HETI IDÉZET # 51. IDŐ

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

52/12. Gyermekeink kívánságai

"Nem törvényszerű, hogy a jó orvosság föltétlenül keserű"  - mondja egy ismert tv-reklám.
Anna az elmúlt tél egyik napján gondolt erre a mondásra. Halkan közeledett fia ágyához, akinek vírusos influenzája volt. Kezében az orvosságos üveg és egy kanál. Erik védekező grimaszra fintorította arcát, de ahogy lenyelte az orvosságot, felderült az ábrázata.
"Anyu - kiáltotta, miközben az orvosság maradékát nyalogatta a kanálról -, hiszen ez annyira finom, hogy nem hiszem, hogy hamarosan meggyógyulok tőle."

A televízió feltalálása előtt évezredekkel már Dávid király, a zsoltáros, hasonló gondolatot dicsér: "Íme, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak a testvérek." Zsoltárok 133,1

Bizony , jó és gyönyörűséges. Bizonyára Urunk jó és gyönyörűséges dolognak rendelte a keresztény testvérek együttlétét. Ugyanígy magától értetődően elvárja, hogy építő hitet sugározzunk egymás felé. Némelyikünknek el kell felejtenie azt a régi beidegződést, hogy ami a léleknek jó, az nem lehet ugyanakkor örvendetes is. Vagy azt a nézetet, hogy a keresztény élet nem más, mint a földi örömök szüntelen megtagadása, és nincs helye benne a tréfálkozásnak, vidámságnak és szép dolgoknak. Az ilyen beállítás csak savanyúképű, komor keresztényektől származhat. S ha gyermekeink és serdülőink ilyen "kóstolót" kapnak a keresztény életből, nem csoda, hogy olyan sokan visszariadnak tőle. Komoly imádságaink mellett - hogy gyermekeink ne csússzanak le a szellemi nihilbe, és ne az legyen a legfőbb vágyuk, hogy mikor kerülhetnek ki végre az otthoni vallásoskodás légköréből - nagyon komolyan mérlegre kell tennünk egész keresztény életünket, azt az életet, amelyet a szemük előtt folytatunk.

Vajon szüntelen homlokráncoló rosszallással szállunk szembe gyermekünk kívánságaival, még akkor is, ha az nem tilalmas, mindössze szokatlan? A közelmúltban egy asszony-találkozón az ismert evangélista - Billy Graham - felesége mondta el, hogy nemrégiben komoly leckét kapott ebben. Amikor a gyermekszobából dübörgő beat-zenét hallott, energikusan szólt be:"Elég ebből a lármából!' Csak azután gondolta végig, milyen hatása lehet ennek gyermekeinkre, és elkezdett velük beszélgetni ennek a zenei irányzatnak a sajátosságairól. Sőt, annyira ment, hogy maga is megvásárolt egy beat-lemezt, ami történetesen gyermekeinek kedvenc száma volt.
"Jutalmul - tette hozzá meleg mosollyal - gyermekeim meghívtak a lemez ünnepélyes együtthallgatására." Így épül híd a nemzedékeket elválasztó szakadék fölött.

Ilyen magatartás láttán gyermekeink felismerik, hogy kereszténynek lenni nemcsak jó, hanem még örvendetes dolog is lehet. Gondoljunk mindig arra, hogy a jó orvosság nem mindig föltétlenül keserű.

Tánc

Nem vagyok egy nagy táncos.
Régebben szerettem táncolni, de ez mondjuk eléggé lekorlátozódott a lakodalmakra. Tudjátok, amolyan jó kis parasztlagzikra. Az én családom elég mulatós. Szeretik azt, amikor szól a zene, és már táncolnak is.
Nevelőapukám nagy táncos volt, ha egy-egy ilyen alkalommal táncparkettre került, akkor egyedül is remekül ropta, nem volt fontos neki, hogy partnere legyen. Néha álltam ott, és csak vártam, mert én meg tök féltem ott egyedül. Nem igazán szerettem táncolni, csak szerettem volna. A bátyáim mind diszkóba járósak voltak, ahol anyukám szerint csak lötyögni kell, de azért ők is jól táncoltak, nekik benne volt a vérükben. Úgy értem, ha megszólalt a zene, tényleg ment nekik. Ha mondhatom azt, gátlástalanok voltak. :) Ilyen a sógornőm és a családja is.
De én nem voltam ilyen.
Eltáncikáltam, de aztán rájöttem, hogy ez más.

