Nem olyan régen éppen arra gondoltam, hogy milyen különleges az, amikor van egy ténylegesen tehetséges gyereked. Aki valamiből kitűnik, és valamiben a legjobb. Tehetséges. Persze, hogy minden anya büszke a gyerekére, és - valljuk be őszintén, még akkor is, ha Vekerdy Tamás nem így gondolja -, hogy szeretnénk, ha nekünk is jó tanuló, netalántán kitűnő gyerekünk lenne. Én szeretném, de nekem nincs ilyen gyerekem. Vagyis kisfiamban ott van a hajlam és a lehetőség, de kicsit lustácska, abból él, ami alapszinten biztossá teszi a jó jegyeit. Tényleg mondom, hogy hihetetlen agya van.
Hamar kiderült nála a logikus gondolkodás és a jó matekkészség. Éppen ezért, amikor tavaly jelezte, hogy sakkra szeretne járni, örültem. Nekem ebben sem adottságom, sem tehetségem, ám nála biztos jelei voltak annak, hogy alkalmas erre. És valóban így van, bármilyen versenyre elmegy, mindig elhoz egy érmet. Legutóbbi versenyén is II. lett. Ez azért nagy dolog szerintem.
És valóban nagyon büszke is vagyok rá. Az iskolában is ott van a legjobbak között, de leginkább matekból hajtja magát. A kedvenc mondásom tőle: "Ja, kaptam 6 ötöst, mert volt 60 piros pontom. Vagy egy kicsit több."
Maximalista egyébként, mert szeret mindent jól megcsinálni, nem hibázni, mindent jól tudni, de hiányzik belőle egy kis plusz, amit én + szorgalomnak hívok. De tehetséges.
Egy csomó cikket és írást elolvastam a tehetséges gyerekekről. Kellett, mert nagylányomnál alsóban adódtak gondok. Nem tudja kezelni az érzelmi hullámzásait és kitöréseit, soha nem is tudta. Nagyon érzékeny lélek, mindent a szívére vesz. Emellett mindig mindent máshogy lát és máshogy is él meg. Egy szétszórt, szórakozott leány, aki - ahogy szoktam mondani -, a Föld.2-őn él, és máshogy látja a világot. És mivel tényleg nagyon érzékeny, az iskolában is hullámszerűen élte a mindennapjait. Nehéz volt vele boldogulni.
Tény, és való, hogy egy matek tagozatos osztályban, ahol a tanító néni is elég katonás és nem egy tutujgatós fajta, és ráadásul csak fiai vannak, nem igazán tudott mit kezdeni az én művészi vénás, hiszire erősen hajlamos lányommal. Bár meg kell mondjam, én azt láttam, hogy mindent megtett, és nem tudok rosszat mondani rá. De tényleg. Próbálkozott, még Nevelési Tanácsadóba is elküldte, de ott csak az derült ki, hogy figyelemzavaros, amit én papír nélkül is megmondtam volna nekik. Jó, mondjuk még egy-két más apróság is, de azok nem olyan vészesek. (Később beszélgettem egy pszichológussal, és ő azt mondta, hogy ezek nem igazán számítanak, mert attól is függ, hogy milyen körülmények között írja meg a gyerek a tesztet, hogy ébredt, milyen volt a holdállás stb.) Na, mindegy.
Azért küldte el, mert művészetileg pedig tehetséges volt, és biztosan ez az oka.
Én nem mondom, hogy nincs benne igazság, a művészlelkek mások, furcsák. Én már csak tudom. :)
Zsófiával mi nagyon hasonlóak vagyunk. Nemcsak külsőleg, hanem természetre is. Én is szétszórt és szórakozott vagyok, nem vagyok mindig képben, éppen úgy, ahogy ő. Elhagyom a dolgaimat, éppen úgy, ahogy ő. Az érzelmi kitöréseim nekem is nagyon magasan vannak, és nem bírom az igazságtalanságot. Éppen úgy, ahogy ő. Ha valami nem érdekel, akkor azzal nem vagyok hajlandó még csak szóba se állni, mert "tök unalmas". És szerintem is az. Nem bírja megtanulni a szabályokat és értelmezni őket. Szerinte teljesen feleslegesek a szabályok. (NA TALÁN, EZ A KÜLÖNBSÉG, MERT EZT NEM TŐLEM ÖRÖKÖLTE. ÉS ERŐSEN KONTROLLOS ÉS SZABÁLYMÁNIÁS VAGYOK. EZ A KISFIAMNÁL VEHETŐ ÉSZRE.
Pl. nagyon érdekes, hogy mennyire nem bírja megtanulni a piros matek szabályokat, szó szerint visszamondani. De nem tudja a szolfézst sem, hogy hol és mikor, milyen dúr vagy mol meg mit tudom én... bocsi, zenészek! Ebben a kettőben nem tudok neki segíteni.
De ha elé tesznek egy kottát, simán lejátssza. Ha egy matek feladatot kell megoldani, megcsinálni. Csak jelzem, hogy nekem ez egykoron nem ment. :)
A rajzolása is különleges szerintem. Érdekes stílusa van. Nem kiemelkedően tehetséges, de van egy stílusa, amiről felismerhető. Ezt egyébként az alsós tanító nénije remekül meglátta, és ez irányba nagyon terelgette. És jól tette.
Mindig arra vártam, hogy valamelyik gyerekem majd "örökli" az irodalom
mániámat. És íme... eljött az idő. A nagylányom állandóan olvas, és
élvezi is a könyveket. Rendszeresen elvonul a szobájába, és olvas. Még
az esti mese/történetolvasásnál is inkább a saját könyveit bújja. ... És
most a legújabb kedvence a János vitéz. Ez egy iskolai feladat volt, de
muszáj megosztanom veletek, mert annyira BÜSZKE vagyok rá! (Mondjuk
ezért a tanárainak is jár dicséret! Alsósnak és felsősnek egyaránt!
Úgyhogy Köszönöm!)
Ja, és még humora is van. Ami nagy kincs, mert kisfiamnak tényleg nincs. De semmilyen formában.
Ezt írta ki a fali táblára, amikor olvasni akart:
És legvégül itt van az én legkisebb lánykám. Igazából még nem tudom, hogy milyen tanuló lesz, bár nagyon vágyik iskolába. Amit viszont biztosan tudok vele kapcsolatban, hogy nagyon jó hangja van. Annyira szépen és tisztán énekel, hogy jó hallgatni. Akárhová megy, akármit csinál, mindig énekel. Néha Férjjel csak ülünk és hallgatjuk, ahogy 1 hónappal ezelőtt tanult énekeket énekelt, és emlékszik a szövegére, dallamára. Ahogy bekerült az oviba, kb. 1 hónap múlva már tudta, hogy melyik gyereknek ki az anyukája, apukája, kinek mi a jele. Nagylányomnak 3 év múlva sem ment ez. :) Mert neki nem volt fontos, ellenben az, hogy jól érezze magát az oviban és mindenhol, az igen.
Kata alapvetően egy ilyen gyerek. Mindig mosolyog, mindig jókedvű, mindig kedves. Ha szomorú vagy, odamegy és megvigasztal. Kedves személyiségével szebbé teszi a napodat. De persze, neki is van rossz időszaka, hiszen gyerek.
Ám, ha lehet ezt mondani, a 3 gyerek közül neki van a legjobb természete. Úgy értem, vele a legkönnyebb. Hálás vagyok, hogy Isten még adta nekünk őt.
De mindehhez egy érdekes adalék. Nagyon hosszú verseket képes megjegyezni, szaval, versel, játszik. Ám ezt nem hajlandó megtenni mások előtt. Az oviban például 3 éve nem állt fel és nem mondott el egy verset sem a többiek előtt. Nem vesz részt semmilyen szereplős feladatokban, mert nagyon gátlásos idegenekkel szemben. Pedig az oviról azt gondolnánk, hogy ismerős terep, de nem. Még szeptemberben úgy volt, hogy nem engedik iskolába emiatt.
Ő nagyon vágyik. És ami nagyon érdekes, hogy nem az ének tagozatot szeretné (tudjátok, ott ki kell állni mások elé, szerepelni kell, ott lenne rosszul), hanem ő is matekos lesz. Tanító nénit választott. Mondjuk nem lesz könnyű dolga a tanító néninek, de én neki szurkolok! :)
Szóval, ezt a hosszú ömlengést csak azért írtam, mert BOLDOGNAK érzem magam. És HÁLÁSNAK. Istennek csodálatos tervei vannak a mi életünkre nézve. Gyerekeket kaptunk tőle, és ő már előre tudta, hogy milyenek lesznek, és milyen jó dolgokkal fognak minket megajándékozni. Nyilván azt is tudta, hogy rosszakkal is, de ez most nem opció.
Egyszerűen csak az jutott az eszembe, hogy legyünk hálásak a gyermekeinkért!
És ha van kedved, szívesen olvasnám, hogy a Te gyermeked miben tehetséges!
