Lánynapot tarottunk

A mai meg az utána következő néhány nap sem a rendrakásról fog szólni. Ez a hét programokban, intéznivalókban túlterhelt, ezért nem sok mindenre lesz idő. Közben pedig igen, csak minden más. :)

A szerdánk egy igen eseménydús nap volt, nem is tudom... Annyi minden történt, hogy nem is tudom, hol kezdjem. Egy ritka nap volt, mert végre kettesben lehettem az én édes, már kamaszodó 12,5 évesemmel, aki bevallom, nem mindig egyszerű eset. De igyekszek a kedvében járni és mint a mai napot is, célirányosan rászánni. A két kisebb a mamánál aludt előző nap, mi meg igazi csavargós napot tartottunk. Mondjuk nagyon el is fáradtunk, az tény. Én legalábbis. 

Nyakunkba vettük a várost, és elindultunk még reggel, mert örömhírrel töltött el minket, hogy végre nyit a könyvtár. Zsófi nagyon szeret olvasni, és már nagyon várta a lehetőséget. Éltünk is vele. Így biciklire pattantunk, de előtte olyan prózai dolgokat tettünk, mint gyógyszert váltottunk ki, meg időpontot kértünk a szemészetre. Közben megálltunk Mór egyik parkjában, ahol kicsit nosztalgiáztunk Zsófival, mert babaként, kicsiként sokat hoztam ide.  A kedvencünk a barokk stílusú madárház, amiben régen még pávák voltak, ma már galambokra cserélték. :(

De azért is szeretjük, és szoktuk emlegetni, mert ennek az elkészítésében Férj is részt vett. (Régebben besegített a helyi kovácsnak, és sok klassz dolog került ki a kezük közül. Férj még most is ügyes, de már nem csinálja ezt.)

Ezután mindkettőnk örömére megrohamoztuk a könyvtárat, ahová sok ember ment, még nem láttam ennyit, meg is lepett, hogy ilyen sok ember olvas... :) Én egyébként úgy voltam vele, hogy csak visszaviszem a könyveket, mert van itthon mit olvasni, de nem ez történt... :) Férj jót is szórakozott rajtam este. 

Ebben a parkban található ez a vaddisznó-szobor, amit szintén kiskora óta szeret, és sok kép is készült, de mondta Nagylány, hogy egy ilyen képet szeretne. :) És persze végigmenni a falon, ahogy azt babaként is tette. Most már nem kellett fognom a kezét. :)

Hát nem cuki? És azt is meg akarta örökíteni, hogy végre voltunk a könyvtárban!

Ezután hazakarikáztunk, majd kicsit pakoltam (csak a hatás kedvéért, és a magam megnyugtatásáért :) ), ettünk és már mentünk is a buszhoz. Bevallom, nem szeretek buszozni. A gyomron nehezen viseli, kikészül tőle, főleg itt, a hegyes-dombos vidéken, amikor bekanyarog mindenféle településekbe (én, mint tőzsgyökeres alföldi lány, nehezen viselem azt, ami nem egyenes, sík terület). Régebben is nehezen viseltem. Még odafele csak-csak bírtam, de visszafele kegyetlen volt. Pedig hazafelé kényelmes, gyorsjárattal jöttünk, mégis, a gyomrom teljesen kikészült. De ez jelenleg az én problémám.

Utálom a maszkot, szerintem teljesen felesleges hordani, nem véd meg semmitől. De így kellett utazni, hát persze, hogy nem hagytuk ki, hogy ne készítsünk egy képet. :) Jó poén. Fehérváron aztán sétáltunk egy kicsit, bár épp hogy odaértünk, de mivel Nimród nagy rajongója lett a szejtánnak, ezért elmentünk a bioboltba (gondoltam, ezért nem utazok be megint), és vettünk egy kis ennivalót is. És csináltam egy vicces képet Zsófiról, mert szerinte jó ötletnek tűnt. :)

A cél, ami miatt elmentünk az egy Festőkör volt, amit kimondottan Zsófi miatt vállaltam be. Én is szeretek rajzolni, de nem vagyok nagyon jó benne, viszont lelkes. :) Szeretek rajzolni, de ő azért jóval tehetségesebb. :) A rajzkör a gyülekezetünkben volt.

A végeredmény. (Az enyémről nem készítettünk fotót, már nem volt rá idő.) De ez jobb lett. :)

Nem hagytunk ki egy közös képet sem. Nem, nem mérges vagyok, vagy ilyesmi, csak nem igazán láttunk, mert pont rossz volt a fényviszony. :)

Hazafelé a buszon próbáltunk még olvasni, de nekem elég rosszul ment. Már nagyon szenvedtem a buszozástól. És bár ennek a posztnak nem az a célja, hogy az én rosszullétemmel foglalkozzon, azért ott volt, és alig vártam, hogy leszállhassak. Zsófi jobban bírja ezeket, de ő jóval edzettebb, bár már a végén mondta, hogy ő is alig várja, hogy leszálljunk.

Összességében jó kis nap volt, valószínűleg meg fogjuk majd ismételni, de ki kell találnunk valamit a buszozással kapcsolatban...

Miután hazajöttem, üdvözöltem a gyerekeimet és a Férjemet, Nimród megmutatta a Zeneiskolában kapott bizonyítványát, ahová anyósom vitte el, megfürödtem, és már zuhantam is az ágyba a fáradtságtól. Úgy elaludtam, mint a villany. Vagy attól gyorsabban.

De nagyon jó érzés volt kettesben időt tölteni a Nagylányommal, akit nagyon szeretek, és akivel most éppen különleges (de annál izgalmasabb) időszakot élünk meg. 

Nagyon szeretem!

Kókuszkocka

Folytatódott itthon a rendrakás, de tegnap kicsit lelassult a tempó, mert közben sok minden történt nálunk. Kutyaoltás és nyírás volt (nagyon viccesen néz ki Pogó), jöttek netet cserélni, mert hetek óta nem működött jól, szaggatott és nem volt használható, mosni és vasalni kellett, mert ilyen prózai dolgokat is meg kell csinálni, bár ezeket pont szeretem. Főzni is kellett, meg előkerestem a nyári szandálokat, cipőket, bár a így haladunk, nem igazán lesz szükség rá, hiszen mostanában esik. :) Férj kilomolta a bejárati ajtó előtt összegyűlt dolgokat. Ide kerültek dobozok, eltüzelni való dolgok, de ezekről majd később. :)

Most egy sütireceptet hoztam.

Férj nagyon szereti a Kókuszkockát, és én tényleg nagyon régen sütöttem már. Aztán nem olyan régen találtam egy receptet, amit gondoltam, kipróbálok, mert az eddig megsütött kockákkal mindig volt valami bajom, pedig többfélét kipróbáltam, és meg kell mondjam, hogy tésztailag (csak magyarosan!) ez a legjobb.

Nagy adag lett belőle, ez biztos! 

Egy egész tepsivel lett.

KÓKUSZKOCKA

30 dkg kristálycukor, 50 dkg liszt, 10  dkg margarin, 1 csomag sütőpor, 3 dl tej, 2 egész tojás, 6 evőkanál olvasztott méz.

A fenti anyagból maszsát keverünk.

Vajazott, lisztezett tepsibe öntjük, vagy sütőpapírral kibélelt tepsit használunk, a sütőben aranysárgára sütjük. Ha kihűlt, kockákra szeleteljük, amelyeket a következő krémbe megforgatjuk.

KRÉM

25 dkg cukor, 3 dkg kakaó, 3 evőkanál rum, 5 evőkanál tej, ezeket összefőzzük. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd 25 dkg margarint óvatosan a masszához keverünk. Ebben megforgatjuk a kockára szeletelt tésztát, majd kókuszreszelékben is megforgatjuk.

Ha a massza kezd sűrűsödni, visszatesszük a tűzhelyre, egy kevés tejet adunk hozzá, összemelegítjük, keverünk még hozzá egy kis margarint és a műveletet folytatjuk tovább.

4. nap, ami nem 15 perc volt - A spájz

Be kell valljam, hogy a spájzban a rendrakás nem most következett a terveimben, mert ugye azt nem lehet 15 perc alatt. Igazából egy nap is kevés hozzá, de mi Férjjel és a gyerekekkel megcsináltuk! Nagy munka volt.

Nem mondom, az én spájzomban mindig sok holmi volt, nem igazán lehetett megmozdulni. Mert mindent ott tároltunk. Szekrények voltak benne, amiben cipőket (kaptuk és később jó lesz) tartottam. Persze nem volt túl jó ötlet, de nem tudtam jobb megoldást. Nem igazán lehetett megmozdulni benne, az tény. Egyébként szándékosan nem készítek előtte és utána való képeket, mert az előtte az mindig katasztrófa.

Erre a polcra kerültek a lekvárok, befőttek, üres üvegek.

Na, szóval... már egy ideje tervezzük, hogy kifestjük a házat, és ezek kis lépésben kezdődnek. Arra gondoltam, hogy a spájz egy olyan lehetőség, amiben a gyerekek is részt tudnak venni. Kemény munka volt. És tényleg sokat dolgoztak. Mire kihordtunk mindent, az több óra volt. A gyerekek lelkesen (vagy nem mindig lelkesen), de részt vettek a munkákban, és segítettek. Tényleg elfáradtunk estére, mert hát ez egy igazi, egész napos program volt.

A spájzzal kezdtük az idei festést. Sok helyet hagytunk benne, a későbbi pakolás miatt. :) Nagyon elhúzódott a munka, de nem bántam meg, mert szép lett az eredmény. 

Miután kipakoltunk, Férj lemeszelte. Egy amolyan fertőtlenítő festés ráfért. 

A kedvenc polcomon a szárazáruk. :).

1. Mindent, de tényleg mindent kihordtunk a konyhába és a fürdőszobába, meg a nappaliba, mert rengeteg mindent tároltunk a spájzban, de most az a cél, hogy sok mindentől megszabaduljunk.

2. Festés után nem raktunk vissza minden szekrényt, mert igazából azok foglaltak sok helyet. Amit itt láttok polc, azon is volt ajtó, de azt is leszedtük, mert nem lehetett odaférni a befőttekhez. 

Megnéztem, hogy mi bírja, mi milyen régi, és bár sok plusz lekvárom maradt (amivel még nem tudom mit csinálok,mert régen raktam el, de a családom nem lekváros), ezért maradt. 

3. Kivittük az udvarra az összes polcot, és a gyerekek áttakarították, ahogyan az üvegeket is, amiket estefelé kezdtünk visszahordani.

Szeretünk inni. :) Háttérben a búza.

4. Mindenből csak annyit hagytam meg, amit tudom, hogy meg fogunk enni. Nálunk leginkább a paradicsom fogy, azt mi főzzük be, meg a lecsó. És még maradt régről barackdzsem meg szilva. :)

A mi spájzunkkal az volt a baj, hogy nem igazán volt benne rendszer. Ahol találtam neki helyet, oda tettem a dolgokat, aztán nem tudtam, mit hol keressek. Én ezt persze mindig a rohanásra fogtam, de szimplán csak rendetlen voltam :(, amit vállalok. 

Én a polcokat szeretem, meg persze a fonott dolgokat, de azokat nem tudtam még annyit venni, amennyit szeretnék, így most egyszerűen átláthatóvá tettem a polcokat. 

Nem szeretem egyébként felhalmozni a dolgokat, szeretem, ha átlátható és tudom, hogy miből mennyi és mi van itthon. Egyedül a tészta mennyiség az, amiből nálunk sohasem elég, mert tésztásak vagyunk. :)

Próbáltam úgy kialakítani a helyet, hogy átlátható legyen. És ez most jól működik. :)

Nagyon elfáradtam a nap végére, mert még nem végeztem, sok minden, ami onnan kikerült, annak nincs még helye, és kicsit még rendetlenek vagyunk, de ez is megoldódik. 

Iszonyú mennyiségű cipőnk van. 

Hamarosan azok következnek. 

Rendrakásra és lomtalanításra fel!

Life in colors - Sárgás vidám

Tegnap pihenő napot tartottam, ma pedig belevetettük magunkat a spájz kipakolásába, és kifestésébe. Elég érdekes küldetés lesz, az biztos. De majd beszámolok róla, most helyette ezeket a cuki és aranyos, nyarat idéző képeket küldöm. :)

2. Napi 15 perc - Táskák

Szeretem a táskákat. De melyik nő nem, nem igaz?  

Egyszer régen, láttam egy sorozatot, Szex és New York volt a címe, (pár éve írtam is róla) nem igazán az én stílusom semmilyen tekintetben, nem is bírtam végignézni, szerintem eléggé korlátolt volt az egész. Inkább elszomorító volt számomra, hogy 30 évesen hol tartanak egyes emberek, meg kinek mi a fontos. Aztán olvastam, hogy a sorozat alatt sohasem viselték a szereplők ugyanazt a ruhát és persze cipőt meg táskát sem... És persze a színészek megtarthattak szinte mindent. :) Ja, ha valaki nekem is kifizetné a ruhákat... :) De nálunk ugye ez nincs így...

Bár szeretem a táskákat, azért mindennek van határa.  :)

Ritkán veszek táskákat, de ha veszek, akkor igyekszem mindig valamiféle kézműves jellegűt venni, mert azokat nagyon szeretem. Nos, Ő ITT A TÁSKA! A kedvencem. Amit mindig magammal viszek, ha bárhová megyek. :) Elég nagy, sok hely van benne, de ugye köztudott a női táska és a helyhiány összefüggése.. :)

Nagyon régóta használom már, és nagyon szeretem. A Tulipano kézműves táskái oldalon találtam sok-sok évvel ezelőtt, és azt éreztem, hogy nekem muszáj, hogy legyen egy ilyenem. Persze, mert macskás, de ha benéztek erre az oldalra, biztos talál mindenki kedvére valót. :)

Látjátok, van hozzá minden. A bal szélen a kismacskás a kulcstartóm, a téglalap alakúban tartom a mindenféle kártyákat, a gyerekekét és itt tartom mellette a ragtapaszt is. A jobb oldali ívesben pedig az olyan fontos dolgokat, mint a betét és a dezodor meg sok más apróság. :)

Tényleg szeretem, de mivel az utóbbi időben nem kellett túl sok helyre mennem, és egyébként is vigyázok a táskámra, van egy másik táska, amit szeretek. Egy kisebb, sportosabb, amit gyorsan felkapok, mert elég csak a pénztárcának meg a szatyroknak, amikre minimálisan szükség van. 

A táskákkal úgy vagyok, ahogy a cipőkkel is, hogy keveset veszek, de azok jó minőségűek. Nekem nem igazán számít, hogy a cipőm meg a táskám megy-e egymáshoz, nem járok annyira elit helyekre, hogy erre figyelnem kelljen. Nincsenek is ilyen jellegű cipőim, se táskáim. :)

Ezt egyszer egy sportboltban vettem, és nagyon szeretem. Viszonylag kicsi, mégis sok minden elfér benne. Csak úgy halkan jegyzem meg, hogy sok szemetet is tudok benne tárolni. Úgy mint blokkokat, meg papírzsebkendőt és mindenféle dolgokat. A múltkor a gyerekek összegyűjtött fa-és kavicsgyűjteményét halásztam ki belőle. :)

Szóval, a mai alkalommal azt mondom, hogy a táskákról kell dönteni.
Nekem is van olyan, amit évek óta nem használok már, és ezért elbúcsúztam tőle. Még akkor is, ha az első ilyen vagy olyan táskám...
Itt is ez a helyzet. Én ténylegesen ezt a két táskát használom, de emellett van még egy-kettő, amit szeretek, és persze kézműves. Szerintem nem kell túl sok táska, bár én csak a sima, egyszerű, mindennapi életet élem, biztos másoknak mások az igényük.
A feladat most is úgy indult, mint a többi.

1. Egy kupacba hordtam őket, és eldöntöttem, hogy melyiket akarom megtartani. NEM LEHET AZ ÖSSZESET! Ez nagyon fontos, hiszen a lomtalanításnak ez a lényege. Én bizony nem mondom meg, hogy mennyi táskára van szüksége valakinek, mert tényleg nem tudhatjuk, de azt tudom, hogy annyira, amennyi van, annyira nincs! :) Férjem szokta mondani, hogy akkor vehetek egy új táskát, ha kettőtől megszabadulok. :) Jó fej, de igaza van. Már egy ideje nem vettem és nem is tervezem, hogy veszek, hiszen sok jó táskám van, amit tudok használni akármilyen helyzet van. 

2. Én csak azt tartottam meg, amelyiket tényleg szeretek és amiről tudom, hogy már használtam, és tudom, hogy használni fogom. Van pl. olyan táskám, amiről tudom, hogy ha dolgozni kezdek majd valaha... :), akkor azt oda tudom hordani. Persze a macskás mellett. :)

3. A maradékot eladhatod, vagy odaadhatod. Én nem vagyok túl jó abban, hogy eladjak dolgokat, így amikor összegyűjtöm a kinőtt vagy már nem használt ruhákat, amiket a Vöröskeresztnek adok, akkor abba szoktam beletenni a táskákat is. Biztos örül majd valaki neki. :) Persze a használtakat nem teszem bele.

Nos, őket tartottam meg. Szerintem 6 táska éppen elég, nem gondoljátok? Igaz, kicsi nincs benne, ha színházba megyünk vagy bármi ilyen jellegű helyre, bajban vagyok, de megoldom valahogy.

A téglavörös a legrégebbi kézműves táskám. Még Nyíregyházán vettem sok-sok évvel ezelőtt. Volt egy hozzá illő ruhám is (természetesen az is iparművészes, de már egy ideje nem férek bele :(, úgyhogy odaadtam valakinek), nagyon szeretem, neki érzelmi értéke van, de még használható ettől függetlenül. A tulipános szintén a Tulipanotól van, együtt rendeltem a macskással. Az almás egy nagyon klassz táska, kettő az egyben. Lehet állítani, két méretű. A virágos pedig hátizsák, és tavalyi ajándék Férjtől, amikor Egerben jártunk, akkor kaptam tőle. Sok évvel ezelőtt is vettem egy táskát a hölgytől, amikor még osztálykiránduláson voltam ott a gyerekekkel, azóta is megvan, csak már Elsőszülött használja.

