Egy kis lelki gondolat

 A gyerekeim minden héten kapnak egy-egy kedves gondolatot és üzenetet Szabó Attila lelkészünktől. Kedves, elgondolkodtató és okulást szolgáló történetek vannak be. A mait gondoltam megosztom veletek.

Albert Schweitzer és a házőrző pelikán

A pelikán hatalmas vízimadár, óriási, rugalmas erszénnyel a csőre alatt. Körülbelül másfél méteres hosszával, 2,5–3 méteres szárnyfesztávolságával ő a legnagyobb úszóhártyás szárnyas. Ez a csaknem néma, gyorsan úszó madár hatalmas kolóniákban él, amelyek együttműködnek a halfogásban, a táplálékszerzésben.

Az egyik ilyen erős, méltóságteljes szárnyas hirtelen lecsapott egy afrikai asszonyra, aki csónakjában éppen halat szállított. A megrémült asszony ijedtében úgy ráütött a keze ügyében lévő evezővel a madárra, hogy az állat egyik lába meg a szárnya komolyan megsérült. Albert Schweitzer, akinek a közelben volt az őserdei kórháza, miután értesült az esetről, gondjaiba vette a madarat, aki rövid időn belül felépült, és szabadon ereszthették.

Azonban ez a pelikán, amely azelőtt a madárközösség tagjaként a vízben élt, most nem akarta elhagyni az orvost. Kiváló éjjeliőrré vált. Erős csőre elijesztett minden arra ólálkodót. Hűségesen vigyázott és védte a doktort. A megmentője iránti hála megváltoztatta a pelikán addigi természetét.

Isten iránti szeretet téged is képes megváltoztatni. Képessé tesz, hogy ne a gonoszt akard cselekedni, hanem szeress Istennek tetszően élni.

A HNA egyház hitelvi füzetei

 

A megmentőnkért érzett hála képes megváltoztatni az ember alaptermészetét. Találkozni Jézus szeretetével, értünk önmagát feláldozó lelkületével mély, átalakító benyomást tesz ránk.

„Még János, a szeretett tanítvány – aki később oly hűen tükrözte vissza a Megváltó jellemét – sem volt természettől fogva szeretetreméltó. Nemcsak magabiztos volt és becsvágyó, hanem még indulatos és visszavágásra kész is, ha megsértették. Amint megnyilatkozott azonban előtte Jézus egyedülálló isteni jelleme, ennek fényében meglátta a maga tökéletlenségeit, megalázta magát e szembesülés hatására. Csodálattal és szeretettel töltötte be lelkét az az erő és türelem, hatalom és gyengédség, fenség és szelídség, amit Isten Fia mindennapi életében szemlélt. Szíve nap mint nap jobban vonzódott és kötődött Krisztushoz, míg végül – iránta való szeretetében – egészen szem elől tévesztette a saját énjét. Haragtartó, becsvágyó természetét alárendelte Krisztus átalakító hatalmának. A Szentlélek újjáteremtő befolyása megújította szívét. Krisztus szeretetének hatalma véghezvitte jelleme à ¡tformálását. Ez a biztos eredménye a Jézussal való szövetségi egyesülésnek minden esetben. Ha Krisztus lakozik egy ember szívében, akkor ennek hatására teljességgel átalakul a természete. Krisztus Lelke, szeretete meglágyítja a szívet, engedelmességre készteti a lelket, és felfelé – Isten és a menny felé – irányítja a gondolatokat és a vágyakat.” (Ellen G. White: Krisztushoz vezető lépések, 63–64. o.) 

Te már találkoztál vele?

 „A tövis helyén ciprus nő, bogáncs helyett mirtusz.” (Ézsaiás próféta 55,13)

 Szerető barátod: Attila bácsi

Fantasztikus!

#285. Egy nehéz nap margójára

Ma tényleg, kimondottan nehéz, hosszú és fárasztó napom volt. 

Ma kicsit az örök optimizmusom is megrengett. Annyira, hogy ma el-és belefáradtam a napba. 

– A mai nap egy nehéz nap volt. – mondta Micimackó.

Szünet következett.

– Akarsz beszélni róla? – kérdezte Malacka.

– Nem. – felelte Micimackó egy kicsit később. Nem, nem hiszem, hogy akarok.

– Rendben van, mondta Malacka, és odament és leült a barátja mellé.

– Mit csinálsz? – kérdezte Micimackó.

– Valójában semmit. – mondta Malacka. Csak tudom, hogy milyenek a Nehéz Napok. Elég gyakran én sem szeretnék beszélni róla a Nehéz Napjaimon. De az ég szerelmére! – folytatta Malacka. A Nehéz Napok sokkal könnyebbek, ha tudod, hogy van valaki, aki ott van neked. És én mindig itt leszek neked, Micimackó.

És ahogy Micimackó ott ült, a fejében feldolgozva az ő Nehéz Napját, miközben a szilárd, megbízható Malacka csendben ült mellette, lóbálva a kis lábait. arra gondolt, hogy a legjobb barátjának még soha nem volt ennyire igaza.

A megbocsátásról

Most találtam, és olyan nagyon tetszik...

Egyszer, amikor a repülőtéren jártam, feltűnt az egyik ismerősöm. Már régóta nem láttam ezt a férfit, de sokszor eszembe jutott. Túl volt egy váláson, és úgy gondoltam, hogy jó részt miatta történt. Észrevettem, hogy nem volt egyedül. „Micsoda egy gazember! Csak néhány hónap telt el, és itt van egy másik nővel?” Már üdvözölni sem volt kedvem, ahogy kimondtam az ítéletet a jellemére. Azonban meglátott engem és integetett. Felém vette az irányt. Nem volt mit tennem, csapdába kerültem. Beszélgetnem kellett a haszontalanjával. „Max, bemutatom a nagynénémet és a férjét.” Nagyot nyeltem. Az imént nem vettem észre a férfit. „Éppen egy családi összejövetelre tartunk. Biztosan neked is nagyon örülnének.” „Igen, az ön könyveit használjuk a házicsoportunkban” – vetette közbe a nagybácsi. „Nagyszerű meglátásai vannak.” „Ha tudná, milyen nagyszerűek” – gondoltam magamban. „Éppen most követtem el a meg nem bocsátás bűnét. Ítélkeztem, anélkül, hogy az egész sztorit ismertem volna.” Megbocsátani valakinek, azt jelenti, hogy beismerjük, hogy vannak korlátaink. Az élet egyetlen kirakó darabjával rendelkezünk. Egyedül Isten ismeri a dobozon levő képet. A megbocsátás nem azt jelenti, hogy annak volt igaza, aki megbántott. A megbocsátás azt jelenti, azt valljuk, hogy Isten igazságos, és a helyes dolgot fogja tenni. Különben is, nincs elég tennivalónk, hogy még Isten dolgát is magunkra vesszük?
M a x L u c a d o

Az egyik kedvenc történetem

52/12. Gyermekeink kívánságai

"Nem törvényszerű, hogy a jó orvosság föltétlenül keserű"  - mondja egy ismert tv-reklám.
Anna az elmúlt tél egyik napján gondolt erre a mondásra. Halkan közeledett fia ágyához, akinek vírusos influenzája volt. Kezében az orvosságos üveg és egy kanál. Erik védekező grimaszra fintorította arcát, de ahogy lenyelte az orvosságot, felderült az ábrázata.
"Anyu - kiáltotta, miközben az orvosság maradékát nyalogatta a kanálról -, hiszen ez annyira finom, hogy nem hiszem, hogy hamarosan meggyógyulok tőle."