Aztán teljesen eltávolodtam a tánctól, mert valaki azt mondta, hogy az erkölcstelen és helytelen, és én elhittem neki. Úgy gondoltam, hogy tényleg veszélyes, mert erotikus jellegűek, amikor összesimul két test, és hozhat rossz döntést általa az ember. Egyébként most is azt gondolom, hogy van benne valami. Nem véletlenül adnak el sok dolgot a tánccal. :)

De emlékszem, hogy gyerekkoromban, amikor még nem nagyon volt tévé, ültünk nagyszüleimmel a tévé előtt, és a Savaria Táncversenyt néztük. Nem tudok más szót idetenni, csak azt, hogy imádtam. A ruhákat, ahogy kinéznek, a fílingjét, a hangulatát, a könnyedségét, a légiességét. Csak néztem és bámultam. De a szüleim nem írattak be tánciskolába, így kimaradt.
Sokáig kimaradt.
Aztán, már felnőtt fejjel megragadt bennem két film. Már írtam róla szerintem. Itt.
Két film volt rám ekkora hatással, amikor rájöttem, hogy ebben nemcsak erotika van (persze az is), de azért ettől több.
Az egyik a Vezet a ritmus, amelynek a főszereplője Antonio Banderas volt. Nem tartozik a kedvenc színészeim közé, de ebben nagyszerű volt. Maga a mondanivaló, a tanítójellege is említésre méltó. Én megnézetném fiatalokkal és tanárokkal egyaránt.

A másik Richard Gere film. Na, őt sem kedvelem. Az az igazság, hogy nem is miatta szeretem ezt a filmet, és még csak nem is Jennifer Lopez miatt. Aki szerintem a legjobb benne, aki miatt ez Jó film lett, az Stenley Tucci. Szerintem az egyik legfantasztikusabb karakterszínész. Majdnem minden filmében, amit láttam, szenzációs. És a zene...

AZ az igazság, hogy ezek hatására, próbáltam rábeszélni Férjet, hogy menjünk el egy tánciskolába. Szerettem volna, ha kicsit többet mozgunk. Mindkettőnkre ráfért. Kicsit ellustultunk, elkényelmesedtünk. Ez még akkor volt, amikor nem voltak gyerekeink, de Férj nem az a típus, akit könnyen ki lehet mozdítani a kis kényelméből. Ő nem szeret táncolni, így marad nekem egyedül, hogy megnézem ezeket a filmeket. És néha ő is velem. :)
Ezért is szeretem.

Új terv, új ötlet! - Jellemző!

Tegnap egy nagy elhatározásra jutottam. Nem tudom még hogy fog sikerülni, mert tudjátok, én amolyan mindenbe belekapós típus vagyok, sok mindent szeretnék, sok minden tetszik, és sok ötletem van. De most annyira lelkes vagyok, hogy csak na!

Ha megnézitek a blogom jobb felső sarkát, akkor láthattok ott egy számot, ami 365.

Arra gondoltam, hogy a következő évet a pozitív év jegyében szeretném leélni, és ebben nincs semmi ezoterikus humbug meg hasonlók, amiben nem hiszek. Egyszerűen ez az év nagyon sok negatív élményt, tapasztalatot adott nekem, és rájöttem, hogy ha nem kezdek valamit ezzel a személettel, amit érzek, hogy rám ragadt, és nem változtatok rajta, akkor nekem lesz rosszabb, és nekem lesz nehezebb.
Olyan sok negatív dolog vesz minket körül az életben, és az emberek is alapvetően azok. Szomorúak és keserűek.
De ha mi magunkkal kezdjük, és magunkra figyelünk, hogy legalább nálunk ne legyen ez meg, akkor jól jöhetünk ki belőle, és még örömünk is lehet belőle!

Ezért, akinek van kedve, azokat játékra invitálom. Ez most nem olyan, ahol nyerni lehet konkrét nyereményeket, hanem csak önmagunk jobb megismerése, felfedezése, átgondolása a cél, és ha ez megvan, akkor még hatalmasabb nyereményünk lesz. Én már nagyon várom.
A játékot csak január 1-jétől indítom útnak. Úgy érzem, hogy ha már 365 kihívás, feladat elé állítom magamat és azt, aki velem tart, akkor kezdjünk tiszta lappal. Én már nagyon várom!

A blog címe is azért lett EGY ÉV AZ ÉLETEMBŐL, mert én ezt csak egy évig szeretném írni. Nem tovább. És remélem, hogy haladni is tudok vele, és nektek is olyan élmény lesz, mint nekem.
Úgyhogy szeretettel várlak oda is.
De még visszaszámlálás van!
Alig várom már!

Ui: Ezt nem hagyom abba. :)

Faith

És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.János 6,69

Avokádókrém

Nagyon sokáig valamiért nem mertem megkóstolni, vagy inkább tartózkodtam tőle. De egyszer, réges-régen, és persze nem a messzi galaxisban, hanem itt, Móron :),  amikor itt voltak a szüleim, hoztam egy nagy döntést, és készítettem belőle egy krémet. Lesz ami lesz alapon... Azóta én nagyon szeretem.

Mivel a hagyományos dolgokat kedvelem, nehezen adom be a derekamat az újdonságokra.
Egyszer ettem, mert valaki készített, de már nem emlékszem, hogy ízlett-e, olyan régen volt. Aztán mivel főzés közben - jobb ötlet nem lévén - Vacsoracsatát néztem, és ott sokszor elkészítették, gondoltam, én is előrukkolok vele. Miért is ne?

2 puha avokádót összetörtem villával. Nem pépesítettem mixerrel, mert úgy gondolom, hogy azért van fogunk, hogy rágjunk. (Ezért nem annyira lelkesedem a krémlevesekért sem.) Tettem hozzá 3 gerezd fokhagymát (lehetett volna még, mert én NAGYON szeretem a fokhagymát, és szeretem, ha érződik. Egy kevés citrom levet, sót, borsot, s bár nem igazán használom eme fűszert, de vannak ételek, amibe kell. Ez ilyen. És egy kis olíva olajat. Összetörtem és összekevertem. Pirítóssal ettük.
A finomságának a titkát az bizonyítja, hogy Apukám, aki nem híve a mi egészséges táplálkozásunknak, és nem ért vele egyet, 4-5 pirítóst is megevett vele. Ez nála jelent valamit. Mindezt úgy, hogy válogatós, és rosszabb, mint egy gyermek!

Fotót sajnos nem sikerült készítenem. Majd legközelebb. :)

HETI ÜZENET 50. - FÉLELEM

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy. 

Apa a konyhában - Persze, hogy pizza!

Pár napot Férj itthon volt, mert év közben nem tudott szabadságra jönni, tudjátok, az új munkahelyeken ez így van, így most sok összegyűlt neki. Én ennek nagyon örültem, mert novemberben szinte alig láttam. Állandóan túlórázott, és minden nap este 6-fél 7 körül ért haza, amikor már mindenki ki van facsarva. Nem is normális dolog ez, de sajnos az élet része.
Ennek ellenére nem panaszkodom, mert jó munkahelye van. És még szereti is.

Nekiálltunk egy kicsit lomtalanítani és pakolni (én végre utolértem magam vasalásban), és aznap ő vállalta a főzést.
Mondanom sem kell: pizzát sütött. :)
Tudjátok, neki ez a kedvenc étele, és mindig, minden körülményben, bármikor képes ezt enni. Én nem annyira szeretem, de őt igen, ezért még meg is kóstoltam. Ügyes volt.

Beledobálta a kenyérsütőgépbe a hozzávalókat, és aztán megcsinálta a tésztát. És mint a nagyok :), kézzel nyújtotta (azt mondta, egyszer látta a Konyhafőnökben :) ) és készítette. A gyerekek nagyon örültek neki.

Még Nagylányom is evett belőle. Egyrészt, mert Apa készítette, és ő erősen Apa-Fan, másrészt kukorica is került rá, amit viszont mindenki nagyon szeret.
Egyébként tényleg nagyon finom volt.
Úgyhogy, ahogy mondani szoktuk mi itthon, MEGTARTOM. :)

Ovi-Suliban jártunk ma

Ma Katával Ovi-Suliban jártunk.
Szeretem ezeket az alkalmakat, mert a gyerekeket közelebb hozza az iskolához.
Igen. Eljutottunk oda, hogy Kata hamarosan iskolás lesz. Sokáig gondolkoztam, hogy mit tegyek. Ő egy nagyon okos kislány, de nagyon gátlásos. Otthon nem, be nem áll a szája, és nagyon csacsog, de
máshol ez nincs így. Az oviban sem szeret megszólalni, nem szeret szerepelni, nem szívesen vesz részt szereplős dolgokban.

Az oviban is aggódtak az óvónénik, és sokáig én sem tudtam mit tegyek. Megmondom őszintén, hogy én nem vagyok egy visszatartós típus. Ha esetleg nyáron született volna, akkor elgondolkozom rajta, de Nimródot sem tartottam vissza, és nem érzem kárát.
Egyszerűen ilyen fajta, és kész. :) Nem szeret szerepelni. Kiscsoportos kora óta hosszú verseket tanult meg Zsófival, mert amikor ő versenyekre készült meg kötelező verseket tanult, Kata agy szinte beszippantotta őket. De soha nem állt ki, és mondta el senkinek, mert nem merte, nem akarta. Nem vett részt a körjátékokban, mert nem szeret szerepelni, nem szívesen nyomul. Gátlásos és visszahúzódó. Pedig neki van a gyerekeim közül a legjobb hangja. Nagyon szépen énekel, de éppen emiatt (na jó, nemcsak emiatt) nem íratom az ének tagozatra, mert ő aztán nem fog énekelni, az biztos. Tömegben még csak-csak, de egyedül...
A gyülekezetben sem énekel a gyerekkórusban, pedig nagyon tiszta hangja van.

De ma valami történt az Ovi-Suliban. Az én kislányom jelentkezett. Magától, és kiment a tanító néni mellé, ami nem szokott megtörténni nélkülem. Nélkülem, vagy ha mi ott vagyunk Apával, semmi sem történik.
Még most is aggódok egy kicsit, de remélem, hogy ez változni fog.

Én sem szerettem szerepelni. Ma, aki ismer, úgy gondolja, hogy én aztán egy bátor nő vagyok, pedig nem. Iszonyú gátlásos vagyok a mai napig is, csak kicsit megtanultam kezelni. De egyébként hamar zavarba jövök, kellemetlen helyzetben nagyon rosszul érzem magam, és ha meg kell szólalnom emberek előtt, rögtön rosszul vagyok. Gyerekek előtt sohasem, de ez egy más helyzet.

Persze a körjáték után megint rosszul lett. Már nem fizikailag, hanem mert egyszerűen ki kellett menni, és részt kellett vennie dolgokban. Megcsinálta, és én nagyon büszke voltam rá. Ő persze megküzdötte az egészet, és haza akart menni, de ez csak rövid ideig tartott.

Mert jött a kézműveskedés, amit pedig nagyon szeret. És már is jobb volt minden.

Nagyon érdekes, hogy mennyire másak a gyerekek. Ugye?
Persze, eddig is tudtam, csak most tudatosult bennem. Amikor végiggondoltam, hogy milyen volt a három gyerekkel az iskolalátogatásom. Zsófi akkor is bulinak fogta fel az egészet, és iszonyúan jól érezte magát. Laza volt, és nem zavarta semmi. Most is ilyen.

Nimród összeszorított fogakkal, de a maximumot adva megcsinált mindig mindent. Most is ilyen. Mindig arra törekszik, hogy jó legyen, mindenből a legjobb (kevés befektetéssel), mert nagyon okos, de azért ne kelljen túl sokat dolgozni érte. Ő hihetetlen pasi.

Kata pedig a nagy kérdőjel. Nagyon lelkes, nagyon aranyos, nagyon jó természete van (tényleg egy üdítő színfolt a családban), mindig kedves és mosolygós, humorérzéke is van, de a legvisszafogottabb gyerekem.
Kicsit féltem, mert a mai gyerekekhez képest lelkisebb, jólelkűbb, kedvesebb. Nehéz lesz neki.
No meg persze nekem is.
De mazohista vagyok (NEM!), és állok elébe!

Dióskiflik,

melyik kicsi színt fogott...
De ízre nagyon finom. Tényleg.

Én nem tudok olyan szabályos kifliket legyártani, mint azt a nagy könyvben meg van írva. Nincs is rá időm, összegyúrom a tésztát, aztán sodrom, levágom a végeit, majd úgy csinálok, mintha kifli lenne (bár inkább patkóra hasonlít), és megsütöm.
Ez egy kicsit barnább lett, de Férj így szereti.

Hozzávalók:

250 g liszt, 1 késhegynyi (?) sütőpor, 125 g cukor, 1 zacskó vaníliás cukor, 2 tojássárgája (bár én beleraktam az egész tojást, semmi baja nem lett tőle),  200 g lágy margarin vagy vaj, 125 g dió (de lehet mandula is)

A hozzávalókat összekeverjük. Több darab ceruzavastagságú hengert formálunk belőle, majd 4-5 cm hosszúra vágjuk, a széleit kicsit elvékonyítjuk. 

Kis kifliket formálunk belőle, és a sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük. 

A kifliket a sütőpapírral együtt kihúzzuk a tepsiből, majd megszórjuk őket porcukorral.

Jó étvágyat!

HETI IDÉZET # 49. TÖKÉLETES

Amikor sok-sok évvel ezelőtt a egy kis iskolában dolgoztam, mindig igyekeztem valamivel meglepni a kollégáimat. Akkor találtam ki a HETI ÜZENET című részt a faliújságon, amivel próbáltam a hetüket vidámabbá, vagy elgondolkoztatóbbá tenni. Arra gondoltam, hogy mostantól hétfőként (ahogy akkor, ott is tettem) mindig megleplek benneteket egy-egy idézettel, gondolattal. Csak úgy.