Sajnos, egyáltalán nem tartozom a kitartó emberek közé, vagy - ahogy a szakemberek mondanák - "lelki megterheléseket csak szűk határok között vagyok képes elviselni".
Nyilvánvalóban teremtményeinek ezt a fogyatékosságát tartotta az Úr szeme előtt, amikor Igéjében ezt mondta nekik:
Nem hetekre vagy hónapokra vagy évekre - ez az ígéret csak egy-egy napra szól - a maga idejében.
Ez az ígéret nem jelent sokat mindaddig, amíg egy este teljesen kimerülten és erőnk végéhez érve le nem roskadunk az ágyunkba. Mindent magunk akarunk megcsinálni. És az éjszakában felszakad a sóhajtás: "Egyszerűen nem bírom tovább. Erőm végéhez jutottam!"
Mindannyian ismerjük ezt az állapotot, vagy előbb-utóbb meg fogunk vele ismerkedni. Vigasztaljon ilyenkor az Úrnak előbb idézett Igéje. Ha a holnap reggel feladatai az éjszaka sötétjében nyomasztó teherként nehezednek is ránk, a következő napon mégis biztosan megkapjuk a szükséges, megígért erőt.
Istennek ez az ígérete hatásosabb, mint a gyógyszergyárak agyonreklámozott vitaminkésztményei.
Milyen bölcs. Az, aki egy napra való erőt ígért nekünk a maga idejében. Ha több hétre vagy hónapra ígérte volna, tékozlóan bánhatnánk vele.
Ez az erő, amit Isten ígért nekünk, nem meghatározott járandóság, fejadag, amelyből mindenképpen ki kell jönnünk. Nem! Minden napon, a nap követelményeinek, különleges szükségeinek, nehézségeinek megfelelő lesz az erő mértéke is. Micsoda gazdagság! Az Isten készlete kimeríthetetlen!
Amikor tehát este tökéletesen kimerülve, erőnk végéhez érve kerülünk ágyba, másnap reggel Istent bizalommal emlékeztethetjük az aznapra tett ígéretére.
Minden napra a maga idejében, s ez a nap az Övé. Ő határozta meg annak óráit, akár rövidnek, akár hosszúnak látjuk is azokat; Ő nyújtja kimeríthetetlen kegyelmét - nem vagyunk egyedül. Mert amilyen a napunk, ahhoz mért lesz az erő is, amit az övéinek ad.
Önmagunknak és családunknak is tartozunk vele, hogy ezt a mindenre elégséges erőt elkérjük Istentől. Hát nem sokkal jobb így, mint hogy megpróbálunk mindent egyedül hordozni, míg egy napon valóban összeroppanunk?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése