2017. május 19., péntek

Ami nagyon fontos a gyerekeim életében,

az a sport és a zene. És - nincs mit tagadnom -, a matek. Meg a nyelvek.
Javítja a jellemüket, a szellemüket, a testüket és a gondolkodásukat. Én pedig ebben hiszek, és ezt szeretném.
A világnak nincs szüksége egyen gyerekekre, csak egyéniségekre!

Tegnap Nimródot vittem úszni az uszodába. Zsófit is szoktam, mert ugyanakkor úsznak - csak másnál -, de kislányomnak aznap nem volt úszás, helyette előtte való nap ment el.
Mit ne mondjak, tény, ami tény, elég macera, mert sok idő. Ráadásul azt az időt, amit ülsz a lelátón otthon el tudnád tölteni mással is. Ez egy csomó idő, ami alapvetően feleslegesnek tűnik. Neked. De nem nekik. :)
Beszélgettem egy nénivel, aki mondta nekem: "Ó, akkor maga sem unatkozik!"
Hát nem.
Andrea Kánya fényképe. Sokszor figyeltem már a gyerekeket, akik úszni járnak. Biztosan más sportban is így van, de én csak erről tudok nyilatkozni. :) És a kislányomat is figyelem már egy ideje. Sokat változott, és azt kell mondjam, hogy a javára.
Volt egy időszak az életében, amikor nagyon nehéz volt vele, amikor magatartási gondokkal küzdöttünk, amikor megharcoltunk minden egyes napot a viselkedéssel és a hozzáállással. Nagyon aranyos gyerek, de nem igazán a kontrolláltság az erőssége. Számára az a szabály, ha nincs szabály - ellenben a kisfiammal, aki kiborul szabályok nélkül.
Így, amikor nagyon elszaladt vele a ló, ti. beírást hozott haza az iskolából, el kellett gondolkoznunk, hogy milyen következménye legyen.
Én nem hiszek abban, hogy a gyerekekre rá kell hagyni a dolgokat, aztán majd minden megoldódik magától. Szerintem hamar meg kell őket tanítani egyrészt az önállóságra, másrészt a felelősségvállalásra.
Ezért Férjjel azt a döntést hoztuk meg, hogy 1 hónapig nem járhatott úszni. Ez Zsófinak, aki nagyon-nagyon szereti kemény menet volt. De volt egy kis ideje, hogy átgondolja a hozzáállását a dolgokhoz, az iskolához, másokhoz való viszonyát.
Valaki azt mondta nekem, hogy "Miért éppen az úszással büntetitek, amikor szereti?"
Andrea Kánya fényképe.Hát persze, hogy valami olyasmit veszek el tőle, amit szeret. Ha azt mondtam volna neki, hogy egy hónapig nem matekozhat, szerintetek változott volna valami? :)
Most ott tartunk, hogy sokat változott. A jegyei, a hozzáállása, a másokhoz való viszonya (kivéve a testvéreit, de ez benne van a pakliban).

A másik ilyen nagy szerelem az életében a gitár. Ő választotta, és szerintem elég ügyes is. Állítólag még érzéke is van hozzá.
Mivel én nem vagyok muzikális alkat, tőlem nem sok mindent tanulhatott ilyen téren. De ő választotta, és nagyon szeret járni. Egyébként azért nem a gitárt vettük el tőle - szimplán anyagi viszonyulásból -, mert az előre ki kellett fizetni, míg úszást havonta kell. :)
Zsófia nagyon szeret járni a tanárához, aki egy fiatal ember. Első ránézésre azt mondod, húúúúú!, hiszen egy raszta fiúról van szó.
Érdekes dolog az ítélkezés.
Péntekenként együtt szoktunk utazni a tanárral Mórra. Ugyanazzal a busszal jövünk haza. Ő jön dolgozni, én akkor fejezem be Fehérváron. Egyszer egy ismerősömmel beszélgettünk a buszon, egy erős egyéniségű (szintén zenetanár, de már régen nem tanít) nő, akinek határozott véleménye van. Kiderült, hogy ez az emberke tanítja a kislányomat.
Láttam, hogy kikerekedett a szeme, és tett valami olyasmi megjegyzést, hogy "Hát, nem bíznám rá a gyerekemet, ahogy kinéz! Mit adhat neki ez a tanár?"
Hogy mit? Lelkesedést, szorgalmat (nem szokott magától szorgalmi házit csinálni, de gitározni mindig szívesen leül), emberséget, kedvességet, lazaságot, a zene iránti szeretetét...
Kell ennél több?
Persze, amikor utána kiderül, hogy az ő férje benne volt egy megvesztegetési botrányban, akkor számomra nem is kérdés, hogy kire bíznám inkább a gyerekemet!

Úgyhogy szívesen töltöm az időmet az uszodában, a zeneiskolában, mert tudom, hogy ez később a gyerekeim javát fogja szolgálni.

2 megjegyzés: