Házimunka á la én...

Ha őszinte akarok lenni, akkor azt kell mondjam, hogy a házi munkával elég hadilábon állok. Mármint persze, csinálom, meg végzem, de valahogy nincs látszatja.
Persze, tudom, van 3 gyerekem, és ahogy szoktam viccesen mondani, "a fenekem többet van a levegőben, mint a fejem", mert állandóan hajolgatok és pakolgatok, és rakodok és rendezkedek és még sem látszik.
Én persze nem vagyok ilyen jókedvű, mint ez a hölgy itt.

                               

• Vasalni nagyon szeretek. Az a kikapcsolódás nekem. Nem tudom, hogy miért alakult ez ki, de valahogy kikapcsol, amikor vasalhatok. Régebben, amikor még csak Zsófi volt egyedül vasalás közben Büszkeség és Balítéletet néztem, amit a kislányom is nagyon szeretett. Már nagyon régen nem láttam egyben ezt a filmet. Nem is tudom, hogy mikor lesz időm újra megnézni, úgyhogy felkerül a Bakancslistára :)

• Mosogatni utálok. De tényleg. Nincs mosogatógépem (Lehet, hogy ezt is fel kellene venni a Bakancslistára?), így sajnos sok idő eltelik vele. Legtöbbször akkor szoktam mosogatni, amikor alszik Kata, vagy reggel, amikor reggeliznek, de amikor főzök, akkor is elmosogatok egy-egy adagot. Nem szeretem, és ezen még nem sikerült változtatnom. De nincs más, meg kell csinálni!!!

• Teregetni is szeretek, ahogyan mosni is. Remek dolog az automata mosógép. Nálunk szinte mindig megy és működik. Sokan vagyunk, és hamar piszkolódnak a ruhák, hiszen egy-egy pocsolya vagy fa- vagy falmászás minden nap belefér :) Ja, és a papucshasználatot sem ismerik a gyerekeim, pedig sokszor elmondom nekik egy nap :) De nagyon szeretem a száradó ruhák illatát.

• Varrni meg nem tudok. Nem is tanultam meg, pedig a nagymamám varrónő volt, és mindig megígérte gyermekkoromban, hogy megtanít, de sosem jutottunk el ideáig :( Anyukám is nagyon szépen varr, mindig hímzett, varrt valamit, és mivel nagyon spórolós, mindig mindent megvarrt az ő apró szabályos kis technikájával. De nem szeretem. Ezt még a mosogatásnál is jobban utálom. Persze, ha nincs más, akkor hősiesen megvarrok egy-egy kilyukadt zoknit vagy nadrágot, de mivel gombfóbiám van (és higgyétek el, létezik ilyen!) azt nem vállalom. Azt mindig Férj végzi!

• Takarítani is szeretek, de arra van a legkevesebb időm. Örökös harcban állok a pókokkal, mert mikor leszedem őket, akkor egy idő után kezdhetem elölről. A mindennapi feladatok beleférnek (porszívózás, felmosás, sepregetés, wc-fertőtlenítés), de én szeretek aprólékos lenni, még akkor is, ha nem mindenben jellemző rám. De ritkán fér bele az alaposabb munka. Be kell valljam, nem vagyok tökéletes feleség, anya és nő egy személyben, valami mindig nem teljes :) De Férj tud ezzel élni, és ezért nagyon cuki és nagyon szeretem :) Igazából furcsán hathat, de én szeretek csempét és ablakot pucolni, szeretem pakolgatni a dolgokat, lomtalanítani, (amire a legeslegkevesebb időm van), ruhákat válogatni és még sorolhatnám. De persze nem adom fel. Egyszer biztos be tudom osztani az időmet! - MONDJUK SZEPTEMBERTŐL! 

• Mivel szinte minden nap főzök (kivéve szerdát, mert akkor anyósnál eszünk), ez is egy fárasztó rész. Szeretek főzni, bár az utóbbi időben nem volt hozzá energiám és kedvem. Nem is került fel sok új recept a blogomra ilyen téren. Minden héten egyszer elmegyek bevásárolni (de menütervem nem szokott lenni, mert Kata nagyban befolyásolja, hogy milyen ételre jut időm - erről később -), kétszer biztos kell kenyeret sütnöm, süteményekre igen ritkán van időm (leginkább pénteken szoktam, hogy legyen egy kis sütemény szombatra)

• Mindig meglepődök azokon az anyukákon, akiknél mindig minden teljesen rendben van, minden tökéletes, mert nem tudom hogy csinálják. Nem értem, és kicsit irigylem is őket. Lehet, hogy én valamit nem jól csinálok? Nem lehet, hanem biztos! 
• Mert még mindig nem fér bele, hogy végre (6 év után) kössek egy pulcsit, vagy kézműveskedjek nyugodtan....

 Úgyhogy nincs más hátra, mint egy haditerv! Kell egy haditerv! Ötlet valakinek????

Diploma előtt

"A SZÜLŐKNEK TÖBB KÉPZÉSRE VAN SZÜKSÉGÜK, MINT EGY AGYSEBÉSZNEK, NAGYOBB BÖLCSESSÉGRE, MINT EGY BÍRÓNAK, ÉS TÖBB SZERETETRE, MINT EGY SZENTNEK."

DALE OLEN PSZICHOLÓGUS

Amikor az ember elmegy munkát keresni, akkor mindig felsorolja, hogy mennyiféle-fajta végzettsége van, mert meg akarja mutatni, hogy ő aztán ért mindenhez, és mennyi mindenhez.
Én is azon szerencsés emberek közé tartozom, akinek sok végzettsége van, mert sok minden érdekel, és mert szeretek tanulni. Nem voltam sosem jó tanuló, és most, felnőtt fejjel sem azért végzek el egy iskolát, hogy ötöseim legyenek... azért csinálom, mert érdekel az a téma. Nehéz fejem van, szorgalmas vagyok és sokat tanulok, hogy viszonylag jó jegyeim legyenek. De azt vallom és vallottam mindig, hogy jó tanulni, kárára nem válik az embernek. Ha meg még papírt is kap róla, az sem baj.

12 éven keresztül gyerekekkel, gyerekek között dolgoztam. Végzettségemet tekintve nem vagyok pedagógus.(Vagyok ellenben gépíró, pedagógiai asszisztens, oktatásszervező, bibliaoktató és lelkigondozó. :) Ha most visszagondolok az elmúlt évekre, egy dolgot tényleg bánok. Tudniillik azt, hogy nem mentem el, és nem végeztem el a tanítóképzőt. De akkor, abban az időszakomban úgy gondoltam, hogy nem vagyok képes elvégezni egy főiskolát (ez még a teológia előtt volt), mert nem volt kellő önbizalmam magamban és és hitem abban, hogy képes vagyok megcsinálni. Aztán meg már máshogy alakultak a dolgok. Ma már nem mernék nekivágni. Csak kisebb képzéseknek, amelyek érdekelnek. Most is gondolkodom egyben, de aztán meglátjuk. Meg nyelvet kellene végre rendesen tanulni, mert tanultam 3-at, de egyiket sem tudom rendesen, csak amolyan fapadosan :)
Szeretnék például cukrászatot tanulni, ez egy nagy vágyam. És bár van Székesfehérváron, de sem az ára, sem a napja nem jó nekem. Túl drága és szombaton van!

De nem is ide akartam kilyukadni. Hanem ha mi is ilyen sok mindent elértünk az életünkben, tanultunk, képeztük magunkat, akkor a gyermekeinknek is azt szeretnénk, ha sikeresek lennének.

Íme egy példa az én gyermekeim hosszú távú terveiből, amely az autóban hangzott el:
Zsófia: - Én ha nagy leszek, állatvédő leszek.
Nimród: - Én ha nagy leszek rendőr leszek vagy bíró.
Kata: - Én pedig ovis.

És persze az ember mindent megtesz annak érdekében, hogy a gyerekei okosak, ügyesek legyenek, hogy esetleg még sikeresek is, bár én nem hiszek abban, hogy agyon kell nyomni őket tudással és túl sok ismerettel (az egyetlen problémám az iskolarendszerrel, de erre már most is odafigyelünk).

De azon gondolkodtam, visszatérve az iskolára és a tanulásra, hogy mindenhez iskolába járunk, éveken át képezzük magunkat, tanulunk, magolunk, olvasunk, beadandókat írunk, zh-kat, vizsgákra megyünk... De gyermeknevelésből nincs iskola. Mert hogy az mindenkinek mindig rögtön és azonnal megy.
Egy ismerősöm mondta egyszer nekem, akinek tényleg nagyon okos a gyermeke, sosem járt el bulizni, nem csavargott, nem csinált semmi olyat, ami miatt aggódnia kellene egy szülőnek (nem keresztény családról van szó), ellenben a gyermek mindig tanult, és ez volt a hobbija is. Most is ez, most is ilyen nagyjából, bár már tényleg nagy gyermek. Ő azt mondta nekem, hogy ő ösztönből nevelt. És szerencséje is volt.
Én nem hiszek a szerencsében. :)

Valljuk be, hogy amikor megszületik a babánk, azért mély víz ez! És nem mindenki kezdi úszóként. Mindenkinek van egy első! Három gyerekes anyukaként a második és a harmadik terhesség és szülés rutinból megy, mert tudod mire számítasz (jó, a császárra nem számítottam), de akkor is, minden gyereked más és más. Meg kell tanulni, hogy minden gyermeket máshogy kell kezelni. Én is tanulom ezt, mert nem akarom ösztönből nevelni őket. Nevelődni szeretnék, hogy nevelni tudjak. De ezzel én is nagyon küzdök. Mert elég temperamentumos a természetem.
Ám fontosnak tartom, hogy minél jobban megismerjem a gyermekeimet, hogyan éreznek, látnak, gondolkodnak, kik ők, a kis világukat (és bár jókat szórakozom, de nagyon komolyan veszem őket). És így biztosan, mármint ha megismerem őket, akkor a kitűzött cél felé vezethetjük őket.

A kocsiban elhangzott fenti beszélgetés teljesen jellemző a gyerekeimre. Zsófia nagy rajongója a természetnek, az állatoknak, mindent szeret, ami a természettel kapcsolatos (nagy Állati küldetés rajongók vagyunk, meg Állatkert a hátizsákomban =ugyanaz a cég). Amikor csak teheti, itthon is az állatok körül lebzsel és velük játszik. Küldetése, hogy a tyúkok az ölébe jöjjenek és simogathatóak legyenek :) És nagy rajongója még a kisbabáknak. Mindig mindenhol meg kell állni játszani velük, megsimogatni őket, ölébe venni... Türelmesen tud velük bánni, tanítani őket, a gyülekezetben is a kisebb gyerekeket szeretgetni, irányítgatja. Egyetlen gyermekhez nincs türelme, az pedig Nimród. Mondanám, hogy van benne igazság, mert Zsófia egy művész lélek, szabad gondolkodással, kreativitással, ötletekkel, elméletekkel, hihetetlen energiával. A kisfiam merőben az ellentéte. Nem is értem, hogy miért nem KOCKA a jele az oviban. Szabálykövető és szabályszerető, szabálybetartó és betartató típus. Ha valami nem úgy áll, nem ott volt, nem oda tette, zavarja őt. Ő az, aki minden reggel ellenőrizteti Zsófiát, hogy bent van-e a tolltartó a táskájában, mert tudja, hogy Elsőszülöttem szórakozott, és néha nincs képben. Nimród ellenben mindig képben van. Nagyon komolyan veszi az élet dolgait, és kicsit hajlamos arra, hogy már most összeesküvés-elméleteket gyártson. Állandóan nyomozni kell, kideríteni mi van a dolgok mögött, mi miért történik, minek mi az összefüggése, mi miért történik, minek mi az értelme és hogy függ össze. Ez mondjuk több órán keresztül elég fárasztó, de azért ilyennek szeretjük. Nimród nagyon okos, már most remekül sakkozik, és jól átlát olyan játékokat, feladatokat, amihez én nem tudok hozzászagolni. Úgy értem logikailag.
Kata meg - egyenlőre - a legenergikusabb és legerősebb egyéniségű gyermekem. Lehet, hogy harmadik gyereknél így működik. Természetre inkább Zsófia.

Szóval, nagyon ki kell találni azt, hogy mit csináljak egyik-másik-harmadik gyerekemmel, amikor megnyugtatom, amikor fegyelmezem, amikor vigasztalom, amikor sír, és még sorolhatnám.

Megmondom őszintén, hogy nem olvasgattam túl sok gyermekneveléssel kapcsolatos könyvet. Néhány könyv, ami szerintem jó. Mindegyiket ugyanaz az írónő írta, akinek én nagyon szeretem a gondolatait, mert hiszem, hogy Istentől ihletettek.
Értékes gondolatokat tartalmaznak.

  

Ezt majd később, de érdemes már most olvasgatni, hogy mire számítson az ember és hogyan kezeljen esetleg bizonyos helyzeteket.

Vannak olyan szülő ismerőseim, akik viszont már annak a gondolatától is megijednek, hogy NEM bibliai jellegű gyermeknevelésről szóló könyveket olvassanak. Volt olyan, aki azt mondta, hogy ez nem helyes, mert a Sátántól van. Én ezért nem fogalmaznék ilyen durván.
Bennem is volt rá hajlam, (Zsófiáig) de az utóbbi időben odafigyeltem arra, hogy ne így legyen. Szívesen olvasom Ranschburg Jenő gondolatait e tekintetben (ő áll hozzám a legközelebb), szívesen hallgatom Tapolyai Emőkét (nagy kedvenc!), aki ugye bár keresztény, de van akinek problémát okoz, hogy elvált. Tudjátok, nem különb a keresztény a Deákné bizonyos vásznánál... Akit nem kedvelek, az Vekerdy Tamás. Nem mindig tudok egyetérteni vele, a stílusával, a hangulatkeltéseivel, pl. hogy az iskola ellenség! és még sorolhatnám.
A Biblia is azt tanítja, hogy mindent vizsgálunk meg.

BÖLCSESSÉG ÁLTAL ÉPÍTTETIK A HÁZ, ÉS ÉRTELEMMEL ERŐSÍTETTEIK MEG. ÉS TUDOMÁNY ÁLTAL TELNEK MEG A KAMARÁK MINDEN DRÁGA ÉS GYÖNYÖRŰSÉGES VAGYONNAL.

PÉLDABESZÉDEK 24,3

Összefoglalva, minél jobban belemerülünk a gyermeki fejlődés kutatásában - hogyan alkotta meg őket Isten, hogyan gondolkodnak, hogyan hat a testi fejlődésük az érzelmeikre, és hogy Istentől kapott (velük született) személyiségjegyeik hogyan alakítják motivációkat és érdeklődési köreiket - annál hatékonyabb szülőkké válhatunk. Ha már megszereztük ezt a széleskörű tudást, ahelyett, hogy vakon mindenféle, ún. szakértőkre támaszkodnánk, kipróbálhatjuk az ajánlott módszereket, hogy magunk láthassuk meg, vajon ellentmondanak-e saját, Szentlélek vezette józan eszünknek, vagy annak, amit tanultunk.

A HELYES GYERMEKNEVELÉSSEL BIZTOS ALAPOKAT, LENDÜLETET ADUNK GYERMEKEINKNEK, NEM PEDIG NEHÉZSÉGEKTŐL MENTES ÉLETET.

ELISABETH HORMANN

Hálás vagyok #33.

Ahogy mondottam volt... a hetünk leginkább betegségben telt és orvosokhoz járásban.
Jártam reumatológián a kezemmel, ami egyre jobb fáj. A doktornő rendes volt (nagyon rendes volt, mert bár Katával már éppen leszokóban vagyunk a ciciről - én mindig sokáig szoptattam és ezt az elvemet tartom is,  - kicsit aggódtam, mert az orvosok többsége mindig le akar szoktatni. Mindenki arról beszél, hogy nagy, már minek! - De ez meg az én dolgom, én döntésem, nincs hozzá közük. Ellenben ez a doktornő szintén a hosszú szoptatás híve - AMIÉRT NAGYON HÁLÁS VAGYOK A JÓ ISTENNEK, HOGY ISMERETLENÜL IS ŐT VÁLASZTOTTAM (hiszen jó dolog nem ismerni az orvosokat) - elküldött a sebészetre, és azt javasolta, hogy mivel nem lehet szteroid injekciót adni, ezért nyugalmi állapotban kell lennie a kezemnek, és a gipszelést javasolja. Mert hát a fekete védőt hordom én, de amikor valami munkát kell végezni, leveszem, mert nem mosogat senki sem fel helyettem, meg nem csinál meg semmit... Így nem pihen. De ha van rajta egy fix dolog, akkor azért az ember máshogy áll hozzá.
Én is így gondoltam, mert nem tudok határt szabni magamnak a munkában és nem tudom azt mondani: pihentetni fogom!
A doktornő rendes volt. Elmentem hát a sebészetre, ahol megnézték és azt mondták, hogy nincs indok arra, hogy begipszeljék, így "elküldenek egy hozzá értő orvoshoz" - aki ortopédus. :( Időpontom március 29-ére van, a kezem még jobban fáj, már az egész bal kezem zsibbad, de nem baj... ugye...
Szóval a fájdalmaim egyre nagyobbak, és egyre nehezebben viselem, pedig elég jól bírom a fájdalmat, azt hiszem. Úgyhogy most az én drága Férjem csinálja a munka oroszlán részét.
A legtöbbször ő mosogat, ha itthon van, mert tudja, hogy az edény megfogása is fájdalmat okoz.
Ételt is készt, kitereget, rendezi a gyerekeket... szóval nekem ő egy hős. De ahogy ő szokta mondani:
"Valami közöm nekem is hozzájuk. Az enyémek is!" 
Ezért innen üzenném neki ezt: 

A következő hét meg a többi orvoshoz járáshoz telt.
Úgyhogy igazán hálás hetet írni se időm, se energiám, se kezem nem volt :)
Persze vannak apró dolgok, amik fontosak nekem, és amiért tényleg hálás vagyok.

• Széncinke, amelyik a kitett magvakat ette. Minden évben etetjük a madarakat, és nagyon jó nézni ahogy jönnek és eszegetik az ételt. 
• Hogy végre újra tojnak a tyúkok. :)
• Kenyeret sütni a megőrölt lisztből.
• Hogy az iskolában, ahová tanítani járok megértőek voltak, és el tudtam jönni haza, mert rosszul lettem. És Jacob (ő az egyik gyerekem) hősiesen tűrte, hogy rosszul érzem magam, és lassabb vagyok az órán.
• Hogy számíthatok a mamára mindig, minden körülményben.
• Hogy sikerült Férjet elérni a Bányában, a föld alatt, amikor nem vitte el magával a telefonját sem, de mégis tudtam üzenni, hogy jöjjön haza, mert neki kell Zsófiát szemészetre vinni.
• Hogy ügyesek voltak mindketten az orvosoknál. Zsófia a szemészeten, Nimród egy másik házi orvosnál, ahol még injekciót is kapott.
• Hálás vagyok, hogy nem egy napon voltunk rosszul a kisfiammal.
• Hogy Férj itthon volt és vigyázott ránk. 
• Kata ügyességéért.
• Zsófia kiválasztotta magának a szemüveget. Igen, sajnos szemüvegesek leszünk :( De kéket választott, mert szerinte az megy a szeméhez :)
• Nimródkám bár a betegsége alatt igazán és látványosan szenvedett (tudjátok, ahogy a legtöbb férfi általában), de nagyon hősiesen megitta azt a sok-sok vizet, amit meg kellett innia kiszáradás ellen.
• Elaltatni Nimródot minden este. Fogta a kezemet és simogatni kellett a fejét. Pont, mint pici baba korában. SZERETEM!
• Nagyon jó, amikor Kata pihe-puha haját érezhetem, amikor hozzám bújik.
• Zsófia surranós puszijai
• Hogy meleg van a házban
• Hogy Ziva néha megáll, és megsimogathatjuk. Higgyétek el, hogy ez a nap fénypontja. Őfensége igen bonyolult jellem. Nincs mit tenni, kell egy nyúzható macska!!!!

Boldog új hetet mindenkinek!

Én vagyok az óceán...

Nem vagyok fanatikus természetvédő.
Nem helyeslem azt, ami a világban történik, ahogy ártanak az emberek a vizeknek, a fáknak, a földnek... Hogy mindig kell valahová építeni egy felhőkarcolót, mindig ki kell vágni valahonnan fákat valamiért, mindig át kell irányítani folyókat, vizeket a természetes medréből, mindig több állatot kell leölni, mint amire szükség van és még sorolhatnám. Nem értek teljesen egyet a Green Peaces aktivistákkal, de valamit tényleg tenni kell.
Nem is olyan régen láttam egy videót, ami megnéztem. Már csak azért is osztottam meg és mutatom meg, mert a kedvenc színészem, Harrison Ford adja a hangját az óceánnak.

Jól megrendezett, megkomponált filmecske ez, de persze nem tudok teljes mértékben egyet érteni és azonosulni vele. Én nem hiszek az Anyatermészet erejében olyan tekintetben, hogy ő a teremtő erő, tőle jött és jön minden.
A Föld azért van, mert Isten adta nekünk. Én ebben hiszek. Nem hiszem el és nem tudok azonosulni a semmiből jött létre elmélettel, a véletlenszerűséggel, a nagy zuttyal és bummal. Isten adta nekünk a Földet, hogy éljünk benne, éljünk azokkal az ajándékokkal, amelyekkel Ő ajándékozott meg minket. A tengerrel is és a csapvízzel is, ha már itt tartunk.
Sok vitatkozó kommentet olvastam, és persze jó magyar szokás szerint jött a hibáztatás, a gazdagoké, akik kihasználják a földet, a magyarázkodóké, hogy a mi hibánk is, az okoskodóké, hogy a környezetszennyezés csak a nagy cégek és államok hibája, a magyarázkodóké, hogy az ember véletlenül is elejt egy papírzsepit vagy kiönti az olajat... és még sorolhatnám. Ez persze nagyon megy. Mármint az, hogy mindig más a hibás, de sosem én.

Tény, hogy a természetet az ember pusztítja el, és nem az állatok. Az állatok normális életet élnek.
Ez a mese is ezt erősítette meg bennem. Hogy mindig jön az ember és olyat tesz, amire nem mindig van szükség:

Az ehhez tartozó mesét itt nézheted meg.

Szóval, ha egy kicsit ijesztőnek és lelkiismeret ébresztőnek is hat ez a film, akkor is érdemes elgondolkozni. 

Volt benne egy mondat, ami nagyon megütötte a fülemet.

"Egyszer elborítottam ezt az egész bolygót, és bármikor megtehetem újra."

Még jó, hogy Isten nem így gondolja. Nem ezt mondta, hanem ezt. (az özönvíz után).

¹⁸Kijött tehát Nóé fiaival, feleségével és fiainak feleségeivel együtt. ¹⁹Minden élőlény, minden csúszómászó, minden madár, minden, ami mozog a földön, csoportonként kijött a bárkából. ²⁰Azután oltárt épített Nóé az ÚRnak, és vett minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és égőáldozatokat mutatott be az oltáron. ²¹Amikor az ÚR megérezte a kedves illatot, ezt mondta magában az ÚR: Nem átkozom meg többé a földet az ember miatt, bár gonosz az ember szívének szándéka ifjúságától fogva, és nem irtok ki többé minden élőt, ahogyan most cselekedtem. (I. Mózes 8. fejezet)

És ez a bizonyíték:

Még mindig...

Még mindig betegek vagyunk.
Mikor már úgy gondolod, hogy minden rendben, és mindenki meggyógyult, akkor jössz Te (azaz én), és elkap valami kemény vonalas vírus. A hittan óráimat sem tudtam megtartani, haza kellett jönnöm, mert ténylegesen rosszul lettem. Magas lázam, hányás, hasmenés... Minden, amit el tudtok képzelni. Hazavánszorogtam az iskolából, majd lefeküdtem. És aludtam-aludtam egészen estig.
Persze, közben el kellett volna vinni Zsófit a szemészetre, mert kaptunk beutalót, így szegény Férjet kellett indítanom, akinél nem volt telefon (ez volt az izgis kihívás, hogy megpróbáljak elérni egy kollégáját, akiknek nekem nem volt meg a száma), mert itthon maradt.


Úgyhogy elég izgalmas volt a napom.
Estére az alvás és az Algopirin megtette a hatását, kezdtem javulni, de Férjnek kellett mindent megcsinálnia (mert ő egy hős!!!), és tényleg így is volt.

Ennek az egész napos alvásnak az lett a következménye, hogy hajnal 2-től fent voltam, szinte nem aludtam semmit. Nem nagy alvásigényem van, bár amióta 3 gyerekem van, ez néha változik :), de most úgy éreztem, hogy eleget aludtam. Elfáradtam az alvásban. Fájt a hátam, minden kényelmetlen volt. De közben meg nagyon jó volt érezni Kata pihe-puha hajacskáját mellettem, és azt, hogy éjszaka a kezemet keresi vagy a hajamat.

És aztán itt indultak be a dolgok. Hajnal 2-től aztán Nimródkám is elkezdte. Végighányta az estét. Apa volt fent vele, (mondom én, hogy egy hős), így ő sem sokat aludt, úgyhogy tényleg elég jól néz ki a család :)
Orvosnál is voltunk, még szurit is kapott Nimród, aki nem viselte hősiesen, de nekem mégis ügyes volt. Mert hát melyik kisgyermek szereti az injekciót? (Nem a mi orvosunknál voltunk, helyettesítőnél. Ki is akadtam, mert néha úgy érzem, hogy hülyének nézik az embert. Elég furcsán beszélt velem. Néha nem értem, hogy miért kell lekezelően bánni valakivel. Bár lehet, hogy ez a stílusa... Gyermekorvosnak mindenesetre furcsa...)

Most itthon vagyunk, és senki nem bír enni.
Én már jobban vagyok, hálás vagyok azért, hogy nem ugyanarra a napra esett kettőnk rosszulléte.

Mégis csak minden rosszban van valami jó.

Kertészkedjünk

Már nagyon várom, hogy igazán jó idő legyen, és lehessen a kertbe menni.
Én nem vagyok egy nagy kertész, de szeretem, ha történik valami a kertben. Szeretem nézni, ahogy nőnek az apró kis növények, szeretem nézni, ahogy életre kel minden.
Az utóbbi években nem sok időnk volt a kertre, mert Férj szinte alig volt itthon, én meg éppen babáztam. Mindig tervezzük és eltervezzük (újra meg újra), hogy milyen klassz kertet alkotunk majd. :)
De minden évben úgy állunk neki, hogy klassz lesz (ez már jó!)

Viszont ezt találtam:

Érdemes megfogadni, és megpróbálkozni vele :)
Jó kertészkedést.

Comme dans les contes de fées ..

azaz MINT A MESÉKBEN...

Aki ismer tudja, aki jól ismer meg még jobban tudja, hogy oda vagyok Franciaországért. A hangulatáért, az ott lévő szépségért, a nyelvért... És bár én magam csak Párizsba és környékére jutottam el - titkos vágyam, hogy egyszer Férjjel kettesben is eljussak oda romantikázni -, azért jobban szeretnék kis, aprócska falvakba, vagy városokba elmenni.
Persze, ehhez újra kellene éleszteni a francia tudásomat, ami sokat kopott, hiszen legalább egy évtizede nem használom, és sokat felejtettem...
De most nem is ez a lényeg.
Hanem, hogy gyönyörködjetek velem néhány francia kis faluban.
Hát nem csodálatosak?
Az biztos, hogy elsétálgatnék itt. Enném a jó kis friss bagettet, kipróbálnám a helyi sajtokat (a borokat valószínűleg nem), eljárnék a piacra, és élvezném, ahogy a helyiek beszélnek. Valószínűleg, semmit sem értenék belőle. De akkor is jó lenne...

 A kedvencem:

Hálás vagyok #32.

• Együtt itthon. Még mindig betegek vagyunk, most már én is, Zsófia sem volt szerdától iskolában, felment a láza magasra, és most szombatra Kata is belázasodott.Úgyhogy most ennek a jegyében zajlanak a napjaink.
• Jó volt összebújni a gyerekeimmel, még akkor is, ha átadható a vírus. De amikor betegek kit érdekel?
• Bunkerépítés folyt minden mennyiségben itthon.

• Gyaloglás megint :) Kedvencem még most is :) :)
• Zsófia 15 perc alatt megcsinálta a sok háziját. Aminek máskor egy órát nyávog. Teljesen büszke voltam rá! :)
• Nimród vigyázott Katára, amíg aludt. Nagyon büszke voltam rá.
• Séta a gyerekekkel. Katával hazafelé jól elfáradtunk, jót is aludt. És nem én mentem értük, mert Férj itthon volt :)
• Orvosnál voltunk Zsófival. Már jól voltak, és kellett készítenem egy: "Anya, igaz milyen egyformák vagyunk?" - képet! Nem olyan jól sikerült a kép, mert mozgásban voltak, (mint általában), de azért cukik voltak.

 

• Kata jól eszik. Ő az egyetlen olyan gyerekem, aki ténylegesen nem válogat. Zsófi sem annyira, de Nimród... Róla inkább nem nyilatkozom. Talán egyszer... :( 
• Apa esténként mesét olvas a gyerekeknek.
• Jó volt, amikor mindenki elment aludni, és csend volt a házban, akkor megkerestem néhány régi blogot, amit egykor szívesen olvastam. Zsuzsa az egyik ilyen, akinek mindig szerettem a gondolatait. Most is szeretem, de kár, hogy csak a Facebookon :)
• A héten nem kellett korán kelni, mert Zsófia nem ment iskolába, Nimródot meg ráértem elvinni.
• Zsófia hősként vigyázott Katára. És nagyon élvezte. 
• Fodrásznál jártunk a csajokkal.
• Férjjel meg szülőin voltunk. Mindig ketten megyünk, ha tehetjük. Mert ez így alakult ki. 
• Találtam egy új sorozatot (nem mintha a többit megnéztem volna), amibe csak a főszerelője miatt néztem bele (Damien Lewis),de még nem tudom, hogy tetszik-e. Érdekes, krimis meg izgalmas... Meglátjuk.
• Vörös eget nézni és szaladó felhőket.
• Eljött hozzánk Zsófia egyik kis barátnője.
• Meg az én egyik felnőtt barátnőm.
• Mogyoró, amire már nagyon régen vártam :) - nagyon szeretem.
• Gyermekkorom egykori kedvenc édessége. Ma ritkán jutok ehhez. Egyrészt nem szoktam venni ilyeneket, immáron tudatosan, másrészt meg nem is jut eszembe. De most arra gondoltam, hogy megmutatom a gyerekeimnek, hogy milyen finom édességet szerettem egykoron. (Még akkor is, ha nem túl egészséges.) És képzeljétek, senkinek sem ízlett! Enyém lett. Nosztalgia!!!!

 

• Bukta és palacsinta. 
• Amikor együtt játszanak mindhárman (áldott percek és pillanatok), és nem kell éppen rendet csinálni, vagy szétválasztani őket. Ez nagyon jó dolog!
• Katával összebújni.
• Nimródka rajza, ami most a kedvencem. Ez itt egy szerelmi vallomás. Nekem. Tőle.

Szokásaink legyőzése - Programozd át magad! # 5.

Nem értek a számítógéphez. Bár hozzátartozik a mindennapjaimhoz, hiszen rendszeresen használom (nemcsak Facebookozásra és blogolásra), a munkám, a gyerekanyagok írása is ezen történik. De tényleg nem értek hozzájuk. Csak alapszinten vagyok, viszont gyorsan gépelek :) Mondjuk nem is igazán érdekelt sosem a programozás, az, hogy mi hogyan működik...
Ha valami történik a géppel, akkor itt van Férj, akinek viszont ez a hobbija. Már tinédzser kora óta. Úgyhogy nekem azért jó, mert van itthon egy két lábon járó rendszergazdám :) - Neki sem a foglalkozása és a munkája ez (a bányában ez elég vicces lenne), de szereti és érti is. Úgyhogy mindig hozzá fordulok, ha valami bajom van, vagy valamit szeretnék megoldani, ami már bonyolultabb, mint amihez én értek.

Na, valahogy így :)

De azt tudom, hogy előfordul olyan helyzet, amikor újra kell indítani a gépet, vagy változtatni kell a programokon...
Arra jutottam, hogy most valami ilyesmit kell tennem a szokásaimmal kapcsolatban.
Megértettem, hogy ha valamit teszünk - mindegy hányszor - az agyunkba programozódik ez a dolog. Minél többször teszünk meg egy dolgot, annál jobban rögzül. Az elmúlt 8 évben rengetegszer elmondtam a gyerekeimnek reggelenként: "ébresztő - pisilés - mosakodás - öltözés - reggeli..." sokszor elmondtam már, hogy "moss kezet!", hogy "pakolj össze magad után!", "vidd el a pizsamádat a helyére!", "vegyél ki tányért magadnak!", "kend meg a kenyeret!" ... és még sorolhatnám. Van, ami már automatikuson megy, már maguktól csinálják, mert annyiszor hallották, hogy már unják. Ennek ellenére nem minden jut az eszükbe :)


Valahogy mi is így vagyunk, felnőttek. Én legalábbis.

Emlékszem, hogy mennyire szerettem járni az edzőterembe. (Ebbéli tervemről még nem mondtam le.)  Emlékszem, hogy amikor elkezdtem, szinte semmit sem bírtam megcsinálni. Mindig a legkisebbre rakták nekem a fiúk a súlyokat, azt is alig bírtam megmozdítani. Nagyon aranyosak voltak, mert bátorítottak, hogy fog ez menni, mert az izmaim megjegyzik ezeket a gyakorlatokat, és ha sokat csinálom, akkor lesz következménye. És tényleg úgy is volt. Újra és újra megcsináltam azokat a gyakorlatokat, amelyeket a fiúk mondtak, és tényleg meglátszott. Egyre könnyebben ment néhány gyakorlat.
Aztán amikor emeltünk a súlyon, minden kezdődött elölről. De jó volt ez így.
Újra és újra meg kellett szoktatnom magam, és rábeszélnem magam, amikor nehezebb volt a feladat, hogy van értelme és van látszatja. Tényleg volt :)
Valahogy a jó Isten is így működik. Képessé tesz minket arra, hogy jobb emberek legyünk. De ez csak akkor megy, ha jobb dolgokat is teszünk. Mert ettől válik jobbá a lelkünk és a személyiségünk.

Ki ne szeretné ezt hallani?
És persze van, aki mindent megtesz ezért, hogy ezt mondják róla. Van aki tényleg ilyen, és nem vár elismerést, mert alkatilag hajlamos erre, de ez ritka. Az ember szereti, ha dicsérik. Ez az igazság. Jól esik a lelkének és növeli az önbecsülését. Persze, erre is vigyázni kell, mert könnyen elszállhatunk!

Nekem sokszor mondják ezt, vagy valami hasonlót. Én is szeretem az elismerő szavakat, és teszek is érte. Ki szereti azt, hogyha nem szeretik? A net tele van mindenféle beszólásokkal, meg hogy így fogadj el, amilyen vagyok, meg hogy mindig megfogom mondani a véleményemet, nem érdekel, ki mit mond vagy gondol. De ez szerintem nem igaz.
Én alapvetően nem vagyok jó ember, mert sok rossz hibám és tulajdonságom van. Próbálok javítani ezeken a dolgokon, de ez kemény munka.

Az egyik rossz szokásom például az, hogy rendetlen vagyok. A szónak abban az értelmében, hogy mivel sok papírmunka vesz körül, és sok könyvet, meg füzetet meg papírt használok (rajzoláshoz, jegyzeteléshez, ötlet válogatáshoz), otthagyom az asztalon, egy kis papírt, amire valami fontosat felírok, aztán meg keresem. Nem találom, sőt, nem is mindig emlékszem, hogy mit hova teszek. Ez nem jó.

Nem mondom, hogy ilyen a kép, csak szemléltetni akartam, hogy mire gondolok.
Mondhatnám azt is, hogy persze, mert itthon van velem Kata, és mikor leírok egy mondatot, akkor éppen eszébe jut, hogy enni szeretne, szomjas, pisilnie kell, vagy éppen elbújt és keressem meg...
Most ebben a helyzetben vagyok, ami nehéz és ami ellen nagyon küzdök.
Már egy ideje.
Lassan haladok és alakulok, de győzni fogok. Ezt a célt tűztem ki magam elé!
Az a baj igazából, hogy a rossz szokásaink egyszerűen azért alakulnak ki, mert nagyon sietünk, mindig rohanunk, és alapvetően nem tudjuk rendesen megcsinálni a dolgokat.


Vannak, akik oda se figyelnek arra, amit éppen csinálnak, ezért szinte soha nem tudják, mit hol keressenek, amikor éppen szükségük volna valamire. (Én már csak tudom!) Az ilyen fejetlenség sok bosszúságot, stresszt és időveszteséget okoz. Ismétlés révén bármilyen területen szervezetté válhatsz, ahol csak szükséges. Ne feledd: bár elsőre nehéz, az idő múlásával egyre könnyebb lesz. Lassíts, lélegezz, és szánd rá az időt, hogy arra gondolj, amit éppen csinálsz!

Charles Dickens mondta:
"Soha nem lettem volna képes arra, amit véghezvittem, a pontosság, a rend és a szorgalom szokásai nélkül, a nélkül az elhatározás nélkül, hogy egyszerre csak egyetlen témára összpontosítok." 

Isten hihetetlen elbeszélő képességgel áldotta meg őt, mégis jó szokássá kellett tennie az összpontosítást, a rendet és a szorgalmat, hogy talentumának jó sáfára lehessen.
Hát, valami ilyesmit szeretnék én is :)
Harcra fel!!!!!

"Sok ember tehetséges, ám nem törődik a jó szokások kialakításával. Nem fegyelmezik meg magukat, hogy azt tegyék, amiről tudják, hogy tenniük kellene, hanem arra várnak, hogy valami külső erő mozdítsa meg őket. Ezt passzivitásnak hívják, és hatalmas nyitott ajtót jelent az ördög előtt. Ha nem tesszük aktívan azt, ami helyes, a gonosz könnyedén rávesz minket, hogy azt tegyük, amit helytelen."

Joyce Meyer

Betegek vagyunk...

A héten én voltam, de ma már Zsófia is becsatlakozott...
Kicsit magunk alatt vagyunk.
Ezért egy macskás rajz, ami mindig felvidít :)

LEGYETEK EGYMÁSHOZ JÓSÁGOSAK!

