Ovi-Suliban jártunk ma

Ma Katával Ovi-Suliban jártunk.
Szeretem ezeket az alkalmakat, mert a gyerekeket közelebb hozza az iskolához.
Igen. Eljutottunk oda, hogy Kata hamarosan iskolás lesz. Sokáig gondolkoztam, hogy mit tegyek. Ő egy nagyon okos kislány, de nagyon gátlásos. Otthon nem, be nem áll a szája, és nagyon csacsog, de
máshol ez nincs így. Az oviban sem szeret megszólalni, nem szeret szerepelni, nem szívesen vesz részt szereplős dolgokban.

Az oviban is aggódtak az óvónénik, és sokáig én sem tudtam mit tegyek. Megmondom őszintén, hogy én nem vagyok egy visszatartós típus. Ha esetleg nyáron született volna, akkor elgondolkozom rajta, de Nimródot sem tartottam vissza, és nem érzem kárát.
Egyszerűen ilyen fajta, és kész. :) Nem szeret szerepelni. Kiscsoportos kora óta hosszú verseket tanult meg Zsófival, mert amikor ő versenyekre készült meg kötelező verseket tanult, Kata agy szinte beszippantotta őket. De soha nem állt ki, és mondta el senkinek, mert nem merte, nem akarta. Nem vett részt a körjátékokban, mert nem szeret szerepelni, nem szívesen nyomul. Gátlásos és visszahúzódó. Pedig neki van a gyerekeim közül a legjobb hangja. Nagyon szépen énekel, de éppen emiatt (na jó, nemcsak emiatt) nem íratom az ének tagozatra, mert ő aztán nem fog énekelni, az biztos. Tömegben még csak-csak, de egyedül...
A gyülekezetben sem énekel a gyerekkórusban, pedig nagyon tiszta hangja van.

De ma valami történt az Ovi-Suliban. Az én kislányom jelentkezett. Magától, és kiment a tanító néni mellé, ami nem szokott megtörténni nélkülem. Nélkülem, vagy ha mi ott vagyunk Apával, semmi sem történik.
Még most is aggódok egy kicsit, de remélem, hogy ez változni fog.

Én sem szerettem szerepelni. Ma, aki ismer, úgy gondolja, hogy én aztán egy bátor nő vagyok, pedig nem. Iszonyú gátlásos vagyok a mai napig is, csak kicsit megtanultam kezelni. De egyébként hamar zavarba jövök, kellemetlen helyzetben nagyon rosszul érzem magam, és ha meg kell szólalnom emberek előtt, rögtön rosszul vagyok. Gyerekek előtt sohasem, de ez egy más helyzet.

Persze a körjáték után megint rosszul lett. Már nem fizikailag, hanem mert egyszerűen ki kellett menni, és részt kellett vennie dolgokban. Megcsinálta, és én nagyon büszke voltam rá. Ő persze megküzdötte az egészet, és haza akart menni, de ez csak rövid ideig tartott.

Mert jött a kézműveskedés, amit pedig nagyon szeret. És már is jobb volt minden.

Nagyon érdekes, hogy mennyire másak a gyerekek. Ugye?
Persze, eddig is tudtam, csak most tudatosult bennem. Amikor végiggondoltam, hogy milyen volt a három gyerekkel az iskolalátogatásom. Zsófi akkor is bulinak fogta fel az egészet, és iszonyúan jól érezte magát. Laza volt, és nem zavarta semmi. Most is ilyen.

Nimród összeszorított fogakkal, de a maximumot adva megcsinált mindig mindent. Most is ilyen. Mindig arra törekszik, hogy jó legyen, mindenből a legjobb (kevés befektetéssel), mert nagyon okos, de azért ne kelljen túl sokat dolgozni érte. Ő hihetetlen pasi.

Kata pedig a nagy kérdőjel. Nagyon lelkes, nagyon aranyos, nagyon jó természete van (tényleg egy üdítő színfolt a családban), mindig kedves és mosolygós, humorérzéke is van, de a legvisszafogottabb gyerekem.
Kicsit féltem, mert a mai gyerekekhez képest lelkisebb, jólelkűbb, kedvesebb. Nehéz lesz neki.
No meg persze nekem is.
De mazohista vagyok (NEM!), és állok elébe!