A többitől elbúcsúztam és mennek a zsákba. 

És hogy hol tárolom őket? Jelenleg nem célirányos helyük. Vagyis van, van egy akasztóm, ahová felteszem őket, nem zavar senkit, és leveszem, amelyikre szükségem van.

Ti hogy álltok a táskákkal kapcsolatban? Van kedvenced?

	Rendrakásra és lomtalanításra fel!

Napi 15 perc - Gyógyszerek

 

Ahogy írtam, elkezdtem egyfajta rendcsinálás magunknál, mert továbbra is sok a felesleges holmink, és nem akarom, hogy még jobban összegyűljenek.
Talán furcsa, hogy éppen ezzel kezdem, de szerintem ezzel van a legkevesebb gond. Legalábbis nálunk. Én hálás vagyok, mert mi azon családok közé tartozunk, akik nem szedünk gyógyszert. Jelen helyzet szerint senki sem allergiás, nincsenek olyan gyógyszerek, amiket rendszeresen kell szedni. Úgyhogy e tekitnetben tényleg könnyű dolgom volt.
Ezért is kezdtem egy egyszerű feladattal. Ennél egyszerűbbel kezdeni, csak még nagyobb lelkesítést és lelkesedést jelent!

Erősen doboz-mániás vagyok, én mindent dobozban tartok, mert azokra rá tudom írni, hogy mi van benne, és úgy fordítható, és olvasható is legyen. :) Szeretem a dobozokat, és jó dolognak tartom. Így én személy szerint mindent dobozban tartok, persze, ha megoldható. :)
Alkoholos filccel írok rá mindenre mindent, mert az nem kopik, de ha dobozcserét hajtok végre :), akkor letörölhető és újra írható. :) És mert szeretek írni. :)

Amit tettem:

1. Elővettem az összes létező :) és itthon megtalálható gyógyszert. 

2. Kiborítottam az asztalra, (de lehet máshová is nyilván), és átnéztem a szavatossági időket, és a lejárati dátumokat. 

3. Amik lejártak, azt beletettem egy kisebb szatyorba, mert azokat vissza szoktam vinni a gyógyszertárba. Nem dobom ki, mert hiszen veszélyes hulladéknak számít, ott pedig megoldják. (De nálunk ez sem volt túl sok. Eltekintve azoktól a gyógyszerektől, amiket mondjuk kiírt az orvos, de nem mindent szedtünk be, vagy maradt meg valami... Nem igazán szeretjük a gyógyszereket, de sajnos néha nincs más.)

4. Én leginkább azokat a gyógyszereket "tartom meg", amiket ténylegesen szedünk, és amire tudom, hogy szükségünk van. Hála Istennek ebből is kevés van. De ha esetleg neked szükséged van sok gyógyszerre, akkor mindenképpen úgy érdemes visszatenni a dobozba, hogy benne van a tájékoztató. Mondjuk nekem azok a kedvenceim. :) Nem akarok érzéketlennek tűnni, de ha kapok egy gyógyszert, mert mondjuk megfáztam vagy valami... mindig elolvasom a tájékoztatót, és inkább derülök azon (vagy elszomorít), hogy 1 dologra adják, de van 10-15 mellékhatása. :( )

5. Általában  a dobozában tárolom őket, de ha egy levél marad valamiből, akkor azért nem tartom meg a dobozt. Imádom eltüzelni a papírokat. :) Még nyáron is. 

6. Aztán visszapakoltam a dobozba, és már jobban is mutatott minden. :)

Mint már említettem, hálás vagyok, hogy mi nem vagyunk elhalmozva gyógyszerekkel. Viszont vannak fix dolgok, ami mindig van itthon, és én szeretem is, ha itthon van. Ilyen pl. az Algopyrin, amit én mindenre használok. :) Nem szedjük túl sűrűn, bár volt egy időszak, (tavaly meséltem róla), hogy annyira fájt a lábam, hogy nem bírtam ráállni, és időpontot is az ortopédiára kb. 4 hónap múlva kaptam. Ilyenkor bevettem egy FELET esténként, hogy tudjak aludni. De ez sem minden este.

A MagneB6 is fontos nálunk, vitamin és egyébként is jót tesz. Meg a C-vitamin is.

Nálunk ezek a fontosabbak. Persze ragtapasz is van mindig itthon, és a gyerekek kedvéért is külön veszek. Van fiús és lányos is. :) 

A képen nem szerepel minden, mert a Nurofent a hűtőben tartom, a rovarcsípéses kencék a fürdőszobában vannak, a lázmérő a közös szobában, hiszen azt mindenki elérheti... Szóval, nálunk ennyi.

Szóval, ezt a kevés gyógyszert egy kisebb dobozban tárolom. Egyszer az Aldiban felvásároltam egy csomó átlátszó, különféle méretű dobozt, amiben mindent tudok tárolni. Nagyon szeretem őket. :)

Tudom azt, hogy sokaknál nem ilyen egyszerű a helyzet, főleg ahol még több gyerek van, vagy valakinek nagyobb problémája van, de a kipakolást érdemes megcsinálni mindenképpen.

Nekem még annyi a feladatom, hogy az összegyűjtött, lejárt gyógyszeres szatyrot elvigyem a gyógyszertárba. 

Ha van kedvetek, és 15-20 percetek, akkor ezt meg is tehetitek ti is. És szívesen veszem, ha beszámoltok róla!

	Rendrakásra és lomtalanításra fel!

Gill Sims: Hát persze, hogy káromkodom!

Amióta karantén van,  nem jutottunk el könyvtárba, és persze olvasni sem igazán volt időm. 

Még jó, hogy meghosszabbították a kihozott könyvek határidejét, mert mostanság jutott időm csak arra, hogy olvassam őket. 

Emlékszem, hogy amikor utoljára a könyvtárban jártam, akkor megláttam ezt a könyvet, azon gondolkodtam, hogy ki ad már ilyen címet a regényének... Én nem káromkodom és nem szeretem, ha valaki csúnyán beszél. Sajnos a családomban (a tágabban) él valaki, aki úgy gondolja, hogy ha minden második szavával "bazdmegezik" meg "kurvaanyázik" (bocsánat, de most őt idéztem), mennyire vagány és milyen menő az. Mondtam már neki, hogy nem az, és hogy a nők nem igazán szeretik (bár ismerek olyan nőt is, aki szintén csúnyán beszél, nagyon csúnyán), de leginkább az alcíme fogott meg, EGY ELCSIGÁZOTT ANYA NAPLÓJA. Van első része is, amit nem olvastam, mert nem néztem meg, hogy ez a második része.. :), de igazából nagyon nagyon jókat szórakoztam rajta. 

Egy olyan anya írja, akinek mindenféle küzdelmei vannak, és aki akár mi is lehetnénk. Vagyis mi vagyunk. Nem is igazán beszéltek benne csúnyán, csak van az ember lánya úgy, hogy összetorlódnak az események, és néha arra gondol, hogy "a fenébe," "elfáradtam", vagy "elegem van", esetleg most úgy "elmennék melegebb vidékre", és "mindenki hagyjon békén"! 

És néha tényleg fárasztó anyának lenni, mert úgy érzed, hogy mindent neked kell megoldanod, és mindenki más a családodban csak úgy elvan. 

Én személy szerint nagyon élveztem a könyvet. Hangosan nevettem is, és Férjnek olvastam is fel belőle részeket. És persze, csak a magam kedvéért, jó kis könyvjelzővel jeleztem a helyét annak, hogy hol járok. :)

A történet:

A ​vidám és szókimondó Ellen házassága bizony inogni kezd a sok teher alatt: a gyerekek lassan kezelhetetlenné válnak, a lakás pedig leginkább egy disznóólra emlékeztet. Peter, a kilencéves fia egyfolytában az iPadjén csüng, Jane, a tizenkét éves lánya pedig a fejébe vette, hogy világhírű Instagram blogger lesz. Simon, a férj gyakori időközönként üzleti útra megy különféle egzotikus vidékekre, így a számtalan nehézség közepette egyedül Judgy, a büszke és nemes terrier az, aki hűségesen kitart a ház asszonya mellett.

Ellen egyszer csak újabb kihívással kerül szembe: teljes munkaidős állást kap egy modern informatikai cégnél. Itt azonban nemcsak amiatt aggódik, vajon (negyvenkét évesen) fel tud-e tápászkodni a babzsák fotelből, hanem azért is, nehogy kiderüljön, hogy mégsem az a keményen dolgozó, szingli csaj, akinek kezdetben kiadta magát. 

De vajon meddig lehet eljátszani a színjátékot a munkahelyen, miközben még a családot is össze kellene tartani valahogyan? Mit szólnak a munkatársak, ha Ellen anyukaszerkóban érkezik a megbeszélésre? És a legfontosabb kérdés: hogy lesz így ideje felhajtani egy jókora pohár gint tonikkal? Úgy tűnik, Ellen rohadt nagy pácba került…

 

Mert a csoki mindig mindenre jó. Még könyvjelzőnek is! :)

Life in colors - Áfonyakék

Imádom a kéket. A kékfestős anyagok most is nagy kedvencem. Ez a szín meg főleg a kedvenceim között van. Mert áfonya! :)

Kihívás - Lomtalanítás nálam vagy ami már régen esedékes!

Tudjátok, hogy én mindig pakolok. Szerintem az életem felét (a családi életem felét biztosan!) azzal töltöttem, hogy pakoltam. Mindig minden átkerül A pontból a B pontba, vagy új helyre. És nem sikerült tökélyre fejlesztenem, mert mindig közbejött valami. Sok blogot olvastam, akiknek ez a hobbijuk, vagy ez a küldetésük, hogy megtanítják az embereket rendszerezni, rendet rakni ilyesmi. Jó őket olvasni, és irigylem is őket (kicsit), de nekem, személy szerint nem ez a legfontosabb dolog az életemben.

Amikor sokáig vagy itthon, akkor sok mindent máshogy látsz, átértékeled az életet, a dolgokat, a lehetőségeket. Én úgy döntöttem sok-sok évvel ezelőtt, hogy ANYA leszek, de az anyalétnek mégsem azt a formáját választottam, hogy amíg a gyerekek iskolában és óvodában voltak, akkor én sikáltam, súroltam, pakoltam (ezt is persze), hanem olyasmivel foglalkoztam, ami - szerintem - fontos. Pl. gyerekanyagokat írtam, néha elmentem úszni, volt olyan év, hogy nyelvet tanultam délelőtt, szóval igyekeztem hasznosan tölteni az itthoni időt. Közben persze végeztem minden anya, feleség és háziasszony kötelességét. Mert a családom tiszta ruhában járt, volt mit ennünk, nem költöztek be egerek és mindenféle állat a házban, a kertünkből is csodák és élmények kerültek ki, szóval ... nem unatkoztam.

Mégis eljön az a pillanat, amikor minden évben elhatározod, de tényleg, hogy ez így nem mehet tovább, és rendet kell tenni! :) Én minden évben csinálok ilyesmit, mert egyébként meg szeretem. Kevés rá az idő, de minden nap szánok rá 15-20 percet, néha többet is arra, hogy rendet teremtsek magam körül. A magam kedvéért is.

Már sokszor mondtam, hogy kis házban élünk öten, és sok holmink van. Ebből kifolyólag nincs túl sok helyünk. Viszont nagy mennyiségű dolgok vannak nálunk.Pl. ruhák, amiket folyamatosan kapunk (és amiért én hálás vagyok), és amit 12 éve, amióta gyerekeim vannak, nem kellett megvásárolnom. Ez azért nagyon "spóroláshatékony". :) Nálunk a ruhákkal van a legtöbb probléma ilyen szempontból, de majd csak megoldjuk.

Szóval, olvasgattam blogokat, és láttam, hogy milyen módszerek vannak. A takarításra ott a FlyLady, a rendrakásra Konmari (na, ez is érdekes egy nő! - nekem), és vannak sokan, akik lelkesen, ezekkel a módszerekkel pakolnak, rendezkednek és biztos szép is a lakásuk. Nekem Konmarival vannak problémáim (és ez nem a rendrakással kapcsolatban), hanem azzal kapcsolatban, hogy ne kötődjünk érzelmileg a dolgainkhoz. Én erre alapvetően alkalmatlan vagyok, tehát már ez eleve ugrott nálam. Nem mintha zavarna. Meg az is persze, japán lévén Zent kell használni. Tiszteletben tartom más vallását, de én nem tudok zennel rendet csinálni. 

Szóval, már egy ideje felvetődött a téma bennem, hogy - most hogy itt a nyár, ma ténylegesen vége az iskolában (hivatalosan nem, de már néhány tárgyból lezárták őket - én is lezártam a hittanosaimat :) ), akkor miért is ne fogjak bele igazán a lomtalanításba! ????

Korábban is csináltam már, és akkor is sikerült szépen leredukálni a felhalmozott dolgaimat, most is fog sikerülni. Van, ami nem sikerül. Ilyenek pl. a könyvek. Konmari azt mondja, hogy ne vegyünk könyvet, menjünk helyette könyvtárba. :((( Hát, ez az, amit például nem akarok megtenni. Ha a sok könyv az oka a rendetlenségnek, akkor vállalom! :)

Ráadásul, festés előtt állunk, amit muszáj megcsinálni idén.

Arra gondoltam, hogy festés előtt, ha lehet megszabadulok sok felesleges holmitól, bár nem mondom, hogy könnyű lesz, de ahogy szoktam mondani, innen szép nyerni!
Aztán pakolni és visszapakolni is könnyebb lesz.
A legtöbb blogger azt mondja ilyenkor az olvasóinak - persze, ha sok van nekik -, hogy csináljuk együtt!, de én leginkább magamnak mondom, hogy  csináld meg!
Ha végignézek a házon, akkor azt mondom, hogy nincs olyan hely, ahol ne lehetne lomtalanítani, kidobni valamit, nem megtartani.
Azt is tudom, hogy rendszerbe kellene ezt rakni, de én ezt sem ígérem, mert például vannak olyan napok, amikor nem lesz időm rá, vagy nem szoktam (a szombat ilyen), de mivel már elkezdtem egy ideje, és nem túl bonyolult dolgokat teszek meg, azért gondoltam, hogy én itt megosztom. És mondjuk szívesen veszem a beszámolókat!
Időpontot sem adok meg, hogy 20 napos vagy 30 napos lomtalanítás legyen, mert nekem ez nem erről szól. :)
Minden nap szánok rá 15-20 percet, hogy kicsit kevesebb legyen itthon a "szemét" - és ezt jól értsétek. :)

Tofupörkölt tarhonyával

A mai napunk elég sűrű volt. Sok minden történt.

A gyerekek a finisben, dolgozatok, olvasnivaló, közben készülni kellett a holnapi zongora- és gitárvizsgára, verset tanultunk, és még az elsős gyerek nem is volt napirenden. :)

Ma Férj itthon volt, így több mindenre jutott idő. 

Én például belefogtam egy lomtalanításos rendrakásba, amiről majd tervezek írni, mert elég jól haladok vele.

Közben a kertbe is bekerültek még az elültetnivalók (cukkini, a nagy kedvenc) és mindenféle tökfajta.

Kicsit a gyerekekkel is játszottunk.

Már írtam, hogy kevés idő jut a főzésre, így ma is valami gyorsat készítettem

Tofupörköltet tarhonyával.

A család nagy kedvence.

Én meg gyerekkorom óta szinte minden pörkölthöz eszek befőttet. Tudom, hogy van aki szerint ez nem jó párosítás, de én így szeretem.

Este még diavetítőztünk, régi, fekete-fehér meséket. A gyerekek élvezték. 

Mi elfáradtunk, és amíg ezeket a telefonon pötyögöm be, tudom, hogy olyan gyorsan elalszunk, mint a villany.

Úgyhogy jó éjt mindenkinek!

Kihívás - Tartsatok palacsintanapot!

Gyereknap van. Azaz tegnap volt, de mivel hosszú hétvége, ezért duplán örülünk. Hát persze, hogy a mai nap a gyerekekről szól. Bár, ha őszinte akarok lenni, erre a napra is úgy gondolok, mint az anyák napjára, a nőnapra, vagy bármilyen 1 napos ünnepre. Hogy nemcsak ekkor nő a nő és anya az anya, meg gyerek a gyerek. 

Nálunk (ahogy sok minden másból) nincs rendszer. Nem kapnak külön ajándékot pl. Születés-és névnapra igen, bár mostanában ezt is eléggé leredukáltuk, leginkább anyagi megfontolásból, és ezt a gyerekek meg is értették. Nem is igazán követelőzőek. Azért persze igyekszünk őket meglepni apróságokkal. Leginkább élményekkel. Most is kirándulást terveztünk, de a napok óta szakadó eső meggátolt minket ebben, így maradtunk a jól bevált módszernél. A család kedvenc ételét főztem (milánói) és mellé sok-sok palacsintát. Mert ez mindig bejön. :)

A kertbe se tudunk kimenni, pedig vár még ránk egy jó adag paradicsom palánta, meg karalábé, meg a tökfélék, amiket nagyon-nagyon szeretek. Rajongok a cukkiniért, a patisszonért, a tökért. Jó kis ételeket lehet belőle készíteni. :)

De ha az embernek nincs gyereke, csak - ami szintén nagyon fontos - van házastársa, szerelme, vagy csak valaki, akivel jól érzi magát, már az is nagyon jó dolog. Kettesben palacsintázni pedig nagyon romantikus. És tudjátok, a romantika nekem a kedvencem. :) Tényleg nagyon szeretem a romantikus dolgokat, javíthatatlan vagyok benne. És mindent megteszek azért, hogy olyan házasságban éljek, amit átitat a romantika. Nekem ez fontos. 

Tudom, hogy sokan vágynak a romantikára, elsősorban nők, de ismerek olyan férfit, férjet, aki a házasságban romantikusabb, mint a feleség (vicces egy pár, az biztos!). Mindenesetre nem kell várni semmilyen okot, egyszerűen csak csinálni jó sok palacsintát, leülni egymással szemben, és nagyot beszélgetni. Csak úgy.