:
Gyors és finom.

Hozzávalók: (Kb. 20 db kekszhez, egy nagy gáztepsinyi adaghoz).
120 g liszt + 25 g kakaópor,
100 g porcukor
80 g puha vaj
1 egész tojás
1 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
1 kevés só
1 kis csomag Smarties, vagy M&M’s (kb. 150 g)
(Az az igazság, hogy én a kekszeket dupla mennyiségből csinálom, mert 20 darab nálunk nem tart sokáig.)

Elkészítés:
1) A puha vajat géppel alaposan kihabosítjuk.
2) Hozzáadjuk a vaníliás cukrot, majd a porcukrot és a tojást.
3) Erre szitáljuk a száraz hozzávalókat (lisztet, kakaóport, sót és sütőport), amit alaposan kikeverünk.
4) A tészta egy puha massza lesz, amiből 3-4 cm átmérőjű golyókat formálunk és sütőpapírral bélelt lemezre nyomkodunk. Én kanalazni szoktam. Mármint kanállal szedem rá a sütőpapírra. Szeretem, ha kicsit rusztikusabb :) :)
5) Díszítsük ki az M&M-szel a sütiket. Én így utólag rájöttem, hogy tehettem volna többet bele, de első próbálkozásra így alakult. 
Fontos!!! A kekszek között hagyjunk nagyobb helyet, mert azok terülni fognak.
Előmelegített 170°C-os sütőben max. 15 percig süssük a kekszeket. Figyeljünk rá, hogy ne süssük túl a kekszet, mert kiszárad!

2 megjegyzés:

  1. Boldog születésnapot és névnapot a gyerekeknek. Én már lassan azon gondolkodom, van-e egyáltalán olyan hónap, amikor nincs családi ünnepünk... talán a szeptember.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük. :) Nálunk a június ilyen.

      Törlés