Mostanában sokszor szembesültem azzal, hogy a gyerekek és a fiatalok körében megnövekedett a durvaság. (Amikor iskolában dolgoztam, még nem beszéltek sem egymással, sem a tanárokkal úgy a gyerekek, ahogy néha most tapasztalom.) De szerintem ezt ti is tapasztaljátok.
Mostanában rengeteg olyan cikket, írást olvastam, ami erről szólt: beszólt, megverte, megütötte, megalázta, szexuálisan molesztálta, elvette, megölte...
Nem értem én, hogy miért van ez? Miért váltak ilyenné a gyerekek? Miért jó az, ha ezeket megcsinálják, csak mert úgy tartja kedvük? Miért az ELSŐ megoldás a gyerekeknek, ha valami nem sikerül nekik a zsarolás vagy az öngyilkossági kísérlet? Miért olyan sok a gyilkosság a semmiért? Mindig megdöbbent, amikor pár száz forintért ölnek meg fiatalok időseket, vagy bántják társukat.
Tudtad, hogy az Egyesült Államokban 15 másodpercenként megvernek egy nőt - általában a családtagja vagy a partnere? Hogy több, mint három millió gyerek lehet kitéve családon belüli erőszaknak?
Vagyis tudom én... A neve: Sátán, Ördög, Ellenség, Ordító Oroszlán...
De mégis...

Mi történik a társadalmunkkal? A gyerekek már nem félnek úgy az atombombától, földrengéstől, cunamitól, hurrikántól, tornádótól vagy az elhagyatottságtól, mint ahogy az erőszaktól félnek - a másoktól elszenvedett rossz bánásmódtól. Egy félelmetes világban élünk!

Mi okozhatja az erőszak és a testi bántalmazás ekkora mértékű növekedését? Miért bántja sok ember az embertársait?
Ez a világ háborúban áll: a terrorizmus, a fajirtás, a gyűlölet, az éhség megtették a magukét. Az alkohol és az illegális drogok fogyasztása, valamint a televízióban, zenei videókban és videojátékokban látott erőszakos jelenetek elszaporodása részben az okok között sorolható fel. De a jelenség nem fogható csupán ezekre. Tény, hogy az erőszak erőszakot szül. Ha pedig a verbális és testi erőszak nem szűnik meg a családokban, akkor teljességre jutva el is pusztít bennünket.

 

"Még mindig az a vágyam, hogy a gyerekeim ne ilyenek legyenek. Ne álljanak bele a világnak ebbe az agresszivitással teli világába, és fel tudják ezt ismerni. Szeretném megtanítani nekik azt, hogy meginduljon a szívük, ha emberi szenvedést látnak. Persze ez mindig kérdés, hogy mennyit tud befogadni a szívük, lelkük...  De ők is sokszor úgy viselkednek, és olyan hatások érik őket, ami nem helyes, nem tetszik... Nekik sem, de nekem sem. 

Azt szeretném, ha a gyermekeim józan, erkölcsök emberek lennének, akik elég erősek ahhoz, hogy kiálljanak az igazságért és a kegyelemért, hogy segíthessenek szenvedő embertársaikon. 

Szeretném azonban, ha mindez példamutatáson, meggyőződésen és az evangélium jó hírének megosztásával érnék el, nem pedig olyan módszerek alkalmazásával, amelyek félelmet, haragot és lázadást szülnek.

Kívánom, hogy tagjai legyenek egy olyan új szülőnemzedéknek, amely gyermeknevelésével megváltoztatja a világban kialakult rossz tendenciákat, szóvá téve azt, ha valaki durva bánásmódban részesít másokat. Szeretném, ha a mai fiatal szülők határozottan kiállnának az általános erőszak és a gyerekekkel szemben rossz bánásmód ellen. Szeretném, ha a bántás, az erőszak örvénye megszűnne ennek a nemzedéknek az idején!

Ha lehetséges volna, határozott, de mégis gyengédebb környzetet kívánnék a gyermekeimnek, amiben felnőnek. Olyan környezetet, amelyben minden személyt, társadalmi állstól, fajtól, kortól, vallástól, vagy életstílustól függetlenül tisztetettel kezelnek, szeretetteljesen szolgálnak, és segítik, ha szüksége van rá. Ha pedig látják szüleiket, ahogy önzetlenül próbálják valamilyen módon jobbá tenni mások életét, szeretném, ha krisztusra gondolnának, aki segített a lenézett és a kitaszított embereken, a betegeken, éhezőkön és a számkivettetteken a maga korában. 

AZ EMBEREKEN (BELEÉRTVE A GYERMEKEKET IS), SEGÍTENÜNK KELL, NEM DURVÁN BÁNNI VELÜK.

Látták már a gyermekeid, hogy valakin segítesz? Látnak téged gyermekeid úgy, hogy megállsz és udvariasan útbaigazítasz valakit, aki eltévedt, vagy kicserélsz egy kidurrant gumit? Elviszed a gyermekeidet kórházakba vagy otthonokba, hogy meglátogassátok a betegeket és magányosokat? Látnak téged előreengedni valakit a sorban, amikor a ti bevásárlókocsitok tele van, a másik emberében pedig csak pár termék? Ha felhívod szüleidet, figyelmes, tapintatos, szeretetteljes szavakat halhatnak tőled? Türelmesen félbehagyod, amit éppen csinálsz, amikor gyermeked már századszor kér tőled valamit? Remélem, hogy gyermekeid Jézust látják benned.

Az én vágyam, kedves szülők, hogy gyermekeitek első hét életévében határozott, gyengéd szülők legyetek. Erős jellemű szülők, akik szilárdan kitartanak értékrendjük mellett, kerülik a meggondolatlan és erőszakos viselkedést, és igazságossággal, kegyelemmel és feltétel nélküli szeretettel nevelnek. A törvényeskedés, a hatalmaskodás, az erőszak és a durva bánásmód hozzátartozik ehhez a bűnös világhoz. Nem kell azonban, hogy a ti családi életetekhez is hozzátartozzon. Nevelhetetitek gyermekeiteket Isten dicsősérége. Hogyan? 

Azáltal, hogy mindent úgy teszel, mintha JÉzusnak tennéd, és úgy, hogy a cselekvés közben is folyamatosan beszélgetsz vele.

Rick Warren

(Részlet: Az első 7 év című könyvből - 25-26. oldal)