A televízió feltalálása előtt évezredekkel már Dávid király, a zsoltáros, hasonló gondolatot dicsér: "Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak a testvérek." Zsoltárok 133,1

Bizony , jó és gyönyörűséges. Bizonyára Urunk jó és gyönyörűséges dolognak rendelte a keresztény testvérek együttlétét. Ugyanígy magától értetődően elvárja, hogy építő hitet sugározzunk egymás felé. Némelyikünknek el kell felejtenie azt a régi beidegződést, hogy ami a léleknek jó, az nem lehet ugyanakkor örvendetes is. Vagy azt a nézetet, hogy a keresztény élet nem más, mint a földi örömök szüntelen megtagadása, és nincs helye benne a tréfálkozásnak, vidámságnak és szép dolgoknak. Az ilyen beállítás csak savanyúképű, komor keresztényektől származhat. S ha gyermekeink és serdülőink ilyen "kóstolót" kapnak a keresztény életből, nem csoda, hogy olyan sokan visszariadnak tőle. Komoly imádságaink mellett - hogy gyermekeink ne csússzanak le a szellemi nihilbe, és ne az legyen a legfőbb vágyuk, hogy mikor kerülhetnek ki végre az otthoni vallásoskodás légköréből - nagyon komolyan mérlegre kell tennünk egész keresztény életünket, azt az életet, amelyet a szemük előtt folytatunk.

Vajon szüntelen homlokráncoló rosszallással szállunk szembe gyermekünk kívánságaival, még akkor is, ha az nem tilalmas, mindössze szokatlan? A közelmúltban egy asszony-találkozón az ismert evangélista - Billy Graham - felesége mondta el, hogy nemrégiben komoly leckét kapott ebben. Amikor a gyermekszobából dübörgő beat-zenét hallott, energikusan szólt be:"Elég ebből a lármából!' Csak azután gondolta végig, milyen hatása lehet ennek gyermekeinkre, és elkezdett velük beszélgetni ennek a zenei irányzatnak a sajátosságairól. Sőt, annyira ment, hogy maga is megvásárolt egy beat-lemezt, ami történetesen gyermekeinek kedvenc száma volt.
"Jutalmul - tette hozzá meleg mosollyal - gyermekeim meghívtak a lemez ünnepélyes együtthallgatására." Így épül híd a nemzedékeket elválasztó szakadék fölött.

Ilyen magatartás láttán gyermekeink felismerik, hogy kereszténynek lenni nemcsak jó, hanem még örvendetes dolog is lehet. Gondoljunk mindig arra, hogy a jó orvosság nem mindig föltétlenül keserű.

52/11. Legyen időnk - a semmittevésre

Szöget ütött a fejemben annak az ötgyermekes édesanyának a megjegyzése, akivel a múlt nyáron néhány hétig együtt voltam: "Azt hiszem, mindenkinek időt kellene szakítania olykor  - a semmittevésre." Magyarázólag hozzátette: Mindig örülök, ha látom, hogy gyermekeim napközben olykor - semmit sem csinálnak."

Hogy ebben a lázas tevékeny, mindent magával ragadó korban időnk legyen semmit sem tenni?!
Ez az édesanya ösztönösen felismerte, hogy életkortól függetlenül minden emberben megvan a vágy, hogy egy kicsit lazítson, egy kicsit lustálkodjon. Ez a vágy a legkülönbözőbb módokon juthat kifejezésre. Egyszer, az egyébként temperamentumos, tizennégy éves fiunk esetleg teljesen elábrándozva ül egy nyugágyon, fejét kezébe támasztja és egyetlen izma sem rezdül. Vagy ötéves gyermekünk már jó ideje tétlenül bámul ki az ablakon. Szó sincs arról, hogy "nem csinálnak semmit". A nagyobbik talán éppen most állítja újra helyre "testének és lelkének egyensúlyát". Talán valamilyen nagy kalandon esett át, és most piheni ki a kiállott izgalmakat.

A bölcs és megértő édesanya nem zavarja ilyenkor gyermekét pl. így: "Nem kellene inkább dolgoznod egy kicsit?" vagy "Nincs mit csinálnod?" Megértő viselkedése gazdag jutalmát nyerheti azzal, hogy bepillantást nyer gyermeke rejtett gondolataiba.

Az ötéves Szilvia már jó néhány perce teljesen csendben bámulja, ahogy az esőcseppek végigfutnak az ablakon. azután nagy szemeket meresztve anyjához fordul, és így szól: "Anyu, éppen arra gondoltam, hogy talán az Úr Jézus nemsokára visszajön." A "semmittevésnek" ezekben a pillanataiban a gyermek gondolatai az örök öröm forrásán járnak.
Ha tiszteletben tartjuk ezeket a "csendes perceket", talán olyan betekintést nyerhetünk gyermekünk lelkivilágába, amely által mind a mi életünk, mind az övé meggazdagodhat.

Talán ezekre a pillanatokra utal a Biblia, amikor azt mondja: "csendes életet folytassatok" (I. Thesszalonika 4,11)

Talán elmélázva nézünk ki az ablakon, miközben a félig megfőtt krumplit tartjuk a kezünkben, vagy látszólag tétlenül állunk a mosógép vagy  a tűzhely mellett. Miért is éreznénk e pillanatok miatt bűntudatot?
Az édesanyáknak is szükségük van időre a SEMMITTEVÉSHEZ, arra, hogy lelkük megpihenhessen.

52/10. Egy napra elégséges erő

Sajnos, egyáltalán nem tartozom a kitartó emberek közé, vagy - ahogy a szakemberek mondanák - "lelki megterheléseket csak szűk határok között vagyok képes elviselni".

Nyilvánvalóban teremtményeinek ezt a fogyatékosságát tartotta az Úr szeme előtt, amikor Igéjében ezt mondta nekik: 

Nem hetekre vagy hónapokra vagy évekre - ez az ígéret csak egy-egy napra szól - a maga idejében.

Ez az ígéret nem jelent sokat mindaddig, amíg egy este teljesen kimerülten és erőnk végéhez érve le nem roskadunk az ágyunkba. Mindent magunk akarunk megcsinálni. És az éjszakában felszakad a sóhajtás: "Egyszerűen nem bírom tovább. Erőm végéhez jutottam!"

Mindannyian ismerjük ezt az állapotot, vagy előbb-utóbb meg fogunk vele ismerkedni. Vigasztaljon ilyenkor az Úrnak előbb idézett Igéje. Ha a holnap reggel feladatai az éjszaka sötétjében nyomasztó teherként nehezednek is ránk, a következő napon mégis biztosan megkapjuk a szükséges, megígért erőt.

Istennek ez az ígérete hatásosabb, mint a gyógyszergyárak agyonreklámozott vitaminkésztményei. 

Milyen bölcs. Az, aki egy napra való erőt ígért nekünk a maga idejében. Ha több hétre vagy hónapra ígérte volna, tékozlóan bánhatnánk vele.

Ez az erő, amit Isten ígért nekünk, nem meghatározott járandóság, fejadag, amelyből mindenképpen ki kell jönnünk. Nem! Minden napon, a nap követelményeinek, különleges szükségeinek, nehézségeinek megfelelő lesz az erő mértéke is. Micsoda gazdagság! Az Isten készlete kimeríthetetlen!

Amikor tehát este tökéletesen kimerülve, erőnk végéhez érve kerülünk ágyba, másnap reggel Istent bizalommal emlékeztethetjük az aznapra tett ígéretére.

Minden napra a maga idejében, s ez a nap az Övé. Ő határozta meg annak óráit, akár rövidnek, akár hosszúnak látjuk is azokat; Ő nyújtja kimeríthetetlen kegyelmét - nem vagyunk egyedül. Mert amilyen a napunk, ahhoz mért lesz az erő is, amit az övéinek  ad.

Önmagunknak és családunknak is tartozunk vele, hogy ezt a mindenre elégséges erőt elkérjük Istentől. Hát nem sokkal jobb így, mint hogy megpróbálunk mindent egyedül hordozni, míg egy napon valóban összeroppanunk?

52/9. Újrakezdés

Csilla és Mária kedélyesen csevegnek egy csésze kávé mellett.
Mária hirtelen vágyakozva felsóhajt: "Olykor azt kívánom, bárcsak még egyszer újra kezdhetném az egészet!"
"Én is! - csatlakozik hozzá barátnője - Ma reggel például!" Sokatmondó mozdulatot tesz a kezével, amely feleslegessé tesz minden magyarázatot.
"Ha még egyszer újra kezdhetném, jobb anya és jobb feleség lennék" - folytatja Mária a témát.
Csilla bólintással teljes egyetértést jelez.

A két asszony semmiképpen sem kivételes eset. Mindnyájan megvallhatjuk, hogy időnként szeretnénk, ha mindent egészen elölről újrakezdhetnénk - természetesen a már meglévő tapasztalataink birtokában!

De hiszen pontosan megtehetjük ezt! Egyszer már komolyan végig kellene gondolnunk, hogyan lehet "újrakezdeni". Először is az kell hozzá, hogy elégedetlenek legyünk mostani állapotunkkal, mint Csilla és Mária. Másodszor el kell határoznunk, hogy ez a mai nap a legalkalmasabb erre az új kezdésre. Azután minden hibánkkal külön-külön kellene foglalkozunk. Óvakodjunk azonban attól, hogy elérhetetlen, tehát előbb-utóbb csüggedést okozó célokat tűzzünk ki magunk el. Senki sem képes arra, hogy egyik percről a másikra tökéletes legyen.

Nem járunk talán rossz úton, ha feljegyezzük fáradozásainkat és kis eredményeinket is.

Éberek és vidámak voltunk-e ma reggel, már az első csésze kávé előtt? Ha igen, tíz pont.

Nem szidtuk le nagyobbik lányunkat, amikor felébresztette a picit: további tíz pont.

Ahelyett, hogy a lányunknak dörgedelmes prédikációt tartottunk volna: "Te itt kényelmesen eszel, miközben én rohangálok utánad, és elrakom a te széthagyott holmijaidat!" - inkább bátorítsuk, valahogy így: "Segíthetek még valamiben, hogy nyugodtan megebédelhess, kedvesem?" - Ezért is jár néhány külön jópont.

 Nem jár azonban jópont azért, mert figyelmesen végighallgattad Tomit, aki napközben lelkendezve berohant, és elmesélte aznapi élményeit. Lelkesedéstől sugárzó arca már önmagában is elég jutalom Meg lelkes felkiáltása: "Anyu, te igazán odafigyelsz arra, amit mondok!' Az a tény, hogy végighallgatják, bizonyossá teszi őt abban, hogy nagyon sokat jelent az édesanyjának.

Azután eljön az este, s mivel egész napon át Istennel kapcsolatban voltunk, neki mondhatunk el mindent, ami aggasztott és bánatot, férjünket sem fogadjuk azzal, hogy egyszerre kiöntjük eléje az egész nap bajait. Ezzel ugyanis már sok estét tettünk tönkre.

Valószerűtlennek látszik mindez? Mindent egyszerre akarni - nos, ez természetesen valószerűtlen vágy. Ezért egymás után, esetenként, egy-egy kicsiny célt kell magunk elé tűznünk, és meg kell próbálnunk nem visszaesni ismét régi hibáinkba.

Ha ezekkel a célkitűzésekkel kezdjük újra az életünket, hamarosan megállapíthatjuk, hogy tulajdonképpen a Szentlélek gyümölcsét teremjük. Ki tudja? Talán néhány hét vagy hónap elteltével egész kosárra való lesz a szép sorban megérett gyümölcsökből - s mindezt az újrakezdésnek köszönhetjük!

52/8. AZ IGAZI ÉN

Dóra Fiatal Édesanyák Körének vezetője. Már többször elmondta az édesanyjának saját életéből az alábbiakat:

"Egy napon, amikor előadásra kértek fel az édesanyák egyik összejövetelén, ezt a témát választottam:

Különösen az örömmel foglalkoztam részletesebben. végül is az egész előadásom erre épült fel. Beszéltem a fényről, amely a szemünkben ragyog, ha engedjük, hogy a Szentlélek munkálkodjék bennünk. Az anyák elé festettem olyan ember képét, akik szomorúan merednek maguk elé, mert nincs belső örömük, amely visszatükröződnek az arcukon, és elmondtam, hogy milyen rossz bizonyságtevői ezek Isten mindenhatóságának és szeretetének.

Nos, az előadás bumerángként visszaütött. Előadás után elmentem az édesanyákkal egy étterembe, egy kis uzsonnára. Amikor egy pincérnő felvette a rendelésünket, hozzám hajolt és súgva mondta: "Önnek azonnal hozok egy csésze teát. Olyan letörtnek látszik." ÉN! Olyan letört? S mindez ráadásul az örömről szóló egyórás előadásom után!"

Tréfás, nem igaz? És Dóra koránt sincs egyedül ezzel a problémával. Az ember mond valamit, és másképpen cselekszik.

Természetesen nem könnyű vidámnak és nyugodtnak maradni, amikor ezer elintéznivaló vár ránk. Mondjuk ugyan gyermekeinknek, hogy kicsiny és nagy problémáikkal egyaránt az Úr Jézushoz  fordulhatnak. De milyen gyakran hozzuk őket zavarba a tulajdon problémáink és nehézségeink miatt hiányzó lelki nyugalmukkal! Gyermekeink is felismerik már, hogy mi magunk akarunk mindent megoldani, ahelyett, hogy bíznánk az Úrban, aki majd gondoskodik rólunk.

Dóra történetének azonban volt utójátéka is. Hadd mondja el ő maga!

"Nyomasztó hőség volt aznap. Az emberek kedvetlenül vonszolták magukat a nagy élelmiszer áruházban. Egyszer csak találkoztam a szomszédnőmmel, s miután néhány panaszos mondatot mondott az időjárásról, így folytatta: "Maga olyan felszabadultnak és vidámnak látszik, mintha semmit nem érezne a hőségből. Úgy néz ki, m int akinek nagy belső békessége van."

Ne engedjük, hogy olyan helyzetbe kerüljünk, mint Dóra az étteremben. De milyen jó, ha valami hasonlót tapasztalunk meg, mint amit ugyanő az élelmiszer áruházban. Így tehetünk azután bizonyságot Isten kegyelméről és jóságáról.

52/7. HOGYAN ÁLLUNK A TEKINTÉLLYEL?

Sok édesanya még a szülői mindenhatóság korszakában nőtt fel. Szemükben a szülők egyszerűen hiba nélkül valók voltak. Hogyan is tehetett vagy mondhatott valaha apa vagy anya olyat, ami nem helyes?

Ma már a legtöbb családban a szülők és gyermekek közti kapcsolat sokkal reálisabb és nyíltabb. És ez jobban megfelel a Biblia tanításának is. A nemzedékek közötti viszony így szívélyesebb és természetesebb.

Gondolkozzunk el ezen néhány percig. Nevezzük a példánkban szereplő két édesanyát egyszerűen Aratónénak és Hegyinének. Éppen beszélgetnek.

Aratóné (Hegyinéhez a szomszédasszonyához): Gondolkozott már azon, hogy milyen kárt okoz, ha fia előtt nemcsak elismeri, hogy hibát követett el, hanem még bocsánatot is kér tőle?

Hegyiné: Mit akar azzal mondani, hogy kárt okoz?

Aratóné: Nem fél attól, hogy elveszti a gyermek bizalmát, úgy értem, hogy nem lesz többé tekintélye előtt?

Hegyiné (csodálkozva): Nem értem, mire gondol. Úgy érti, hogy azért, mert azt mondom: Sajnálom fiam, bocsáss meg! ezzel kárt okozok Péterben? Nem, ezt nem hiszem.

Aratóné: Nos, mi úgy neveltük gyermekeinket, hogy azok felnézzenek ránk. De hogy tehetnénk ezt akkor, ha megmutatnánk nekik, hogy nekünk is ugyanolyan hibáink vannak, mint nekik?

Hegyiné: De hát ezzel eltakarják a gyerekek szeme elő a nyilvánvaló igazságot! A gyermekek nagyon hamar felfedezik, hogy mi is követünk el hibákat. Én megpróbáltam becsületes lenni gyermekeikkel szemben. Péter és Sárika is gyakran hallhatják tőle, hogy "bocsáss meg kérlek" - ha valamit nem jól csináltam. De még soha nem tapasztaltam, hogy emiatt kevésbé tisztelnének, vagy nem bíznának bennem.

A két asszony egy ideig gondolataiba mélyed. Azután Hegyiné lassan folytatja:

Az a tiszteletre méltó személy, akit mindig újra fiam és leányom szeme elé állítok, aki egyedül hibátlan, az Jézus Krisztus. Gyermekeim is tudják, hogy imádkozni szoktam az Úrhoz bűneim bocsánatáért. Higgye el nekem, biztos, hogy nincsenek téves képzeteik az én tévedhetetlenségem felől. De imádkozom azért, hogy mint jó édesanya, segíthessek nekik azt megtanulni, hogy Istentől kérjenek bocsánatot, s hogy ők is mondhatják Neki: Bocsáss meg Uram!

Aratóné: Ez természetesen más megvilágításba helyezi az egész dolgot. Én is azt szeretném ugyanis, ha gyermekeim ezt tennék! (Egy pillanatnyi habozás után): Nem gondolja, hogy nevelési kérdésekben esetleg nem a megfelelő könyvekből tájékozódtam?

Hegyiné: Talán. Én a legjobb tanácsokat a Bibliában találtam. Ennek ezen kívül még az is az előnye, hogy nem változtatja meg minden második, harmadik évben az álláspontját.

52/6. TÉTLENÜL NÉZNI?

Azt hiszem, egyetértesz velem abban, hogy gyermekeink legfontosabb élettapasztalataikat az egészen közönséges hétköznapok során szerzik. A tízéves Feri pl. bizonyos életbölcsességet ismert meg, amikor a hét végén egyik osztálytársa náluk alhatott.

Amikor Feri édesanyja vasárnap reggel be akarta vetni a vendéggyerekek ágyát, párnája alatt "ponyva"-füzetet talált. A fiú tudta, hogy a füzetet megtalálták. Mit tettünk volna mi hasonló helyzetben?

Tibor, a barát nem keresztény családban él. Viselkedését tehát nem lehet azzal a mértékkel mérni, mint a keresztény családban felnövő gyermekekét.

Népszerű gyermek lélektani füzeteink azt mondják: "tudomásul venni, és megint tudomásul venni": Azt jelenti ez, hogy hunyjunk szemet és tűrjük tétlenül, hogy a gyermekeink ilyen füzetek káros hatásának legyenek kitéve?

Vagy lehet mást is tenni? Az egyik lehetőség, amit tehetünk, az, hogy nem csinálunk nagy esetet belőle, csupán megmagyarázzuk a fiunknak vagy lányunknak, hogy ez a könyv (vagy valamilyen más dolog) miért nem válik hasznára a keresztény embernek. Egy másik megoldás az lehetne, hogy a fiúval négyszemközt beszélgetünk a dologról, és biztosítjuk, hogy mindenkor szívesen látott vendég a házunknál a jövőben is. Utána azonban (rögtön) egészen nyíltan megmondjuk neki azt is, hogy miért utasítjuk vissza az ilyen szennyirodalmat. Ezzel az illető vendégfiú javát tartjuk szem előtt, és nem a saját gyermekünk "fertőződésétől" való félelem vezérli cselekedetünket.

Ezt tette Feri édesanyja is ebben az esetben. De hadd mondja el saját szavaival ő maga.

"Amíg a dolgot megmagyaráztam, Tibor figyelmesen hallgatott. Kezemet bizalmasan szeretettel a vállára tettem. - Azután hirtelen saját elhatározásából felkapta a füzetet és a papírkosárba dobta. Szívesen látott vendég lett a házunkban. Ha teheti, boldogan jön velünk az istentiszteletre vagy a vasárnapi iskolába is. Nagyszerű kapcsolat alakult ki köztünk."

Íme egy szerencsés eset. Ez a fiú nem szerzett rossz tapasztalatokat, mert nem kioktató és gőgös keresztényekkel került kapcsolatba.

Emellett ne feledjük: ebből az esetből Feri is sokat tanult. Édesanyját a lehető legjobb fényben látta. Megtanulta tőle, hogyan kell a nem keresztényekkel szemben is következetesen keresztény módon viselkedni. Megtanulta azt is, hogy noha anyja kétséget kizáróan teljes mértékben elutasította a ponyvafüzetet, ezt a magatartását nem vitte át Tiborra. Olyan lecke ez, amelyre Urunk maga tanított bennünket. Ő ugyan gyűlöli a bűnt, de szereti a bűnöst.

52/5. A GYEREK OLYAN TEHETSÉGES

Talán ismersz ilyen családot te is: a kisebbik lány valamelyik művészeti ágban rendkívüli képességekkel tűnik ki. Ennek következtében természetesen kivételes bánásmódban részesül és elkényeztetik.

"A húgod éppen fest (vagy rajzol)" - mondja az anya, miközben fiát alaposan megterheli házimunkával.

Az ilyen anya kérkedik lánya tehetségével, ugyanakkor észre sem veszi fiának más irányú képességeit, pl.  a modellépítést, vagy az idősebbik lánya tehetségét a teasütemények készítésében.

Nem ritkán rendkívüli zenei érzéke szigeteli el a gyermeket a család többi tagjától. Naponta órák hosszat gyakorol, míg testvérei a mindennapos házimunkát végzik.

Az ilyen igazságtalan bánásmódnak rendszerint kétféle következménye van:

Először: a tehetséges gyereket arra nevelik, hogy többre értékelje magát, mint ahogy az neki hasznos lenne. Könnyen önelégültté válik, és le fog nézni másokat. Az ilyen gyermeknek meg kell tanulnia, hogy mindegyikünknek annyi a tehetsége, amennyit Istentől kaptunk az Ő jógásából.

Másodszor: az ilyen magatartás következtében a kiváló tehetséggel meg nem áldott gyermekek lassanként közömbössé válnak, és cinikussá lesznek mindenfajta képességükkel kapcsolatban.

De mit tegyek? Gyermekem olyan tehetséges, oly rendkívüli alkotó képességgel rendelkezik. - mondja sok anya.

Természetesen az édesanyának minden lehetséges módon segítenie  kell gyermek tehetségének továbbfejlesztését, másfelől azonban észre kell vennie többi gyermekének másféle teljesítményeit is, pl. fiának azt a szeretetteljes odaadását, amellyel egy kis veréb tört lábát sínbe teszi, vagy a mezei virágcsokrot, amelyet másik lánya nagy gonddal rendez el egy vázában az ebédlőasztalon (még ha a csokor nagy része fűből is van).

Dicsérje meg minden gyermekét minden teljesítményét, a házi feladat elkészítésétől kezdve mindazt, ami a gyermeknek sok munkájába, igyekezetébe kerül és énjének egy részét képezi.

Ha az anya bátorítja és dicséri gyermekét, akkor az megmutat neki valamilyen maga készítette dolgot, ezzel megtanítja helyesen értékelni önmagát.

52/4. VÉDŐFAL A ROSSZKEDV ELLEN

Az anyák nem engedhetik meg maguknak, hogy szeszélyesek legyenek.

"Miért nem?" - kérdezheted talán. Más emberek lehetnek rosszkedvűek?"

Bizony, nem minden nap ébredünk ugyanolyan vidáman. Ma például ilyen nap van. Apa már tudja ezt, mielőtt leül reggelizni, ezért gondosan mérlegel minden szót, nehogy még inkább rontsa a hangulatot.

Nem így Jancsi. Érzi a feszültséget, és egyszerre kiböki: "Anyunak megint rossz napja van!" S mivel tapasztalatból tudja, hogy ez semmi jót sem jelent, súgva figyelmezteti húgát: "Szedd össze magad és vigyázz!"

A reggeli gyászos hangulatban folyik, noha anya - ellentétben sok asszonnyal - különlegesen jó reggelit akart az asztalra varázsolni. A család tagjai egymás után igyekeznek eltűnni, amilyen gyorsan csak lehet.

Az anya pedig - miután magára maradt - önmagával perlekedik. "Ezek az én hangulataim" - mondja megvetően magának, és gondolatban még egyszer végigéli a reggelit.

"Ezek a hangulatok megfosztottak az egész nap vidám, oldott kezdetétől kedveseim társaságában. Nem volt sem bizalmas csevegés az asztalnál, sem szeretetteljes búcsúzkodás. Azt hiszem, hogy egyáltalán nem engedhetem meg magamnak az efféle szeszélyes viselkedést."

Ebben igaza van, bizonyára mindannyian egy véleményen vagyunk vele. A rosszkedv meg nem engedhető luxus a keresztény ember számára. (Ezzel a mondattal vitába szállnék, de most nem teszem.) De hogyan szabadulhatunk tőle?

Mivel a bizonyságtétel hasznos, hadd mondjak el egy példát a magam életéből. Azon a bizonyos napon pontosan tudtam, hogy rendkívül rossz kedvem van, de a Szentlélek végül is rávett, hogy még a szobámban térdre essek, és kérjem az Urat, segítsen rosszkedvemet legyőzni. Csak röviden imádkoztam, de ahogy felkeltem a térdemről, a leszakítós naptáron ezt a mondatot pillantottam meg: "Amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek... ezekről gondolkodjatok." (Filippi 4,8)

Ezekről gondolkodjatok. Mivel hangulataink egyenesen gondolatainkból fakadnak, és azok befolyásolják őket, falat építhetünk rosszkedvünkkel szemben, ha megszívleljük ezt az igeverset.

Megengedhetünk-e magunknak hangulatokat? Igen! De mindig csak jó hangulatot!

52/3. A SZERETET MINDENT REMÉL

Amikor a gyerekeink házi feladatukat csinálják, vagy segítenek a házi munkában, mindig a legtökéletesebb teljesítményt várjuk-e tőlük? Vagy elfogadjuk őket olyannak, amilyenek?

Vermesné egy nap megállt a nyolcéves Karcsi fia szobájának ajtaja előtt. A következőket hallotta: "Nyugodtan megtehetem, hiszen úgyis feltételezi rólam. Úgyis mindig csak szemrehányást kapok. Hiszen ismered anyát!"

Azt már nem sikerült kiderítenie, miről beszélt a két fiú, mert akkor el kellett volna árulnia, hogy kihallgatta a beszélgetés egy részét. A szavak mögött rejlő igazság azonban szíven találta. Valóban igaza van Karcsinak? Magatartásának ő maga volna az oka? Ahogy gondolkodott, egy mondat jutott az eszébe, amelyet egyszer valahol olvasott. "A gyanúsítgatások és a feltételezések végül is azt eredményezik, hogy a gyanúsított el is követi azt, amivel gyanúsítják."

Ettől a naptól kezdve jobban figyelt megjegyzéseire. Megszűntek az efféle sértő mondatok: "Megint későn jöttél - mint mindig." vagy "Gondolom, s szobádat megint rendetlenül hagytad." vagy "Már egy órája lemezeket hallgatsz, pedig biztosan a leckédet még félig sem csináltad meg."

Lassanként egészen más lelkület lett úrrá benne az Úr Jézus segítségével. Olyan, amely "mindent remél", és legyőzi a rossz előítéleteket. Ez az új magatartás nemsokára mindkét fiúnál visszhangra talált. Új, nyílt hang lett úrra a szülők és a gyerekek között. Most értette meg csak igazán mélyen az édesanya, mennyire fontos a gyermekek számára az előzetes bizalom és elismerés.

Az igazi szeretet jele az ilyen magatartás. A szeretet "mindent elfedez, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr". (I. Korinthus 13,7) Reméli, hogy fia vagy leánya a helyes dolgot fogja tenni, és imádkozik is azért.

A gyermekeknek rendkívül fejlett az igazságérzete. Kérdezzünk csak meg egyszer egy átlag tizenévest: "Szerinted mi  probléma közted és szüleid között?" Sokan felelik majd: "Nem bíznak bennem. Szinte mindig a rosszat feltételezik rólam." És sokszor mérges vállrándítással a tizenéves is ugyanazt mondja, amit Karcsi: "Nyugodtan megtehetem, hiszen úgyis ezt feltételezik rólam."


Ezzel szemben, ha bízunk a gyermekben, sajátos képességek fejlődnek ki benne. Azon igyekeszik majd, hogy mindenkiben csak a legjobbat tegye, ha bizonyos abban, hogy csak a legjobbat várják tőle.
Gyermekeink tudjanak arról, hogy imádkozunk értük. De sokkal nagyobb lesz imádságaink hatása, ha ugyanakkor gyermekeink iránt az a szeretet van a szívünkben, amely "mindent remél". Boldog az a gyermek, aki - bár nem töltötte be anyja várakozásait - mégsem fogadnak ilyen szavakkal: "Csak hármas? De hiszen tudhattam volna!"

Annak az anyának, aki ezt teszi, sürgősen szüksége van arra az Egyetlenegyre, aki tőlünk mindent remél.

52/2. VESZÉLYES ÁLMODOZÁSOK

Bizonyára hallottad már, amikor egy édesanya a jövőről álmodozik. Ilyesmiket mond:
"Ha majd a ikrek egyszer nagyok lesznek..."
"Alig várom, hogy Miki végre óvodába kerüljön..."
"Ha arra gondolok, mennyi időm lesz majd, ha már a gyerekek mind iskolába járnak!"

Az érzékeny gyereket az ilyen szavak mélyen megsebezhetik, bár akik mondták, többnyire meg sem gondolták, mit mondanak. Kati a pajtásaival anyja közelében játszott, amikor megütötte a fület ez a megjegyzés: "Ha majd Kati végre már egész nap nem lesz itthon..."

Amikor egy fél óra múlva a mamák haza akrtak indulni vacsorázni, Kati nem volt sehol.
"Egész idő alatt velünk játszott" - próbálta egyik játszópajtása megnyugtatni az aggódó anyát.
Átkutatták az egész játszóteret, de hiába. Az izgatott anya pokoli félelmet állt ki szeretett kislánya miatt. Szerencsére Kati nem jutott el messzire kicsiny lábacskáin. Egy aggodalommal teli óra elteltével a boldog anya ismét karjai közé szoríthatta őt.

"Miért szöktél meg? Hová akartál menni?"
"Mama - sírta a gyermek -, hallottam, amit mondtál, és azt gondoltam, hogy nem kellek már többé neked."

Elképzelhetjük, mit érzett ez az anya abban a pillanatban.

Ez az eset nem általános, de valóban így történt meg. A gyermek a maga módján értelmezte anyja szavait, aki hangosan ábrándozott a távoli jövőről.

A példa azt is mutatja, hogy a mában kellene örömöt találnunk. Ha várjuk is az időt, ami talán könnyebbséget hoz a számunkra, akkor sem kellene sóhajtoznunk mostani életünk, gyermekeink vagy férjünk miatt, amikor lefoglalják időnket és igénybe veszik erőnket.

"Elég minden napnak a maga baja (és öröme)" (Máté 6,34)

A jelennel élni tudni,azt jelenti, hogy Isten ajándékainak ma tudok örülni. ez a belső beállítottság gyermekeinknek is példa lesz, egész életünkre nézve pedig nagy nyereség.

És egy kis könyvajánló a végére:

Kedves ismerősöd, Tűrhető Lajos, akinek viselt dolgairól Nagy Katalin előző könyvében olvashattál, elhatározza, hogy világgá megy. Megtudja ugyanis: nagymamája szívesen elcserélné őt egy jobb gyerekért. Lajosunk elindul, de útközben eszébe jut, hogy előbb összehív egy lakógyűlést. Ezután halaszthatatlan dolga akad a nyugdíjasok házibulijának és a házi óvodának megszervezésében, s mire mindennek vége van, ő lesz a ház hőse, s a világgá menést is elhalasztja.

Eredeti megjelenés éve: 1982

52/1. ANYU OTTHON VAN!

Ezen a helyen szeretnék először köszönetet mondani saját anyámnak. A "gyermeklélektan" szó egészen biztosan nem tartozott bele egyébként nagyon gazdag szókincsébe. Ennek ellenére különleges tapintattal rendelkezett, és szeretetteljes gondoskodása mélyen belevésődött gyermekélményeim emlékei közé. Felejthetetlen emlék maradt pl. egyik hazaérkezésem az iskolából.

Lobogott a láng a nagy tűzhelyen, és egy tepsiből vajjal megkent, frissen sült ostya illata szállt felém. Könyveimet az asztalra dobtam.

Vajon csak az aranybarnán ragyogóostyák tettek annyira boldoggá? Nem, sokkal többről van szó! Csodálatos megtapasztalás volt, hogy olyan édesanyám van, aki otthon várja gyermekeit, olyan édesanyám,  akinek még frissen elmondhattuk élményeinket. Igen, abban az időben napjaink tele voltak élményekkel. És édesanyánk mindig figyelmesen végighallgatott bennünket, amikor hozzá mentünk. 

Anyánk időt szakított arra, hogy sok énekre tanítson meg bennünket. Velünk együtt énekelt, amíg meg nem ismertük szülőföldünk csodálatos régi dalait. Megtanított a régi hívő énekekre, korálokra, amelyek évekkel később, amikor kereszténnyé lettem, drága kincset jelentettek a számomra. Ma is éneklem még ezeket az énekeket.

De gondolunk csak arra a sok szánni való gyerekre a mai családokban. Szegények, noha dúskálnak a legújabb és legszebb játékokban és ruhákban, szegények, mert nincs otthon az édesanyjuk, és nincs ideje a számukra.

Ugye ismerjük őket? Ezeket az iskolából lassan, őgyelegve hazafelé botlatozó gyerekeket? Miért is sietnének?

Egy kis második osztályos guggol alig néhány méterre házuk küszöbétől a járdán, és szeretettel cirógat egy doromboló cicát. Amit a szomszéd kisfiúnak mond, arról köteteket lehetne írni: "Nálunk senki sincs otthon, és ez a kiscica szeret engem."

kép: Vladimir Zotov

Ha ebből a kis jelenetből a gyermeknek azt a vágyát hallod kicsendülni, hogy olyan édesanyát szeretne, "aki otthon van, akihez minden dologgal oda lehet menni", akkor helyesen értetted azt, amit mondott.

Túlságosan is hamar eljön az az idő, amikor nem lesznek többé körülöttünk a kisgyermekek. Akkor majd újra lesz időnk más dolgokra, azonban véglegesen elmúlt annak az ideje, hogy kisgyermekeinkkel foglalkozzunk. Nagyon találó megjegyzést hallottam nemrég erről: "Sajnos, a gyermekkor filmjét nem lehet másodszor lejátszani."

Gyermekkori élményeim, amelyek még mi a is megmelegítik a szívemet, és amelyeket akkor bizonyára oly természetesnek vettem, anyámtól sok áldozatot követeltek. A szép emlékek ára mindig idő, önzetlenség és megértés. Értéküket azonban akkor is megőrzik, amikor minden egyéb már a szemétbe került, amit gyermekeinknek adhattunk.

Gondolj csak arra, milyen nagy öröm lesz majd, ha felnőtt gyermekeinktől halljuk: "Anyu, mindig olyan szép volt az, hogy amikor az iskolából hazajöttünk, te otthon voltál." Egy már felnőtt leány emlegette édesanyjának: "Először mindig benéztem a konyhaablakon, és örültem, ha vasalni láttalak." 

Vasalás és vajas ostyák - mindkettő ugyanazt mondja: ÉDESANYÁNK OTTHON VAN.

Előszó

Micsoda nagyszerű idő! Egyszerűen túl szép ahhoz - gondolja Kissné -, hogy a gyerekek a szobában maradjanak a négy fal közé zárva. Kiküldi tehát mindkét kislányát az udvarra játszani. Marika gondosan megágyazott babájának a babakocsiban, és sétálni viszi. Gabi mellette ballag, és arra vár, hogy ő is megkaphassa a babakocsit a babájának, ugyanis az ő kocsijáról leesett az egyik kerék.

Gabi bár egy ideig, azután egyszerre türelmetlen lesz. Keményen szól rá kishúgára, hogy adja oda már végre neki a babakocsit.
- De ez az én kocsim! - védekezik Marika. - Éppen most aludt el a babám. Most nem ébreszthetem fel!
Gabi dühös lesz. Kirántja Marika babáját a kocsiból, és a magáét teszi a helyére. Marika hangosan kiabálni kezd. Csak ezzel a fegyverrel tud nővére ellen védekezni.
Az anya kirohan a házból és kérdi mi történt. Marika ordítva követeli vissza a babakocsiját.

Ilyen és ehhez hasonló helyzetekkel az édesanyáknak naponta meg kell birkózniok. Ez a könyv nem akar nagyszerű elméleteket közölni arról, hogy mit tegyenek, és mit ne tegyenek az édesanyák. Egyszerű, hétköznapi esetekkel kapcsolatban akarja megmutatni, hogyan boldogulhatnak jobban az édesanyák a "nehéz helyzetek"-ben gyermekeikkel. A szerző nagyszerűen ért annak a bemutatásához, hogy a gyermekekkel felmerülő valamennyi probléma akkor oldódik meg, amikor az anya lelki magatartásából kiindulva dönt. Eközben csodálatos az, hogy Jézus Krisztus minden pillanatban kész megbocsátani, ha téves döntéseinket előtte, és alkalmilag a gyermekeink előtt is megvalljuk.

Hogyan oldotta meg Kissné a problémáját?
Egy pillanatig tanácstalanul állt. Végül odalépett Gabihoz, és szeretetteljes hangon így szólt: - Miért nem vártad meg, míg Marika magától odaadja a babakosit? Hiszen te már az én nagylányom vagy! És édesapa ma este biztosan meg fogja javítani a te kocsidat is!

Talán nincs sok lehetőség arra - kedves olvasó -, hogy problémáidat hasonló korú édesanyákkal megbeszéld. Talán bizonytalan vagy, hogy ebben vagy abban az esetben mit kell tenni. Ennek a könyvecskének az ötvenkét fejezete segítségedre szeretne lenni ebben, és új gondolatokat akar ébreszteni benned!

JÉZUS HÍV TÉGED

„Jöjjetek énhozzám…” (Máté 11,28)

Jézus a szüleiteknek és a tanítványainak is ezt mondta: „Engedjétek hozzám jönni a gyermekeket!” 

Ő hív és vár Téged, hogy szoros kapcsolatba kerülj vele. Hogy ezt megtehesse, Neked is szükséges keresned Őt személyes imában. Azt szeretné, hogy mindig a közelében légy, Rá gondolj. 

Engem személyesen arra kért Jézus, hogyha találkozom Veled, mondjam ezt el Neked. Így már biztosan hallottad tőlem, de most ismételten megerősítem – mert Jézusom a lelkemre kötötte. De hogyan tudod ezt megvalósítani?

Tanács

Naponta figyelj rá, hogy egyedül, személyesen imádkozz Istenünkhöz, amikor senki nem lát. Csak pár perc a nap elején, vagy amikor ráérsz, és ez az egész napodra jótékonyan kihat. Borulj le térdeidre, adj hálát a sok jóért, amit kaptál. Hívd Őt, hogy segítsen jónak lenni, adjon erőt a követéséhez. Jézusunk készen áll, hogy segítsen, vezessen. Ha jól figyelsz, személyesen szól hozzád, megtapasztalod vezetését. Neked szeretne minden nap üzenni. Így bátorít: „Kiálts hozzám és megfelelek” (Jeremiás 33,3). Ha nap közben úgy érzed, hogy eltávoztál Istenünktől, és nincs lehetőséged egyedül lenni, akkor gondolatban mondj el egy fohászt, pl. „Uram, jöjj, segíts Rád figyelnem, jónak lennem, türelmesnek maradnom!” Így válaszol: „Ne félj, én megsegítelek!” (Ésaiás 41,13)

Az akaraterő uralma

GYEREKEIM KAPTÁK - ÜZENET: 

„Megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata!” (Róm 12,2)

Egy országban a király feladata az, hogy irányítsa az alattvalóit. Ő hozza a törvényeket, a határozatokat és mindenkinek végre kell hajtania azokat, legyen az herceg, katona vagy szolga. Ha jól hajtják végre a parancsokat, akkor elismerés, dicséret a jutalom. Ha nem, akkor feddést vagy büntetést kapnak az alattvalók. 

Tudtad, hogy benned is van egy király, és ő uralkodik minden képességed felett? Vajon mi lehet az? Talán az érzéseid? 

Ezek biztosan nem, mert szeszélyesek és könnyen változnak, nem biztos vezetők. Az akarat a király. Amit akarsz, azt gondolod és azt cselekszed. Sokszor hallottam gyerekektől: „Ezt akarom!”. És általában véghez is vitték, amit akartak. Az akarat nagy úr, hatalmas dolgokra képes, jóra és rosszra is egyaránt. De kik a szolgák, az alattvalók, ha a király az akarat. Például, ha vizet akarsz inni, mit csinálsz? Erre a kérdésemre egy gyülekezetben egy kislány azt válaszolta, rám mutatva: „Majd te hozol nekem!” (Ebből is látszik , hogy az emberi akarattal baj van, mert önző. Ezért szükséges Isten akaratát követnünk, mert az önzetlenségre tanít.) A vízért megmozdítod a lábadat, odamész a csaphoz, megnyitod és egy pohárba beleengeded, majd a szádhoz emeled. Az akarat a király, a szolgák a testrészeid. Fontos tudnod, hogy mit akarsz, de még inkább azt, hogy mi az Isten akarata. Jézus mindig az Atya akaratát cselekedte, és nekünk is azt tanította, hogy így imádkozzunk: „Legyen meg a Te akaratod!”

Egy családnál voltam, ahol a kisfiú zavartalanul játszott a szobájában a kedvenc autójával. Nagyon élvezte, jól érezte magát. Egyszer csak a konyhából kiáltott az anyukája: „Kisfiam, gyere, légy szíves segíteni!” A lelkiismerete azt mondta: „Menj, segíts édesanyádnak!”. Az emberi természete viszont azt súgta: „Olyan jó játszani, ne menj!”. Te mit tettél volna a kisfiú helyében? Valami jót megtenni vagy akarni sokszor az érzéseink ellenére kell. Ezért szükséges megvizsgálni, hogy mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata? Vajon mi volt az Isten akarata? Hogy segítsen édesanyjának vagy játsszon tovább? Honnan tudhatta biztosan?

Keresd és kutasd, hogy mi az Isten akarata! Használd az akaratodat minden helyzetben a jó cél érdekében! Vajon hogyan tudod megkülönböztetni az önző emberi akarattól? Figyeld meg ezen a héten, hogy melyik akarat követése okoz örömet és boldogságot neked és másoknak? Figyelj Jézus akaratára!

....
Szerető barátod: Attila bácsi

Üzenet

MINDEN PILLANAT KINCS
(Pár éve Zsófia és Nimród kapta ezt az üzenetet, és szerettem volna veletek is megosztani.)

„Isten az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván előre rendelt idejüket és lakásuknak határait; Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikünktől sem:  Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk.”
 (Apostolok cselekedetei 17,26-28)

Képzelj el egy bankot, ahol minden reggel 86.400 Ft kerül a számládra. Ez nem marad meg a holnapi napra. Minden este lenullázódik, akármennyit is használtál fel a nap folyamán. Hát akkor mit lehet tenni? Használd fel mindet! Mindannyiunknak van ilyen bankja: ez az IDŐ.
Minden reggel 86.400 másodperccel gazdagabbak vagyunk. Minden este lenullázódik, elveszik, akármennyit is használtunk fel céljaink eléréséhez. Soha nem kapod vissza!
Az óra forog. Csináld ma a lehető legtöbbet!

Hogy megértsd, mennyit ér egy év, kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
Hogy megértsd, mennyit ér egy hónap, kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér egy hét, kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér egy perc, kérdezd meg az utast, aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér egy másodperc, kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd, mennyit ér egy tizedmásodperc, kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.
Minden pillanat kincs, ami a tiéd!

Lezárult az ó év, elkezdődött az új év. Kaptál Jézustól egy újabb esztendőt, amivel gazdálkodhatsz, amelyet hasznosan eltölthetsz jó célok elérésére. Hogyan lehet hasznosan eltölteni az időt? Gondolkodjál ezen! Szerintem úgy, hogyha elvégezzük a kötelességeinket, szeretetteljesen élünk a körülöttünk lévőkkel, foglalkozunk Isten üzenetével, egyre jobban megismerjük Őt, s úgy töltjük el a szabadidőnket, hogy a kikapcsolódásunk igazi felüdülés legyen.

Szerető barátod: Attila bácsi